HÍREK
A Rovatból

Megszűnhetnek a beutaló nélküli rendelések, ezentúl mindenhová a háziorvosnak kellene időpontot foglalni – tiltakoznak az orvosok

A Népszavának nyilatkozó háziorvosok szerint, ha a nyakukba ömlik az összes időpontfoglalás, az kezelhetetlen helyzetet teremt majd a rendelőkben. Egy júniusi egyeztetésen már jelezték a Belügyminisztériumnak, hogy számukra elfogadhatatlan, hogy a házorvosi rendelőket call-centerekké alakítsák.


A Belügyminisztérium nemrégiben társadalmi egyeztetésre bocsátott egy, a szakrendelésekre történő időpontfoglalást újraszabályozó rendelet-tervezetet, amely alapján jövő márciustól a nem beutaló köteles szakrendelésekre is a háziorvosok foglalhatnának időpontot a pácienseiknek - írja a Népszava.

A lap szerint ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy ha például a bőrgyógyászati, nőgyógyászati, urológiai, szemészeti rendelésre indulna valaki, akkor előbb fel kellene keresnie a háziorvosát, aki az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) keresne számára megfelelő szakrendelést és foglalna arra időpontot. Ezt eddig a betegek közvetlenül a szakrendelőkben maguk oldották meg.

Az alapellátók tiltakoznak a tervezetben leírtak ellen és a egy beadványt terveznek eljuttatni a Belügyminisztériumnak a hétvégén, amit kedd délutánig a háziorvosok több mint egyharmada írt alá.

A Népszavának nyilatkozó háziorvosok szerint, ha a nyakukba ömlik az összes időpontfoglalás, az kezelhetetlen helyzetet teremt majd a rendelőkben. Egyikük arról beszélt, hogy innentől kezdve két sor lenne, az egyikben az ellátásra szorulók, a másikban az időpontfoglalást kérők vagy a már meglévő előjegyzéseiket módosítók gyülekezének.

Az új rendszerről még júniusban volt egy egyeztetés a szakmai szervezetek és az egészségügyet irányító belügyi vezetők között, amelyen a szakma már jelezte, hogy számukra elfogadhatatlan, hogy a házorvosi rendelőket call-centerekké alakítsák, ám úgy tűnik mindez hasztalan volt.

Békássy Szabolcs országos kollegiális vezető, gyakorló háziorvos szerint a háziorvosi rendelőkben használt szoftverekkel már most is képesek az alapellátó orvosok e-beutalót írni, ezeket azonban nem mindegyik ellátó tudja fogadni, mert az ehhez szükséges kódrendszerek még nincsenek összehangolva. Ha viszont ez a probléma megoldódik, akkor lényegében megszűnhetnek a papíralapú beutalók, ami szerinte már valóban csökkentheti az adminisztrációs terheket. Arra is tettek már javaslatot korábban, hogy az online időpontfoglalóhoz maguk a betegek is hozzáférjenek.

A rendszer most csak a szakrendelőknek és a kórházaknak ír elő időpont adási lehetőséget, „mi azt is szeretnénk elérni, hogy a későbbiekben egyéb szolgáltatók számára is legyen ez lehetőség” – mondta Békássy Szabolcs.

Pásztélyi Zsolt, a Medicina2000 Magyar Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke szerint a tervezett változtatás után is lesz lehetőség arra, hogy a beteg a nem beutaló köteles ellátásokra maga is kérjen időpontot közvetlenül az intézményekben. Ő ugyanis nem olvasott ki semmilyen kizárólagos háziorvosi kötelezettséget a jogszabály-tervezetből, az szerinte csupán egy újabb lehetőség.

A lap a Belügyminisztérium sajtóosztályát is megkereste kérdéseivel az intézkedés kapcsán, azonban nem kaptak választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Clinton 27 éve megkérte Orbánt, hogy támadja meg Szerbiát, de a magyar miniszterelnök nemet mondott
A miniszterelnök a szombati DPK-gyűlésen beszélt arról, hogy 1999-ben a Vajdaságon keresztül egészen Belgrádig kellett volna támadást indítani. A visszautasítás szerinte megóvta az országot.


Egy 27 évvel ezelőtti történetet elevenített fel Orbán Viktor szombaton Szombathelyen: állítása szerint Bill Clinton akkori amerikai elnök telefonon kérte fel Magyarországot, hogy indítson szárazföldi támadást Szerbia ellen a délszláv háború idején.

A miniszterelnök a háborúellenes gyűlésen azt mondta, 1999-ben, amikor a jugoszláviai háború magasabb fokozatra kapcsolt, Clinton arra kérte őt, hogy nyissa meg a déli frontot, és Magyarország a Vajdaságon keresztül támadja meg a szerbeket egészen Belgrádig.

„Az kellett, hogy az amerikai kormány kérésére azt mondtuk, hogy No Sir. Ha akkor olyan miniszterelnökünk van, aki csak azt mondja, hogy Yes Sir, akkor nyakig álltunk volna a háborúban”

– magyarázta Orbán, aki szerint abban maradtak, hogy a témát a következő NATO-csúcson beszélik meg személyesen, de az soha többé nem került elő.

„Lehet nemet mondani, ha van vér a pucában” – tette hozzá Orbán.

Magyarország 1999. március 12-én csatlakozott a NATO-hoz, hetekkel a jugoszláviai légihadjárat megindítása előtt. A szövetségen belül 1999 tavaszán vita zajlott szárazföldi erők esetleges bevetéséről, amit különösen a brit kormány szorgalmazott. A Washington Post egy korabeli, májusi cikke szerint Magyarország akkoriban kizárta, hogy területét egy esetleges szárazföldi invázió felvonulási terepeként használják.

A miniszterelnök a gyűlésen a fiataloknak azt üzente, hogy ne a kormány, hanem Brüsszel ellen lázadjanak, megkérdőjelezte a közvélemény-kutatások hitelességét, és gúnyolódott egy kicsit az MSZP-n.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A TISZA Párt garantálja, hogy válás esetén ne kelljen visszafizetni a CSOK-ot és a CSOK Pluszt
Magyar Péterék kormányprogramot hirdettek. Bódis Kriszta, a párt szakértője vázolta a „100% családprogram” részleteit, amely a GYES és GYET megduplázását is tartalmazza. A szociális szférában dolgozók 25 százalékos béremelésre számíthatnak.


A családi pótlék duplázása, 14. havi nyugdíj és egy ígéret, hogy válás esetén sem kell visszafizetni a CSOK-ot és a CSOK Pluszt – többek között ezekkel a vállalásokkal ismertette a Tisza Párt szombaton kormányprogramjának társadalompolitikai részét. Bódis Kriszta, a párt szakértője a program bemutatóján vázolta fel azt a csomagot, amely a családokat, a szociális szférát és a nyugdíjasokat célozza.

A „100% családprogram” néven futó terv szerint

  • duplájára emelnék a családi pótlékot, az anyasági támogatást, a GYES-t és a GYET-et is.
  • Minden újszülött után 50 ezer forint értékű „Gyermekem született” kelengyecsomagot adnának,
  • a rászorulóknak pedig évente 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást biztosítanának.
  • A párt növelné az egygyermekes és egyszülős családok, valamint a fogyatékossággal élő gyermeket nevelők támogatását, és
  • valódi fizetett apaszabadság bevezetésével erősítené az apák szerepét.

A legjelentősebb ígéretek egyike, hogy garantálnák:

válás esetén a családoknak nem kellene visszafizetniük a CSOK-ot és a CSOK Pluszt.

Jelenleg a CSOK Plusz esetében a válás jellemzően a kamattámogatás elvesztésével jár, és a már felhasznált támogatási elemeket – az alapkamat plusz 5 százalékpontos büntetőkamat mellett – vissza kell fizetni. A korábbi, vissza nem térítendő CSOK-nál a visszafizetési kötelezettség több feltételtől függ, például attól, hogy megszülettek-e a vállalt gyerekek.

  • A szociális szférában és a gyermekvédelemben általános, 25 százalékos béremelést hajtanának végre, a fizetéseket pedig inflációkövetővé tennék.
  • Elindítanák a Brunszvik Teréz gyermekvédelmi programot, feltárnák az elmúlt évtizedek gyermekvédelemmel kapcsolatos bűncselekményeit, és teljes körű anyagi, illetve erkölcsi kártérítést nyújtanának az áldozatoknak.
  • A gyermekvédelmi ellátórendszer működési költségvetését 20 százalékkal növelnék, emelnék a dolgozói létszámot, megerősítenék a nevelőszülői hálózatot és növelnék a lakásotthonok számát.

A „Nyugdíj emelés plusz” program részeként

  • megtartanák a 13. havi nyugdíjat és bevezetnék a 14. havit.
  • Létrehoznák a nyugdíjas SZÉP-kártyát, amelyre évente legfeljebb 200 ezer forint támogatás kerülne.
  • Célzottan megemelnék a 120 és 140 ezer forint közötti nyugdíjakat, duplájára emelnék az időskorúak járadékát, és 50 százalékkal növelnék az otthonápolási díjakat.
  • A párt ígérete szerint 20 ezer új férőhelyet létesítenének korszerű idősotthonokban.

A program kiemelt figyelmet fordítana az esélyegyenlőségre, többek között a fogyatékossággal élők, a nők és a roma közösségek helyzetének javítására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán üzent a fiataloknak: Vegyétek komolyan magatokat, a kamulázadás nem ér semmit
Orbán Viktor a szombathelyi DPK-gyűlésen a családok felelősségét hangsúlyozta a fiatalok meggyőzésében. A Fideszre szavazást a jövő melletti, a Tiszára voksolást pedig a jövő elleni döntésként mutatta be.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 07.



Egy 18. születésnapját ünneplő, első választására készülő fiatal is fellépett a színpadra a szombathelyi Digitális Polgári Körök gyűlésén, ahol Orbán Viktor köszöntötte, majd a fiatalok megszólításáról beszélt. A miniszterelnök szerint a szülőknek kell meggyőzniük a fiatalokat, és nem szabad őket leírni az alapján, hogy egyesek mit skandálnak a tüntetéseken.

A kormányfő a „mocskos Fidesz” rigmusra utalva azt mondta, az emberek mindenfélét mondanak, de szerinte ettől még bízni kell a fiatalokban.

„A fiatalok a mi gyerekeink, bízni kell bennük, értelmesen kell szólni hozzájuk, nem mondunk le róluk. Aki fiatalként a Tiszára szavaz, a saját jövője ellen, aki a Fideszre, a saját jövője mellett szavaz”

– fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök ezután a lázadás irányát is kijelölte a fiataloknak, akiknek szerinte nem kamulázadni kellene. „A magyar kormány ellen nem nagy kunszt lázadni, lázadjatok Brüsszel ellen, onnan fenyegetnek minket” – üzente. Személyes példát is hozott:

szerinte van, akinek a vérében van a lázadás, ő maga is azért lett Újpest-szurkoló, mert otthon mindenki fradista volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tisztességes kommunikációt kér Orbán Viktortól a Magyar Péteres AI-videó miatt az Európai Bizottság
Orbán Viktor miniszterelnök egy mesterséges intelligenciával készült videót posztolt, amelyben Ursula von der Leyen és Magyar Péter szerepel. A Bizottság szerint ez félrevezető, és a platformok felelősségére emlékeztetett.


Tisztességes kommunikációra és a félrevezetés elkerülésére szólította fel az Európai Bizottság Orbán Viktort, miután a miniszterelnök egy Ursula von der Leyent és Magyar Pétert ábrázoló deepfake videót tett közzé a Facebookon. A posztot már több mint másfél millióan látták.

A mesterséges intelligenciával készült videóban az Európai Bizottság elnöke arra kéri Magyar Pétert, hogy küldjön pénzt Ukrajnába, amire Magyar karaktere azt válaszolja, hogy ehhez előbb választást kell nyernie.

Az Euronews megkérdezte a Bizottság szóvivői szolgálatát az ügyről, a brüsszeli testület pedig egyértelmű üzenetet fogalmazott meg.

„Vannak tiszteletteljes módjai is annak, hogy valaki kifejezze az eltérő politikai nézeteit. Arra szólítok fel, tiszteletteljesen fejezzék ki a véleményüket”

– mondta Paula Pinho, az Európai Bizottság vezető szóvivője. Kollégája, Thomas Regnier hozzátette:

„Itt a tiszteletről és méltányos fellépésről van szó, és arról, hogy ne terjesszenek félrevezető információt. Ez vonatkozik az uniós tagállamok vezetőire is.” Kiemelte, hogy a nagy online platformoknak felelősségük van abban, hogy felerősítik-e az ilyen tartalmakat, ami elfogadhatatlan.

Az Európai Unió vonatkozó digitális szabályozása értelmében a mesterséges intelligenciával létrehozott videókat egyértelműen jelölni kell, amit Orbán Viktor meg is tett a posztjában. Ugyanakkor az uniós jog szerint a nagy közösségi oldalak feladata a félrevezető tartalmak eltávolítása.

Nem ez az első eset, hogy az Európai Bizottság a magyar kormányt a deepfake-ek politikai célú használata miatt figyelmezteti. Tavaly októberben a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs posztolt egy videót, amelyben Magyar Péter hasonmása arról beszélt, hogy csökkenteni kell a nyugdíjakat és el kell törölni a 13. havi nyugdíjat. A Bizottság már akkor nyilvánvalóvá tette, hogy ha egy politikus szájába olyan szavakat adnak, amelyeket ő nem mondott ki, az egyértelműen félrevezetésnek minősül. Azonban ezekben az ügyekben elsősorban a nemzeti hatóságok járhatnak el – közölte az Európai Bizottság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk