HÍREK
A Rovatból

Megkapta a hivatalos engedélyt az EU-tól a Pfizer koronavírus elleni tablettája

A Paxlovid hatalmas segítséget jelenthet azoknak az embereknek, akiknél fennáll a súlyos fertőzés kockázata.


Zöld utat kapott a Pfizer koronavírus elleni tablettája az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA) - írja a Reuters. Korábban már engedélyezték a Paxlovid nevű gyógyszer vészhelyzeti használatát, most viszont a hivatalos engedélyt is megadták.

Sztella Kiriakídisz, az EU egészségügyi biztosa szerint ez egy újabb fontos lépés ahhoz, hogy rendelkezésünkre álljanak olyan koronavírus elleni eszközök, amelyek az oltás után a második legfontosabb védvonalat jelentik a járvány elleni küzdelemben. Kiemelte, hogy

a Paxlovid az első szájon át bevehető, otthon alkalmazható koronavírus elleni gyógyszer, amely hatalmas segítséget jelenthet azoknak az embereknek, akiknél fennáll a súlyos fertőzés kockázata.

A Pfizer klinikai vizsgálatának adatai alapján a tabletta a veszélyeztetetteknél közel 90 százalékkal csökkentette a kórházba kerülés és a halálozás esélyét. Sőt, a legutóbbi laboratóriumi adatok szerint az omikron variánssal szemben is hatékony.

A vizsgálat során ugyanakkor csak oltatlanokon tesztelték a gyógyszert, így az még kérdéses, hogy mennyire lehet hatásos azokra veszélyeztetett emberekre, akik már kaptak oltást. Az EMA egyelőre általánosan engedélyezte a tabletta használatát, tehát nem csak oltatlanok kaphatják meg.

A Paxlovid iránt már most nagy az érdeklődés Európában, Olaszország, Németország és Belgium is vásárolt belőle.

Az EMA egyébként vizsgál egy másik hasonló koronavírus-elleni gyógyszert, a Molnupiravirt is, ám annak az engedélyeztetése a vártnál tovább tarthat. A gyártó Merck ugyanis a kezdeti biztató eredmények után azt tapasztalta a vizsgálatok során, hogy a gyógyszer kevésbé hatékony.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videón a százhalombattai olajfinomítónál történt robbanás és a felcsapó lángok
Az Időkép webkamerája rögzítette a robbanást, ami után tűz ütött ki az olajfinomító területén, az egyik alapanyag-feldolgozókban. A tűzoltók jelenleg is küzdenek a lángokkal.


Tűz ütött ki hétfő este a Mol százhalombattai olajfinomítójánál. A katasztrófavédelem szerint egy alapanyag-feldolgozó üzem gyulladt ki. A helyszínre elsőként a létesítmény tűzoltói értek ki, majd az érdi, törökbálinti, budapesti, szigetszentmiklósi tűzoltókat is riasztották. A Pest és a Komárom-Esztergom vármegyei mobillabort is a helyszínre küldték.

A tűz oltásához hab- és vízágyúkat is bevetnek.

A Mol a Telex kérdésére azt írta: „Hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet lokalizálták a tűzoltó és jelenleg is dolgoznak a területen. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.”

Az Időkép tököli webkamerájának felvétele

Egy kommentelő azt írta, egy helyen csaptak fel a lángok, felvételen látható a többi láng a biztonsági fáklya fénye volt.

Mások is posztoltak videókat, amin a hanghatás hallható. A közeli településeken sokan hallották a robbanást, és a tűz fényét kilométerekről is látni lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Olyan szorongása van az embernek, hogy a WC-re sem mer kimenni” – Kitálalt egy ápoló, aki a létszámhiány miatt gyakran egyedül küzd az osztályán
Rossz mentális állapotban vannak az ápolók. Az Egészségügyi Világszervezet friss tanulmánya szerint minden harmadik orvos és ápoló depresszióval küzd a vizsgált országokban.


Az Egészségügyi Világszervezet friss tanulmánya szerint a vizsgált Európai országokban minden harmadik orvos és ápoló depresszióval küzd és több mint tizedének megfordult már a fejében az öngyilkosság gondolata.

Egy 37 éve pályán lévő ápoló számolt be az RTL Híradónak arról, hogy milyen rossz mentális állapotban vannak kollégáival.

Elmondta, hogy szorong, és az is előfordul, hogy a vécére se mer kimenni. Nem tagadja, néha alkoholhoz és nyugtatóhoz nyúl munka után - árulta el az ápoló, aki egy fővárosi kórházban dolgozik.

"Fáradtak vagyunk, ki vagyunk égve, öregek vagyunk, nincs utánpótlás. magánélete mindenkinek romokban".

"Nagyon sokszor van az, hogy szorongok, mert tudom, hogy milyen napra megyek be. Hogy a létszámhiány miatt egyedül vagyok. Van olyan szorongása az embernek, hogy nem mer kimenni wc-re mert tudja, hogy van olyan a beteg az osztályon, akinek bármikor csippanhat a monitorja, bármikor lehet valami baja".

Úgy vélte, hogy: "Ha épeszű akarsz maradni, nem akarsz az alkoholhoz nyúlni, nem akarsz időnként bevenni egy altatót, akkor nem fogod bírni, akkor eljössz. Sajnos jellemző, hogy vagy lehúz az ember egy felest vagy bevesz egy altatót, ne adj Isten a kettőt egyben".

A WHO felmérése szerint minden harmadik egészségügyi szakember depresszióval küzd. Inkább a nők, és nagyobb arányban az ápolók, összesen 32 százalékuk. A szorongással 24 százalékuk küzd. Az alkoholizmus inkább a férfiak betegsége a szakmában, és több orvost érint, 4 százalékukat.

Az RTL Híradónak nyilatkozó pszichiáter, Werning Róbert - aki részt vett a tanulmány elkészítésében - azt mondta: az adatok aggasztóak. "Az egészségügyi dolgozók körében ötször akkora a mentális egészségügyi problémák kockázata, mint az átlag lakosságnak. A legmegrázóbb adat az az, hogy az egészségügyi dolgozók 10 százalékának volt a vizsgálatot megelőző közvetlen időszakban is, öngyilkosságra vagy önkárosításra irányuló gondolatai".

A Független Egészségügyi Szakszervezet vezetője, Soós Adriána szerint: "egy-egy embernek sokkal több feladatot el kell látnia, mint ami ésszerűen, normálisan egy adott időben lehetséges volna. Az hogy 72 órát dolgozhasson egy dolgozó és elég gyakran, ha nem 72-őt. De 60-at dolgozik egy héten, ez kimerültséget feszültséghez szorongáshoz vezet."

Az is kiderült, hogy a vizsgált országok közül a legjobb mentális állapotban a skandináv országok egészségügyi dolgozói vannak. A lettek küzdenek a leginkább a depresszióval, Magyarország ebben a negyedik legrosszabb helyen áll.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy érkezhet Vlagyimir Putyin Magyarországra, a Trumppal való csúcstalálkozóra
Az orosz elnök tanácsadója szerint a találkozó helyszínét Trump vetette fel, és Moszkva elfogadta. Az útvonal még kétséges, mert jelenleg tiltott terület is szóba jöhet.


Bulgária kérésre átengedné Vlagyimir Putyin elnöki gépét a saját légterén, ha a tervezett budapesti csúcstalálkozóra repülne. Georg Georgiev külügyminiszter 2025. október 20-án, Luxemburgban beszélt erről az EU Általános Ügyek Tanácsának ülésén.

„Ha a béke érdekében van hajlandóság erőfeszítésre, és ennek feltétele egy találkozó, akkor a legészszerűbb, ha ennek a találkozónak a megrendezését minden lehetséges eszközzel támogatják”

– mondta Georg Georgiev, Bulgária külügyminisztere.

„Mégis mi módon tarthatnák meg a találkozót, ha az egyik résztvevő nem tud eljutni oda? Nagyon reméljük, hogy közelebb kerültünk a tartós ukrajnai békéhez, bár az orosz fél egyértelműen nem ilyen irányú erőfeszítéseket tett a közelmúltban, amikor még intenzívebbé tette drón- és rakétatámadásait, és ezzel tovább erősödött az ellenséges hangulat.” – tette hozzá a bolgár külügyminiszter.

A miniszter szerint Bulgária támogatja az újabb, Oroszországgal szembeni szankciókat, és kiáll Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett.

Donald Trump amerikai elnök múlt csütörtökön, október 16-án jelentette be, hogy Budapesten találkozna Vlagyimir Putyinnal az orosz–ukrán háború ügyében. Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója közölte: a helyszínt Trump javasolta, Putyin pedig támogatta az ötletet.

Nyitott kérdés marad az útvonal. Az orosz repülőgépek 2022 óta nem repülhetnek be az EU légterébe, Magyarországot pedig Szerbia és Ukrajna kivételével EU-tagállamok veszik körbe. Ukrajna valószínűleg semmilyen körülmények között sem engedné át Putyin átalakított Il–96-os gépét.

Az egyik lehetséges útvonal Moszkvából a Fekete-tengeren át vezetne, Bulgária és Szerbia érintésével. A bolgár légteret ugyan lezárták az orosz gépek előtt, de kérésre most az egyedi engedéllyel felülírhatnák a tiltást. Alternatívaként hosszabb, északibb irányok jöhetnek szóba: Belaruszon és Lengyelországon át, vagy a Balti-tengeren keresztül Németország és Csehország érintésével - írja a Telex.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Vörös az ég a lángoktól" - Tűz van a MOL százhalombattai olajfinomítójánál
Hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében - írta a MOL. Hozzátették, senki sem sérült meg. A lángok kilométerekről is látszanak, többen egy robbanásról számoltak be.


Tűz ütött ki hétfő este a Mol százhalombattai olajfinomítójánál – közölte Csőzik László, Érd polgármestere a Facebook-oldalán.

„Rengetegen kérdeznek, mi történt Százhalombattán a finomítóban. Az imént beszéltem a katasztrófavédelem helyi vezetőjével, aki éppen oda tart. Egyelőre nem sokat tudunk. Az egyik üzemben ütött ki tűz, azt sikerült lokalizálni”- írta a polgármester.

„Az AV3 üzemben van baj, a finomítás első állomásán” - tette hozzá egy kommentelő a poszt alatt. Ezt később a MOL is megerősítette.

A katasztrófavédelem szerint egy alapanyag-feldolgozó üzem gyulladt ki. A helyszínre elsőként a létesítmény tűzoltói értek ki, majd az érdi, törökbálinti, budapesti, szigetszentmiklósi tűzoltókat is riasztották. A Pest és a Komárom-Esztergom vármegyei mobillabort is a helyszínre küldték.

A tűz oltásához hab- és vízágyúkat is bevetnek.

A Mol a Telex kérdésére azt írta: „Hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet lokalizálták a tűzoltó és jelenleg is dolgoznak a területen. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.”

Többen egy robbanásról számoltak be. „Negyed órája arra ébredtünk, hogy felrobbant mellettünk a Mol egyik üzeme. Vörös az ég a lángoktól” - írta a Borsonline egyik olvasója.


Link másolása
KÖVESS MINKET: