Megszólalt Sulyok Tamás a köztársaságielnök-jelöléséről
Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke közleményt adott ki a köztársaságielnök-jelöltsége kapcsán. Azt írja:
Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke közleményt adott ki a köztársaságielnök-jelöltsége kapcsán. Azt írja:
A Zala megyei Söjtörön folytatja országjárását Magyar Péter, ahol a 444 gyorsinterjút készített a politikussal.
Magyart reagáltatták a Metropol cikkére is, ami szerint a korábban gazdasági bűncselekmény miatt fegyházbüntetésre ítélt S. Mária különböző gazdasági feladatokat lát el a Tisza Pártban.
Nem megyek bele a részletekbe, feljelentettük a Metropolt, a nyomozóhatóság ki fogja vizsgálni az ügyet. A Metropol megkérdezhette volna az illetőt vagy minket. Ezt természetesen nem tették meg, csak leírták, hogy ő viszi a pártunk gazdasági ügyeit. Ebből egy árva szó sem igaz.”
– mondta a Tisza Párt EP-listavezetője.
– írta egy magyar zászlós és két szivecskés hangulatjel kíséretében Magyar Péter a Facebook-oldalán.
Arról még csak találgatni lehet, hogy miért is kell nézni ma este a híradót, de az biztos, hogy
A közvéleménykutatók az év elején még a világ legunalmasabb kampányára készültek.
"Magyar Péter megérkezése viszont mindent felfordított, tehát nemhogy a világ legunalmasabb kampányát éljük meg, hanem talán a rendszerváltás óta az egyik legizgalmasabbat" - mondta el Závecz Tibor a nemrég készített kutatást követően az RTL Híradónak.
A 40 év alattiaknál a Fidesz elvesztette vezető pozícióját, a TISZA Párt beelőzte a kormánypártot, 23 százalékkal vezetnek a 22-vel szemben.
El kell gondolkodnia a Fidesznek azon, hogy minden rendben van-e a szavazótáborának rétegzettségével. Ilyen nem forult elő 15 éve biztosan, hogy egy párt megközelítette volna a társadalom bármely nagyobb csoportjában a Fideszt - mondta Závecz.
Az előző EP választáson a Momentum volt az új erő, két mandátumot is szereztek. Jelenleg úgy tűnik, hogy nem nekik, hanem a Mi Hazánknak van esélye a bejutásra - derült ki a felmérésből.
A mérés szerint a választók közül 600 ezren bizonytalanok, ők ugyan mennek szavazni, de még nem tudják, hogy kire. Többségük
VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója
A Závecz Research legfrisebb kutatása szerint négy párt(szövetség) képviselői jutnának be az Európai Parlamentbe a június 9-i szavazáson, és még két további pártnak lehet esélye erre – derült ki az RTL megbízásából készített felmérésből.
– írja az RTL.hu.
A ZRI Závecz Research Intézet felmérése alapján:
A DK-MSZP-Párbeszédnek 12 százalék jut, ami kb. 1 millió voksoló. A Mi Hazánk és a Momentum 4-4 százalékkal rendelkezik, azaz kb. 300-300 ezer támogatójuk van. A Kétfarkú Kutyapárt, a Jobbik és az LMP 2-2 százalékot ért el eddig. A Mindenki Magyarországa Néppárt és a Második Reformkor Párt 1-1 százalékon áll.
Az EP-listák között biztos választók közül: a Fidesz-KDNP 39, a Tisza Párt 26 százalékon áll, a DK-MSZP-Párbeszéd pedig 17 százalékon. Az most biztosnak látszik, hogy ezek a pártok képviselőket küldenek az európai parlamentbe.
Esélye van még a Mi Hazánknak is, kisebb valószínűsége van a Momentum és a Kétfarkú Kutya Párt bekerülésének.
A végső eredményt befolyásolja majd a mozgósítás, és a részvételre buzdítás - írja a portál. Most négy nagy táborban 56-59 százaléka menne el szavazni.
Nagyobb feladatot jelent az új szavazók megnyerése, nekik az aktív bizonytalanokat kell meggyőzniük. Ez kb. 600 ezres tábort jelent, elsősorban kisvárosokban és falvakban.
A mostani felmérés szerint a TISZA Párt töb csoportban is elérte a Fideszt, így például a 40 év alattiak csoportjában a Tisza Pártnak 23, a Fidesznek 22 százaléka van. Az érettségizettek körében kb. azonos a két tábor nagysága. A DK-MSZP-Párbeszéd a fővárosban és az idősek körében a legerősebb. A Fidesz a 27%-os átlaga feletti támogatottsággal rendelkezik az idősek és az alapfokú végzettségűek körében - áll a jelentésben.