HÍREK
A Rovatból

Megszüntetik a rezsivédelmi alapot - jelentette be Varga Mihály

A rezsicsökkentett árak azonban megmaradnak a pénzügyminiszter szerint. Varga Mihály azt is elmondta, hogy mekkora inflációval számol a kormány jövőre.


A jövő évi költségvetés az új gazdaságpolitika költségvetése, amelynek alapja a gazdasági semlegesség. A rezsivédelmi alapot megszüntetik, de a rezsicsökkentett árak maradnak. A rezsitámogatási intézkedések a különböző tárcák fejezeti költségvetésén keresztül biztosítottak maradnak az önkormányzatok, a vállalkozások és a családok számára is - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A tárcavezető a 2025-ös költségvetésről szólva kifejtette, hogy az három fő pillérre épül:

  • a jövedelmek vásárlóerejének a növelésére,
  • a megfizethető lakhatás biztosítására,
  • valamint a kis- és középvállalkozásokat segítő Demján Sándor-programra.

    Mint mondta, a költségvetés egy olyan növekedésen alapuló több éves bérmegállapodás alapjait teszi le, amivel előre kiszámítható módon lehet elérni a 400 ezer forintos minimálbért és az egymillió forintos átlagbért.

    Varga azt is közölte, hogy 3,4 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak, ami lehetővé teszi, hogy a bérek 2025-ben reálértékben is növekedjenek, hozzájárulva egy magasabb minimál- és egy magasabb átlagbérhez. Szerinte a legnagyobb újdonság a költségvetésen keresztüli tőkejuttatás lesz, amely azt jelenti, hogy tőkét adnak a kis- és középvállalkozásoknak, hogy tudjanak hitelt felvenni, új piacra menni, beruházni és növekedni.

    „2025 a kisvállalkozások megerősítésének az éve lesz” - fogalmazott.

    A lakhatásról szólva kifejtette, mivel a magyar családok vagyona leginkább az ingatlanokban fekszik, lesznek olyan otthonfelújítási programok, amelyek az ingatlan értékét növelhetik. Itt külön gondolnak a fiatalokra: 150 ezer forintos támogatási keretben adókedvezményt adnak azoknak a munkáltatóknak, akik hozzájárulnak alkalmazottaik lakbéréhez. Emellett egy elérhető piaci lakáshitelkamatot kívánnak biztosítani a fiatalok számára, és dolgoznak egy kollégiumépítési programon is.

    A pénzügyminiszter aláhúzta,

    a 13. havi nyugdíj bekerül a költségvetésről szóló törvény szövegébe,

    amire így "2025-ben is és a következő években is számíthatnak majd a nyugdíjasok".

    A gyermekek után járó adókedvezmény összegének két lépésben történő duplázása mellett azért döntött a kormány, mert szeretnék, ha a 2010 után elindított támogatási forma tartaná az értékét - mondta Varga Mihály. Megjegyezte, a támogatásoknak több formája van, köztük az első házasok kedvezménye, a 25 év alattiak szja-mentességének a biztosítása vagy a 30 év alatt gyermeket vállaló nők személyi jövedelemadó mentessége.

    Ezeknek az együttes összege a számítások szerint mintegy 440 milliárd forintot hagy a családoknál 2025-ben - jelentette ki a miniszter.

    Varga Mihály azt is elmondta, hogy az idei 4,5 százalékos költségvetési hiány után 2025-ben 3,7 százalékos, 2026-ban pedig 2,9 százalékos hiányt szeretnének elérni és megvalósítani úgy, hogy a beruházásokat is támogassák. Kifejtette, 770 milliárd forint értékben szeretnék jövőre a már elkezdett beruházásokat támogatni, befejezni. Példaként említette a diósgyőri vár komplex fejlesztését; a záhonyi körzetben megvalósuló vágányfelújításokat vagy a Szeged - Röszke vasútvonal felújítását.

    Emellett 480 milliárd forint értékben új beruházásokat indítanak, mint például az Óbudai Egyetem új campusának a kialakítását, a mohácsi nemzeti emlékhely létrehozását, vagy a karcagi települési szennyvíztisztító telep fejlesztését - tette hozzá.

    Az inflációs célokról szólva közölte,

    2025-ben 3,2 százalékos éves átlagos inflációval számolnak.

    Reményeik szerint az új gazdaságpolitika keretein belül csökkenhetnek a fogyasztói és a vállalkozói hitelek kamatai,"ez pedig óhatatlanul elő fogja segíteni, hogy a nagyobb hitelfelvételen keresztül beruházások, a fogyasztás növekedésén keresztül a gazdaság erősödjön, a gazdasági növekedés 3 százalék fölötti legyen" - mondta Varga Mihály.

    via MTI


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    „Nagyon jó beszélgetésem volt Trump elnökkel, nagyon érzékeny kérdésekről beszéltünk” – mondta Zelenszkij
    Zárt ajtók mögött elkezdődött a többoldalú tárgyalás az európai vezetők, az ukrán elnök és az amerikai elnök részvételével. Az amerikai elnök úgy fogalmazott: „lényegében azt fogják megvitatni, hogy ki mit fog tenni”.


    Donald Trump szerint a pénteki alaszkai csúcstalálkozó Vlagyimir Putyinnal megerősítette benne a hitet, hogy a béke „elérhető”. Elmondta, hogy az orosz elnök beleegyezett: Oroszország biztonsági garanciákat vállaljon Ukrajna számára. Trump ezt jelentős lépésnek nevezte, amely a mostani tárgyalások egyik kulcspontja.

    Az amerikai elnök úgy fogalmazott: „lényegében azt fogják megvitatni, hogy ki mit fog tenni”. Hangsúlyozta, hogy az európai országok nagy terhet fognak ebben vállalni, de az Egyesült Államok segíteni fog nekik. A területi engedményekről is beszélt, amelyek szerinte „figyelembe veszik a jelenlegi kontaktvonalat” - írta a BBC.

    Trump hozzátette, meg kell vitatni a lehetséges területcseréket is, és szükség lesz egy háromoldalú találkozóra közte, Volodimir Zelenszkij és Putyin között.

    Az ukrán elnök az európai vezetőkkel tartott megbeszélés elején kapott lehetőséget arra, hogy újságírók előtt szólaljon meg. „Nagyon jó beszélgetésem volt Trump elnökkel” – mondta Zelenszkij, aki hozzátette: „nagyon érzékeny kérdésekről beszéltünk”.

    Zelenszkij kiemelte, hogy a biztonsági garanciák elengedhetetlenek a háború lezárásához. Emlékeztetett arra is, hogy ehhez hozzátartozik minden hadifogoly átadása. Közölte, hogy a területi kérdésekről majd Putyinnal lehet tárgyalni, Trumphoz fordulva pedig azt mondta: „köszönöm a térképet”.

    Trump a megbeszélések során arról is beszélt: „eddig nagyon sikeres napunk volt, fontos megbeszéléseket folytattunk, miközben azon dolgozunk, hogy véget vessünk a gyilkolásnak és megállítsuk a háborút Ukrajnában”.

    Időközben zárt ajtók mögött elkezdődött a többoldalú tárgyalás az európai vezetők, az ukrán elnök és az amerikai elnök részvételével.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    A Rovatból
    E-mailben várja a jelzéseket a műtét előtt álló betegektől Takács Péter, de nem árulták el, hova kell küldeni pontosan
    Az intézmény nevét és a TAJ-számot kell elküldeni, de hogy milyen címre, azt nem árulta el az államtitkárság. Az RTL Híradó kérdésére azt írták, elsősorban az adott kórház főigazgatójának kell írni.


    E-mailben várja a jelzéseket a műtét előtt álló betegektől Takács Péter egészségügyi államtitkár, ha túl sokáig kellene várakozniuk a beavatkozásra. Erről a hivatalos Facebook-oldalán írt kommentben. Az intézmény nevét és a TAJ-számot kell elküldeni, de hogy milyen címre, azt nem árulta el az államtitkárság. Az RTL Híradó kérdésére azt írták, elsősorban az adott kórház főigazgatójának kell írni. A megkereséseket az egészségügyi államtitkárság munkatársai kezelik és minden esetben válaszolnak - hallható az RTL híradójában.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Ugyanaz a baktérium jelent meg egy székesfehérvári technikumban, mint a kórházban
    A szolgáltató szerint nem a város vízbázisát érinti a probléma, hanem az érintett épületek vezetékrendszerében van jelen a baktérium. A Fejérvíz a technikum épületét is fertőtleníti.


    A székesfehérvári Árpád Technikum és Kollégium vízrendszerében is kimutatták a Pseudomonas aeruginosa baktériumot – közölte az önkormányzat a Székesfehérvári Szakképzési Centrum tájékoztatása alapján. A fenntartó azonnal megtette a szükséges lépéseket, és a Fejérvíztől is információt kértek. A szolgáltató szerint nem a város vízbázisát érinti a probléma, hanem az érintett épületek vezetékrendszerében van jelen a baktérium.

    A Fejérvíz hangsúlyozta, hogy folyamatosan ellenőrzi a városi hálózatot.

    „Ennek keretében szerencsére a hétvégén vett minták is megfelelő eredményeket hoztak. Az ellenőrzés keretében a kórház körüli betáplálási pontokon is végzett mintavételt a Fejérvíz, ahol szerencsére szintén nem mutatták ki a baktérium jelenlétét”

    – áll az önkormányzat közleményében. A vízszolgáltató a technikum épületét fertőtleníti.

    A székesfehérvári Szent György Kórház szülészeti osztályán szintén kimutatták a baktériumot. A rutinvizsgálat július végén jelezte először a kórokozó jelenlétét a vezetékes vízben. Azóta több fertőtlenítés történt, de a gond továbbra is megmaradt. Az RTL Híradónak nyilatkozó édesanya elmondta, hogy saját magát és a kisbabáját is egy kancsó vízből kellett megmosdatnia, és még a WC-t sem lehetett lehúzni, emiatt többen visszatartották a székletüket.

    Az RTL hétfőn rejtett kamerás felvételeket készített a kórházban. Egy mosdó felett „nem ivóvíz, de tisztálkodásra alkalmas” felirat volt olvasható. A riporter egy dolgozót is megszólaltatott, aki azt javasolta, hozzanak be vizet és nedves törlőkendőt. „És akkor én nem mondtam semmit, csak annyit, hogy minél előbb menjen haza!” – mondta az alkalmazott.

    A kórház este válaszolt a csatorna kérdéseire. Közlésük szerint a fertőtlenítés véget ért, de a víz használatát csak akkor engedélyezik, ha azt a hatóság is egyértelműen javasolja. Takács Péter egészségügyi államtitkár közben a Facebookon arról írt, hogy a baktérium megjelenése a vízhálózatban önmagában nem jelent fertőzésveszélyt.

    Augusztus 14-én Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is ellátogatott a szülészetre. Egy órát töltött az intézményben, majd arról beszélt, hogy baktériumfertőzés miatt továbbra sem iható a víz a kórházban.

    A WHO szerint a Pseudomonas aeruginosa veszélyes baktérium.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Biztonsági garanciákról tárgyalt az európai vezetőkkel Trump, közben felhívta Putyint is
    Trump telefonon beszélt Putyinnal is, még az európai vezetőkkel folytatott egyeztetés alatt. A CNN értesülései szerint a hívásnál az európai vezetők nem voltak jelen.


    Donald Trump vasárnap a Fehér Házban találkozott az európai vezetőkkel, előtte pedig Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélést. A közös sajtótájékoztatón Trump bemutatta a résztvevőket, mindenkinek mondott néhány szót, majd közölte, hogy Vlagyimir Putyin az alaszkai csúcson beleegyezett: a nyugati országok biztonsági garanciákat adjanak Ukrajnának. Az amerikai elnök szerint most azt kell kitalálni, ki milyen vállalást tesz. Hangsúlyozta: „Meg akarjuk állítani a gyilkolást, rendezni akarjuk a helyzetet.”

    Zelenszkij azt mondta, nagyon jó beszélgetésük volt, sőt a mostanit az eddigiek közül a legjobbnak nevezte. Trump kijelentette, hogy nem ragaszkodik a tűzszünethez, bár szerinte az előnye az, hogy azonnal véget vet a gyilkolásnak.

    Hozzátette, hogy elnöksége idején hat háborút állított le tűzszünet nélkül. A területcserék lehetőségét is felvetette, és arról is beszélt, hogy akár fogolycserére is sor kerülhet.

    A tárgyaláson Keir Starmer brit miniszterelnök, Giorgia Meloni olasz kormányfő, Friedrich Merz német kancellár, Alexander Stubb finn elnök, Emmanuel Macron francia elnök, Mark Rutte, a NATO főtitkára és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is jelen volt.

    Rutte szerint most jó esély van megállítani a háborút, és megköszönte Trumpnak, hogy felvette a kapcsolatot Putyinnal. Von der Leyen az Oroszországba hurcolt ukrán gyerekek hazatérését sürgette.

    Merz a tűzszünet fontosságát emelte ki, Macron pedig úgy fogalmazott, egész Európa számára biztonsági garanciákat kell kidolgozni. A francia elnök hozzátette, hogy erős ukrán hadseregre és erős európai védelemre van szükség.

    Starmer arról beszélt, hogy a következő logikus lépés az, ha Oroszország is bekapcsolódik a tárgyalásokba. Meloni úgy látta, három és fél év után most először nyílt esély a párbeszédre.

    Trump közben telefonon beszélt Putyinnal is, még az európai vezetőkkel folytatott egyeztetés alatt. A CNN értesülései szerint a hívásnál az európai vezetők nem voltak jelen. Arról, hogy pontosan mi hangzott el, egyelőre nincs információ.

    Az amerikai elnök a megbeszélés végén azt mondta, a következő egy-két hétben eldőlhet, sikerül-e lezárni a háborút. A tárgyalás ezután zárt ajtók mögött folytatódott, az újságírókat kiküldték.

    Von der Leyen és Zelenszkij vasárnap közös sajtótájékoztatón kijelentették: Európa nem fogad el semmilyen területi engedményt Oroszország javára, és Ukrajna szuverenitása nem képezheti alku tárgyát. Trump ezzel szemben arról beszélt, hogy azonnal vége lehet a háborúnak, ha Ukrajna lemond a Krím-félszigetről és arról, hogy valaha is csatlakozzon a NATO-hoz.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: