HÍREK

Mégis beszállhat a kormány az Ukrajnának szánt közös uniós hitelfelvételbe

Legalábbis erre utal egy most megjelent kormányhatározat.

Link másolása

187 millió eurót kell biztosítani a pénzügyminiszternek az Európai Unió által Ukrajnának nyújtandó, 18 milliárd eurós hitel Magyarországra eső részének fedezésére - erre szólítja fel Varga Mihályt egy most megjelent kormányhatározatban Orbán Viktor. A rendelkezést a Portfolio szúrta ki a szerdai Magyar Közlönyben.

Az „Ukrajna pénzügyi támogatása érdekében szükséges kormányzati intézkedésekről” szóló, a miniszterelnök által aláírt határozatban három pont szerepel. Elsőként kijelenti, hogy a kormány „továbbra is elkötelezett abban, hogy részt vegyen Ukrajna háború miatt szükségessé váló pénzügyi támogatásában”. A második pont azonban érdekesebb, mert ebben

„felhívja a pénzügyminisztert, hogy gondoskodjon az Európai Unió által Ukrajnának nyújtandó, 18 milliárd eurós hitelből hazánkra eső 187 millió euró biztosításáról”.

A rendelkezés ugyanakkor felhívja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert is, hogy „Magyarország nevében kezdjen tárgyalásokat Ukrajnával a „pénzügyi támogatáshoz szükséges megállapodás kidolgozása érdekében”.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november elején jelentette be, hogy a bizottság havi 1,5 milliárd eurós, összesen legfeljebb 18 milliárd eurós pénzügyi támogatási csomagot javasol Ukrajna 2023-as finanszírozási szükségleteinek fedezésére. Mindezt hosszú lejáratú hitelek formájában nyújtaná az országnak, és a kamatköltségeket is fedezné az EU.

Ezt pedig az unió egy közös hitelfelvételből finanszírozná, amit az összes tagállamnak jóvá kell hagynia. Csakhogy a magyar kormány jelezte: nem támogatja ezt.

Annalena Baerbock német külügyminiszter ennek kapcsán később azt mondta, Magyarország zsarolja az Európai Uniót az Ukrajnának szánt támogatás vétójával, és „Budapestnek nem szabad ezzel »pókereznie«, hogy nyomást gyakoroljon Brüsszelre a jogállamisági vitában”. Szijjártó Péter erre válaszul közölte, hogy „az újabb közös európai uniós hitelfelvétel elutasítása a részünkről nem taktikai, hanem elvi kérdés”, mert szerintük „nem a közös európai eladósodás jelenti a közös európai jövőt”.

A Portfolio cikkében kiemeli:

ezek fényében kifejezetten érdekes a szerda esti magyar kormányhatározat időzítése és sejtelmes tartalma.

A határozat alapján ugyanis nem egyértelmű, hogy a kormány - ahogy arról korábban is beszélt - külön, kétoldalú megállapodás keretében fogja támogatni Ukrajnát, vagy végül mégis hozzájárul a közös mentőcsomaghoz.

Ahogy a lap észrevette, a határozatban szereplő 187 millió euró mindenesetre megegyezik azzal az összeggel, amit az uniós szabályok alapján Magyarországnak vállalnia kéne a közös csomagból. A ködös megfogalmazás azonban egyfajta üzenet is lehet Brüsszelnek, meglebegtetve egy esetleges kompromisszum lehetőségét feléjük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Elveheti a kormány a tanárok közalkalmazotti státuszát
A kormány akár egy új jogállási törvényben is meghatározhatja a pedagógusok bérezését. A szakszervezetek nagyon nem támogatják az ötletet.

Link másolása

Nem reagált érdemben a kormány a pedagógusok sztrájkköveteléseinek egyetlen pontjára sem. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kezdeményezett egy egyeztetést, amelyet végül Maruzsa Zoltán államtitkár hívott össze - írta a Népszava.

Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője szerint a szakszervezetek ismét annyit kértek, kapjanak érdemi válaszokat például a 45 százalékos béremeléssel, a munkaterhek csökkentésével, az iskolai sztrájkot korlátozó törvény és a tanárok kirúgását megkönnyítő kormányrendelet visszavonásával kapcsolatos követeléseikre.

Egyelőre incs előrelépés a bérrendezések ügyében, de az elhangzott, hogy a kormány akár egy új jogállási törvényben határozná meg a pedagógusok bérezését. A PSZ alelnöke, Totyik Tamás a lapnak azt mondta, hogy ennek az lehet a következménye, hogy a szakképzésben oktató kollégáikhoz hasonlóan a köznevelésben dolgozó pedagógusok is elveszíthetik közalkalmazotti jogviszonyukat.

Ezt sem a PSZ sem a PDSZ nem támogatja, mert az több munkavállalói jog elvesztésével járna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Tagadja az Eötvös József Gimnázium igazgatója, hogy félmillió forintért bárki bejuthat a patinás intézménybe
Egy hangfelvételen szerint kenőpénzt adhattak azért, hogy az iskola igazgatója elintézze: soron kívül felvegyenek egy gyereket az iskolába.

Link másolása

Félmillió forintért elintézték, hogy felvegyenek egy olyan diákot az Eötvös József Gimnáziumba, aki nem érte el a ponthatárt - számolt be róla a Metropol egy hangfelvétel alapján. Az RTL híradó szerint az ország második legjobb gimnáziumának igazgatója csütörtökön az iskola dolgozóinak tagadta a vádakat, hivatalosan azonban még nem szólalt meg az ügyben.

Az említette hangfelvételen a Metropol szerint az iskolához tartozó Reáltanoda Alapítvány kuratóriumának elnökével beszélget egy apuka, akinek a fia nem érte el a felvételhez szükséges ponthatárt, mégis az Eötvös Gimnáziumba szeretne járni.

„A mi ismeretségi körünkben is van olyan, ma is az Eötvösbe járó gyermek, aki általánosban bukdácsolt, majd a hatosztályosba felvették”

- hangzik el a felvételen.

A hangfelvétel szerint kenőpénzt adhattak azért, hogy az iskola igazgatója elintézze: soron kívül felvegyék a gyereket az iskolába. A szervezet vezetőjének mondott férfi ezt meg is erősíti. Arról is beszélnek, hogy több befolyásos szülő gyereke került be így az iskolába.

Az RTL több szülőtől is úgy értesült, hogy a hangfelvételen valóban az alapítvány kuratóriumi elnöke beszél.

Az üggyel kapcsolatban a Híradó szeretett volna interjút kérni az Eötvös József Gimnázium igazgatójától, de ő nem reagált a megkeresésre. Azonban úgy tudják, hogy az igazgató az iskola dolgozóinak tagadta, hogy pénzért cserébe vettek volna fel gyerekeket a gimnáziumba.

A csatorna az iskolát fenntartó Belső-Pesti tankerületi központot és a Klebersberg Központot is megkereste. többek között azt szerették volna megtudni, hogy folytatnak-e vizsgálatot az ügyben, és ha igen, az milyen következményekkel járhat. Azonban mindkét központtól mindössze azt válaszolták, hogy csak a sajtóból értesültek az ügyről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azonban arról tájékoztatta a Híradót, hogy

vesztegetés bűntett gyanúja miatt nyomozást rendeltek el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Nem szabad az oroszokkal kétoldalú, kiskapukat keresgélő megállapodást kötnünk – mondta Orbán Viktor még 2007-ben
Azt is hozzátette, hogy a magyar nemzeti érdek egy közös, uniós energiapolitika. Igaz, akkor még ellenzékben volt.

Link másolása

Nem szabad, hogy az oroszokkal kétoldalú, kisakpukat keresgélő megállapodásokat kössünk - mondta Orbán Viktor egy 2007-es televíziós interjúban. A rendkívül rosszul öregedő mondatokat tartalmazó videót Hadházy Ákos tette közzé a Facebook-odalán.

Az ellenzéki képviselő a videó mellé a bejegyzésében azt írta, hogy „Orbán tökéletesen levezeti, miért nem szabad az oroszokkal seftelgetni, és miért kell az EU-val együttműködni!”

A kormányfő ugyanis akkor még ellenzékből kifejtette, hogy szerinte Magyarországnak egy közös európai energiapolitikára van szüksége.

„Ez a mi nemzeti érdekünk. És nem szabad, hogy ehelyett az oroszokkal kétoldalú, kiskapukat keresgélő megállapodást kössünk. Az oroszokkal jó viszonyra kell törekedni, de nem fordulhatunk szembe, nem fordulhatunk el a közös európai energiapolitikának az irányvonalától”

- fejtette ki akkor Orbán.

Akkor azt is javasolta, hogy „a magyar kormányok hosszabb távon is egy közös energiapolitika keretén belül próbálják megoldani Magyarország problémáit”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A raktárban dugdossák az árut a boltokban, ezért van hiány Nagy Márton szerint
A miniszter szerint az egésznek semmi köze az árstophoz.

Link másolása

Ahogy korábban is írtunk róla, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter interjút adott a Mandinernek, amiben azt mondta: februárban akár a 25 százalékot is elérheti az infláció, de szerinte utána zuhanásnak fog indulni, év végére pedig az egyszámjegyű lehet a fogyasztói árak éves növekedési üteme.

Nagy Márton ugyanakkor arról is beszélt, hogy szerinte az infláció legfőbb oka, hogy

a boltok nagy részében szó sincs hiányról, az áru egyszerűen a raktárban marad, nem kerül ki a polcra, nagyrészt mesterséges hiánygerjesztés folyik

– idézi a minisztert a Portfolio.

Arról is beszélt, hogy februárban-márciusban azért állhat meg az áremelkedés gyorsulása az élelmiszereknél is, mert túltermelési válsággal néz szembe az élelmiszeripar, például tej, csirke, sertés, gabona területén is.

Mint mondta: számításaik szerint az üzletek legfeljebb 60-70 százalékban tudják áthárítani az árstopos termékeken kieső profitot. A jegybank elemzésében 100 százalékos áthárítás szerepel, ezzel azonban – az elemzéseinkre és a felméréseinkre alapozva – nem ért egyet a minisztérium.


Link másolása
KÖVESS MINKET: