HÍREK
A Rovatból

Megkezdték a koronavírus elleni védőoltás tömeges beadását Moszkvában



Anna Popova orosz tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője csütörtök este a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy orosz szakemberek legkevesebb tíz Covid-19 elleni vakcinát fejlesztenek, a tömeges tesztelés szakaszában lévő Szputnyik V és EpiVacCorona oltóanyagon felül.

Mihail Murasko egészségügyi miniszter szerdán azt mondta, hogy

a rizikócsoportok tagjai közül addig 100 ezer embert oltottak be. A Szputnyik V tesztelésének harmadik szakasza 40 ezer önkéntes bevonásával folyik.

Anasztaszija Rakova polgármester-helyettes egyébként pénteken azt mondta, hogy a Moszkvában Covid-19 ellen beoltottak közül mindössze 1,5 százalék kapta el a fertőzést. Közölte, hogy a fővárosban eddig több mint 20 ezren kapták meg a vakcina mindkét dózisát, és közülük 273-an betegedtek meg.

Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 27.403-mal 2.402.949-re emelkedett a pénteken közölt hivatalos adatok szerint. A terjedés mértéke 1,2 százalékos, az új esetek 19,7 százaléka tünetmentes. Az aktív esetek száma 472.021, a halálos áldozatoké 569-cel 42.176-ra, a felépülteké pedig 28.901-gyel 1.888.752-re emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 78,2 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 533 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával mintegy 524.489 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Tatyja Golikova pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az új koronavírus terjedésének üteme lelassult. November 1-je óta a 85 oroszországi régióból 50-ről 61-re nőtt azoknak a száma, ahol lelassult a fertőzés vagy valamilyen szintű stabilizáció tapasztalható. Azoknak a térségeknek a száma, ahol a növekedés folytatódik, 33-ról 23-ra csökkent.

Golikova arról tájékoztatott, hogy négy régióban - Szentpéterváron, Szmolenszk és Orjol megyében, valamint Szevasztopolban - a koronavírusos páciensek kezelésére alkalmas ágyállomány több mint 90 százaléka foglalt. Országos szinten ez az arány a csütörtök reggeli összesítés szerint 75,9 százalék volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Rogán Antal és a Fidesz frakció nagy része is nevére vette az „átláthatósági törvényt”
107 kormánypárti képviselő csatlakozott az eredeti beterjesztő Halász Jánoshoz. Több nagy fideszes név ugyanakkor hiányzik a benyújtók közül.


Ahogy arról korábban írtunk, Halász János országgyűlési képviselő nyújtotta be az ún. átláthatósági (más nevén ellehetetlenítési vagy nagytakarítási) törvényt, ami súlyosan ellehetetleníti a külföldről is pénzhez jutó civil szervezeteket, illetve sajtó- és médiatermékeket.

Kedden azonban a Fidesz és a KDNP 107 képviselője csatlakozott a javaslathoz előterjesztőként.

Az indítvány beterjesztői között van többek között Orbán Viktor, Rogán Antal, Semjén Zsolt és Kocsis Máté is

– írja a Telex.

Hozzáteszik ugyanakkor, hogy nincs az aláírók között többek között Lázár János, Szijjártó Péter, Gulyás Gergely, Navracsics Tibor és Nagy István sem.

A portál megjegyzi, hogy ebben a parlamenti ciklusban (azaz közel három év alatt) csak négyszer fordult elő, hogy a miniszterelnök benyújtóként szerepelt egy törvényjavaslat esetében.

Az előzetes napirendi tervezet szerint a június 10-i héten szavazhat a javaslatról, és az új jogszabály a kihirdetést követő harmadik napon lép életbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté nyíltan kimondta, hogy a Telexet, a 444-et és a Partizánt érintheti az „átláthatósági” törvény
A Fidesz frakcióvezetője nemcsak az ellenzéki sajtót bírálta, de saját párttársának is ellent mondott.


Kocsis Máté szerint a Telex, a 444 és a Partizán is érintettje lehet a készülő „átláthatósági” törvénynek. Ezt még  és a jogszabály elfogadása előtt mondta a frakcióvezető. Azt is hozzátette, hogy a portál munkatársait nem hívják meg a rendezvényeikre,

és most sem szívesen látott vendégként tekintenek rájuk.

A Telex stábja ott volt a Fidesz-frakció sajtótájékoztatóján, ahol Kocsis nem volt hajlandó válaszolni Simor Dániel kérdésére. Egy videó is készült az eseményről, ebben hangzik el, hogy a frakcióvezető már megelőlegezte, kik kerülhetnek a hivatal célkeresztjébe.

A tájékoztatón Kocsis beszélt arról is, hogy Ceber Roland milyen körülmények között találkozott Magyar Leventével. Magyar Levente korábban azt nyilatkozta, hogy egy meg nem nevezett ellenzéki képviselő hozta össze a találkozót. Azt mondta, csak utólag szóltak neki a nemzetbiztonsági szolgálatok, hogy Ceber ukrán hírszerző.

Kocsis Máté viszont másként mesélte el az eseményeket. A frakcióvezető szerint Ceber kezdeményezte a találkozót Szijjártó Péterrel, aki végül Magyar Leventét küldte maga helyett. Kocsis úgy fogalmazott: ha Magyar Levente verzióját fogadjuk el, akkor a titokzatos ellenzéki képviselő nem más, mint Szijjártó Péter.

A Ceber Rolandról és Magyar Leventéről készült közös fotót korábban Magyar Péter hozta nyilvánosságra. Ezt azután tette, hogy a Magyar Nemzet egy másik, Ceberrel készült képpel próbálta azt bizonyítani, hogy Magyar Péter kapcsolatban áll az ukrán hírszerzéssel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Túlélő” és „Láthatatlan szörnyek” – így szúrt oda Orbánnak a Harcosok klubja szerzője
Chuck Palahniuk szerint másik két könyvének címe is jól jöhetne a magyar politikában. A Fidesz digitális hadsereget építene a Harcosok klubjára hivatkozva.


Chuck Palahniuk, a Harcosok klubja című regény szerzője is reagált arra, hogy Orbán Viktor és a Fidesz a könyv címét használta fel digitális hadsereg toborzására.

A HVG kérdésére az író a következőt válaszolta:

„Az ellenzék, ha szerveződne, talán használhatná a harmadik könyvem – a Láthatatlan szörnyek – címét. Az óvatos távol maradóknak pedig ott van politikai zászlóbontáshoz a második könyvem címe: a Túlélő.”

A Fidesz nemrég jelentette be az úgynevezett digitális harcosok toborzását. A kampányban a Harcosok klubja címét használták, amelyet Orbán Viktor a vasárnapi, látványos körítéssel megrendezett beszédében említett. A miniszterelnök azt mondta, azt szeretné, ha januárra már százezer emberből állna az online térben aktív támogatói közösség, és kijelentette: a digitális térben is a Fidesznek kell lennie a legerősebbnek.

A Harcosok klubja című könyv alapján készült 1999-ben David Fincher kultikus filmje Brad Pitt és Edward Norton főszereplésével. A történet főhőse skizofréniában és többszörös személyiségzavarban szenved, hallucinációi miatt közveszélyes bűnözővé válik, akinek célja a társadalmi normák teljes lerombolása.

Chuck Palahniuk ukrán felmenőkkel rendelkezik, és meleg, zárul a cikk.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
22 ország 85 főszerkesztője szólalt fel a magyarországi átláthatósági törvény ellen
A lapok saját nyelvükön is lehozzák a kiállást, hogy jelezzék: együtt éreznek a magyar újságírókkal. Szerintük a törvény a szabad sajtót és a demokráciát is veszélyezteti.


A május 13-án benyújtott átláthatósági törvényjavaslat miatt nemzetközi szerkesztőségek vezetői fogtak össze. A Denník N innovációs vezetője, Munk Veronika pénteken szolidaritási állásfoglalást írt, amit Magyarországon kívüli szerkesztőségek főszerkesztőinek és kiadóvezetőinek küldött el – írja a 444.

Kedd délig 22 országból 85 főszerkesztő és kiadóvezető csatlakozott az állásfoglaláshoz. A brit Guardian, az osztrák ORF és a lengyel Gazeta Wyborcza vezetői is aláírták, de volt aláíró Törökországból is. A céljuk az volt, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a magyar újságírókkal. Azt is vállalták, hogy saját nyelvükön, saját lapjukban lehozzák az állásfoglalást.

A szöveg szerint Magyarország a szabad sajtó ellehetetlenítésére készül.

„Az EU-nak muszáj cselekednie” – írták. Azt is állították, hogy „a magyarországi Fidesz gyakorlatilag törvényen kívül helyezi a szabad sajtót – és tágabb értelemben ezzel a demokratikus közvitát is”.

A szövegben az is szerepel, hogy a Fidesz „a Putyin-féle Oroszországban is látott autoriter taktikákat követi”. A törvénytervezet lehetővé tenné, hogy célba vegyék azokat a magyar médiumokat és civil szervezeteket, amelyek külföldi forrásból – akár adományból, akár EU-s támogatásból – jutnak forráshoz. A törvény szövege olyan tág, hogy gyakorlatilag bármely közéleti tevékenységet folytató szervezetre alkalmazható lenne, beleértve a független médiát is.

A végrehajtást a Szuverenitásvédelmi Hivatal kapná. Ennek vezetője korábban nyilvánosan arra buzdított, hogy az emberek ne támogassák a független médiát. A hivatal készítené el a problémásnak tartott szervezetek listáját, amit kormányrendeletben erősítenének meg.

A listára kerülő szervezetek súlyos következményekre számíthatnának. Például befagyaszthatják a bankszámlájukat, kötelező vagyonnyilatkozatot kérhetnek a vezetőktől, vagy jelentős pénzbírságot is kiszabhatnak rájuk.

A felhívás végén arra kérik a kormányokat és az uniós intézményeket, hogy „tegyenek meg mindent ennek a törvénynek a megakadályozására”, mert az szembemegy „az Európai Unióról szóló szerződéssel és az Alapjogi Chartával is”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: