HÍREK
A Rovatból

Megpróbálta felakasztani magát egy negyedikes diák Kozármislenyben

A szülők és a polgármester elmondása szerint tornaóra közben ment ki a fiú az öltözőbe, és diáktársai mentették meg. Tegnap a diákokkal már mentálhigiénés és pszichológus szakemberek beszélgettek.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. március 06.



Kisétált a tornaóráról, és megpróbálta felakasztani magát egy negyedikes a kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskolában - írta meg a Szabad Pécs. A lap azt is írja, hogy már mentálhigiénés és pszichológus szakembereket hívtak az iskolába. Szerintük több diák is azt mondta otthon, hogy az iskola igazgatója azt kérte, ne beszéljenek az esetről, ám

A lap egy szülőtől értesült a történtekről, akinek a gyermeke otthon mondta el, mi történt a tornaórán. A szülő más gyerekek szüleivel is beszélt, akik hasonlóképpen hallották a gyerekeiktől az esetet.

A negyedikes fiú szerencsére túlélte az esetet, a Szabad Pécs úgy tudja, jelenleg kórházban van, megfigyelésen.

A Szabad Pécs úgy értesült, hogy tornaóra közben ment ki a fiú az öltözőbe, és próbálta meg felakasztani magát, később néhány osztálytársa utánament, és megmentették a diákot.

A lap sem Varga Évát, az intézmény főigazgatóját, sem Páva Pétert, a Pécsi Tankerület vezetőjét nem tudta elérni, hogy nyilatkozzanak az ügyben.

Megkeresték Bíró Károlyt is, Kozármisleny polgármesterét. Ő megerősítette az esetet, és azt mondta, "az a legfontosabb most, hogy a diák jól van, s hogy a tanulókkal már ma szakemberek foglalkoztak".

Őt csak másnap tájékoztatta Varga Éva igazgató a történtekről, addig már több szülő is megkereste az eset miatt, szerinte az igazgató a maga bevallása szerint csupán betartotta a szolgálati utat, s előbb a tankerületet és a minisztériumot értesítette a történtekről, és hogy ma a diákokkal már mentálhigiénés és pszichológus szakemberek beszélgettek.

Bíró Károly elmondta, hogy az igazgató neki azt válaszolta: csupán azt kérte a gyerekektől, hogy amíg szakemberek nem érkeznek az iskolába, és nem beszélnek a diákokkal, addig, azaz a mai napig ne beszéljenek a történtekről, lehetőleg senkinek.

Bíró a Facebookon azt írta, lehetségesnek tartja, hogy nem rögtön, hanem csak másfél órával az eset után hívtak mentőt a diákhoz. Bíró megerősítette hogy nem csak több szülő mondta el neki azt, hogy mit mondtak otthon a gyerekek, hanem később az igazgatónővel és a tankerületi vezetővel is beszélt. Mindkettőnél érdeklődött a történtekről, és mindkettőnél azt mondta, hogy neki öngyilkossági kísérletről számoltak be.

Ha segítségre van szükséged

Ha te is úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fekete-Győr Andrást nem engedték be Angliába, mert felfüggesztett börtönbüntetést kapott, amiért 2018-ban füstszóróval tüntetett a rendszer ellen
A politikus a testvérét szerette volna meglátogatni: „Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban”.


Komoly problémával szembesült a Momentumos politikus, mikor Angliába utazott volna. Fekete-Győr András a közösségi oldalán számolt be arról, hogy milyen következménye lett annak, hogy idehaza megbüntették, mert füstszóróval tüntetett.

Azt írta:

"A húgom, Alexa, és az unokaöcsém, Timo érkezett hozzánk Angliából Magyarországra. Mivel én nem tudtam menni, ők jöttek.

Számomra a nyár közepén derült ki, én nem utazhatok be egykönnyen Nagy-Britanniába azért, hogy meglátogassam őket. A NER bíróságának tavalyi ítélete miatt (felfüggesztett börtönbüntetés azért, mert 2018-ban füstszóróval tüntettem a rendszer ellen) a beutazási kérelmemet napokkal az indulás előtt indoklás nélkül elutasították,

majd a brit nagykövetség munkatársai, együttérezve a helyzettel, hosszadalmas vízum-eljárást tanácsoltak, de ez az idő rövidsége miatt már nem valósulhatott meg".

A politikus beszámolója szerint:

"Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban".

Bejegyzésében írt arról, hogy testvére Angliában dolgozik, mert a magyarországi "megalázó munkakörülmények és a rezidenseket megszégyenítő orvosbárók gyakorlatilag kéz a kézben üldözték el Magyarországról".

A fiatal aneszteziológust Londonban megbecsülik, hiszen kiváló munkaerő és a tudományos területen is aktív. Bár a kinti egészségügy sem tökéletes, "de a betegközpontú szemléletmód és az átlátható, megbízható betegutak követendő lehetne a magyar ellátás számára is" - írta.

A politikus arról is írt:

"Szeretném visszakapni a mindennapjainkba a húgomat, mások a kivándorolt gyereküket, unokájukat, barátjukat, szerelmüket. Hiszem, hogy van megoldás: leváltani az Orbán-rendszert és építeni egy modern, szabad, európai köztársaságot! Nagyon sokan térhetnek majd haza, ha megteremtjük a feltételeket. Alexa is."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hatoslottó: kihúzták a nyerőszámokat, valaki hatalmasat kaszált
Elvitték a csaknem 1,4 milliárd forintos főnyereményt a Hatoslottón! Mutatjuk a komoly összeget érő számokat.
F. O. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 17.



Vasárnap négy órakor kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait. Mivel a múlt héten sem volt telitalálatos szelvény, a 33. játékhéten a főnyeremény már 1 milliárd 390 millió forintra nőtt.

A 33. játékhéten ezeket a számokat sorsolták ki a Hatoslottón:

• 5 (öt)

• 15 (tizenöt)

• 29 (huszonkilenc)

• 33 (harminchárom)

• 37 (harmincöt)

• 44 (negyvennégy)

Mint kiderült, ezúttal volt 1 darab telitalálatos szelvény, vagyis valaki elvitte a csaknem 1,4 milliárd forintot. A jövő heti várható főnyeremény várhatóan 110 millió forint lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint csak egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda, miközben a felelősök nyaralnak
A TISZA Párt politikusa felsorolta, hogy milyen gondok jelentkeztek az utóbbi időben, és az egyes felelősök most éppen mit csinálnak.


Magyar Péter vasárnap este a közösségi oldalán sorolta fel, hogy milyen problémákkal kellene foglalkoznia a kormánynak, miközben a vezetők éppen nyaralnak.

A TISZA Párt vezetője azt írta:

"Ismét teljes vasúti összeomlás - Lázár János közlekedési miniszter nyaral.

3 hete fertőző víz a székesfehérvári kórházban - Takács Péter egészségügyi államtitkár nyaral.

Földbe állt magyar gazdaság, zuhanó ipar, szárnyaló infláció - Orbán Viktor nyaral.

Kirabolt katonai reptér, “háborús veszélyhelyzet”- a honvédelmi miniszter nyaral.

Egy dolog működik: a hazug, uszító propaganda. A mi pénzünkön.

A végső visszaszámlálás megkezdődött."


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„A kormányváltás rajtad múlik!” – indul a Momentum plakátkampánya, szellemes karikatúrákkal
A párt még a nyáron döntött úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, de minden eszközzel segíteni akarják a változást.


A Momentum új plakátkampányt indított, amelynek központi üzenete: „A kormányváltás rajtad múlik!”.

A párt még a nyáron határozott úgy, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson, mert nem akarta megosztani az ellenzéki szavazatokat, ugyanakkor továbbra is mindent meg kíván tenni a kormányváltásért.

A most kihelyezett 13 plakát közül több első ránézésre mesterséges intelligenciával készült grafikának tűnik. Ezeken fideszes politikusok és a kormánypárthoz köthető szereplők karikatúrái jelennek meg.

Egyes plakátokon dollárhoz hasonló bankók, másokon például Matolcsy György aranyrudakat számol. A sorozatban felbukkan az ereszen lecsúszó Szájer József, a hajón bulizó Borkai Zsolt, valamint a Megafon is.

A párt közösségi oldalán azt írta: „Mindent megteszünk a kormányváltásért, amihez az is kell, hogy bemutassuk országrombolásukat, az ellopott vagyonból folytatott luxizásukat.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: