HÍREK
A Rovatból

Megválasztották Novák Katalint köztársasági elnöknek

A kormánypártok jelöltje 137 szavazatot kapott, így nincs szükség második fordulóra. Róna Péterre 51-en voksoltak.


Március 10-én tartják a mostani parlamenti ciklus utolsó ülésnapját, melynek fő napirendi pontja Áder János utódjának megválasztása. A két jelöltnek, Novák Katalinnak és Róna Péternek 15-15 perc állt rendelkezésére, hogy beszédet mondjon.

Elsőként a kormánypártok jelöltje lépett a pulpitusra. Novák azzal kezdte, az orosz-ukrán hábotú védhetetlen és megmagyarázhatatlan, ugyanakkor azt is látja, hogy óriási az összefogás.

Szerinte lelki és szellemi megújulásra van szükség, ez különösen igaz most. "A magyarok békét akarnak, mi nők nem a háborút akarjuk megnyerni, hanem a békét" - mondta.

Azt ígérte, mindenhol ott lesz, ahol ki kell állni a magyar érdekekért. Ott lesz a városokban és a falvakban, a falu végi cigánytelepeken is. Első útja haza, a családjához vezet, de Varsóba, "lengyel barátainkhoz" is minél hamarabb szeretne ellátogatni.

Utána következett az ellenzéki pártok által támogatott Róna Péter, aki szerint a köztársasági elnöki tisztség most messze nagyobb felelősséggel jár a szokásosnál. Mint fogalmazott, minden nemzet létének sarokköve, hogy az államfő kifejezze a nemzet egységét és őrködjön az államszervezet demokratikus működése felett, és ez a mostani háborús helyzetben még sokkal fontosabb.

Szerinte a kormány a mostani véres háborúban is jó barátságban van a támadó Oroszországgal. Pedig óriási társadalmi megegyezés van abban már Szent István óta, hogy mi, magyarok a Nyugathoz akarunk tartozni.

"Nem Oroszország és nem Törökország a mi világunk, ahol az ellenzék fellépéseit brutális gyilkossággal és börtönnel torolja meg a hatalom, hanem a keresztény és felvilágosult nyugathoz tartozunk" - fogalmazott, hozzátéve: miért kellene mindezt félredobnunk egy orosz diktátor barátságáért?

Szerinte az EU és a NATO a garancia az anyagi és személyes biztonságunkra. Miért kellene ezt veszélyeztetni? - tette fel a kérdést beszéde végén.

Ezután következett a titkos szavazás, melynek eredményét háromnegyed 12 után nem sokkal hirdették ki. A szavazáson 195 képviselő vett részt.

Novák Katalin 137 szavazatot kapott, ezzel eldőlt, hogy nincs szükség második fordulóra: ő Magyarország következő köztársasági elnöke.

Róna Péterre 51-en voksoltak. Az eredményhirdetés után közvetlenül elénekelték a Himnuszt, majd Novák Katalin már le is tette az esküjét. Áder János utódja május 10-én lép hivatalba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor nekiment a Tisza Pártnak: szerinte külföldről fizetett bankár és genderaktivista is van náluk
A kormányfő a Digitális Polgári Körnek írt levelében bírálta az ellenzéki pártot. A kötcsei események tanulságait is levonta.


Orbán Viktor a Digitális Polgári Körnek írt levelében bírálta a Tisza Pártot – írta az Index.

A kormányfő szerint a pártban „külföldről fizetett bankár” és „genderaktivisták” is szerepet kapnak.

A lap információi szerint a miniszterelnök levelében visszautalt a kötcsei eseményekre is. Úgy fogalmazott: „nyilvánvalóvá vált, hogy a jobboldalon elsöprő a szellemi, intellektuális fölény”. Azt is hozzátette, hogy

szerinte a Tisza Párt gyűlése felsülés volt, amit az egész ország élőben láthatott. Úgy írta: „durvák, agresszívek és gyűlölködőek, abban nincs semmi meglepő, ezt eddig is tudhatta mindenki”.

Orbán szerint a „polgári oldalon” többek között társadalomtudósok, filozófusok, akadémikusok, gazdasági szakemberek, polgármesterek, művészek és egyházi személyek állnak. A Tisza Párttal kapcsolatban azt írta:

„egy külföldről fizetett bankár, az Anna-bál volt szépe, homályban rejtőzködő, véleményüket nem vállaló, ismeretlen programírók, egy szebb napokat látott, lökdösődő exkatona, a gyerekeink számára Csipkejózsika címmel mesekönyvet rittyentő genderaktivista és családminiszter-jelölt,

és így tovább”.

A levélben arról is írt, hogy a Patrióták az Európai Parlamentben bizalmatlansági indítványt nyújtottak be Ursula von der Leyen ellen. „Távoznia kell, ez a legkevesebb!” – idézi a miniszterelnököt az Index.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Havi 160 ezer forintot kérnek az ellátásért egy magyar állami kórház egyik osztályán
A hozzátartozók szerint napidíjat és alapítványi hozzájárulást is kérnek. A kórház egyelőre nem ad részletes tájékoztatást az ügyről.


A Péterfy Sándor Utcai Kórház egyik krónikus belgyógyászati osztályán a betegek ellátása havonta összesen nagyjából 160 ezer forintba kerül. A Telex egyik olvasója szerint

a kórház napi 2000 forintot kér, ezen felül pedig havonta 120 ezer forintot kell befizetni egy alapítványnak.

A tájékoztatóban csak a napi díjról esik szó, az alapítványi hozzájárulás nem szerepel benne.

A hozzátartozó elmondása szerint édesanyját a kórház Szövetség utcai telephelyén működő III. Krónikus belgyógyászati osztályra irányították. Azt írta: „A tájékoztató szerint 2000 forintot kell fizetnünk naponta a Péterfy Sándor kórháznak. A doktornő viszont azt mondta, ez csak az alap. Havonta még 120 ezer forintot is be kell fizetni egy alapítványnak. Ez az összeg nincs benne a tájékoztatóban.”

A lap több más beteget gondozó családtagot is megkérdezett, akik szintén megerősítették, hogy az ellátás díja eléri a havi 160 ezer forintot.

Többen azt mondták, hogy az ellátás színvonalasabb, mint amit más intézményekben tapasztaltak: a betegeket minden nap felültetik, tisztába teszik őket, és az orvosok, valamint a nővérek is kedvesek.

A betegjogi képviselő azt közölte, hogy „emelt ellátásért szabad kiegészítő díjat kérni,

ez esetben az emelt ellátás mibenlétéről, az ellátási részletekről, a díjról tájékoztatást kell adni, ha szükséges külön szerződést kötni, és a befizetett díjról bizonylatot adni”.

A krónikus belgyógyászati osztályokon olyan betegek vannak, akik már nem tartoznak az aktív fekvőbeteg-ellátás alá, de egészségi állapotuk miatt további intézményi gondozásra van szükségük.

Az ellátás célja az állapotuk fenntartása vagy javítása, illetve szociális problémáik rendezése és elhelyezésük biztosítása. Ezeket az osztályokat a köznyelv gyakran „elfekvőként” emlegeti.

Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász a Telexnek azt mondta: „Térítési díjat szociális otthon vagy kimondottan csak ápolási tevékenységet végző intézmény esetében kell kötelezően fizetni, ott tényleg van napidíja az ellátásnak, de egy állami kórházban nem lehet kötelező alapdíjat kérni.” Hozzátette, hogy szerinte a helyzet akkor lenne átlátható, ha az érintett osztályok a szociális ellátórendszer részévé válnának. Amíg a kórház fő feladata az egészségügyi ellátás, addig más szabályok érvényesek rá.

A kórház a lap megkeresésre azt közölte, hogy a Belügyminisztérium vizsgálatot indított, és annak lezárultáig nem adnak bővebb tájékoztatást.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Két hét alatt két és fél millió forintot adományoztak a nyugdíjasok Iványi Gáborék egyesületének
Sokan a nyugdíjas élelmiszer-utalványukat ajánlották fel az Oltalom Karitatív Egyesületnek. Az utalványokat ételosztáshoz használják fel.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 14.



Szeptember 1-jén kezdték el postázni a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványokat. Ezeket az utalványokat egy alkalommal, személyenként lehet felhasználni, és kizárólag hideg élelmiszer vásárlására szolgálnak.

Sokan azonban úgy döntöttek, hogy az utalványokat nem maguk használják fel, hanem felajánlják az Oltalom Karitatív Egyesületnek.

Eddig összesen két és fél millió forintnyi utalvány gyűlt össze. Ezekből az adományokból az egyesület napi négyszáz adag ételhez tudja beszerezni az alapanyagokat.

Nemcsak az Oltalom Dankó utcai központjában fogadják az utalványokat, hanem egy újlipótvárosi könyvesboltban is gyűjtik őket. Csak ebbe a boltba másfél millió forint értékű utalvány érkezett.

A szervezet vezetője, Iványi Gábor az RTL Híradónak azt mondta: „a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát sokan máris nekik adták, ami

nagy segítséget jelent nekik, hogy beszerezhessék az alapanyagokat az általuk kiosztott, napi négyszáz adag ételhez.”

Az utalvány amiatt is nagy segítséget jelent, mert az egyesület számlájára érkező pénzt a NAV folyamatosan inkasszó alá vonja adó- és járuléktartozásokra hivatkozva.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ha harckocsikat és más katonai járműveket láttok az utakon, felettük helikopterrel, ez az oka
Az Adaptive Hussars 2025 NATO-gyakorlathoz kapcsolódóan szeptember 15-28. között a Magyar Honvédség erői és eszközei az ország több nagyvárosa között harcszerű menetet hajtanak végre. A gépjárművekből és harcjárművekből álló katonai konvojokat esetenként a légierő forgószárnyas légijárművei kísérik.


A szeptember 1-jén kezdődött Adaptive Hussars 2025 (ADHU 25) nagyszabású országvédelmi gyakorlat - ami az idei év és egyben a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legkomplexebb művelete - kapcsán a végrehajtás harmadik hetében is fokozott közúti, illetve légijármű forgalomra, valamint intenzív hanghatásra kell számítani az ország több pontján - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombaton az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint

a tervezett, NATO keretek között megrendezett összhaderőnemi és összkormányzati védelmi gyakorlat végrehajtása kapcsán - alakulatok áttelepüléséhez kapcsolódó csapatmozgások, eszközátcsoportosítások miatt - megnövekedett forgalomra kell számítani az ország legtöbb vármegyéjére kiterjedő autópályákon, autóutakon és településeken.

Az Adaptive Hussars 2025 gyakorlathoz kapcsolódóan, a szeptember 15-28. közötti időszakban a Magyar Honvédség erői és eszközei az ország több nagyvárosa között harcszerű menetet hajtanak végre. A gépjárművekből és harcjárművekből álló katonai konvojokat esetenként a légierő forgószárnyas légijárművei kísérik

- jelezték.

Hozzátették: a katonai eszközöket szállító járművek közlekedése miatt fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre van szükség az érintett útvonalokon az említett időpontokban.

A járművek, konvojok mérete és haladási módja eltérhet a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól, ezért a Magyar Honvédség kéri a közlekedők együttműködését - írták, kiemelve, hogy a katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos.

További részletek ezen az oldalon olvashatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET: