HÍREK
A Rovatból

Megvan a megegyezés! Hárompárti koalíció alakul Fico vezetésével Szlovákiában

A szerdán aláírt dokumentum szerint a Smer a kormányfői poszt mellett 6 minisztérium vezetését kapja meg. Peter Pellegrini pártja 7 minisztérium élére jelölhet majd tárcavezetőt, illetve ők kapják a parlament elnökének posztját is. Az SNS 3 tárcavezetőt jelölhet majd.


Aláírták a kormánykoalíció létrehozásáról kötött megegyezésüket Pozsonyban a koalíciót alkotó három szlovák párt - az Irány (Smer-SD), a Hang (Hlas-SD) és a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) - elnökei szerdán. A dokumentum - amely alapja lesz a leendő koalíciós szerződésnek - rögzíti, hogy az Irány jelöli a kormányfőt, a Hang pedig a parlament elnökét.

A Robert Fico, az Irány elnöke, Peter Pellegrini, a Hang vezetője és Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke által szerdán aláírt dokumentum egyebek mellett rögzíti, hogy az Irány a kormányfői poszt mellett 6 minisztérium vezetését kapja meg. A megegyezés szerint Peter Pellegrini pártja 7 minisztérium élére jelölhet majd tárcavezetőt, illetve ők kapják a parlament elnökének posztját is. A kormánykoalíció harmadik pártja, az SNS 3 tárcavezetőt jelölhet majd.

Bár a dokumentum nem nem rögzíti a miniszterelnök és a házelnök személyét, a szokásjog szerint valószínűsíthető, hogy az előbbi a választáson győztes párt elnöke, Robert Fico lesz, az utóbbi pedig Peter Pellegrini.

Robert Fico - aki az aláírás aktusa után köszönetet mondott leendő koalíciós partnereinek - azt ígérte, hogy az új kabinet még a hónap vége előtt megtartja első ülését. Hangsúlyozta: rengeteg tennivalójuk lesz, tekintve, hogy Szlovákia jelenleg az Európai Unión belül a második legszegényebb országnak számít, és "a közéletben tapasztalható állapotok is sok kívánnivalót hagynak maguk után".

A múlt héten tartott előrehozott parlamenti választásokat az Irány (Smer-SD) nyerte, a leadott szavazatok 22,9 százalékát megszerezve, ami 42 parlamenti mandátumot jelent számukra. Peter Pellegrini pártjának 27 mandátumot sikerült szereznie, a Szlovák Nemzeti Pártnak pedig 10 képviselői helyet, ami azt jelenti, hogy a Smer-Hlas-SNS hármaskoalíciónak 79 képviselője lesz a 150 fős pozsonyi törvényhozásban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Trump a Fehér Házban fogadta Zelenszkijt, aki jóval formálisabb öltözékben jelent meg, mint szokott
Egy európai tisztviselő a CNN-nek elmondta, hogy Zelenszkij ruhaválasztása már a hétfői találkozó előtt téma volt az amerikai és ukrán fél között.
MTI/EPA/Will Oliver - szmo.hu
2025. augusztus 18.



Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a kétoldalú megbeszélésük előtt.

Zelenszkij szokatlan öltözetben érkezett

Az ukrán államfő ezúttal nem a megszokott katonai ruháját viselte, hanem jóval formálisabb öltözékben jelent meg, ám a teljes öltönyt és nyakkendőt most sem vette fel.

Egy európai tisztviselő a CNN-nek elmondta, hogy Zelenszkij ruhaválasztása már a hétfői találkozó előtt téma volt az amerikai és ukrán fél között. A Trump-adminisztráció kifejezetten javasolta, hogy az elnök ne katonai öltözékben érkezzen.

Már korábban is vita kísérte a viseletét

Nem először került középpontba Zelenszkij ruházata. Februárban, a Trumppal folytatott, balul sikerült találkozón az amerikai elnök gúnyosan megjegyezte: „Ma kiöltözött.”

Akkor egy Trump-párti újságíró is megkérdezte tőle: „Miért nem visel öltönyt?” Zelenszkij ugyanazt felelte, amit az orosz invázió 2022-es kezdete óta mindig: katonai ruhában marad, amíg béke nem lesz Ukrajnában.

Fekete ingben és zakóban lépett a Fehér Házba

Most hétfőn az ukrán elnök fekete inget és fekete zakót öltött, ezzel a katonai viselet és a teljes öltöny közötti középutat választotta.

Ugyanezt a szettet viselte áprilisban Ferenc pápa vatikáni temetésén, valamint júniusban a hollandiai NATO-csúcson is.

„Sok jó megbeszélést és tárgyalást folytattunk, és úgy gondolom, hogy haladás történik, nagyon jelentős haladás sok szempontból” – mondta Trump az Ovális Irodában, amikor Zelenszkij mellett ült.

„Mint tudják, nemrégiben jó megbeszélésünk volt Oroszország elnökével. És azt hiszem, van rá esély, hogy valami kisüljön belőle.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Nagyon jó beszélgetésem volt Trump elnökkel, nagyon érzékeny kérdésekről beszéltünk” – mondta Zelenszkij
Zárt ajtók mögött elkezdődött a többoldalú tárgyalás az európai vezetők, az ukrán elnök és az amerikai elnök részvételével. Az amerikai elnök úgy fogalmazott: „lényegében azt fogják megvitatni, hogy ki mit fog tenni”.


Donald Trump szerint a pénteki alaszkai csúcstalálkozó Vlagyimir Putyinnal megerősítette benne a hitet, hogy a béke „elérhető”. Elmondta, hogy az orosz elnök beleegyezett: Oroszország biztonsági garanciákat vállaljon Ukrajna számára. Trump ezt jelentős lépésnek nevezte, amely a mostani tárgyalások egyik kulcspontja.

Az amerikai elnök úgy fogalmazott: „lényegében azt fogják megvitatni, hogy ki mit fog tenni”. Hangsúlyozta, hogy az európai országok nagy terhet fognak ebben vállalni, de az Egyesült Államok segíteni fog nekik. A területi engedményekről is beszélt, amelyek szerinte „figyelembe veszik a jelenlegi kontaktvonalat” - írta a BBC.

Trump hozzátette, meg kell vitatni a lehetséges területcseréket is, és szükség lesz egy háromoldalú találkozóra közte, Volodimir Zelenszkij és Putyin között.

Az ukrán elnök az európai vezetőkkel tartott megbeszélés elején kapott lehetőséget arra, hogy újságírók előtt szólaljon meg. „Nagyon jó beszélgetésem volt Trump elnökkel” – mondta Zelenszkij, aki hozzátette: „nagyon érzékeny kérdésekről beszéltünk”.

Zelenszkij kiemelte, hogy a biztonsági garanciák elengedhetetlenek a háború lezárásához. Emlékeztetett arra is, hogy ehhez hozzátartozik minden hadifogoly átadása. Közölte, hogy a területi kérdésekről majd Putyinnal lehet tárgyalni, Trumphoz fordulva pedig azt mondta: „köszönöm a térképet”.

Trump a megbeszélések során arról is beszélt: „eddig nagyon sikeres napunk volt, fontos megbeszéléseket folytattunk, miközben azon dolgozunk, hogy véget vessünk a gyilkolásnak és megállítsuk a háborút Ukrajnában”.

Időközben zárt ajtók mögött elkezdődött a többoldalú tárgyalás az európai vezetők, az ukrán elnök és az amerikai elnök részvételével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
E-mailben várja a jelzéseket a műtét előtt álló betegektől Takács Péter, de nem árulták el, hova kell küldeni pontosan
Az intézmény nevét és a TAJ-számot kell elküldeni, de hogy milyen címre, azt nem árulta el az államtitkárság. Az RTL Híradó kérdésére azt írták, elsősorban az adott kórház főigazgatójának kell írni.


E-mailben várja a jelzéseket a műtét előtt álló betegektől Takács Péter egészségügyi államtitkár, ha túl sokáig kellene várakozniuk a beavatkozásra. Erről a hivatalos Facebook-oldalán írt kommentben. Az intézmény nevét és a TAJ-számot kell elküldeni, de hogy milyen címre, azt nem árulta el az államtitkárság. Az RTL Híradó kérdésére azt írták, elsősorban az adott kórház főigazgatójának kell írni. A megkereséseket az egészségügyi államtitkárság munkatársai kezelik és minden esetben válaszolnak - hallható az RTL híradójában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ugyanaz a baktérium jelent meg egy székesfehérvári technikumban, mint a kórházban
A szolgáltató szerint nem a város vízbázisát érinti a probléma, hanem az érintett épületek vezetékrendszerében van jelen a baktérium. A Fejérvíz a technikum épületét is fertőtleníti.


A székesfehérvári Árpád Technikum és Kollégium vízrendszerében is kimutatták a Pseudomonas aeruginosa baktériumot – közölte az önkormányzat a Székesfehérvári Szakképzési Centrum tájékoztatása alapján. A fenntartó azonnal megtette a szükséges lépéseket, és a Fejérvíztől is információt kértek. A szolgáltató szerint nem a város vízbázisát érinti a probléma, hanem az érintett épületek vezetékrendszerében van jelen a baktérium.

A Fejérvíz hangsúlyozta, hogy folyamatosan ellenőrzi a városi hálózatot.

„Ennek keretében szerencsére a hétvégén vett minták is megfelelő eredményeket hoztak. Az ellenőrzés keretében a kórház körüli betáplálási pontokon is végzett mintavételt a Fejérvíz, ahol szerencsére szintén nem mutatták ki a baktérium jelenlétét”

– áll az önkormányzat közleményében. A vízszolgáltató a technikum épületét fertőtleníti.

A székesfehérvári Szent György Kórház szülészeti osztályán szintén kimutatták a baktériumot. A rutinvizsgálat július végén jelezte először a kórokozó jelenlétét a vezetékes vízben. Azóta több fertőtlenítés történt, de a gond továbbra is megmaradt. Az RTL Híradónak nyilatkozó édesanya elmondta, hogy saját magát és a kisbabáját is egy kancsó vízből kellett megmosdatnia, és még a WC-t sem lehetett lehúzni, emiatt többen visszatartották a székletüket.

Az RTL hétfőn rejtett kamerás felvételeket készített a kórházban. Egy mosdó felett „nem ivóvíz, de tisztálkodásra alkalmas” felirat volt olvasható. A riporter egy dolgozót is megszólaltatott, aki azt javasolta, hozzanak be vizet és nedves törlőkendőt. „És akkor én nem mondtam semmit, csak annyit, hogy minél előbb menjen haza!” – mondta az alkalmazott.

A kórház este válaszolt a csatorna kérdéseire. Közlésük szerint a fertőtlenítés véget ért, de a víz használatát csak akkor engedélyezik, ha azt a hatóság is egyértelműen javasolja. Takács Péter egészségügyi államtitkár közben a Facebookon arról írt, hogy a baktérium megjelenése a vízhálózatban önmagában nem jelent fertőzésveszélyt.

Augusztus 14-én Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is ellátogatott a szülészetre. Egy órát töltött az intézményben, majd arról beszélt, hogy baktériumfertőzés miatt továbbra sem iható a víz a kórházban.

A WHO szerint a Pseudomonas aeruginosa veszélyes baktérium.


Link másolása
KÖVESS MINKET: