HÍREK
A Rovatból

Megszólalt XIV. Leó pápa testvére: Volt egy halvány megérzésem, hogy az öcsém lesz az első amerikai pápa, de ő nem gondolta így

John Prevost elárulta, miről beszélt testvérével közvetlenül a konklávé előtt, de azt is elmondta, hogyan szokott kikapcsolódni az új pápa, látta-e a „Konklávé” című filmet a pápaválasztás előtt, sőt, a gyerekkorukról is mesélt.


Csütörtökön nem sokkal 18 óra után felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok ezzel jelezték, hogy véget ért a konklávé, megválasztották az új pápát. Nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy chicagói születésű Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház új vezetője, aki a XIV. Leó nevet választotta.

Sokan kizártnak tartották, hogy valaha amerikai kerüljön a pápai trónra, így a hír meglepetésként érte a chicagói katolikusokat – köztük a pápa testvérét is.

„Még nem volt időm átgondolni. Egészen valószínűtlen, teljesen szürreális, óriási dolog ez, amit nehéz felfogni, de nagyon büszkének kell lenni rá”

– mondta John Prevost az NBC Chicago-nak.

John elárulta, hogy közvetlenül a konklávé előtt beszélt az öccsével, sőt azt is megosztotta, hogy gyakran játszanak együtt online játékokat, például a Wordle-t vagy a Words with Friends-et. „Ezekkel próbálja elterelni a figyelmét a való élet dolgairól” – mesélte.

John megkérdezte a testvérét, megnézte-e a „Konklávé” című filmet a pápaválasztás előtt, hogy tudja, hogyan viselkedjen. A pápa igennel válaszolt.

„Szóval tudta, hogyan viselkedjen. Ilyen apróságokról beszéltünk, mert el akartam terelni a gondolatait, nevetni valamin – mert ez most már hatalmas felelősség”

– tette hozzá.

Amikor arról kérdezték, számítottak-e arra, hogy a testvérét választják a bíborosok John azt felelte:

„Volt egy halvány megérzésem, hogy az öcsém lesz az első amerikai pápa.”

XIV. Leó pápa azonban nem volt ennyire biztos a dolgában.

„Ő nem gondolta így. Én kicsit igen, mert amit olvastam, amit hallottam, az alapján három esélyes jelölt volt: a fülöp-szigeteki bíboros, az államtitkár meg ő”

– mondta John bizakodóan.

Azt is megemlítette, hogy Las Vegasban is jó esélyekkel számoltak Robert Prevost esetében. „Nem tudom, mennyire igaz, de az egyik pap Providence-ben, New Lenoxban azt mondta: »A las vegasi esélyek 18 az 1-hez, hogy a te testvéred lesz a pápa«” – emlékezett vissza John.

Ennek ellenére John és testvére, a mostani XIV. Leó pápa, továbbra is kételkedtek.

„Nem hittem el, és Rob sem hitte el. Vagyis inkább azt mondanám, XIV. Leó pápa egyáltalán nem hitte el, mert mindenki úgy gondolta, hogy amerikaiból nem lehet pápa”

– mondta.

John mesélt a családi hátterükről is: ő és két testvére Doltonban, egy chicagói külvárosban nőttek fel.

„Mind Doltonban nőttünk fel. Szerintem teljesen normális gyerekkorunk volt”

– mondta.

XIV. Leó pápa nyolcadik osztály után tért le a megszokott útról, amikor az ágostonos szemináriumba ment. „A középiskolai szemináriumból egyenesen a villanovai Ágostonos Főiskolára ment, majd következett a teológiai év. Szóval nem sokat volt otthon, legfeljebb nyáron” – idézte fel John, aki azt is elárulta, hogy a három testvér közül a legfiatalabbként Robert gyakran adott tanácsokat testvéreinek.

Egy egyszerű tanácsot azért ő is adott testvérének: „Légy önmagad – mert akkor minden sikerül.”

John visszaemlékezett arra is, milyen büszkék lettek volna a szüleik, akik sajnos már nem élhetik meg fiuk útját a papságtól az egyház éléig.

„Szerintem szóhoz sem jutnának. Rendkívül büszkék lennének. Csak azt látták, hogy pap lett. A püspökséget, a bíborosságot már nem, de meglátogatták őt a perui misszióban.”

XIV. Leó pápa perui állampolgársággal is rendelkezik, így Ferenc pápa után ő a második egyházfő, akinek szoros kapcsolata van Latin-Amerikával. Missziós munkáját John szerint egy „nagyon korai elhivatottság” indította el.

„Szerintem már első osztályban tudta, hogy pap lesz. Senki sem kételkedett benne. Szüleink csak azon gondolkodtak, hogy egyházmegyés pap lesz-e, aki plébánián dolgozik, vagy rendi pap. Ő az utóbbit választotta: ágostonos lett”

– mesélte John.

Bár testvére elhivatottsága nem lepte meg a családot, távolléte így is fájdalmas volt számukra. „Elvittük őt Hollandba, Michiganbe, és kipakoltunk. A hazafelé vezető út borzalmas volt – a szomorúság miatt, mert ő elment” – mondta.

John elárulta, hogy családjával pénteken Rómába utaznak, hogy találkozzanak az új pápával – bár nem biztosak benne, hogy sikerül.

„Nem tudom, mennyire lesz könnyű megtalálni. És azt sem tudom, hogy megengedik-e majd, hogy találkozzunk”

– mondta.

John maga hosszú pályát futott be az oktatásban: először a Visitation Katolikus Gimnáziumban tanított, majd 27 éven át volt igazgató különböző helyi katolikus iskolákban. A legidősebb testvérüket még főiskolásként sorozták be az Egyesült Államok haditengerészetébe, ahol számítástechnikai tanulmányokat folytatott – és ma is ezen a területen dolgozik Floridában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Képgaléria: Így gyülekeztek az emberek Magyar Péter győri beszéde előtt
A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” –  írta Magyar Péter elnök.


Politikai erődemonstráció helyszíne Győr szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is rendezvényt tart, alig másfél kilométerre egymástól. A két eseményt teljesen eltérő módon szervezik: míg a miniszterelnök egy zárt körű, csak regisztráltaknak szóló gyűlésen vett részt az Olimpiai Sportparkban, addig Magyar Péter délután tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren.

Ahogy már írtunk róla, az előkészületek látványosra sikerültek. A Tisza Párt rendezvényhelyszínét a környező lámpaoszlopokra és egy erkélyre telepített kamerákkal szerelték fel

A Tisza Párt rendezvénye a győri Bécsi Kapu téren lesz 14 órától. „Mutassuk meg a digitális harcosoknak, hogy mi vagyunk a békés, derűs, de nagyon határozott többség!” –  írta korábban Magyar Péter elnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Itt nézheted élőben Magyar Péter beszédét
A Tisza Párt rendezvényéről sem maradnak le azok, akik nem tudtak elutazni Győrbe. Már elkezdődött az élő közvetítés.


Magyar Péter győri beszédét a Kontroll YouTube-csatornáján élőben közvetítik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Győrben: Kitől fél, miniszterelnök úr? A mélyszegénységben élő gyerekektől?
A Tisza Párt elnöke szerint „mi magyarok gyászoljuk az elmúlt húsz évet, az elszalasztott lehetőséget, Orbán Viktor lett a mi gyászhuszárunk”.


Tanács Zoltán és Forsthoffer Ágnes után megérkezett a párt elnöke, Magyar Péter is a színpadra a Tisza Párt győri nagygyűlésén. Az elnököt beszéde elején egy férfi a tömegből hazaárulózta. Magyart ez nem zavarta meg, többször is azt mondta: „Köszöntjük a digitális harcost!”

„Nézzetek körbe, mi vagyunk a többség. A csendes, békés, de nagyon határozott többség” – kezdte Magyar Péter. - Önként jöttek, „szívvel, lélekkel a szabad Magyarországért, a gyerekeink és unokáink biztonságos és szebb jövőjéért. Itt vagyunk Győrben, ennek a csodálatos városnak ezen gyönyörű terén együtt, dacolva a hideggel és az egyre elkeseredettebb digitális harcosokkal, mosolyogva a tegnap felszerelt kamerákba. Nem bújunk kordonok mögé, mint a Fidesz, és nem előre megszervezett közönség előtt lépünk színpadra.

A politikus a folytatásban többször is feltette a kérdést: kitől fél, miniszterelnök úr? A mélyszegénységben élő éhező gyerekektől? Az ápolóktól? A vasutasoktól? Az utasoktól?

- sorolta azokat a társadalmi rétegeket, akik véleménye szerint nem lehetnek elégedettek a mostani helyzetükkel.

„A fekete a gyász színe. Mi magyarok gyászoljuk az elmúlt húsz évet, az elszalasztott lehetőséget, Orbán Viktor lett a mi gyászhuszárunk" - fogalmazott Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Nem mindegy?” – válaszolta Orbán Viktor, amikor megkérdezték a DPK-gyűlésen, meddig tart a szankciómentesség
A miniszterelnök szerint nincs időkorlát, bármeddig jöhet az olcsó orosz olaj és gáz, ebben maradtak Trumppal. Az amerikaiak viszont egy évről beszélnek.


Egyetlen kérdéssel és egy kézmozdulattal hessegette el a magyar-amerikai szankciómentességi alku körüli legkínosabb ellentmondást Orbán Viktor.

„Nem mindegy?”

– reagált a miniszterelnök szombaton Győrben arra a kérdésre, hogy a Donald Trumppal kötött, orosz energiahordozókra vonatkozó megállapodásban hivatalosan milyen időtartam szerepel majd. A Digitális Polgári Körök országjárásának első állomásán a kormányfő hozzátette: a mentesség addig tart, „amíg az amerikai elnök így akarja”, ezért szerinte az „időlimit nélküli”, írja a Telex.

Ez az álláspont napok óta éles ellentétben áll azzal, amit Washingtonban kommunikálnak. A Fehér Ház és az amerikai külügyminiszter, Marco Rubio is több csatornán jelezte, hogy a mentesség egy évre szól. „Az olaj- és gázvezetékek esetében ez egyéves meghosszabbítás” – mondta az amerikai külügyminiszter, ezzel cáfolva a magyar kormány által kommunikált időkorlát nélküli egyezséget.

A miniszterelnök már péntek reggel a Kossuth Rádióban is utalt arra, hogy a megállapodást nem egy formális szerződésnek, hanem személyes egyezségnek tekinti. „Aki fölül van, annak a szava számít… Tehát ez egy személyfüggő megállapodás, ami mögött két vezető személyes megállapodása van” – mondta.

A washingtoni alku részleteiről amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva több nemzetközi médium is beszámolt. Eszerint a mentességért cserébe Magyarország komoly vállalásokat tett: mintegy 600 millió dollár (kb. 210 milliárd forint) értékben vásárol amerikai cseppfolyósított földgázt, a Westinghouse pedig 114 millió dolláros (kb. 40 milliárd forint) szerződés keretében szállít nukleáris fűtőelemeket a paksi atomerőmű számára 2028-tól. A csomag része egy szándéknyilatkozat is kis moduláris reaktorok fejlesztéséről, aminek keretösszege elérheti a 20 milliárd dollárt, valamint előrehaladott tárgyalások folynak HIMARS-rakétarendszerek beszerzéséről is.

Orbán beszélt egy „pénzügyi védőpajzsról” is, ami szerinte spekulatív pénzügyi támadások ellen védené Magyarországot. Ennek kerete a miniszterelnök szerint 10-20 milliárd dollár is lehet, de a mechanizmus pontos működéséről amerikai részről egyelőre nem közöltek részleteket.

A megállapodás tétje hatalmas, mivel Magyarország energiaellátása továbbra is jelentősen függ Oroszországtól. 2024-es adatok szerint a felhasznált földgáz 74 százaléka, míg a kőolaj 86 százaléka érkezett Oroszországból, főként a mentességgel érintett Török Áramlat és Barátság kőolajvezetékeken keresztül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk