HÍREK
A Rovatból

Megszavazta a Országgyűlés: korlátlan összeget fordíthatnak hirdetésekre, nincs többé költségkorlát a választási kampányban

„Ez a javaslat pont nem abba az irányba megy, hogy ellenőrizhetőbb és átláthatóbb legyen a kampány- és pártfinanszírozás, hanem még tovább lazítja az amúgy is nagyon gyenge szabályokat” - véli a K-Monitor igazgatója.


Az Országgyűlés sürgősségi eljárásban

elfogadta azt a KDNP által benyújtott törvénymódosítást, amely megszünteti a választási kampányok költési plafonját. Ez azt jelenti, hogy a pártok és a jelöltek a jövő évi parlamenti választások kampányában már korlátlan összeget fordíthatnak hirdetésekre.

A javaslatot 133 kormánypárti képviselő támogatta, 46-an ellene szavaztak, egy képviselő pedig tartózkodott - írja a Telex.

A kampányköltési korlátot még 2013-ban vezették be azzal a céllal, hogy biztosítsák az esélyegyenlőséget a választásokon. Az akkori szabály szerint a pártok legfeljebb ötmillió forintot költhettek minden egyéni jelöltjük után, amit azóta évente a KSH fogyasztói árindexe alapján módosítottak. A 2022-es választásra ez az összeg jelöltenként 5,91 millió forintra emelkedett, így ha egy párt minden választókerületben indult, összesen több mint 1,1 milliárd forintot használhatott fel kampányra.

A most elfogadott javaslatot Vejkey Imre, Hollik István és Nacsa Lőrinc terjesztette elő.

Indoklásuk szerint a kampányköltésekre vonatkozó korlátozás mára idejétmúlt, és a „USAID-botrány”, valamint az ellenzék külföldi támogatásai miatt nem szolgálja már az eredeti célját.

Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója a Telexnek azt mondta: „Csak hozzáigazítják a szabályokat a gyakorlathoz, és megelőzik a törvénysértés kockázatát.”

Korábban is előfordult, hogy a Fidesz túllépte a törvényben meghatározott kampánykeretet. A TI, a K-Monitor és az Átlátszó.hu adatai szerint 2014-ben a kormánypártok 2,78 milliárd forintot költöttek, miközben a jogszabályi keret 995 millió forint volt. Ehhez jöttek még a CÖF plakátkampányai és a kormányzati reklámok, amelyek további 1,1 milliárd forintot jelentettek.

A Fidesz gyakran kiszervezte a kampányait olyan civil szervezetekhez, mint a Békemeneteket szervező CÖF vagy a közösségi médiában aktív Megafon Központ.

A 2022-es választási kampány során a Fidesz, a CÖF és a Miniszterelnöki Kabinetiroda együtt több mint 3 milliárd forintot költött plakátkampányra márciusban. Ez háromszorosa volt a törvényben előírt költési limitnek, és nyolcszorosa az ellenzék hasonló kiadásainak.

Ligeti Miklós szerint most más a helyzet, mivel Magyar Péter megjelenése után nagyobb figyelmet kaphat, ha egy párt megszegi a saját maga által alkotott szabályokat. Úgy fogalmazott:

„Ez egy elővágás lehet. Félnek attól, hogy jövőre nem lehet majd olyan könnyen megúszni a korlátlan költekezést. Most fogékonyabb rá a közönség.”

A K-Monitor igazgatója, Léderer Sándor a portálnak azt nyilatkozta:

„Ez a javaslat pont nem abba az irányba megy, hogy ellenőrizhetőbb és átláthatóbb legyen a kampány- és pártfinanszírozás, hanem még tovább lazítja az amúgy is nagyon gyenge szabályokat.”

Szerinte, ha az átláthatóság lenne a cél, számos más eszköz is rendelkezésre állna.

A szakértők úgy látják, hogy az új szabályozás továbbra sem teszi átláthatóbbá a kampánytevékenységeket. Problémásnak tartják, hogy az Állami Számvevőszék nem tekinti kampánynak, ha például egy falunapon, amit egy helyi vállalkozó finanszíroz, egy kormánypárti jelölt beszédet mond, vagy ha az állami hirdetésekből támogatott kormányközeli média nyíltan kampányol.

Bár a kormány néhány hete azt ígérte, hogy jövő áprilisig nem módosítja a választási szabályokat, nem zárható ki, hogy ez a törvénymódosítás csak az első lépés egy nagyobb átalakításban, amely a 2026-os választásokra készítheti elő a terepet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Szabad Európa: Orbán Viktor zárt körben elismerte, hogy nyílt verseny van a Fidesz és a Tisza között
A NATO-csúcs előtt tartott zárt eligazításon a miniszterelnök szerint „teljesen új helyzet van”. Őszre várja az áttörést a Harcosok Klubjától és a szakpolitikai viták folytatását is.


Orbán Viktor a hágai NATO-csúcs előtt rendhagyó belpolitikai eligazítást tartott a saját stábjának. A miniszterelnök szokás szerint ilyenkor külpolitikai kérdésekre készül, de most a belföldi helyzet is fókuszba került.

A Szabad Európa értesülései szerint Orbán Viktor majdnem két órán keresztül beszélt. A találkozón arról is szó esett, hogy Magyar Péter miatt „teljesen új helyzet van”. Orbán elismerte: jelenleg nem lehet biztosra venni a Fidesz győzelmét, a jövő évi választások kimenetele teljesen nyílt.

Korábban Orbán jóslatai alapján a Fidesz politikusai gyakran hangoztatták, hogy a Tisza Párt támogatottsága csökkenni fog. Többször is megjósolták, hogy az emberek kiábrándulnak belőlük. Eddig azonban ennek az ellenkezője történt: több közvéleménykutató is azt mérte, hogy a Tisza akár tíz százalékponttal is vezethet. Bár ezt a Fidesz továbbra is vitatja, már a kormányközeli intézetek is olyan adatokat közölnek, amelyek szerint egyre szorosabb az állás.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy az ősz kulcsfontosságú lesz. Ekkorra szeretné elérni, hogy a bizonytalan szavazók a Fidesz mellé álljanak. A lap forrása szerint Orbán azt mondta:

„Ha ősszel nem sikerül elhitetni a ma még bizonytalan, de mellénk állítható választókkal, hogy mi vagyunk a győztes politikai erő, akkor bajba kerülhetünk 2026-ra.”

Orbán Viktor szerint a következő választás lényegében arról szól majd, hogy „Ki vezesse jövőre az országot: Orbán Viktor, vagy Magyar Péter?”. A miniszterelnök ezért is döntött úgy, hogy az utóbbi hetekben több interjút ad, mint korábban.

A beszélgetésen szóba került a Harcosok Klubja nevű online szerveződés is, amit a Fidesz indított el. Orbán szerint időre van szükség, hogy ez a kezdeményezés kiforrja magát. Ő akkor lesz elégedett, ha ősszel már látszanak az eredmények.

A miniszterelnök emlékeztetett arra is, hogy már tavaly szeptemberben, a kötcsei pikniken beszélt arról: stratégiát kell váltani Magyar Péter miatt. Szerinte szakpolitikai vitákra van szükség a Tiszával szemben. Eddig csak egy ilyen vitára került sor.

Orbán pozitívan értékelte a június 23-i ATV-s vitát, ahol Takács Péter egészségügyi államtitkár vitázott Kulja András tiszás politikussal. A miniszterelnök szerint „Takács Péter jól vitázott, kiderült, hogy Kulja András szakkérdésekben felkészületlen”.

Orbán úgy látja, ősszel több hasonló vitát kell majd vállalni, mert így lehet bizonyítani, hogy a Fidesz kormányzóképes, a Tisza pedig nem.

A háttérbeszélgetéseken az is elhangzott, hogy lehetnek még titkos hangfelvételek Magyar Péterről. Több fideszes politikus is azt mondta, hogy ezeket a kampányban akarják majd felhasználni.

Orbán Viktor arra is kitért, hogy egyre gyakrabban hallani fiataloktól koncerteken a „Mocskos Fidesz!” skandálást. Szerinte ezen változtatni kellene,

és vissza kell szerezni a fiatalok támogatását.

Arra viszont egyelőre nincs konkrét terv, hogy ezt hogyan érjék el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Négy miniszter kapna vétójogot a Tisza-kormányban
A Tisza Párt elnöke szerint már javában készülnek a kormányzásra. A politikus azt ígéri, hogy amennyiben kormányra kerülnek, „az ember lesz a középpontban”.


Magyar Péter szerint már zajlik a kormányzásra való felkészülés a Tisza Pártnál. A párt elnöke erről kedden este, a Debrecenben tartott fórumán beszélt. Hangsúlyozta, hogy amennyiben kormányra kerülnek, „az ember lesz a középpontban”.

A politikus azt is bejelentette, hogy a leendő Tisza-kormányban négy miniszter – az igazságügyi, az egészségügyi, a pénzügyi, valamint a társadalompolitikáért felelős tárcavezető – vétójogot kapna minden kormányzati döntés esetében,

írta a Telex. Magyar szerint az igazságügyi miniszter feladata az lenne, hogy biztosítsa a tervezett jogszabályok alaptörvénnyel való összhangját, míg a pénzügyminiszter arról döntene, hogy egy adott intézkedés belefér-e a költségvetésbe.

A fórumon szóba került az Orbán-kormány struktúrája is. Magyar úgy fogalmazott, hogy jelenleg két miniszternek van vétójoga: a gazdasági és az igazságügyi miniszternek. Hozzátette: „Ténylegesen persze egyiknek sem volt soha vétójoga.

Amikor az én volt feleségem egy alkotmánymódosításnál jelezte a fenntartásait, akkor a válasz annyi volt, hogy miniszter asszony, magát nem azért tartjuk, hogy szakmai és erkölcsi kifogásai legyenek.”

A Tisza Párt elnöke a debreceni Campus Fesztivál körüli vitára is reagált. A rendezvény szombat esti koncertjén Majka a Csurran, cseppen című szám végén egy fordítva megfogott mikrofonnal eljátszotta, hogy fejbe lövik a Bindzsisztán nevű fiktív ország korrupt miniszterelnökét. A jelenetet több kormányközeli médium is élesen kritizálta. A fesztivál szervezői közleményben határolódtak el „mindenféle erőszaktól, a politikai felhangoktól, valamint a színpadi produkciók félreértelmezhető műsorelemeitől”.

Magyar Péter ezzel kapcsolatban azt mondta:„Én azt javaslom a főszervezőknek, hogy inkább határolódjanak el Debrecen város polgármesterétől, vagy esetleg Kósa Lajostól, vagy Vitályos Eszter kormányszóvivőtől, vagy Koncz Zsófia miniszterhelyettestől, akik ott agitáltak, politikai műsort folytattak ezen a Campus Fesztiválon. Szerintem jobb, ha tőlük határolódnak el, mert a végén jövőre nem lesznek fiatalok, akik jegyet vesznek, nem lesznek fellépők, és azt kell néznünk, hogy Kósa Lajos táncol és Vitályos Eszter énekel. Szerintem ennél Debrecen és a Campus Fesztivál is többet érdemel.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Belépett az ukrán hadseregbe egy makói férfi, a távollétében ítélhetik börtönre
A férfi tavaly tavasszal belépett az ukrán hadseregbe, és ott teljesített szolgálatot.


Vádat emeltek egy makói férfival szemben, aki tavaly tavasszal belépett az ukrán hadseregbe, és ott teljesített szolgálatot - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Saághy Flóra közölte, a férfit szövetséges fegyveres erőn kívüli, fegyveres összeütközésben résztvevő szervezetbe belépéssel elkövetett tiltott toborzás bűntettével vádolják.

A férfi tavaly tavasszal elhatározta, hogy önként csatlakozik az ukrán hadsereghez, hogy az orosz csapatok elleni harcokban részt vegyen.

A vádirat szerint 2024 áprilisában Ukrajnába utazott, ahol pár napos kiképzését követően szolgálatba állt egy fegyveres összeütközésekben, valamint felderítő és harci feladatok végrehajtásában részt vevő zászlóaljban.

A főügyészség vádiratában indítványozta, hogy az eljárást folytassák le a vádlott távollétében, és vele szemben börtönbüntetést szabjanak ki.

Az ismeretlen helyen tartózkodó férfi bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni - tudatta az ügyész.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Magyar Nemzet szerint probléma, hogy a kormányközeli távközlési cég nem nyilvánít véleményt a Majka-üggyel kapcsolatban
A kormányközeli lap szerint „Nem hatotta meg Majka szponzorait a Campus fesztiválon történt botrány”.


A Magyar Nemzet azt írta: „Nem hatotta meg Majka szponzorait a Campus fesztiválon történt botrány: a Hell, az OTP és a One Magyarország hallgatásba burkolózott az ügyben”, számolt be róla a 444.

A kormányközeli lap cikke szerint Majka a Csurran, cseppen című dalát adta elő a fesztiválon, amikor a színpadon – Bindzsisztán miniszterelnökeként – fejbe lőtték egy mikrofonnal.

A lap kedden délelőtt megkereste mindhárom céget, hogy megtudják, mit gondolnak arról, hogy „szponzorált énekesük Orbán Viktor miniszterelnök fejbe lövésével viccelődött.”

Hozzáteszik: „Választ azonban nem kaptunk tőlük.”

A 444 szerint a Magyar Nemzet cikke alapján úgy tűnik: a lap a jelenetben szereplő kitalált, korrupt miniszterelnök figuráját Orbán Viktorral azonosította.

A 444 ezek után megjegyezte, hogy a One Magyarország tulajdonosa a Jászai Gellért érdekeltségébe tartozó, kormányközeli 4iG. A cikk szerint Jászai Gellért és családja Orbán Sáráékkal közösen nyaralt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: