HÍREK
A Rovatból

Megjelentek az újabb lazító intézkedésekről szóló kormányrendeletek

Megszűnik a kijárási tilalom, nem lesz kötelező maszkot viselni közterületen, 200 főig lehet lakodalmakat tartani 5 millió beoltott elérése után - mutatjuk a részleteket.


Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában jelentette be, hogy ha már 5 millió ember be lesz oltva a koronavírus ellen Magyarországon, a járvány miatt bevezetett korlátozások nagy része megszűnik. Ugyanakkor egyes enyhítések továbbra is csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezőkre vonatkoznak.

A kormany.hu oldalon már péntek este ismertették a változásokat, az időközben megjelent friss Magyar Közlönyből pedig a részletek is kiderültek.

E szerint az 5 millió beoltott elérése után (ez várhatóan a hosszú hétvégén meglesz):

- megszűnik a kijárási tilalom

- nem lesz kötelező zárási időpont az üzleteknek, vendéglátóhelyeknek és más helyszíneknek

- nem lesz már kötelező maszkot viselni közterületen, ugyanakkor minden olyan helyen továbbra is kötelező a maszk használata, ahol védettek és nem védettek zárt térben találkozhatnak, így a tömegközlekedés során és az üzletekben történő vásárláskor is

- a bevásárlóközpontokban továbbra is be kell majd tartani a másfél méteres távolságot és kötelező lesz a maszkviselés is

- szabadon lehet sportolni a közterületeken, akár egyénileg, akár csapatban

- magán- és családi rendezvényeket legfeljebb 50 fő részvételével korlátozás nélkül meg lehet tartani, a lakodalmakon pedig maximum 200 fő részvételével lehet korlátozások nélkül mulatni

- szállodában vagy étteremben tartott magán- és családi rendezvény esetében a szálloda vagy a vendéglátóhely üzemeltetője köteles gondoskodni a résztvevők elkülönítéséről

- egyéb zárt térben tartott rendezvényeken csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni

- egyéb szabadtéri rendezvényt legfeljebb 500 fővel lehet korlátozás nélkül megtartani, 500 fő felett viszont már csak védett személyek vehetnek részt

- a zenés-táncos rendezvényeket csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni

- a 16-18 évesek védett személyek felügyelete nélkül is mehetnek például étterembe, moziba, ha van védettségi igazolványuk.

Az esküvőkre, temetésekre vonatkozó szabályok

- lakodalomban legfeljebb 200 fő vehet részt, más családi esemény vagy magánrendezvény esetén pedig az 50 fős létszámkorlát érvényes

- lakodalomban, családi esemény vagy magánrendezvény zenés, táncos rendezvény is lehet.

- ha vendéglátó üzletben tartják, abban az esetben a vendéglátó üzletekre vonatkozó védelmi intézkedéseket kell alkalmazni

- amennyiben a rendezvény céljára az egész vendéglátó üzletet kibérelik, vagy ott biztosítható a résztvevők elkülönítése a többi vendégtől, akkor a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet rajta és az elkülönített részen nem kötelező a maszkviselés sem

- ugyanez az érvényes szabályozás a szállodai rendezvényeknél is, azonban a védettségi igazolás nélküli személyek a szálláshelyet az esemény végén kötelesek elhagyni, kivéve, ha egyébként jogszerűen tartózkodnak a szálláshelyen.

- a védelmi intézkedés betartatásáról a családi esemény vagy magánrendezvény szervezője, helyszínének üzemeltetője, vagy a helyszínnel rendelkezni jogosult köteles gondoskodni

- a szállodában vagy étteremben tartott magán- és családi rendezvény esetén is az üzemeltető köteles gondoskodni a magánrendezvényen résztvevők elkülönítéséről

- a házasságkötés szertartása – mindegy, hogy egyházi, vagy polgári - , illetve a temetés nem minősül rendezvénynek, így nem esik korlátozás alá, a lakodalom kivételével

- ha a polgári házasságkötésre „külsős” helyen, azaz nem házasságkötő teremben, a polgármesteri hivatalban, vagy vallási tevékenység céljára használt helyiségben kerül sor, akkor a lakodalomra vonatkozó rendelkezéseket kell figyelembe venni

- az egyházi házasságkötés és a temetés, mint a vallási közösség szertartása esetén a védelmi intézkedéseket az egyházak határozhatják meg.

A nagyobb rendezvények előírásai

- a kulturális eseményeket – a zenés táncos rendezvény kivételével -, a sportrendezvényeket, valamint a zárt térben tartott rendezvényeket, illetve a szabadban tartott nagyobb (500 főt meghaladó résztvevő által látogatott) rendezvényeket a koronavírus ellen védettek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak látogathatják

- a szabadban tartott kisebb (500 résztvevőnél kevesebb fő) rendezvény bárki által látogatható.

- mindezek alól kivételt képeznek a zenés, táncos rendezvények, amelyek életkortól és helyszíntől függetlenül kizárólag a koronavírus ellen védettek által látogathatóak.

- a zenés, táncos rendezvény helyszínén – a videoklip forgatáson, vagy más felvételen statisztaként történő közreműködés kivételével – beoltatlan személy is foglalkoztatható, de a fellépők kivételével a zenés, táncos rendezvényen végig köteles maszkot viselni

- nem minősül zenés-táncos eseménynek az a kulturális esemény, amely az előadó-művészet valamennyi ágának fellépése céljából megtartottként az adott művészet céljára rendelt helyszínen zajlik előre megváltott ülőhelyekkel, és a néző az előadás alatt a székében köteles tartózkodni.

- ha az 500 főnél több résztvevős szabadtéri rendezvény sportfesztivál, ott versenyzőként a koronavírus ellen nem védett, de a sportról szóló törvény szerinti versenyszerűen sportoló is szerepelhet (sportrendezvény az olyan verseny vagy mérkőzés, amelyen versenyzőként kizárólag a sportról szóló törvény szerinti versenyszerűen sportoló vehet részt, sportfesztivál az olyan sportesemény, amelyen a szabadidős sportoló is)

Az egyéb rendezvényekre vonatkozó intézkedések

A sportrendezvénynek, kulturális eseménynek, családi eseménynek, magánrendezvénynek, sportfesztiválnak, zenés, táncos rendezvénynek nem minősülő úgynevezett egyéb rendezvényekre, beleértve a gyűléseket is, az alábbiak az előírások:

- ha szabadtéren tartják, az ott foglalkoztatottakon kívül 500 főnél kevesebben vannak jelen, akkor ott a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet. Amennyiben ennél több személy van jelen, – a sportfesztivál kivételével – akkor kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő 18 évnél fiatalabb személy vehet részt.

- ha zárt térben tartják, – az ott foglalkoztatottakon kívül – kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt rajta.

- az egyéb rendezvényen foglalkoztatott személy számára – kivéve a fellépőket – a maszkhasználat szabályait a rendezvény szervezője vagy a rendezvény helyszínének vezetője határozza meg

- ha a rendezvényen foglalkoztatott személy – ide szintén nem értve a fellépőket –, a koronavírus elleni védettséget a rendezvény szervezője felé nem igazolja, köteles a rendezvény befejezéséig maszkot viselni.

A gyűlések, tüntetések szabályai

- ha a gyűlésen 500 főnél kevesebben vannak jelen, a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet rajta

- ennél több résztvevőnél kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy lehet a helyszínen.

- a spontán gyűlés tilos.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Reagált a Fehér Ház arra, hogy tényleg Budapestet nézték-e ki a Trump-Putyin-Zelenszkij csúcstalálkozó helyszínének
A kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.


Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

A szóvivő arra az értesülésre miszerint a Fehér Ház Budapestet javasolja egy háromoldalú ukrán-orosz-amerikai találkozó helyszíneként azt válaszolta, hogy

„egyetlen helyet sem tud cáfolni, sem megerősíteni”.

Egy másik kérdés válaszolva Karoline Leavitt azt mondta, hogy „sok opcióról egyeztetnek” az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei, a két oldal, azaz Ukrajna és Oroszország képviselőivel.

Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólag elhangzott javaslatára, miszerint Moszkva is helyet adhatna egy magas szintű találkozónak, a fehér házi sajtótitkár úgy reagált, hogy

nem fogja „kiteregetni” Trump elnök és Putyin elnök magánbeszélgetésének tartalmát, azon kívül, amiről maga az amerikai elnök beszámolt.

Karoline Leavitt megjegyezte, hogy a kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.

Az amerikai médiumok közül a CBS jelentette meg azt az értesülést kedden, fehér házi forrásokra hivatkozva, miszerint egy lehetséges orosz-ukrán-amerikai elnöki találkozó helyeként az amerikai elnöki hivatal a magyar fővárost szeretné, az előkészítésen pedig már dolgozik az elnök biztonságáért felelős szolgálat.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Geszti Péter is reagált a magyar előadókat listázó Deutsch Tamásnak
A zenész szerint közönségében kormánypártiak és nem kormánypártiak is helyet kapnak. Hozzátette azt is, hogy a színpadon inkább iróniát használ, nem politikai üzeneteket.


Geszti Péter a Vásárhelyi Televíziónak adott interjút, ahol arról beszélt, hogyan viszonyul a politikához a színpadon. Elmondta, hogy van elképzelése egy jól működő demokráciáról, de ebből nagyon keveset visz bele a fellépéseibe.

A zenész beszélt arról, hogy számára megtiszteltetés számára azok között szerepelni, akiket Deutsch Tamás felsorolt a Facebookon közzétett listáján.

„Megtiszteltetés abban a klubban szerepelni, ahol ilyen nevek közt szerepelhetek. Egyébként pedig természetesen ez is egy butaság, hát az én koncertjeimen soha nem hangzott el ilyen skandálás. Nem is fog valószínűleg. Nem is ez a cél.”

Az énekes-dalszerző az interjúban kiemelte azt is, hogy a koncertjein inkább ironikus megjegyzések szoktak elhangzani:

„Inkább ironikus megjegyzéseket szoktam csak tenni. És hogyha éppen nem ez a rezsim lenne, hanem valamelyik másik, ami esetleg mondjuk visszaél a hatalmával, ugyanígy megtenném ezeket a megjegyzéseket. De soha nem volt cél az, hogy az ember hergeljen bárkit is. Ez nem jellemző az én egész életemre sem” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy szerinte a közönség soraiban kormánypárti és nem kormánypárti szavazók is helyet kaphatnak.

„Pont az a lényeg, hogy nem szabad hagyni a politikának, hogy behúzzon minket olyan dialógusokba és olyan terekbe, olyan lápi mocsárba, ahol egyébként nincs dolgunk.”

Deutsch Tamás a posztban azokat a magyar előadókat gyűjtötte össze, akik szerinte az elmúlt 35 évben kivették a részüket a „mocskos Fidesz” skandálásából.

Geszti néhány nappal az interjú előtt Hódmezővásárhelyen lépett fel, ahol a színpadon Lázár Jánossal és Mészáros Lőrinccel kapcsolatban is elhangzottak ironikus megjegyzések.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Lehet, hogy babonás vagyok, de más helyet próbálnék találni” – Donald Tusk nem támogatja, hogy Budapesten legyen a Putyin–Zelenszkij csúcstalálkozó
A lengyel kormányfő szerint Ukrajna számára kényes lenne a magyar főváros, mert itt írták alá az 1994-es memorandumot az ország területi egységéről.


Ahogyan lapunk is megírta, a Politico beszámolója szerint a Fehér Ház lehetséges helyszínként Budapesten is gondolkodik a háromoldalúra tervezett találkozó számára. Magyar Péter nyíltan felkérte Orbán Viktort, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a csúcstalálkozót a magyar fővárosban rendezzék meg.

Ukrajna számára azonban kényes lenne Budapest, hiszen

1994-ben itt írták alá azt a memorandumot, amelyben Oroszország vállalta, hogy tiszteletben tartja az ország területi egységét, cserébe azért, hogy Kijev lemondjon a Szovjetuniótól örökölt atomfegyverekről.

Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán arra emlékeztetett, hogy Ukrajna ekkor az Egyesült Államoktól, Oroszországtól és az Egyesült Királyságtól kapott garanciákat a területi integritására – közölte a lengyel miniszterelnök.

„Lehet, hogy babonás vagyok, de ezúttal inkább más helyet próbálnék találni”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Büntetőeljárás indult amiatt, hogy Hadházy Ákos autójába belehajtottak Hatvanpusztánál
A politikus azt mondta, a birtok biztonsági őre hajtott belé. A rendőrség vizsgálja az ügyet, de bővebb információt nem osztottak meg a nyilvánossággal.


A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja Hadházy Ákos hatvanpusztai balesetének körülményeit, írja a Népszava. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy kedden 16 óra után érkezett bejelentés a Hatvanpusztára vezető bekötőúton történt közlekedési balesetről. Arra azonban nem adtak választ, hogy pontosan milyen bűncselekmény gyanúja miatt indult a nyomozás, és történt-e gyanúsítotti kihallgatás.

A független országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy oldalról belé hajtott egy autó, amelyet elmondása szerint a birtok biztonsági őre vezetett. Hadházy úgy fogalmazott, talán fel akarták borítani, végül azonban a biztonsági őr kocsija borult fel. A járművet visszaállították a kerekeire, személyi sérülés nem történt.

Hadházy Ákos elmondta, többször is megkérdezte a férfit, miért történt az ütközés, de nem kapott választ. Úgy vélte, a biztonsági őr előzni akart, majd szándékosan ráhúzta a kormányt, így oldalról nekihajtott, az út egyenetlensége miatt pedig a kocsi felborult.

A lap többször is megkereste a rendőrséget, hogy megtudja, milyen bűncselekmény gyanújával indult a nyomozás, de a hatóságok eddig nem adtak információt. Hatvanpusztán korábban is indult már büntetőeljárás: akkor Hadházy Ákos autójának kerekeit szúrták ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET: