HÍREK
A Rovatból

Megrohamozták az igénylők a bankokat: akár fél év alatt is kimerülhet a zöld hitelekre szánt keret

Sokan más lakáskölcsönnel együtt veszik fel a zöld hitelt, és akár az építési, vásárlási terveiket is módosítják ennek érdekében - derül ki a Bank360.hu összesítéséből.

Link másolása

Október 4-én startolt el a Magyar Nemzeti Bank Zöld Otthon Programja, mellyel energiatakarékos új ingatlanok építésére és vásárlására lehet akár 70 millió forintos lakáskölcsönt felvenni a piaci hiteleknél jóval olcsóbban, legfeljebb 2,5 százalékos kamattal.

Az MNB által refinanszírozott konstrukciót nyújtó pénzintézetek közlései szerint a folyamatban lévő zöld hitel ügyletek volumene több banknál már egy hónap után meghaladta a 15 milliárd forintot.

Az sem ritka, hogy már folyamatban lévő lakáscélt módosítanak csak azért, hogy igénybe tudják venni a kedvezményes zöld hitelt.

A Bank360.hu elemzőinek öt nagybank nyilatkozott az első hetek tapasztalatairól.

A CIB Banknál október elején indult el a Zöld Otthon hitelprogram, azóta a teljes lakáscélú befogadások több mint 10 százaléka zöld hitel. A CIB-nél tíz ügyfélből négyen kamatmentes otthonteremtési kölcsönt is igényelnek a Zöld Otthon hitel mellé. Az átlagos igényelt zöld hitelösszeg meghaladja a 30 millió forintot, az emellé, ugyanarra a célra igényelt 0 százalékos kamatú otthonteremtési kamattámogatott hitel átlagos összege pedig 12 millió forintra tehető. A CIB Banknál jelenleg a zöld hitel csak új ingatlan vásárlására érhető el, 2022 első negyedévében viszont már építési hitelcélra is fel lehet venni.

Az Erste Bank a program indulása óta mintegy 200 hitelkérelmet fogadott be, összesen 4 milliárd forintot meghaladó értékben, de csaknem 18 milliárd forintnyi ügylet van összesen folyamatban. A piaci zöldhitel esetében az átlagos hitelösszeg 30 millió forint, míg a zöld otthonteremtési hitelnél 12 millió forint, az ügyfelek mintegy 60 százaléka mindkét terméket igényelte. Az ügyfelek 60 százaléka építési célra igényelte a hitelt, a vásárlások aránya 40 százalék.

Az OTP Bank már az indulás óta jelentős érdeklődést tapasztal az ügyfelek részéről, a hitelintézethez a válaszadásig 18 milliárd forint értékben érkezett be zöld hitel igénylés. Sokan a kamattámogatott Zöld CSOK igénybevételével szeretnék megvalósítani lakhatási céljaikat, arányuk körülbelül kétharmadra tehető. Az igénylők egy része kifejezetten a Zöld Otthon Program hatására módosította az építési tervet, hogy megfeleljenek az energetikai elvárásoknak.

A Takarékbanknál az első hónapban ötmilliárd forintnyi hitelt igényeltek az ügyfelek, közülük sokan a családi otthonteremtési kedvezménnyel együtt. Új lakás vásárlására 40 százalék, építésre 60 százalék tervezi költeni a felvett kölcsönt - az átlagosan igényelt hitelösszeg 20,27 millió forint.

Az UniCredit Bank a válaszadás pillanatáig közel 350 millió forint értékben fogadott be hiteligénylést. Az igényelt zöld hitelek 85 százalékát építésre, 15 százalékát új lakás vásárlására kívánják fordítani a bank ügyfelei. A zöld hitel igénylések mintegy 40 százalékához pedig kamatmentes otthonteremtési kölcsön is kapcsolódik.

A nagyobb bankok visszajelzései alapján csak az első hónapban több mint 40 milliárd forintnyi zöld hitel iránt adtak le igénylést az ügyfelek, ami a 200 milliárd forintos keret 20 százalékának felel meg. A pontos folyósítási adatokra értelemszerűen még várnunk kell, azonban

ha a program iránt továbbra is ekkora marad az érdeklődés, akkor a hitelkeret akár fél éven belül is kimerülhet. A keret bővítéséről a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hozhat döntést.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Másodszor is kirúgták Orbánék brüsszeli konferenciáját a választott helyszínről
Nem talál helyet az MCC annak a konferenciának, ahol Orbán Viktor és az európai szélsőjobb más ismert alakjai is felszólalnának. A második helyszín egy nappal a rendezvény előtt tette ki a szervezőket.

Link másolása

Másodszor is lemondták Brüsszelben azt a rendezvényt, amelyen Orbán Viktor és különböző, az európai szélsőjobboldalhoz tartozó politikusok szólaltak volna fel kedden és szerdán – írja a hvg.hu. A Nemzeti Konzervatív Konferencia (NATCON) szervezője a Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli irodája.

A NATCON eredeti helyszíne a Concert Noble lett volna, ám múlt hét végén visszaléptek, állítólag azért, mert a szélsőjobboildali rendezvény befogadása miatt nagyon komoly nyomás nehezedett rájuk. Az MCC hétfőre talált új helyszínt a hvg.hu szerint, ez a Sofitel Hotel lett volna. Csakhogy most ez is visszamondta a megállapodást.

„Figyelmeztetést kaptam a sajtótól az esemény természetéről és az érkező emberekről. Erről tájékoztattam a helyi rendőrséget, akik felvették a kapcsolatot a Sofitellel, és a vezetőség úgy döntött, hogy lemondja az eseményt”

– idézi a lap Vincent de Wolf, az érintett brüsszeli kerület, Etterbeek polgármesterét. A Brussel Times nyomán azt írják: a szervezők már a szállodában voltak és amikor tájékoztatták őket, hogy a szerződés érvényét veszíti, nem akartak elmenni. Végül a kiérkező rendőröknek kellett elmagyarázniuk, hogy ez nem a szállodán múlott, ekkor a szervezők távoztak.

Újabb helyszínről egyelőre nincs hír. Orbán Viktor mellett egyébként a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is felszólalna, ha lenne hol. A helyszínkeresést nehezíti, hogy akárhová mennének, a brüsszeli antifasiszta szervezetek is követik a rendezvényt, demonstrációt szervezve annak helyszínéhez – vagy egy ünnepséget, ha végül elmarad a NATCON.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
3 millió forintot költött Magyar Péter lejáratására a DK-hoz köthető Nyugati Fény egyetlen hónap alatt
A lap idén 78 hirdetést adott fel a Facebookon, ezek mindegyike Magyar Pétert támadja. Az ellenszenv kölcsönös, Magyar korábban Gyurcsány Ferencet a NER pillérének nevezte.

Link másolása

A DK-hoz köthető Nyugati Fény március közepe óta 3 millió forintot költött el Magyar Péter elleni – írja a Telex a Meta Ad Library adatai nyomán. A lap szerint:

Idén összesen 78 darab Facebook-hirdetést indított a DK-s lap, és ezek mindegyike csak és kizárólag Magyar Péterről szólt.

A hirdetésekben jellemzően az eddigi interjúiból vágtak ki rövid részleteket, vagy azokat a cikkeiket igyekeznek minél több olvasóhoz eljuttatni, amelyben leválasztják Magyart a DK szavazótáboráról. A legutóbbihoz például Magyar egyik partizános interjújából vágtak ki egy részletet, melyben arról beszél, hogy pártvezetőként soha nem kötne koalíciót Gyurcsány Ferenccel. Ebből a Nyugati Fény ezzel a címmel készített hirdetést:

„Magyar Péter bevallotta: inkább a Fidesszel kötne koalíciót, mint az ellenzékkel”.

A DK a 2022-es választás óta azon dolgozik, hogy a következő országgyűlési választásokra az ellenzék vezető erejeként ő ossza a lapokat, és mindenki más hozzájuk igazodjon – értelmezi a Nyugatui Fény kampányát a Telex. A Republikon és a Nézőpont felmérése szerint azonban nem kizárt – folytatják –, hogy Magyar új pártja beelőzi a DK-t, ami alaposan felborítaná az ellenzéken belüli pozíciókat.

Az ellenszenv és a gyanakvás kölcsönös, Magyar például arról beszélt az április 6-i tüntetésen, hogy „Gyurcsány Ferenc a pillére és a biztosítéka a NER-nek”. Magyar Péter lejáratására egyébként a fideszesek is bőven költenek: a Megafon egy hónap alatt 143 millió forintot égetett el a Facebookon, ennek nagy részét a Magyar Pétert támadó videók tették ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Még több önkormányzattól von el pénzt a kormány szolidaritási hozzájárulásként, az összeg egyből az állami költségvetésbe landol
Idén ez 310 milliárd forint bevételt jelent. A pénz nem is közvetlenül a szegényebb településeknek megy.

Link másolása

2023-ban összesen 724 települési önkormányzatnak kellett összesen 237 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást fizetnie. Idén 848 önkormányzattól szednék be a hozzájárulást, amiből összesen 310,6 milliárd forint bevételre számítanak – foglalta össze a Népszava. 2024-ben már 848 önkormányzattól várják a hozzájárulást, ami 310,6 milliárd forint bevételt jelent.

Mindez onnan derült ki, hogy Niedermüller Péter az illetékes minisztériumhoz fordult közérdekű adatigényléssel.

A Pénzügyminisztérium (PM) válaszából az is kiderült, hogy

az önkormányzatoktól beszedett szolidaritási hozzájárulást nem osztják vissza közvetlenül a szegény településeknek, hanem az egyenest az állami költségvetésbe kerül – igaz, ott az önkormányzatoknak szánt pénzek közé.

A PM indoklása szerint a „szolidaritási hozzájárulással a kiemelkedően kedvező anyagi helyzetben lévő önkormányzatok támogatják a kedvezőtlenebb anyagi helyzetben lévőket”. Azt viszont a kormány dönti el, hogy melyik önkormányzatot tartja tehetősebbnek. Az adó mértékét az egy lakosra jutó adóerő-képesség alapján határozzák meg, amit az éves központi költségvetésről szóló törvényben rögzítenek. Az összeg azért emelkedik, mert „az érintett települések adóbevétele nagyobb mértékben növekedett”.

A Népszava arról is ír, hogy 2020 óta harmadszor kerülnek az önkormányzatok mínuszba. A szektor hiánya 108 milliárd forintra rúg az Eurostatnak megküldött hiányjelentés (EDP) szerint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Mínusz hét fokkal és intenzív havazással tért vissza a tél a környékbeli hegyekbe
Ausztriában és Szlovákiában is vannak olyan csúcsok, ahol teljesen fehérbe borult a táj, egészen extrém hideg levegő mellett.

Link másolása

Nem csak hozzánk zúdult be a hideg levegő, a környező hegyekben havazni is kezdett – írja az Időkép.

Míg hazánkban esővel, széllel és 15 fok körüli lehűléssel tört be a hidegfront, a környező országok hegyeibe konkrétan visszatért a tél.

A Tátra magasabb részein, valamint az Alpokban is sokfelé havazás kezdődött.

A Lominici-csúcson jelenleg -7, míg Chopokon -4 fokban szállingózik a hó, az alacsonyabban fekvő területeken azonban az eső a jellemző.

A magyarok által is kedvelt Lachtal lankáin kedd reggelre mindent beborított a fehérség.

Áprilisi hó Lachtalban


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk