ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Mesés környezetben, egy hatalmas erdőben él egy magyar nő és német párja

Hét év alatt sokat dolgoztak, de olyan otthont alakítottak ki maguknak, amire vágytak. A folyton nyüzsgő Blanka rájött, hogy a borkóstolásnál jobb program a beszélgetés Gyuri kakassal.
Belicza Bea - szmo.hu
2021. szeptember 19.

Maja, a vörös cica sütetti magát a napon a talicskában, amikor az óvatosan megmozdul alatta. A macska kedveli, ha útnak indulnak. Éktelen dorombolásba kezd – tényleg túltolja kicsit – és úgy helyezkedik, mintha hintón utazna az erdő úrnőjeként. A zöldben kacskaringó úton két liba próbálja útját állni, hogy egy kis csípkedéssel helyretegyék a cica szerintük túlzott önbizalmát. Az egykerekű vasjárgány nem torpan meg, ezért jobbnak látják máskorra időzíteni tervüket. A furik meg sem áll a fát körülölelő padig. Ott tekereg egyet a vörös Maja, begyűjt egy kis simogatást a hintója vezetőjétől, Blankától, majd visszakucorodva a kocsiba jelzi, hogy folytathatják a felfedező utat.

Facebookon láttam Maját egy videóban az Atelier Ammerland – Élet a lápvidéken nevű csoportban.

3 másik cicával, öt tyúkkal, egy kakassal, egy magyar nővel és egy német férfivel él együtt a 8 ezer négyzetméteres erdőben.

A főszereplő mégsem ő, hanem Feldner Blanka, akinek élete 11 éve fordult a feje tetejére, pont úgy, ahogy maga sem remélte. 2010-ben a szerelem vitte egy észak-németországi faluba.

„Az interneten ismerkedtünk meg, de nem a Tinderen, eskü!” – avat be nevetve a részletekbe Blanka. Nyelvtanulós oldalon levelezgettek angolul. Aztán a személyes beszélgetést is ki akarták próbálni. A folyton nyüzsgő, magát olasz nőnek tituláló Blanka és a nyugodt, visszafogott, kedves, szorgalmas férfi egymásba szerettek.

Tatabányáról egy aprócska faluba költözni nagy változás volt, pláne, hogy az angollal sem tudott sokat kezdeni új otthonában, németül is meg kellett tanulni. Másfél év alatt sikerült eljutni a középfokig a nulláról. Apósának van egy kis nyomdai cége, a férje is ott dolgozik és Blanka is ott talált feladatot. Sok mindent csinált otthon, azokból mindig akad valami, ami segíti a mostani életét.

„Gazdasági informatika szakon diplomáztam. Voltam irodai asszisztens, dolgoztam HR-esként, sminkesként és aerobik oktatóként.”

Három éve éltek albérletben, amikor úgy döntöttek, jó lenne egy saját otthon. A hely az volt, ahol most élnek, csak 8 éve még nem így nézett ki.

Tölgyfából megszámlálhatatlan sok volt, a gaz, csalán mindent benőtt, utak sem voltak, épületből is csak roskadozó istálló, disznóól és gazdák egykori, erősen megviselt házrésze állt.

A tőzeges, süppedős talajért megőrültek. Blanka maga sem érti, hogy foghattak bele ebbe a munkába. „Én 800 négyzetméteren nőttem fel, és ott se kertészkedtem, ez pedig tízszer nagyobb hely.”

A hely a béke szigetének tűnt, csak egy kis szelidítést igényelt a pagony. A pár jellemi különbségeit tökéletesen kihasználták.

„Én azonnali eredményt akarok, ezért én gazolok, a férjemnek van türelme, ezért ő ültet. Együtt tanultunk meg kertészkedni, sőt erdészkedni.”

Így dolgoztak éveken át. Miközben hétköznap a vállalkozásban volt dolguk, csak a hétvégéken, esténként alakították az otthonukat. Minden nap erőt adott a friss levegő, a hatalmas fák, a folyó, az őzek, sünök és madarak látványa.

„Sokszor olyan fáradtak voltunk, azon veszekedtünk, ha távol voltunk a háztól, ki menjen vissza a metszőollóért vagy az ott felejtett vízért”

- idézi mosolyogva. Azt mondja, egy nagy munka után jöhetett a „jutifalat”, mondjuk vettek egy szép padot.

Nekik a nyaralás is itt volt, de ez nem panasz, szeretnek itt lenni. Hét év alatt olyan lett az otthonuk, ami az álmuk volt.

„Megérkeztünk oda, ahova mindig is vágytunk.”

Ezt egy éve érezte Blanka, az alapok megvannak, ma már csak a fenntartás, csinosítgatás a feladat, de az sem kevés. „Én szoktam magamnak mondogatni, ha van időm, mindegy, mit csinálok, csak csináljak valamit.”

Blanka kedvence most a táblák készítése.

„Ez egy másfél éves hobbi. Háromszázhetvenet készítettem eddig. Azt hiszem, kicsit elnémetesedtem, listát írtam, mikor, milyen feliratot, hova, kinek készítettem.”

Leginkább az otthonukban segítenek eligazodni a táblák, megmutatják, merre van a veteményes, merre laknak a tyúkok vagy milyen hosszú a séta a körúton.

Barátoknak is sokat készít, de nem ad el egyet sem.

„Szeretem, hogy olyan fát használok, ami már másra nem lenne jó, maximum tüzelőnek. Ne legyen túl megcsiszolva, előkészítve, én ilyen természetesen szeretem. Farmos stílusban írok. Jó érzés olvasgatni,

ezek köszöntenek, invitálnak, szebbé teszik a napot.”

A szomszédok elég messze vannak, minden oldalról van köztük egy mező, de errefelé nagyon összetartóak az emberek. Ha valakinek születésnapja van, akkor a szomszéd is családtagnak számít, neki is menni kell.

Blanka rajong a háziállataikért, pedig évekkel ezelőtt nem fűzött sok reményt a macskákhoz.

„Mondtam a férjemnek, hogy én kutyás vagyok, ne haragudjon, nem hinném, hogy megszeretem a cicákat. Pár hónap alatt függő lettem. Vissza kell fogni, hogy ne nekik rendezzem be a ház minden sarkát.”

A tyúkoknak az Elsőbbség a hölgyeknek felirattal és a keltető kedves függönyözésével kedveskedik a sok finom tojásért.

A két libája láthatóan nagyon élvezi az életet Blankáéknál. „Haláli pofák, üdvözölnek, követnek, dumálnak.” Van egy kis tavuk, nagy kedvenc a lubickolás. Itt épp kis hibával:

VIDEÓ: Libabukfenc

A napokban Gyuri kakassal beszélgetett Blanka, amikor összehasonlította mostani életét a korábbival.

„Jobban élvezem ezt, mint annak idején a borkóstolókat, vízitúrákat és mindenféle pörgést, forgást. A természet mindig más, itt csend van és harmónia.”

Amit korábban tanult, az sem veszett el: „A sminknél használt ecsetek, színek most a tábláknál köszönnek vissza. A gazdasági informatika szak a honlapkészítésben, a grafikai munkákban jön jól.”

A nyugodt életet veszélyeztető telefonokra, számítógépekre ő nem haragszik, szerinte azoknak is megvan a helyük. Nem felejti, milyen nagy segítség volt sokszor egy kis videó, ha nem tudtak valamit a kertben vagy egyebet akart tanulni, és ebben a nagy csöndben is sokszor szüksége van más emberekre is,

az internet egy kapocs mindenhová.

„A mi kis elszigetelt otthonunkból így tudok nyitni a világ felé, így találtam például egy magyar keramikust a közelben. Így tudok beszélni a családommal és így tudom megmutatni másoknak az életünket, amire büszke vagyok és szeretném bizonyítani, hogy van élet a városon kívül.”

Amikor az apósa születésnapja volt, akkor például nem rohantak a plázába ajándékot venni.

Egy tökből csináltak egy nagyon kedves kosarat: almás töklevest pirított tökmaggal és pitával, narancsos-tökös lekvárt, kelttésztás tökös kalácsot és csípős, almás-tökös chutneyt. Ez a legkedvesebb meglepetés.

„Imádunk itt élni, kiülni az állatokkal reggel a gyönyörű fényekben, nincs ennél nagyobb béke. Etetem a madarakat, ez az én koncertjegyem egész évre.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Atelier Ammerland (@atelier.ammerland) által megosztott bejegyzés

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Most érdemes euróban is félretenni? Mutatjuk, miért gondolkodnak így egyre többen
Megmutatjuk miért gondolkodnak ma is sokan euróban vagy más devizában a megtakarításaik egy részéről.

Az elmúlt években valószínűleg szinte mindenki megtapasztalta, milyen gyorsan változhat a pénz értéke. Egyik hónapban az infláció miatt aggódunk, máskor az árfolyamok mozgása kerül a fókuszba, közben pedig egyre többet hallani arról is, hogy ma már érdemes több lábon állni a megtakarítások terén.

A bizonytalan gazdasági környezetben érdemes azokat a megoldásokat keresni, amelyek egyszerre nyújthatnak biztonságot, rugalmasságot és hosszabb távon kiszámíthatóbb pénzügyi hátteret. Ilyenkor természetesen egyre többen kezdik el újragondolni azt is, milyen formában érdemes tartani a megtakarításaikat, és mennyire jó ötlet mindent kizárólag forintban félretenni.

A kérdésnek most külön aktualitást ad az is, hogy az erősebb forint miatt jelenleg kedvezőbb árfolyamszinten lehet eurót vagy dollárt vásárolni, mint korábban.

A devizaalapú megtakarításokra ma már sokan nem gyors nyereségszerzési lehetőségként, hanem tudatos pénzügyi döntésként tekintenek.

Sokan éppen azért választják ezeket a megoldásokat, mert szeretnék részben csökkenteni a forint árfolyamának való kitettséget, és stabilabb hátteret teremteni a megtakarításaiknak hosszabb távon is.

Cikkünkben megmutatjuk, miért döntenek sokan úgy, hogy a forint alapú befektetések mellett devizában is megtakarítanak.

Miért kerülhetnek újra reflektorfénybe a devizaalapú megtakarítások?

A magyarok továbbra is szeretnek biztonságra törekedni, amikor a pénzükről van szó, ugyanakkor egyre többen érzik úgy, hogy a mai gazdasági környezetben már nem elég kizárólag egyetlen típusú megtakarításban gondolkodni. Az infláció, az árfolyammozgások és a nemzetközi gazdasági folyamatok mind olyan tényezők, amelyek miatt sokan keresnek stabilabb, kiszámíthatóbb megoldásokat hosszabb távra is.

Ebben a helyzetben a devizaalapú megtakarítások sokak számára egyfajta pénzügyi biztonsági tartalékot jelenthetnek. Nem feltétlenül a gyors nyereség reményében választják őket, hanem azért, mert részben csökkenthetik a forint árfolyamának való kitettséget, miközben segíthetnek abban is, hogy a megtakarítások több lábon álljanak.

Az OTP Bank 2026 márciusában készült, 1200 fő bevonásával, 18 és 70 év közötti korosztály körében végzett megtakarításokról szóló kutatása* szerint a magyarok továbbra is alapvetően óvatos befektetőknek számítanak: a legnépszerűbb megtakarítási formák továbbra is az alacsonyabb kockázatú befektetések. A kutatás arra is rámutatott, hogy a devizaalapú megtakarítások iránti érdeklődés is stabil: a megtakarítással rendelkező ügyfélkör negyedének van devizás befektetése.

„A kutatásból jól látszik, hogy a magyarok számára továbbra is a biztonság a legfontosabb szempont a megtakarítások terén, emellett egyre többen keresik azokat a megoldásokat is, amelyek hosszabb távon nagyobb stabilitást adhatnak a pénzügyeiknek. A devizaalapú megtakarítások választása esetében az egyik legerősebb motiváció továbbra is az értékállóság. A megkérdezettek szerint a devizás megtakarítások legnagyobb előnye, hogy biztonságérzetet adhatnak.” – mondja Fabriczki Rita, az OTP Bank megtakarítási szolgáltatási területének vezetője.

Nem a gyors meggazdagodás ígérete miatt választják

Sokan elsősorban nem gyors nyereségszerzési lehetőségként tekintenek ezekre a befektetésekre, hanem egyfajta pénzügyi védelmi hálóként. Emellett a devizás megtakarítások segíthetnek a portfólió diverzifikálásában is. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy sokan ma már nem szeretnék, ha minden félretett pénzük ugyanattól a gazdasági folyamattól vagy árfolyammozgástól függene, ezért inkább többféle megtakarítás között osztják meg a pénzüket.

A magyarok körében továbbra is az euró számít a legnépszerűbb devizának, és a legtöbben devizaszámlán vagy valutában tartják ezeket a megtakarításokat. Ennek aktualitást ad a jelenlegi árfolyamhelyzet is: az erősebb forint miatt most kedvezőbb szinten lehet eurót vagy dollárt vásárolni, ami hosszabb távon különösen fontos lehet azok számára, akik szeretnék részben kivonni megtakarításaikat a forint árfolyamának ingadozásából.

"A devizaalapú befektetések egyik legfontosabb előnye, hogy részben mérsékelhetik a magyar infláció közvetlen hatását a megtakarításokra. A portfolió euró- vagy dolláralapú kiegészítése stabilizáló szerepet tölthet be, különösen akkor, ha valaki a forintban tartott befektetései mellé keres kiegyensúlyozó megoldást”– emeli ki Miklós Dániel, az OTP Alapkezelő értékesítési vezetője.

Mi az a diverzifikáció és miért lehet fontos?

A szakértők szerint ma már szinte alapelvnek számít a diverzifikáció, vagyis az, hogy valaki ne kizárólag egyetlen termékben vagy devizában tartsa a megtakarításait. A kutatás alapján azonban a magyarok jelentős része továbbra is inkább egy-egy konkrét termékben gondolkodik, és kevésbé variálja a megtakarítási formákat: jelenleg a válaszadók 28 százaléka tartja egyetlen típusú befektetésben a pénzét.

Pedig érdemes lehet devizák szerint is diverzifikálni a befektetéseinket. Egy devizaalapú befektetési alapon keresztül például olyan nemzetközi részvény- és kötvénypiacokhoz is hozzá lehet férni, amelyek közvetlenül jóval nehezebben lennének elérhetők. Ez nemcsak a hozampotenciál miatt lehet fontos, hanem azért is, mert a különböző gazdaságok eltérően reagálnak a világpiaci folyamatokra, így a kockázatok is jobban megoszthatók.

„A diverzifikáció ma már nemcsak a tapasztalt befektetők eszköze. Egy tudatosan felépített portfólióban a devizaalapú befektetések fontos szerepet tölthetnek be, különösen egy olyan időszakban, amikor a gazdasági környezet gyorsan változik. Az OTP Csoport kínálatában rövidebb és hosszabb távra, különböző eszközosztályokban is elérhetők devizás befektetési megoldások, így szakértői segítséggel mindenki megtalálhatja a saját céljaihoz leginkább illeszkedő megoldást” – fogalmazott Fabriczki Rita.

A rugalmasság ma már kulcsszerepet játszik

A kutatásból az is kiderült, hogy a magyarok megtakarítási céljai továbbra is elsősorban rövid- és középtávúak. A legtöbben váratlan kiadásokra szeretnének felkészülni, miközben a hosszú távú, például nyugdíjcélú megtakarítások – különösen a 30 év alattiak körében – egyre inkább háttérbe szorulnak.

Ezzel párhuzamosan a likviditás szerepe is látványosan felértékelődött. A válaszadók szerint a magas hozam és a biztonság mellett ma már az is kulcskérdés, hogy szükség esetén milyen gyorsan férhetnek hozzá a pénzükhöz. Éppen ezért lehetnek vonzók azok a devizaalapú konstrukciók, amelyek rövidebb és hosszabb távon egyaránt rugalmas megoldásokat kínálnak.

Különösen igaz ez azokra, akik euróban vagy dollárban kapnak fizetést vagy rendszeres bevételt. Számukra a devizaalapú megtakarítás nemcsak befektetési lehetőség lehet, hanem praktikus döntés is, hiszen így elkerülhetik a folyamatos pénzváltás költségét és az ebből fakadó árfolyamkockázatot. A szakértők szerint ma már egyre kevésbé az a kérdés, hogy valaki félretesz-e pénzt, sokkal inkább az, hogyan építi fel a saját megtakarításait.

Egy tudatosan kialakított portfólióban pedig a devizaalapú befektetések is fontos szerepet kaphatnak – különösen egy olyan időszakban, amikor a gazdasági környezet folyamatosan változik.

Milyen kockázatokkal kell számolnia annak, aki devizaalapú befektetést választ ?

A befektetőnek több kockázattal kell számolnia. Az első a devizaárfolyam-kockázat: ha a forint erősödik az euróval vagy dollárral szemben, a forintban számolt befektetési érték csökkenhet. A második a mögöttes eszközök kockázata: egy kötvényalapnál például a kamat- és hitelkockázat, egy részvény- vagy vegyes alapnál piaci árfolyamkockázat jelentkezik. A harmadik a likviditási és időtávkockázat: nem mindegy, hogy a befektető mikor akar hozzáférni a pénzéhez. Az árfolyam-időzítési csapda úgy kerülhető el, ha a devizás befektetés nem egyszeri tippként jelenik meg, hanem jóval tudatosabb formában: előre meghatározott portfólióarányként, megfelelő időtávval, fokozatos belépéssel és rendszeres felülvizsgálattal.

*A Lakossági Megtakarítás 2026 kutatásról

2024 óta változatlan célcsoporttal (korosztály: 18-70 évesek), 1200 fő megkérdezésével végzett kutatás.

Aktuális hullám adatfelvételének időpontja: 2026 március

Az adatfelvétel módszere: online kérdőíves felmérés az NRC NetPanelsegítségével

Reprezentativitás: a minta reprezentatív nem, korcsoport, végzettség, lakóhelytípus és régió alapján

A cikk az OTP Bank és az OTP Alapkezelő támogatásával készült, marketingközlemény. A benne szereplő piaci vélemények és várakozások tájékoztató jellegűek, a közzététel időpontjában rendelkezésre álló információkon alapulnak, melyek később változhatnak. Nem minősül befektetési tanácsadásnak, ajánlattételnek, befektetési elemzésnek vagy befektetési ajánlásnak. A befektetések kockázattal járnak. A befektetés értéke ingadozhat, a múltbeli teljesítmény nem jelent garanciát a jövőbeni teljesítményre, és akár tőkevesztés is előfordulhat. Devizaalapú befektetések esetén a devizaárfolyam változása a kockázatot és a hozam vagy veszteség mértékét is befolyásolja. Befektetési döntés előtt kérjük, ismerje meg a termékek hivatalos dokumentumait (PRIIPs KID/KIID, tájékoztató, kezelési szabályzat).

A cikk az OTP Bank támogatásával készült.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszeresére nőhet a skizofrénia kockázata a macskatartóknál egy új elemzés szerint
Egy 17 tanulmányt összegző ausztrál metaanalízis szerint a macskatartók körében kétszeres lehet a skizofrénia esélye. A kutatók a háttérben a macskák által terjesztett Toxoplasma parazitát sejtik.

Egy ausztrál kutatócsoport 17 korábbi tanulmányt összegző elemzése szerint a macskatartás a skizofréniával összefüggő rendellenességek nagyjából kétszeres kockázatával járhat együtt. Bár a statisztikai kapcsolat szignifikáns, a kutatók hangsúlyozzák, hogy ez önmagában nem bizonyít ok-okozati összefüggést, és a vizsgált tanulmányok minősége is vegyes – írja a ScienceAlert.

A metaanalízis szerint a macskáknak kitett személyeknél tapasztalt emelkedett esély mögött számos, még nem tisztázott tényező állhat. A szerzők kiemelik, hogy az elemzésbe bevont vizsgálatok többsége úgynevezett eset-kontroll típusú volt, amely nem alkalmas az ok-okozati viszonyok feltárására.

„Azt a következtetést vontuk le, hogy a macskáknak kitett személyeknél körülbelül kétszeres eséllyel alakul ki skizofrénia” – írja az ausztrál kutatócsoport.

Egyes tanulmányok a macskaharapások és a pszichózisszerű élmények között találtak kapcsolatot, de a háttérben nem feltétlenül a régóta gyanúsított toxoplazma parazita áll. Elképzelhető, hogy más kórokozók is szerepet játszhatnak.

„Áttekintésünk alátámasztja a kapcsolatot a macskatartás és a skizofréniával összefüggő rendellenességek között” – fogalmaznak a szerzők, de azonnal hozzáteszik, hogy a végső szó kimondásához sokkal további kutatásokra van szükség.

A szakértők szerint elengedhetetlenek a nagy, reprezentatív mintákon alapuló, előre megtervezett vizsgálatok, amelyek pontosabban képesek kontrollálni a lehetséges zavaró tényezőket, mint például a családi kórtörténet vagy a szocioökonómiai státusz. Amíg ezek az eredmények nem állnak rendelkezésre, a legfontosabb a megfelelő higiéniai szabályok betartása, beleértve a rendszeres kézmosást a macskaalom tisztítása után.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Évekkel tolódhat el a nyugdíj a Nők40-nél egy gyakori számítási hiba miatt
A Nők40 programnál a téves számítás miatt sok igénylést utasítanak el, és a tervezett nyugdíjazás akár évekkel is csúszhat.

Papíron megvan a 40 év, mégsem mehetsz nyugdíjba? A legtöbben itt csúsznak el: a Nők40 nem a teljes szolgálati időt, hanem a jóval szűkebb jogosultsági időt nézi – és ebből több, sokak által „biztosnak” hitt év egyszerűen kiesik.

A program megköveteli a 40 év jogosultsági időt, amin belül főszabály szerint legalább 32 évnek keresőtevékenységgel szerzett időnek kell lennie.

A legfontosabb tudnivaló, hogy a Nők40 esetében nem minden, szolgálati időnek minősülő időszak számít – írta szombaton a Meglepetés magazin. A fennmaradó, legfeljebb 8 év jellemzően gyermekneveléssel kapcsolatos ellátásokból jöhet össze.

A jogosultsági időből azonban kiesnek a tanulmányi évek, az álláskeresési járadék, a rehabilitációs és rokkantsági ellátás, a 18 év feletti hozzátartozó ápolásáért kapott díj, a passzív táppénz, valamint a nem gyermekgondozási célú fizetés nélküli szabadság is.

A probléma gyökere a szolgálati idő és a jogosultsági idő közötti különbség. Míg a nyugdíj összegének kiszámításánál a szolgálati idő a mérvadó, ami egy tágabb kategória, addig a Nők40-re való jogosultsághoz egy szigorúbb feltételekhez kötött időszakot, a jogosultsági időt kell összegyűjteni. Ezért fordulhat elő, hogy valakinek papíron már megvan a 40 éve, a valóságban mégsem teljesíti a feltételeket.

A leggyakoribb buktatót a tanulmányi évek jelentik: a középiskola, szakiskola vagy egyetem évei hiába számíthatnak bele más esetben a szolgálati időbe, a Nők40 szempontjából nem jogosítanak nyugdíjra. Ugyanez a helyzet a munkanélküli ellátásokkal, amelyek szintén nem visznek közelebb a 40 évhez.

Meglepő lehet, de a rehabilitációs és rokkantsági ellátás ideje sem vehető figyelembe, ahogy a 18 év feletti, tartósan beteg hozzátartozó gondozásáért kapott ápolási díj sem.

Szintén kiesik a számításból a passzív táppénz – vagyis amikor a biztosítási jogviszony már megszűnt, de még folyósítanak ellátást –,

és a nem gyermekgondozás miatt kivett fizetés nélküli szabadság is. Itt a szabályozás azt is kimondja, hogy az 1998. január 1-je előtti, nem gyermekgondozás vagy -ápolás miatti fizetés nélküli szabadság első 30 napja sem számít bele.

Aki biztosra akar menni, annak érdemes végigvennie az elmúlt évtizedeit: gyűjtse össze az összes munkaviszonyát, az ellátások és a munkahelyváltások közötti szünetek időszakát, majd a fenti lista alapján húzza ki azokat az éveket és hónapokat, amelyek nem számítanak bele a jogosultsági időbe.

A legbiztosabb módszer a hivatalos adategyeztetés kezdeményezése, ahol pontosan kiderül, mi hiányzik a 40 évhez.

Különösen azoknak érdemes újraszámolniuk, akiknek több munkahelyváltás között volt munkanélküli időszakuk, hosszabb ideig tanultak, egészségügyi ellátást kaptak, vagy 18 év feletti hozzátartozót ápoltak.

Egy rossz becslés komoly következményekkel járhat: az igény elutasítása és a tervezett nyugdíjazás elhalasztása.

Ha a számítások után kiderül, hogy csak pár hónap hiányzik, akkor egy reális menetrend felállításával elkerülhető a kellemetlen meglepetés az igényléskor.

Az idei politikai vitákban új lendületet kapott az ötlet, hogy a Nők40 mintájára a férfiaknak is járna a korábbi nyugdíjba vonulás. A javaslatot, amely május végén a Parlamentben is téma volt, azzal indokolják, hogy sok férfi nem éri meg a korhatárt. A kezdeményezés ugyanakkor komoly költségvetési kockázatokat vet fel: szakmai becslések szerint a kiterjesztés éves szinten több százmilliárdos többletkiadást okozhatna, ezért a támogatói gyakran gazdasági feltételekhez kötnék a bevezetést.