SZEMPONT
A Rovatból

Mégis király lett az „örökös” walesi herceg

Bemutatjuk III. Károlyt, aki tovább volt a trón várományosa, mint bárki a szigetország történelmében.


A több mint 300 éves szokásjog felülírta a spekulációkat. II. Erzsébetet halála percében fia, Károly követte a brit trónon, holott már évek óta arról folyt a szóbeszéd, hogy a hetvenen felüli wales-i hercegnek egy porcikája sem kívánja az uralkodást, hogy legfeljebb régens lesz idősebbik fia, Vilmos megkoronázásáig és különben sem volt még arra példa a brit korona történetében, hogy egy elvált asszony legyen a királyné. II. Erzsébet halálának bejelentését követően azonban a Buckingham palota rögtön eloszlatta a kételyeket: mostantól III. Károlynak szól a királyi himnusz, 70 év után ismét God Save the King.

Ellentétben édesanyjával, akinek 26 évesen kellett egy akkor még világbirodalom élére állnia, Károlynál hosszabb ideig egyetlen brit trónörökös sem várt tovább a sorára. Miközben ifjú korától kezdve „páholyból” nézhette végig Nagy-Britannia gyökeres átalakulását a gyarmatok elvesztésétől egészen a Brexitig.

Emlékszem, még valamikor az 1970-es évek elején láttam fotókat róla, amelyeken inkább tűnt suta, lakli kamasznak, mint wales-i hercegnek. Amikor 1981-ben, 33 éves korában már „megemberesedve”, Lady Diana Spencer oldalán fogadta a brit alattvalók gratulációit, szülei remek formája nyomán sejteni lehetett, hogy még jó ideig megmaradnak feleségével együtt a „második sorban”. Amikor pedig elváltak, és nyilvánosságra került szerelme, Camilla Parker-Bowles, egyre erősödtek azok a hangok, melyek szerint Károly ezzel le is mondott a trónról.

Elvesztett népszerűségét azonban éppen a Diana halála után szerezte vissza, amikor Tony Blair miniszterelnökkel közösen vették rá a királynőt, hogy méltóképpen ápolják az elhunyt hercegnő emlékét. Camilla királynéi címére végül II. Erzsébet áldását adta, ez azonban nem jelenti azt, hogy fia valaha is megszabadulhat Diana szellemétől.

Egyébként a királyi család legbensőbb körei szerint szinte tilos volt szóba hozni előtte, hogy egyszer ő lesz az uralkodó, mert számára ez szeretett édesanyja elvesztését jelentette. Milliók számára sokáig volt ő az a bizonyos skót szoknyás úriember, aki a kertjében festeget, pedig az utóbbi években már egyre több hivatalos teendőt vett át a királynőtől, apja, Fülöp herceg halála után pedig egyfajta „családapa” lett.

Születése által elrendelt sorsát nem kerülhette el, de időközben a gátlásos kamaszból, majd a boldogtalan középkorú férfiból magabiztos, ereje teljében lévő uralkodó lett.

III. Károlynak nem csupán azért lesz nehéz dolga, mert ki kell lépnie az elmúlt évszázad legjelentősebb és legtekintélyesebb európai uralkodójának árnyékából, hanem azért is, mert személyében a stabilitást, a folytonosságot kell szimbolizálnia egy politikai és társadalmi szempontból egyaránt túlságosan gyorsan változó időben. Ráadásul az élet úgy hozta, hogy Nagy-Britanniának egyszerre kell átélnie egy uralkodó- és egy kormányváltást.

A több évtizedes tapasztalat azonban mindenképpen Károly hasznára lesz, miként az is, hogy ő az első egyetemet végzett brit uralkodó, Cambridge-ben szerzett bölcsészdiplomát.

Jártas a külügyekben, jótékonysági szervezetek egész hálózatát építette ki, amelyek elsősorban oktatási, környezetvédelmi, fenntarthatósági területeket, hátrányos helyzetű fiatalokat és felelős vállalkozásokat támogatnak. Károly már akkor is „zöldnek” számított, amikor ez még nem volt divat: Highgrove-i rezidenciája a biodiverzitás igazi oázisa.

Körülötte valóságos „szalon” alakult ki politikusokból, üzletemberekből, vallási vezetőkből, mindig vállalta a vitákat a civilekkel olyan napi aktualitású témákról, mint a világ élelmezése, az organikus mezőgazdaság, a modern urbanizáció, vagy éppen az alternatív gyógyászati módszerek. (A jótékonysági tervekre némi árnyékot vetettek az elmúlt években bizonyos gyanús finanszírozások, mint például a szaúdi Bin Laden család által adott milliók…)

Károly eddig egyfajta „néptribunnak” tekintette magát, aki a csendes többség nézeteit képviseli.

Éppen ezért nem lesz könnyű neki nem beavatkozni a napi politikába, és megtartani az édesanyja által szigorúan vett uralkodói semlegességet, mert amit megengedhetett magának trónörökösként – például 2020-ben a Bundestagban a Brexitre célozva kijelentette: egyetlen ország sem lehet sziget – alkotmányos királyi státusával nem összeegyeztethető.

Az egyik legnehezebb feladata III. Károlynak kétségkívül a monarchia tekintélyének visszaállítása, amely II. Erzsébettel elvesztette legerősebb oszlopát és hogy lecsendesítse azokat a hangokat, melyek szerint itt az idő megszüntetni a királyságot a szigetországban. Ehhez mindenek előtt a családban kell rendet tennie, amelyet alaposan megviseltek Vilmos és Harry herceg nagy sajtóvisszhangot kapott nézeteltérései, miközben ő sem beszél kisebbik fiával, vagy fivére, András herceg szexbotrányai. Ugyanakkor eltökélt szándéka, hogy csökkentse a brit adófizetőknek a monarchiából adódó terheit.

Az mindenesetre biztató a számára, hogy egy legutóbbi felmérés szerint 43% úgy véli, rosszabb lenne Nagy-Britannia királyság nélkül, és csak 19% üdvözölné a megszüntetését.

Vannak viszont olyan elemzők is, akik úgy vélik: Károly, már korából adódóan is, csupán átmenet lesz, az ő feladata a Buckingham palota „kitakarítása”, a monarchia új virágkorát majd Vilmosnak kell megteremtenie.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk