HÍREK
A Rovatból

Merkely Béla: a nyugodt karácsony azon múlik, hányan veszik fel a harmadik oltást

A vakcina hatása 2 hét alatt alakul ki, ezért ennyivel az ünnepek előtt célszerű beadatni a rektor szerint.


A nyugodt karácsony azon múlik, hogy hányan veszik fel a harmadik oltást - vélekedett a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

Merkely Béla hozzátette: a harmadik oltás hatása két hét alatt alakul ki, tehát "azok a családok tudnak nyugodtan a családi asztalhoz ülni, ahol két héttel karácsony előtt mindenki felvette a harmadik oltást".

Kiemelte, hogy az Európai Unióban Magyarországon adták be a legtöbb harmadik oltást. Összehasonlításképpen Izraelt hozta fel példaként, ahol júniusban indult el a negyedik hullám, amely szeptemberre csúcsosodott ki, majd lecsendesedett. Ennek megoldása Merkely Béla szerint a harmadik oltás volt, amelyet a lakosság 45 százaléka kapott meg. Ebből lehet arra következtetni, hogy nálunk is ezt az értéket kell elérni, hogy karácsonykor a családok összeülhessenek és békében ünnepelhessenek.

Izrael példáját azért is hozta fel a rektor, mert ott is 60 feletti százalékban oltott két dózissal a lakosság, viszont ehhez járul hozzá a 45 százalékos átoltottság a harmadik dózissal. Kitért azon európai országokra, ahol sok esetben két dózissal elérték a 80-85 százalékot is, mégis magas a napi fertőzésszám. Mindez a rektor szerint azzal magyarázható, hogy az első két dózis a betegség súlyos lefolyására, a halálozásra van hatással, míg a harmadik adag a járvány terjedése szempontjából jelentős.

A mostani európai helyzet azt mutatja, hogy a delta variáns visszafertőzte Európát, és olyanok is megkapták, akik egyébként már kétszer oltva voltak, ennek következtében részt vettek a járványban és fenntartották azt - fogalmazott.

Az oltási hetet sikeresnek értékelve azt mondta: remélte, hogy népszerű lesz a regisztráció nélküli oltás, sokat dolgoztak rajta, hogy ne csak növeljék az oltópontok számát, de egyszerűbbé is tegyék a részvételt. Példaként említette, hogy az oltásra rendelkezésre álló időt is bővítették, 7 órától 19 óráig, így bárki megtalálhatta a számára megfelelő időpontot.

A Semmelweis Egyetem négy oltóponton 26 oltóhelyet működtet: a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán, a I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikán a Bókay János utcában, az egyetem központi külső klinikai tömbjében, valamint a Szent Rókus Kórházban.

Az oltási hét jövő hétre kiterjesztésével összefüggésben fontosnak nevezte, hogy az igényeknek megfelelően alakítják az erőforrásokat, így ha szükség van több munkatársra, azt is megszervezik.

Ismertette: az egyetem eddig 460 ezer oltást adott be, az oltási akcióhéttel és annak kitolásával az általuk beadott oltások száma a 800 ezret is meg fogja haladni.

Elmondta, hogy az oltási akcióhét arányai országosan azonosak, a legtöbben, 85 százalékban harmadik oltásért jelentkeznek, 10 százalékos az első vakcináért jelentkezők aránya és 5 százalék a másodikért.

Merkely Béla szerint a legfontosabb az, hogy senki se bízzon az immunrendszerében, oltatlanul "a legjobb immunrendszer mellett is kialakulhat citokinvihar, fiatal, huszonéves, sportos testalkatú ember is lélegeztetőgépre kerülhet, halál közelébe". Hozzátette: ez most egy olyan helyzet, hogy "legalább három oltásra van szükség".

Az Afrika déli részén felfedezett omikron mutánssal összefüggésben azt mondta: "minden elképzelhető, ez egy ezerarcú vírus, azt azonban nem tartom valószínűnek, hogy ez egy azonnali hatalmas ötödik hullámot generáljon". Megismételte: az alapimmunizáció a betegség súlyos lefolyásával, a harmadik oltás a járvány terjedésével függ össze, ezért ha ez a két paraméter magas az országban, akkor ez a mutáns "nem fog jelentős problémát okozni". De azokban az országokban, ahol alacsony az átoltottság és nincs meg a harmadik oltás, ott gondot jelenthet - fűzte hozzá.

A jövőre vonatkozóan azt mondta: egy pontosan meg nem határozható idő múlva megszelídül a vírus, de ez az oltottság következménye lesz. Akik nem oltatják be magukat, azok megkapják a betegséget, aminek "nagy ára van, mert ha valaki oltatlanul kapja meg ezt a vírusfertőzést, akkor az élete sokkal nagyobb veszélyben van, mintha két vagy három oltást követően kapná meg" - vélekedett a szakember.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.


Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.

A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.

„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”

– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.

A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.

„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”

– mondta a sikeres beavatkozásról.

Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.

A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.

„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”

– mondta.

Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kármán döntött: Budapestnek és a megyeszékhelyeknek sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet
A kormány a társadalmi egyeztetés határideje előtt hirdette ki az iparűzésiadó-többlet befizetéséről szóló jogszabályt. A döntés értelmében 202 településnek kell fizetnie, de a főváros és a megyeszékhelyek mentesültek.


Szerda este a Magyar Közlönyben megjelent a pénzügyminiszter, Kármán András rendelete, amely alapján sem Budapestnek, sem a megyeszékhelyek, és egyes megyei jogú városoknak sem kell befizetniük az iparűzésiadó-többletet idén. A kormány a jogszabály kihirdetésével nem várta meg a társadalmi egyeztetésre szabott határidő végét – írta a HVG.

A Pénzügyminisztérium összesen 202 településnek írt elő befizetést. A legtöbbet, 787 millió forintot Kazincbarcikának kell átutalnia, míg a szomszédos Berentének 469 millió forintról kell lemondania.

A változás jelentős a tavalyi évhez képest, amikor a Fővárosi Önkormányzatnak még 3,7 milliárd forintot kellett befizetnie, idén ez az összeg nulla.

A rendelet úgy tűnik nem vonatkozik minden megyei jogú városra automatikusan, a jelenlegi lista szerint Sopronnak (megyei jogú város GYMS-ben) például 92 milliót kell befizetnie, amíg Győrnek (GYMS székhelye, szintén megyei jogú város) 0 forintot.

A rendelettervezet hétfőn került fel a kormány honlapjára társadalmi egyeztetésre, amelyre június 16-ig lehetett volna véleményeket küldeni. A kormány azonban már szerdán kihirdette a csütörtöktől hatályos jogszabályt. Az érintett önkormányzatoknak június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést.

Az előző kormány 2025-ben vezette be azt a rendszert, amely alapján a magasabb iparűzési adóbevétellel rendelkező településektől elvonják a többletet, hogy azt a szegényebb régiók között osszák újra. A lépést az ellenzéki vezetésű városok és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége is élesen bírálta, szerintük a cél a helyhatóságok pénzügyi kivéreztetése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik saját pozíciója miatt
A kormányfő a köztársasági elnök legutóbbi interjújára reagált, amiben arról beszélt, hogy maradnia kell a hivatalban, mert a kormányfő utasítására nem mondhat le. A miniszterelnök tegnap még egy utolsó megbeszélést kezdeményezett az elnökkel.


„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”

- írja a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.

Magyar eredetileg május 31-ig adott időt a köztársasági elnöknek arra, hogy benyújtsa lemondását, azonban tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelezte, még egy utolsó, négyszemközti beszélgetésre nyitott lenne, mielőtt a kormánytöbbség megindítja az Országgyűlésben az államfő eltávolítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Leszedik a „Nemzeti Hitvallásokat” a közintézményekben, jön a vagyonadó első tervezete - Magyar Péter kilenc fontos változást jelentett be a kormányülés után
Magyar Péter miniszterelnök egy kilencpontos csomagot jelentett be a szerdai kormányülés után. A döntések az uniós pénzek felhasználását és a kórházi klímák azonnali javítását is érintik.


Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán számolt be a szerdai, június 10-i kormányülésen hozott legfontosabb döntésekről. A kilenc pontból álló listában egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepelnek, a részletekről csütörtökön 11 órakor ígért tájékoztatást.

A kormányfő azt írta, a kabinet fontos döntéseket hozott, egyebek mellett arról, hogy „3,4 milliárd forint rendkívüli forrást adunk a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására”. A bejegyzés szerint a kormány megszünteti a kriptovaluták kriminalizálását, és lépéseket tesz a mohácsi Duna-híd százmilliárd forinttal túlárazott építése kapcsán is.

A posztban az is szerepel, hogy „az eredeti javaslat további szigorításáról döntöttünk az óriásplakátok és a környezetet vizuálisan szennyező reklámfelületek betiltása kapcsán”.

A kormány tárgyalta a rövidesen bevezetésre kerülő vagyonadó szabályozásának első tervezetét, és döntött a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról is.

Emellett napirenden volt a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználása, a várható kánikulára való felkészülés elrendelése, valamint a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk