ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Mennyi az IQ-d, és ez mit árul el rólad?

Mióta léteznek IQ-tesztek, és mekkora az átlagos IQ? És egyáltalán: mit is értünk valójában intelligencia alatt?
Wagner Bea - szmo.hu
2014. március 10.



Az első IQ-tesztet eredetileg a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek kiszűrésére használták.

A francia közoktatási miniszter 1904-ben bizottságot hozott létre a „fogyatékosnak” tartott gyerekeket kiválogatására.

A cél az volt, hogy a korosztályos átlagnál gyengébben teljesítők is el tudják sajátítani a tananyagot. Az első tesztet Alfred Binet, a Sorbonne egyetem pszichológiaprofesszora pszichológia professzora és Theophile Simon orvos dolgozta ki.

A tesztben lévő feladatok és kérdések nehézségi fok szerint vannak csoportosítva.

Az intelligencia szintjét az jelzi, hogy a vizsgált személy hány, egyre növekvő nehézségű feladatot tud egymás után hibátlanul megoldani.

A Binet-Simon-féle teszt az összes ma használatos IQ-teszt ősének tekinthető, amellyel sokáig csak a gyerekek értelmi szintjének meghatározására voltak képesek.

A felnőttek képességeinek mérése több nehézségbe is ütközött. Az életkor már nem játszott olyan meghatározó szerepet, mint a gyerekeknél, mégis szükség volt egy nagy tömegekre érvényes, a képességek felmérésére általánosan használható tesztre. David Wechsler az első világháború idején az amerikai hadsereg számára fejlesztett ki olyan pszichológiai teszteket, amelyek az újoncok kiválasztásában segítettek. A Binet-teszten alapuló felmérés több változót is figyelembe vett, és egy olyan relatív mutatóvá vált, amely kifejezi, hogy az adott személy milyen eredményt ért el a saját országában levő, saját korcsoportjának átlagához képest.

Mi az az IQ?

Intelligencia alatt az egyén értelmi képességeinek összességét értjük, melynek segítségével problémákat old meg. Ide tartozik többek között a gondolkodás gyorsasága, az összefüggések átlátása és az emlékezőképesség is. A teszteket úgy kalibrálják, hogy az átlagos eredmény 100 IQ pont körül legyen, és az emberek közel 68 százalékánál 85-115 IQ pontot mérjen. Számtalan intelligenciát mérő teszt van használatban, ahogy maga az intelligencia sem egyféle.

A ma is alkalmazott módszert, a Wechsler Adult Intelligence Scale-t (WAIS-t) 1939-ben fejlesztette ki névadója. Magyarországon MAWI (Magyar Wechsler Intelligencia-teszt) illetve a gyerekeknél használt változat MAWGYI (Magyar Wechsler Gyermek Intelligencia-teszt) néven használatosak. A Wechsler-teszt 10 részfeladatot tartalmaz, összehasonlító, műveltségi, élethelyzetek megértésére vonatkozó, számterjedelemmel, számolással foglalkozó, mozaikpróbás, képkiegészítő, képeket sorba rendező, tárgyösszeillesztő és rejtjelező feladatokat.

A nyelvi és kulturális különbségek megnehezítik az intelligencia-tesztek általános használatát. A 20. század elején sokáig még a kutatók sem értették azt a jelenséget, hogy miért tartják a más kultúrából, nyelvi környezetből érkezőket értelmi fogyatékosnak. Az Amerikai Egyesült Államokban részben emiatt a tévhit miatt korlátozták a Közép-Európából érkező bevándorlók számát.

Mennyi az annyi?

140-es IQ-val a géniuszok rendelkeznek, ide az emberek mindössze 0,2 százaléka tartozik. Ide tartozik például Bill Gates vagy Stephen Hawking.

A 131 és 140 közötti érték kivételes intelligenciának minősül, az emberek 3 százaléka éri el ezt a szintet. Ők kiváló menedzserek, vagy szakértől, kutatók, tudósok lehetnek.

A 121 és 130-as értéket még mindig átlagon felülinek tartják. Alkotó területen kiváló eredmények érhetők el vele. A népesség 6 százaléka tartozik ebbe a csoportba.

111 és 120 pont közötti sáv átlagon felüli intelligenciát jelent, ide az emberek 12 százaléka sorolható.

A 91 és 110 közötti IQ átlagosnak számít, ide sorolható az emberek fele.

90-es érték alatt átlagon aluli intelligenciáról beszélünk, azok pedig, akik nem érik el a 80-as szintet, általában enyhébb vagy súlyosabb mentális zavarban szenvednek.

E hiányosság kiküszöbölésére fejlesztették ki a Raven-Mátrixot, amelyben a méréshez kizárólag geometriai ábrákat használnak, így a világon bárhol alkalmazható. A tehetségfelméréseknél ezt a tesztet töltetik ki leggyakrabban. A Színes Raven tesztet 5-9 éves kor közötti gyerekeknél használják, nagyobb gyerekek és felnőttek esetében a Standard, a fiatalok és felnőttek vizsgálatában a Nehezített Raven Mátrixok használatosak.

Az általános intelligencia mellett az érzelmi intelligencia fogalma a legismertebb, melynek jelölése az EI vagy EQ. Ez a képesség érzelmek érzékelésével, kezelésével és pozitív befolyásával kapcsolatos, ide tartozik az önuralom képessége és az empátia is. Az EQ feltétele minden emberi közösség optimális működésének. Az intelligencia és a kreativitás összefügg, de arra egyelőre nincs tudományos álláspont, A kutatók abban mindenesetre egyetértenek, hogy a kreativitás csak bizonyos intelligenciaszint felett működik.

Mire jók a tesztek a tehetségsegítők szerint?

Bizonyos teszteket előszeretettel használnak a tehetség mérésére. A szakemberek ebben az esetben arra kíváncsiak, hogy a vizsgált gyerek milyen területen rendelkezik kiemelkedő képességekkel. Emellett a mérések segítséget nyújthatnak a normától való eltérés megállapítására, a fogyatékosság vagy éppen kiemelkedően magas intelligencia kiszűrésére. sohasem lehetnek teljesen függetlenek attól a nyelvtől és kultúrától, amelyben létrehozzák őket, hiszen megalkotóik adott struktúrákban gondolkodnak.

A nyelvi és kulturális különbségek így a mérést pontatlanná tehetik, de számos egyéb tényező (betegség, fáradtság, szorongás) is befolyásolhatja a gyerek eredményét. Egy alacsonyabb intelligenciaérték nem zárja ki, hogy a gyermek egy-egy tehetségterületen kimagasló képességű legyen, és fordítva is igaz, nem feltétlenül tehetséges az a fiatal, akinek nagyon magas az IQ-ja. Az intelligencia-hányados eredménye egy irányadó érték, ami alapján tovább lehet indulni – írja a tesztekről készült összeállításában a tehetseg.hu portál.

tart

Kíváncsiak vagytok rá, hogy mekkora az IQ-tok? A kiemelkedő képességekkel rendelkező embereket összefogó Mensa Hungarica tesztjéből megtudhatjátok.

Forrás: tehetseg.hu

Ha érdekes volt, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tényleg nem viszik el kukát október 1-től, ha papír, vagy műanyag van benne? Mutatjuk az új szabály részleteit
Több ponton is fontos változások jönnek: nem mindegy, hogy hova dobjuk a papírt és a műanyagot, 2026 januárjától pedig a túlcsordult kukáért külön díjat kell fizetni.


Október 1-jétől módosul a kommunális hulladék gyűjtésének szabálya. A MOHU az általános szerződési feltételeiben rögzítette: „A Vegyes Gyűjtőedénybe papír-, üveg-, műanyag-, és fémhulladék nem helyezhető el kivéve, ha az

(a) folyadékot és Biológiailag Lebomló Hulladékot tartalmaz; vagy

(b) Vegyes Hulladékkal vagy más Hulladékkal összetapadt vagy összeragadt.”

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a tiszta csomagolási karton, az újságpapír vagy a műanyag zacskó nem mehet a vegyes kukába.

De például a felvágottak csomagolópapírját vagy a tömlős sajt műanyag héját nem kell elmosni attól tartva, majd nem viszik el a kukát. És a tejfölös doboz miatt sem marad a ház előtt a teli kuka, ugyanis az ezekben lévő ételmaradék biológiailag lebomló hulladéknak számít.

A változás az „ÁSZF Közszolgáltatási résztevékenység (hatályos 2025.10.01-től)” pontban szerepel, és 2025. október 1-jétől lép életbe.

Emellett pedig vannak olyan változások, amelyek jóval súlyosabban érintik a lakosságot.

2026 januárjától ugyanis a túlcsordult kukák többlettartalmáért külön díjat kell fizetni,

és a háztartási mennyiségű sitt hulladékudvari lerakása fizetős lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült, hogy mennyiért ebédelhetnek a debreceni BMW-gyár dolgozói
A konyha nyitott, a pultnál lehet sorban állni, és nem kötelező helyben enni: saját étel is hozható, melegítéshez több mikró és hűtő áll a dolgozók rendelkezésére.


A Vezess.hu is ott volt a debreceni BMW-gyár megnyitóján, és útközben benézett az üzemi étkezdébe is. Megnézték, milyen fogások közül választhatnak a dolgozók, és mennyit kell fizetni értük. Fotót is közöltek, melyről kiderül, hogy több ételnél két ár látható: a látogatóknak szóló normál és a dolgozói kedvezményes.

A kiemelt fogások és áraik:

  • Budapest sertésszelet petrezselymes burgonyával: 3 450 / 1 545 forint;
  • Rántott gomba rizzsel, tartárral: 2 915 / 1 010 forint;
  • Cigánypecsenye tepsis sültburgonyával: 3 450 / 1 545 forint.

A lap megjegyzi, hogy a

normál ár nem olcsó, dolgozói kedvezménnyel viszont már az.

A konyha nyitott, az alkalmazottak és a vendégek a kiszolgálópultnál állhatnak sorba.

Nem kötelező itt ebédelni: aki szeretne, hozhat otthonról ételt. Ehhez több mikrohullámú sütő és több hűtő is rendelkezésre áll, ezeket a dolgozók szabadon használhatják.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Vencel trükkje: így lehet egész napra feltankolni a SZIN fesztiválon
Nézd meg a cikkben található TikTok videónkat, hogy mi volt Vencel megoldása a túlélésre – és igen, a Lidl-ing külön jól jött hozzá. Ha még nem vagy feketeöves fesztiválozó, érdemes megismerned Vencel trükkjeit.


Egy fesztivál reggelén a legnagyobb kihívás sokszor nem a kedvenc koncertre való bejutás, hanem az, hogy újra lendületbe kerülj. A SZIN-en a koránkelők és a későnfekvők is ugyanazzal a problémával szembesülnek:

Korgó gyomor, fáradt test és az a bizonyos „Na jó, ma hogyan fogom végigcsinálni?” - érzés.

Vencel is pontosan így indult neki a napnak, amikor történt valami – de ezt videón is megörökítette, hogy akár Ti is lemásolhassátok az ő fesztiválmentő megoldását.

NÉZD MEG A VIDEÓT ITT!

@szeretlekmagyarorszag.hu #lidlmagyarorszag #szinfesztival #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Reggeli rántottával a startvonalon

A TikTok-videóban rögtön látszik, hogy Vencel nem a színpad felé vette az irányt, hanem a Lidlnél kötött ki. És milyen jól tette!

Nem valami gyors, összecsapott harapnivalót kapott, hanem egy meleg, frissen készült rántottát, amihez a tojást a Lidl FesztMarketjében vásárolta. Ráadásul úgy készítették el neki, ahogy ő szerette volna: sok sajttal, lágyan.

Ez egy fesztiválon olyan, mintha prémium szolgáltatást kapnál. A reggeli után Vencel szemmel láthatóan visszanyerte az energiáját, és a videóban is megjegyzi, hogy így már könnyebb nekiindulni egy teljes napnak. És tényleg: aki próbált már fesztiválon reggelizni, tudja, mekkora különbség, ha nem egy horrorárú szendvics vagy egy előző napról maradt félcsomag keksz az egyetlen opció.

Bevásárlás egész napra – horrorárak nélkül

A Lidl FesztMarket nem csak a reggeli miatt volt nyerő. Vencel gyorsan feltankolt pékáruból, gyümölcsből és üdítőből, így a nap további részére is bebiztosította magát. Az árakban nem volt semmi „fesztivál-felár”, minden ugyanannyiba került, mint egy bármilyen másik Lidl üzletben. A polcokon ráadásul nem csak a klasszikus „chips és kóla” kombó található: friss zöldségek, nemzetközi készételek és még vegán opciók is várják a vásárlókat.

Szett, kupon, bónusz – így lesz a fesztivál outfited is nyerő

A fesztiválon nemcsak az számít, hogy mit eszel, hanem az is, hogyan nézel ki közben. Vencel már rutinos fesztiválozó, a Campuson már megtanulta, hogy megéri Lidl-ingben érkezni, mert így nemcsak extrává teszi a szettjét, hanem egy exkluzív Lidl Plus kupont is bezsebelhet. A kuponnal pedig Vencel desszertet is be tudott szerezni – és ki mondana nemet egy fagyira, amikor 30 fok van a Tisza-parton?

Aki pedig nem készül Lidl-ruhadarabbal, az sem marad hoppon: a helyszíni Gift Store-ban válogathat a menő merch cuccok közül. Sőt, ha valaki 2.500 Ft felett vásárol a FesztMarketben, ajándékba is választhat egy új darabot. A fotótükröknél pedig egy pillanat alatt le is lehet csekkolni, mennyire áll jól az új outfit.

Amíg a telefonod tölt, töltődj te is!

Délután, amikor már kezd erősen tűzni a nap, ki ne vágyna egy kis hűsölésre, megpihenésre a fesztiválos forgatagban?

Érdemes megkeresni a Lidl chillzónát és ott belehuppanni az egyik babzsákfotelbe – csak aztán nehogy az legyen a gondod, hogy nem is akarsz onnan felállni.

Amíg Te lazulsz, a telefonod töltődhet: itt ugyanis ingyenesen használható töltőpontokat is találsz. De ha mégis inkább aktív maradnál, akkor bepillanthatsz abba, hogy milyen lehet a Lidlnél dolgozni, akár még a cég HR-eseivel is beszélgethetsz erről. A hangulat itt teljesen olyan, mintha a fesztiválon belül lenne egy külön kis közösségi tér, ahol egyszerre lehet pihenni, játszani és persze új emberekkel találkozni.

És mi van akkor, ha valaki túl sokat vásárolt, és maradt a szatyor alján egy-két zsemle vagy gyümölcs? Jó hír, hogy a Lidl a SZIN-en is figyel a fenntarthatóságra: a megmaradt élelmiszereket nem dobják ki, hanem karitatív partnereknek ajánlják fel.

Vencel fesztiválozása végül úgy alakult, hogy nemcsak, hogy túlélte a nehezen induló napot, de a komfortra és a pénztárcabarát megoldásokra is rátalált a Lidlnél.

A cikk a Lidl támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Öltönyben tárgyalnak, a ringben és a vízen újulnak meg – egészséges életmód 40 felett
Ha az Anantara New York Palace elegáns folyosóin találkoznál velük, eszedbe sem jutna, hogy munka után mindketten kemény edzéseken vezetik le a feszültséget.


Fazekas Tamás, az Anantara New York Palace Hotel igazgatója és Földes Gábor, az Anantara Hotels PR- és marketingigazgatója nap mint nap vezetői döntéseket hoznak, tárgyalnak, szerveznek. Mégis, amikor kilépnek a hotel falai közül, teljesen más arcukat mutatják:

egyikük a vízen, másikuk a ringben találja meg azt a fajta testi-lelki frissességet, ami nélkül nem tudnák ugyanolyan lendülettel végezni a munkájukat.

Most arról meséltek, miért fontos számukra a sport, hogyan fér bele a vezetői lét sűrű napjaiba, és mit tanácsolnak azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni.

Fazekas Tamás és a kenu

Mit jelent az Ön számára az egészséges életmód – hogyan jelenik meg ez a mindennapjaiban?

Híve vagyok az „Ép testben ép lélek” mottónak. Gyermekkorom óta hozzá vagyok szokva a rendszeres sportoláshoz, és már akkor érzem rosszul magam, ha nem tudok eleget mozogni. A kenuzást is egészen fiatal korom óta űzöm, és a mai napig, heti több alkalommal jelen van az életemben. És amellett, hogy a hétköznapjaim része, néha még Masters versenyeken is elindulok.

Miért épp ezt a mozgásformát választotta? Hogyan segít ez a testi-lelki egyensúly fenntartásában?

Általános iskolás voltam, amikor eljöttek az iskolánkba diákokat toborozni, és azonnal a kenuzás bűvkörébe kerültem. Annyira hozzánőtt a mindennapjaimhoz, hogy amikor külföldön dolgoztam, ott is találnom kellett egy klubot, ahova lejárhattam. Úgy gondolom, a szellemi munka szint megkívánja, hogy valamilyen fizikai fáradságban is legyen részem. És bármilyen furcsán is hangzik, végül kifejezetten feltölt.

Mennyire tud időt szakítani a rendszeres sportolásra a vezetői munka mellett? Van-e valamilyen trükkje az egyensúly megtartására?

Mivel a sport valóban segít megőrizni az egyensúlyt és a koncentrációt, igyekszem mindig időt találni rá. Van, amikor már reggel hétkor vízre szállok, máskor csak munka után fér bele. A lényeg, hogy legyen elég belső motiváció a mozgásra.

Van olyan reggeli rutin, szokás vagy étkezési szabály, amit mindig betart, és ami bevált?

Igazából nincs. Persze igyekszem egészségesen étkezni, de mivel a sport eléggé kimeríti az embert, utána jól esik, azt enni, amit szeretek.

Mit tanácsolna azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni?

Úgy gondolom, nem az számít, mennyit edz az ember vagy hányszor egy héten, hanem az, hogy rendszeresen végezze. Legyenek fix napok a héten, amikor akkor is elmegy edzeni, ha esik, ha kánikula van. Ez a rendszeresség vezet a kitartáshoz és ahhoz, hogy az egész mozgás egy életformává váljon.

Földes Gábor és a thai box

Mit jelent az Ön számára az egészséges életmód – hogyan jelenik meg ez a mindennapjaiban?

Megmondom őszintén, pár éve tért vissza az életembe az egészséges életmód. Fiatalon jégkorongoztam, akkor napi szinten jégen vagy teremben voltam. Szinte minden magától ment.

Később a karrier egy kicsit elvette ezt tőlem, de cserébe kaptam plusz kilókat, így pár éve újra eldöntöttem, hogy odafigyelek az étkezésre és a mozgásra.

Miért épp ezt a mozgásformát választotta? Hogyan segít ez a testi-lelki egyensúly fenntartásában?

Húsz év jégkorong után nagyon hiányzott valami sport, de mivel egyre nehezebb volt beépíteni a rendszerességet az életembe, először könnyebb mozgásformát választottam: a teniszt. Nagyon komolyan vettem, heti három alkalommal edzővel edzettem, de még így is éreztem, hogy kell valami, ami fizikailag jobban megdolgoztat. A feleségem ajánlotta a helyi Muay Thai termet, és már az első edzés után tudtam, hogy itt a helyem. Az érzést úgy tudnám leírni, hogy minden edzésen „meghal” az ember, majd utána „feléled”. Kitisztulok, eltűnik a stressz, nyugodt vagyok, és persze nagyon fáradt.

Mennyire tud időt szakítani a rendszeres sportolásra a vezetői munka mellett? Van-e valamilyen trükkje az egyensúly megtartására?

Nem mindig egyszerű, de tudatos tervezéssel megoldható. Nálam a naptáramban a mozgás ugyanolyan fontos napirendi pont, mint egy tárgyalás. Ha beírom, akkor igyekszem nem kihagyni. Most hetente három alkalommal járok edzésre, szerencsére reggelente, amikor még könnyebben megoldható.

Van olyan reggeli rutin, szokás vagy étkezési szabály, amit mindig betart, és ami bevált?

Imádok enni, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy a kenyeret és a cukrot le kell tennem, mert nem tesznek jót nekem. Csak ez a változtatás fél év alatt 16 kilótól szabadított meg (persze a mozgás mellett). Szerencsés vagyok, mert gyerekkorom óta nagyon szeretem a zöldségeket, így nem kell sanyargató diétát követnem. Elég, ha egy kicsit jobban odafigyelek.

Mit tanácsolna azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni?

Mindenkit más ösztönöz, ezért szerintem erre nincs univerzális válasz. Nekem az segít, hogy a motivációt megkapom az edzőmtől. Hajlamos vagyok halogatni, és nagy szerencsémre megtaláltam őt, aki képes húzni, és nem fél keményen hajtani.

Golden Muay Thai SE – Edzés minden korosztálynak és szinten

Gábor edzője, Berkes Ádám, a Golden Muay Thai SE vezetőedzője. Ádám 21  éve foglalkozik a Muay Thai sportág oktatásával és népszerűsítésével. Edzői pályafutását Dunaújvárosban kezdte, és azóta számos versenyző felkészítésében vett részt. Jelenleg Veresegyház és Fót városokban kínál lehetőséget a Muay Thai sportág megismerésére és elsajátítására. Célja, hogy a sportágat minden korosztály számára elérhetővé tegye, és hozzájáruljon a helyi közösség fejlődéséhez.

Fazekas Tamás és Földes Gábor példája jól mutatja, hogy a rendszeres mozgás nemcsak a fizikai állóképességet erősíti, hanem a vezetői munka terheit is segít kiegyensúlyozni.

Mindketten más sportágban találták meg a saját útjukat, mégis közös bennük, hogy a sport nem kötelesség számukra, hanem energiaforrás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: