HÍREK
A Rovatból

Mérgezéssel került kórházba az egyik legismertebb orosz ellenzéki politikus

Alekszej Navalnij lélegeztetőgépen van, súlyos az állapota.


Eszméletlen állapotban, mérgezéssel vitték kórházba Alekszej Navalnijt, miután az őt szállító repülőgép rendkívüli leszállást hajtott végre Omszkban - közölte Kira Jarmis, az orosz ellenzéki politikus sajtótitkára csütörtökön a Twitteren.

Omszk első mentőkórházának intenzív osztályán a politikust lélegeztetőgépre kötötték. A TASZSZ Alekszandr Murahovszkij főorvosra hivatkozva azt írta, hogy állapota súlyos.

Az orvos nem mondta el, hogy Navalnij visszanyerte-e az eszméletét, Jarmis szerint kómába esett. A politikus csapata kihívta a rendőrséget a kórházba.

Jarmis a Twitteren azt írta, hogy Navalnij reggel óta csak teát ivott. Feltételezése szerint a vloggert megmérgezhették. "Az orvosok azt mondták, hogy a meleg folyadék felgyorsította a toxin feszívódását" - idézte a TASZSZ Jarmist. A sajtótitkár emlékeztetett arra, egy éve Navalnijt "megmérgezték" a fogházban, úgy vélekedett, "nyilvánvaló, hogy most is ugyanazt tették vele". Az Eho Moszkvi rádiónak azt mondta, hogy a politikus a gépen izzadni kezdett, majd arra kérte Jarmist, hogy beszéljen hozzá, hogy a hangjára összpontosíthasson, mielőtt elájul. A szóvivő a feltételezett mérgezést a szeptember 13-án esedékes regionális és parlamenti pótválasztásokkal hozta összefüggésbe.

Sajtójelentések szerint Navalnij az elmúlt napokban Novoszibirszkben tartózkodott, ahol feltehetően anyagot gyűjtött egy újabb leleplezéshez.

Innen a politikus Tomszkba indult tovább, ahonnan éppen Moszkvába tartott, amikor a repülőgépen rosszul lett. A politikus reggel a tomszki reptér egy kávézójában ivott teát. Az Interfax szerint a vendéglátó egység biztonsági kamerájának videofelvételét vizsgálják. Navalnijt tavaly július végén a fogházból, ahol nem engedélyezett tüntetés szervezése miatt adminisztratív elzárását töltötte, kórházba vitték. Csapata szerint megmérgezték, orvosai szerint viszont allergiarohama volt, és egy nap után visszaküldték a cellájába. 2017-ben sebfertőtlenítőt loccsantottak az arcába, aminek következtében az egyik szemének sérülése miatt külföldi gyógykezelésben részesült. A jogi végzettségű, 44 éves Alekszej Navalnij az orosz parlamenten kívüli ellenzék legismertebb képviselője. A 2011-2012-es oroszországi hatalomellenes megmozdulások egyik fő szervezője volt, a 2013-as moszkvai polgármester-választáson pedig meglepetésre a második helyen futott be. Az elmúlt években több országos korrupcióellenes tüntetést kezdeményezett. Több nem engedélyezett megmozdulás miatt elzárásra ítélték.

A 2018-as elnökválasztáson Navalnij megpróbálta Vlagyimir Putyin kihívójaként pozícionálni magát, ám a Központi Választási Bizottság - a függőben lévő büntetéseire hivatkozva - elutasította jelötkénti bejegyzését.

Navalnij júliusban a bíróság által kirótt súlyos bírság terhe miatt feloszlatni volt kénytelen az általa alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványt. Az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy Navalnijt 2012-ben és 2014-ben politikai indítékkal tartóztatták le Oroszországban, amivel megsértették ember jogait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Fenyegethettek engem és szeretteimet, de nem fogtok tudni megállítani
A Tisza Párt vezetője közösségi média oldalán írta meg, hogy az őt ért támadások nem térítik le az útjáról, tiszta a lelkiismerete, és szerinte a pártja nagy fölénnyel fogja megnyerni a választást.


Magyar Péter legutóbbi Facebook-bejegyzésében határozott üzenetet fogalmazott meg követőinek. A politikus szerint a támadások nem térítik le az útjáról, és úgy látja, egyre többen állnak mögé.

„Fenyegethettek engem és szeretteimet, gyalázhattok, zsarolhattok, költhettek milliárdokat a lejáratásomra, hazudhattok reggel, délben és este. Tehettek bármit, nem fogtok célt érni. Nem fogtok tudni megállítani. Ellentétben veletek, nekem tiszta a lelkiismeretem”

– írta a politikus. Hozzátette: „Megyek tovább előre lépésről lépésre és tudom, hogy napról napra egyre többen vagyunk.”

Magyar posztjában kiemelte azt is:

„Mi nem pozícióért, nem pénzért és nem a hatalomért küzdünk, hanem ezért a csodálatos országért, a gyerekeink és az unokáink jövőjéért.”

Bejegyzésében megjegyezte, hogy „a TISZA és Magyarország ezt a választást meg fogja nyerni. Nem kicsit, hanem nagyon.” Zárásként azt üzente: „Zászlókat a magasba, fel, győzelemre!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Hadházy: A mai Orbán-interjúnak nem az a legnagyobb hazugsága, amit Semjénről mondott
A független képviselő szerint súlyosabb az az „eszmefuttatás”, amely szerint „az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja.”


Hadházy Ákos szombaton délelőtt Facebook-bejegyzésében bírálta Semjén Zsolt helikopteres vadászatát, valamint Orbán Viktor miniszterelnök megjegyzését. Bejegyzésében egy képet is posztolt, amelyen állítása szerint a képen „Semjén Zsolt egyik áldozata” látható. Orbán Viktor a bejegyzés szerint úgy fogalmazott: „Nem mondom, hogy szent ember, de majdnem az.”

Hadházy azt írta:

„Hát, és ezzel vitatkoznék. Ha semmi mást nem tudnánk erről az emberről, csak ezt az egy képet és a körülményeit ismernénk, akkor is régen elzavartuk volna őt – ha Magyarország demokrácia lenne. Semjén Zsolt ezt az áldozatát ugyanis egy sokmillió forintot érő, helikopteres vadászaton ejtette el. És ezt a vadászatot ajándékba kapta egy olyan „vállalkozótól”, aki korábban EU-s pénzeket csalt el egész pofátlan módon. Aztán az áldozatot a helikopterrel lógatva szállították el Semjén pedig azon röhögött, hogy nem ő helikopterezett, hanem a szarvas…”

A politikus bejegyzésében úgy látja, a mai miniszterelnöki interjú „legnagyobb hazugsága” nem is a miniszterelnök-helyettes dicsérete volt, hanem az az „eszmefuttatás”, amely szerint

„az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja”.

Hadházy ezt így idézte és értelmezte, majd hozzátette: „(Valójában az árt a keresztény egyházaknak, aki ‘keresztény’ politikusként vadászik helikopterről, ajándék vadászaton Svédországban.)”

A poszt végén Hadházy arra utal, hogy forrást is mellékelt az állításaihoz, de részleteket nem közölt a bejegyzés szövegében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor óriási bejelentésre készül szombaton
A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be szombat délelőtt.


Óriási bejelentés – írta ki Facebook-oldalára szombat reggel Orbán Viktor. A miniszterelnök minden bizonnyal a gazdasági szféra számára jelent be valamit. Erre utal, hogy kiderült: szombat délelőtt Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőjével tart közös sajtótájékoztatót.

A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be. Az utóbbi feltevést erősíti, hogy még az idén két újabb adócsomagot készít elő a kormány. Az első elemei már társadalmi egyeztetésre kerültek, a másodikra még várni kell.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Fotógaléria: Így gyülekeztek az emberek a Pécs Pride-ra
A Budapest Pride-ot követően a pécsi szervezők is bejelentették a vidéki rendezvényt, ám a rendőrség megtiltotta az esemény megtartását.


Ma tartják az ötödik Pécs Pride-ot, a legnagyobb vidéki magyarországi melegjogi felvonulást. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a budapesti után bejelentették a pécsi szervezők is, hogy idén is megtartják a felvonulást, ám a rendőrség nem engedélyezte azt. A hatóságok és a szervezők egyeztettek az eseményről, de a rendőrség arra hivatkozott, hogy a tervezett felvonulás nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, ezért hozták meg a tiltó határozatot.

A döntést követően a szervezők közleményben fogalmazták meg álláspontjukat, melyben azt írták: „Ez a döntés súlyos csapás nemcsak az LMBTQ közösségére, hanem mindenkire, aki hisz az emberi jogokban, a szólásszabadságban és a békés gyülekezés jogában.” Hozzátették: a rendezvényt ennek ellenére az eredeti időpontban megtartják.

„Nem fogadjuk el, hogy elhallgattassanak minket. Nem hagyjuk, hogy megfélemlítsenek. Nem engedjük, hogy jogainkat lábbal tiporják.”

A rendezvényről készült fotóinkat itt tudjátok megtekinteni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: