HÍREK
A Rovatból

Megszólalt a pap, aki azért hagyott ott egy temetést, mert 50-nél többen voltak

A Nógrád megyei plébános elárulta, a tömegen kívül más oka is volt: éppen 39 fokos lázzal küzdött.

Link másolása

Beteg volt a temetés idején az a pap, aki nagy felháborodást váltott ki egy nógrádi falu lakóiból, amikor a járványügyi előírások betartására hivatkozva hagyta ott azt a temetést, amit neki kellett volna végigcsinálnia - írja a Blikk.

Ahogy azt a Nógrád megyei Bercel lakói mesélték a lapnak, egy sokak által ismert férfit temettek el néhány hete, amikor a példátlan esetre sor került. Amikor a pap megérkezett a gyászolókhoz, gyorsan összeszámolta, hányan tartózkodnak ott, és mivel bőven 50 fölött volt a résztvevők száma, arra kérte a gyászoló tömeget, hogy csak a szűk család maradjon. Ezt követően villámgyorsan mondott imát, megszentelte a hamvakat és távozott a helyszínről. A búcsúztatást végül a kántornak kellett befejeznie.

"A pap eleve késett, elmondott pár imát, megszentelte a hamvakat, kelletlenül felolvasta az igen rövid kis búcsúztatót, alig volt tíz perc. Aztán eltűnt. Azt hittük, csak elfelejtett valamit, s mindjárt visszajön, de hiába vártuk. Végül a kántor fejezte be a szertartást, igazából ő adta meg a végtisztességet a halottunknak. Komolyan mondom, egy állat is többet érdemelt volna"

- nyilatkozza a lapnak az elhunyt özvegye.

Sikerült elérniük az érintett plébánost, Hulitka Róbertet is, aki elmondta: a szertartás előtt világossá tette, hogy 50 fő vehet maximum részt egy temetésen a kormányrendelet értelmében. Sokan zúgolódtak, de néhányan megértették és távoztak. A férfi bevallotta, hogy beteg volt a szertartás idején, 39 fokos lázzal és komoly köhögéssel küzdött:

"Most is megérkeztem a kezdésre, de hát betegen, maszkban az ember nem tud ugyanúgy prédikálni. Lehet, hogy a részvét sem úgy jön át ilyenkor. Az igaz, hogy a betegségemet nem jeleztem, ennek a szertartásnak nem az én szenvedésemről kell szólnia. Megszenteltem az urnát, aztán csendben eljöttem."

Hulitka azóta is karanténban van, és fogalma sem volt róla, hogy az eset után a község önkormányzata az esetről bejelentést tett a Váci Egyházmegyéhez.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Odajött egy radiológus, hogy kirúgással fenyegették őket a nyíregyházi kórházban, ha kimennek a Tisza Párt rendezvényére
A mátészalkai fórumon arról beszélt, hogy egyre többen mernek kiállni annak ellenére, hogy fenyegetik az embereket és körlevelek mennek ki a közintézményektől, a kormánypárti polgármesteri hivatalokból, iskolákból, óvodákból és kórházakból.

Link másolása

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében folytatja a héten az országjárást Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke szerda délelőtt Mátészalkán tartott egy fórumot.

Magyar itt többek között beszélt az egészségügy helyzetéről is, említve a bezárt szülészeteket, illetve a légkondicionálás nélküli műtőket, és a nem működő lifteket is.

A politikus szerint a kormány mindent megpróbál elfedni propagandával, és ez sok helyen működik is.

„De szerintem Önök is látják, hogy napról-napra többen vagyunk. (..) Egyre több magyar ember mer kiállni, nem fél, annak ellenére, hogy fenyegetik az embereket. Itt is, Szabolcsban is, de egyébként Békésben, Baranyában, az összes megyében. Köremailek mennek ki a közintézményektől, a kormánypárti polgármesteri hivatalokból, iskolákból, óvodákból és kórházakból.

Tegnap odajött hozzám egy radiológus-orvos, hogy hogyan fenyegették őket a nyíregyházi kórházban, hogy ha ki mernek menni a Tisza Párt rendezvényére, akkor el fogják őket bocsátani.

Milyen kórház igazgatóink vannak, mikor szinte nincs orvos, szinte nincs ápoló, és képes megfenyegetni a saját kollégáit 2024-ben az Európai Unióban, hogy ne merjen kimenni egy politikai rendezvényre.”

Az idézett rész Magyar Péter élő bejelentkezésében a 18.40 körül hangzik el.

Az ügyben megkerestük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház Nyíregyházi Jósa András Tagkórházát is, amint válaszolnak, frissítjük a cikkünket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Történelem érettségi: itt vannak a nem hivatalos megoldások
Változatos témák szerepeltek a kissé megújult érettségin, mutatjuk hogyan kellett megírni a teszt- és esszéfeladatokat.

Link másolása

Ahogy arról korábban már írtunk, szerdán a történelem vizsgákkal folytatódott az idei írásbeli érettségi. Középszinten 68 802, míg emelt szinten 7679 tanuló vizsgázott. A témakörök között szerepelt többek között a kereszténység elterjedése, a barokk, Hunyadi Mátyás és Horthy Miklós is. A rövid esszé témái idén az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása lehetnek, míg a hosszú esszében vagy az Erdélyi Fejedelemségről, vagy a gazdasági rendszerváltoztatásról kell írnia az érettségizőknek.

Csakúgy, mint az elmúlt napokban a magyar nyelv és irodalom és a matematika tantárgyaknál, az Eduline oktatási portál ezúttal is jelentkezett egy nem hivatalos megoldásgyűjteménnyel, amit szaktanárok állítottak össze.

A megkérdezett szakértők szerint egyébként nem volt szélsőségesen nehéz az idei, tematikájában kissé megváltozott érettségi, ám néhány apróságon könnyen el lehetett csúszni.

Aki kíváncsi arra, hogy jól írta-e meg (vagy jól írta volna) a tesztkérdéseket, az IDE kattintva meg tudja nézni.

Aki pedig azt szeretné megtudni, hogyan kellett nagyjából kinéznie a rövid és a hosszabb esszének, ITT tudja megnézni.

Az eddigi vizsgákhoz hasonlóan a hivatalos megoldókulcs holnap reggelre várható az Oktatási Hivatal honlapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Mi történhetett? Orbán Viktor telefonon tárgyalt Zelenszkijjel
A magyar miniszterelnök és az ukrán elnök áttekintették a magyar-ukrán kapcsolatok minden fontos elemét. A tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt.

Link másolása

Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke, írja az MTI a miniszterelnök sajtófőnökének tájékoztatása alapján.

Havasi Bertalan közleménye szerint a megbeszélés során áttekintették a magyar-ukrán kapcsolatok minden fontos elemét. A tárgyalás kiemelt témája a háború és béke kérdése volt.

Orbán Viktor megerősítette, hogy Magyarország kész hozzájárulni minden olyan kezdeményezéshez és erőfeszítéshez, amely elvezet a békéhez.

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij megegyeztek abban, hogy a kétoldalú konzultációkat folytatni fogják, áll a közleményben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor fontos programról jelentkezett be – a társasága sem akárkikből állt
A kampány alatt sem áll le a munka – üzeni a miniszterelnök.

Link másolása

Fotót posztolt a szokásos szerdai kormányülésről Orbán Viktor. A képen ő és néhány minisztere látható. Mint bejegyzésében írja:

„Kampányban sincs megállás! A kormány dolgozik”.

A kép bal felső sarkában a június 9-i dátum is megjelent. Ezt az utóbbi időben Orbán leginkább a kampányeseményeiről beszámoló fotókon szokta használni. Ott volt például a keddi, Üvegtigris büfénél tett látogatásakor is, amikor Reviczky Gábor színművésszel találkozott.

Fotó: Orbán Viktor / Facebook

A szerdai kormányülés előtt posztolt egy képet Tuzson Bence igazságügyi miniszter is:

Fotó: Tuzson Bence/Facebook

Link másolása
KÖVESS MINKET: