FELFEDEZŐ
A Rovatból

Megszólalt a szakításról az ukrán menekült nő, aki miatt egy brit férfi elhagyta a családját

Szofija Karkadim szerint a párja úgy bánt vele, mint egy kutyával, szerencsejátékokra herdálta el a pénzt, és nem gondoskodott a megélhetésükről.


Nincstelenné vált és összetört a szíve annak az ukrán menekültnek, akivel szakított brit párja. Mint arról korábban is írtunk, Szofija Karkadim az orosz-ukrán háború elől menekült az Egyesült Királyságba, ahol egy pár befogadta az otthonába. A lány azonban felkeltette a kétgyerekes apa érdeklődését, tíz nappal később pedig együtt költöztek el a család bradfordi házából.

Az újdonsült pár élete azonban nem alakult túl fényesen: Tony Garnett elveszítette a munkáját, mivel a korábban jól jövedelmező biztonsági cége a botránya miatt nem kapott megbízásokat, így tönkrement. Szofija pedig nem tud munkát vállalni Nagy-Britanniában, így meglehetősen szűkösen éltek, Tony-nak a családjától is kölcsön kellett kérnie. A pár aztán adománygyűjtésbe kezdett ukrán árvák megsegítésére, és azt tervezték, hogy Ukrajnába utaznak, hogy maguk osszák szét az összejött pénzt.

Azonban ez és a közös jövőjük fuccsba ment, miután a férfi szakított barátnőjével. Elmondása szerint Szofija egyre erőszakosabb lett, ráadásul komoly alkoholproblémákkal is küzd.

A helyzet múlt szombat fajult el igazán, amikor Tony 30. születésnapját ünnepelték. Az időnként agresszív dühkitöréseket produkáló Szofija felkapott egy kést, és két másik ukrán menekült jelenlétében többször a falba vágta. A férfi ekkor kihívta a rendőrséget, mivel komolyan aggódott a saját biztonságáért, röviddel később pedig kiadta a lány útját.

Garnett azt mondta, mindent megtett a kapcsolatért, és azért, hogy az ukrán nő az országban maradhasson. Egy ponton túl azonban nem tolerálhatta tovább az egyre erőszakosabb Szofiját. A férfi most már úgy látja, hibát követett el, amikor négy és fél hónapja a lányt választotta családja helyett. Hiába volt fülig szerelmes Szofijába, szerinte a nőnek van egy olyan oldala, amit képtelenség elviselni.

Most Szofija is megszólalt a szakításról. A Sun brit bulvárlapnak nyilatkozva azt mondta: "az ukrán nők erősek, Vlagyimir Putyin se tesz tönkre minket, és Tony Garnett se fog tönkretenni engem". Elmondta, hogy voltak olyan napok, amikor a férfi otthon ült és online szerencsejátékozott, miközben ő ételt vásárolt, főzött, takarított, mosott és fizette a számlákat a még megmaradt pénzéből. Ezért is döbbent meg, amikor párja azt mondta neki, hogy többé már nem látja szívesen a lakásukban.

„Összetört a szívem. Teljesen elhittem ezt az egész szarságot. Ő egy hazug ember. Ő volt az, aki elkezdett közeledni felém, amikor még csak két napja laktam nála és Lornánál. Addig nem feküdtünk le, amíg nem költöztünk el, nem tettem volna meg. Ő viszont megfogta a kezemet, megölelt, amikor egyedül voltunk. Ő kezdte az egészet, nem én szakítottam szét őt és Lornát. A kapcsolatuk már jóval azelőtt tönkrement, hogy én bejöttem a képbe”

- mondta a 22 éves nő.

Elmondása szerint Tony úgy bánt vele, mint egy kutyával, és szerencsejátékokra herdálta el a pénzét, amikor összeköltöztek. Ő azonban hiába könyörgött neki, hogy hagyja abba, a férfi erre nem volt hajlandó, mert élvezte.

„Tényleg szerettem őt, azt gondoltam, hogy életünk végéig együtt leszünk, családot alapítunk... De ő megváltozott. Szerintem eluralkodott rajta a nyomás. Az édesanyja sem állt vele szóba azok után, amit a feleségével tett. Pontosan tudta, hogy ha kidob engem, nem lesz pénzem, nem tudok hová menni, és nincsenek barátaim ebben az országban. Hosszú és nehéz út áll előttem, újra kell építenem az életemet. De amikor ez sikerül, örülni fogok, hogy ő már nem része az életemnek”

- mondta Szofija.

A Sun megkereste Tony Garnettet is, a férfi azonban nem akart nyilatkozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Égzengéstől hangos, viharos éjszakánk lesz: Térképen mutatjuk az országon átrobogó zivatarláncot, ami nagy lehűlést hoz
Egy hidegfront zivatarláncot hoz magával, amely szerda éjjel vonul át az országon. Helyenként heves viharokra, jégesőre, erős szélre lehet számítani, és nagyot zuhan a hőmérséklet is.


Villámfényes éjszaka elé néz az ország: szerda estétől egy zivatarlánc robog át Magyarországon, a délnyugati vármegyékben riasztás van érvényben a heves viharok miatt. A java az esti, éjszakai órákban érkezik, de előtte a középső országrészben a hőmérséklet még 33-34 fokig emelkedik – írja az ATV.

A HungaroMet egy térképes animációban mutatta be, hogyan halad végig a viharrendszer az országon. A prognózis szerint a délutáni órákban még főként az északi területeken pattanhatnak ki hevesebb zivatarcellák, amelyeket helyenként szélvihar és jégeső kísérhet.

Másodfokú (narancs) figyelmeztetés van érvényben Somogyban, Tolnában és Baranyában.

A hidegfront érkezésével a Dunántúlon már szerdán visszaesik a hőmérséklet, miközben az ország más részein még tombol a meleg.

A zivatarok várhatóan a hajnali órákra csendesednek, a front nyomában pedig jelentősen visszaesik a hőmérséklet mindenhol máshol is.

Csütörtökön a Dunántúlon mindössze 20 fok, a Tiszántúlon pedig 25 fok körül alakulnak a maximumok.

A folytatásban nyugodtabb és mérsékelten meleg időjárás ígérkezik, a hétvégéhez közeledve azonban ismét egyre több területen alakulhat ki zápor, zivatar. Jelentősebb felmelegedésre a jövő hét közepétől lehet számítani.

A HungaroMet folyamatosan frissülő veszélyjelzésben tájékoztatja a nyilvánosságot a mai viharveszélyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.


Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.

A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.

@vikktor46 A mérnöki zsenialitás ? #antonov #airplane #plane #fyp #hungary ♬ AG Music - orijinal ses - AG Music
A felvételeken jól látszik, ahogy a Ruszlan fák és épületek felett áthúzva megközelíti a futópályát, a mérete pedig lélegzetelállító.
@flybyaviation1 Antonov AN-124 Ruslan landing at BUD #planespotter #aviation #antonov ♬ original sound - FlyByAviation

A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.

A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.

Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Annyira erőlködött a WC-n egy hongkongi nő, hogy amnéziás lett, tíz évnyi emlékét vesztette el
Egy hongkongi nő két hétig tartó székrekedés után átmeneti amnéziát kapott. Az orvosok szerint a túlzott erőlködés miatti oxigénhiány okozta a tüneteket, amelyek nyolc óra után múltak el.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. június 09.



Nyolc órára törlődött egy hongkongi nő emlékezetéből az elmúlt tíz év, miután a vécén túlságosan megerőltette magát. Az asszony két hétig tartó, súlyos székrekedéstől szenvedett – írja a Bors Online.

A családja vitte kórházba, miután kijött a mellékhelyiségből, és nemcsak őket nem ismerte fel, de az elmúlt évtized eseményeit sem tudta felidézni.

Kezelőorvosa szerint a túlzott erőlködés miatt a nő hasában és agyában olyan nagy nyomás keletkezett, ami oxigénhiányhoz vezetett.

A történet szerencsére boldog véget ért. A nő emlékei nyolc óra elteltével visszatértek, de az orvos arra figyelmeztetett, hogy hasonlóan veszélyes lehet, ha valaki nehéz dolgokat emel, vagy más módon terheli meg hirtelen a szervezetét. Az ilyen fizikai megterhelés akár sztrókhoz is vezethet.

Nem ez az első eset, hogy fizikai megterhelés okozott átmeneti memóriazavart. 2022-ben egy ír férfi esete járta be a sajtót, aki a feleségével történt intenzív együttlét után vesztette el az előző két nap emlékeit, és folyamatosan ugyanazokat a kérdéseket ismételgette. A kórházban átmeneti globális amnéziával (TGA) diagnosztizálták.

A jelenségnek több, hétköznapinak tűnő kiváltó oka is lehet, egy 2024-es orvosi közlemény például hideg vízben úszáshoz köthető eseteket dokumentált. A szakemberek a hirtelen fellépő memóriazavart minden esetben komolyan veszik, és azonnali kivizsgálást javasolnak a súlyosabb kórképek kizárása érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
A Nyírségben és Debrecen környékén csaptak le az első nagy zivatarok, videón, ahogy hömpölyög a víz
Az Időkép egyik felhasználója osztotta meg, hogyan érkezett meg az égi áldás. Az ország számos részén zivatar, vihar várható.


Az Időkép információ szerint a mai viharok először az ország északkeleti részét érték el.

Azt írják „Nyíregyháza és Debrecen környékén intenzív zivatarok mozognak, Nyírszőlősön hömpölygött a víz a felhőszakadás következtében”

Videót is megosztottak. Az egyik kommentelő megjegyezte, a felvétel a Nyíregyházi Állatparkban készült.

A HungaroMet mai, viharokat előrejelző térképet itt láthatjátok:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk