A koronavírus-járvány negyedik hulláma itthon minden bizonnyal kevésbé terheli majd meg az egészségügyi ellátórendszert, mint az előző kettő – mondta az InfoRádió érdeklődésére Merkely Béla az Infostart beszámolója szerint.
„Nem egy második-harmadik hullám típusú görbét fogunk látni, hanem egy elnyújtott, laposan emelkedő görbét” – fogalmazott a szakember, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a delta vírusvariáns rendkívül fertőzőképes, és meg fogja találni azokat, akik nincsenek beoltva.
Merkely Béla szerint az átoltottság és átfertőzöttség mértéke relatíve magas, de nyájimmunitás nem érhető el, vagyis „gyakorlatilag minden oltatlan el fogja kapni ezt a betegséget”.
Arról, hogy a harmadik oltást hogyan érdemes időzíteni, azt mondta: a második oltástól számított hat hónap múlva érdemes azt beadni az időseknek és krónikus betegségben szenvedőknek. „Természetesen a vírus változhat, ezért ezek a szabályok is módosulhatnak” – jegyezte meg.
A Semmelweis Egyetem rektora arról is beszélt, hogy Romániában elsősorban az átoltottak alacsony száma áll a járvány robbanásszerű terjedése mögött, azokba az országokba ugyanakkor biztonságosan utazhatunk, ahol folyamatosan csökkennek a napi esetszámok. Azt javasolja: olyan országokba semmiképpen ne utazzunk, ahol új vírusvariáns ütötte fel a fejét.
A koronavírus-járvány negyedik hulláma itthon minden bizonnyal kevésbé terheli majd meg az egészségügyi ellátórendszert, mint az előző kettő – mondta az InfoRádió érdeklődésére Merkely Béla az Infostart beszámolója szerint.
„Nem egy második-harmadik hullám típusú görbét fogunk látni, hanem egy elnyújtott, laposan emelkedő görbét” – fogalmazott a szakember, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a delta vírusvariáns rendkívül fertőzőképes, és meg fogja találni azokat, akik nincsenek beoltva.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kunetz Zsombor Győrfi Pál menesztéséről: A helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam
Az egészségügyi szakértő Takács Péter volt államtitkár szavaira reagálva azt írta, semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni a szóvivő menesztését. Úgy véli, kommunikációs vezetőként Győrfi Pál nem adott valós tájékoztatást a mentőszolgálat állapotáról a nyilvánosságnak.
Kedden bejelentette az Országos Mentőszolgálat, hogy a szóvivői feladatokat a jövőben Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át, a közismert Győrfi Páltól. Takács Péter volt egészségügyi államtitkár szerdán reagált Győrfi Pál menesztésére, szerinte „nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben”, és feltette a kérdést
„Miért kell a politikai bosszúhadjáratot bárkire kiterjeszteni, aki az előző kormányok idején is csak a munkáját végezte – tisztességgel, becsülettel, magas színvonalon!?”.
Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő a volt államtitkár megszólalására válaszul most azt írja, szerint semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni Győrfi Pál menesztését, sokkal inkább egy már régen szükséges váltásnak. Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, a szóvivő feladatköre két részre oszlott: az egyik a balesetekről való faarcú beszámoló, a másik a „minden rendben van a Mentőszolgálatnál” mantra ismétlése.
„Ne felejtsük el, hogy például amikor kikértem közérdekű adatigényléssel a mentők kiérkezési idejét – amelyek egy részét a mai napig ki sem adták, például a 90 százalékon belüli kiérkezési arányt –, akkor, amit kiadtak adatot, azt először kinyomtatták az Excel-táblázatból, majd onnan beszkennelték – valószínűleg azért, hogy megnehezítsék az adatok feldolgozását –, végül nagyon rossz minőségű másolatként adták tovább.”
Kunetz hozzátette, hogy Győrfi ez alatt az idő alatt is kommunikációs igazgató volt.
A szakértő úgy látja, a mentőszolgálat jelenlegi állapotáért a „szőnyeg alá söprő mentalitás legalább annyira felelős, mint az egészen elképesztően ostoba és alkalmatlan menedzsment szemlélet”.
„Én Győrfi helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam!”
Kedden bejelentette az Országos Mentőszolgálat, hogy a szóvivői feladatokat a jövőben Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át, a közismert Győrfi Páltól. Takács Péter volt egészségügyi államtitkár szerdán reagált Győrfi Pál menesztésére, szerinte „nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben”, és feltette a kérdést
„Miért kell a politikai bosszúhadjáratot bárkire kiterjeszteni, aki az előző kormányok idején is csak a munkáját végezte – tisztességgel, becsülettel, magas színvonalon!?”.
Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő a volt államtitkár megszólalására válaszul most azt írja, szerint semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni Győrfi Pál menesztését, sokkal inkább egy már régen szükséges váltásnak. Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, a szóvivő feladatköre két részre oszlott: az egyik a balesetekről való faarcú beszámoló, a másik a „minden rendben van a Mentőszolgálatnál” mantra ismétlése.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.
A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.
„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”
– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.
A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.
„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”
– mondta a sikeres beavatkozásról.
Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.
A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.
„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”
– mondta.
Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.
A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik saját pozíciója miatt
A kormányfő a köztársasági elnök legutóbbi interjújára reagált, amiben arról beszélt, hogy maradnia kell a hivatalban, mert a kormányfő utasítására nem mondhat le. A miniszterelnök tegnap még egy utolsó megbeszélést kezdeményezett az elnökkel.
„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”
Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.
Magyar eredetileg május 31-ig adott időt a köztársasági elnöknek arra, hogy benyújtsa lemondását, azonban tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelezte, még egy utolsó, négyszemközti beszélgetésre nyitott lenne, mielőtt a kormánytöbbség megindítja az Országgyűlésben az államfő eltávolítását.
„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”
Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videó: Nagy Ervin antik bútorokra bukkant irodájában, visszaküldi őket a múzeumba
Az állatitkár szerint az elődje hozatta magának a berendezéseket az Iparművészeti Múzeumból. Azt írta, a fideszes politikusok a „nemzet szolgálatára jelentkeztek, mégis úgy használták a közvagyont, mintha az a sajátjuk lenne”.
Antik bútorokat hozatott magának Nagy Ervin elődje az Iparművészeti Múzeumból – állítja az új kulturális államtitkár, aki egy videót is közölt szóban forgó berendezésekről.
Azt írja „mi egy másfajta kultúrában hiszünk”, ezért ezeket a tárgyakat visszajuttatják az Iparművészeti Múzeumnak.
Nagy Ervin a videóban elmondja, hogy a múzeumban jobb helyen lesznek a tárgyak, hiszen ott megsérülhetnek, és ezeknek a művészi kincseknek amúgy is a köz javát kell szolgálniuk.
Emlékeztet, Tanács Zoltán miniszter korábban kölcsönfestményt küldött vissza a Szépművészetibe.
A kormányépületekbe múzeumokból kölcsönzött műtárgyak ügye még akkor került elő, amikor Magyar Péter az akkori Miniszterelnökség, a Karmelita kolostor bejárása során több értékes műtárgyat talált. Azóta a Tisza-kormány azt kommunikálja, hogy ezeknek a múzeumokban a helyük, és nem minisztériumokban.