prcikk: Megint beszólt Ferenc pápa: a „Vatikánban jelen lévő buziságról” beszélt egy zárt találkozón | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Megint beszólt Ferenc pápa: a „Vatikánban jelen lévő buziságról” beszélt egy zárt találkozón

Legutóbb májusban került emiatt a hírekbe – akkor azt kommunikálta a Vatikán, hogy a pápa csak viccelt, de később bocsánatot kértek. Mindazonáltal nyilvános megszólalásaiban többször kiállt az LMBTQ+ közösség mellett.


Alig néhány héttel azután, hogy a Vatikán bocsánatot kért a melegeket sértő szóhasználata miatt, Ferenc pápa ismét homofób megnevezéseket használt egy zárt találkozón a La Repubblica szerint.

A lap értesülései alapján a pápa a „Vatikánban jelen lévő buziságról” beszélt egy eseményen, amely a Szalézi Pápai Egyetemen zajlott, és amin a római egyházmegye 200 papja vett részt. Amikor a papságon belüli homoszexualitásról kérdezték, ismét használta a sértő kifejezéseket. Hangsúlyozta, hogy nem szeretné, ha szemináriumokba meleg férfiakat vennének fel kispapnak.

„A melegek jó srácok, szép hitbeli utakat járnak, keresik az Urat. De nem, jobb, ha valami jó lelkiatyához, pszichológushoz irányítjuk őket...”

– mondta a pápa. Hozzátette, hogy a meleg ideológia szerinte túl erős, és nem akarja, hogy a Vatikánba is beszivárogjon.

Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy az elvált vagy külön élő párokhoz hasonlóan támogatja, hogy a homoszexuálisok is szentáldozáshoz járulhassanak.

„Nem kell megrögzöttnek lenni, jobb, ha mindenkit, mindenkit, de tényleg mindenkit befogadunk”

– mondta.

A találkozón a pápa még azt is felhozta, hogy az Egyháznak választania kell, hogy prófétai lesz, vagy klerikális, és ismételten hangsúlyozta, hogy az egyház és a gyülekezetek javait a szegények rendelkezésére kell bocsátani.

„Botrány, hogy oly sokan zárva tartják házaikat, miközben az örömünnepre várnak, hogy zarándokokon keressenek pénzt”

– mondta.

Ez már a második alkalom alig egy hónapon belül, hogy a pápa homofób megjegyzést tett. Legutóbb májusban került emiatt a hírekbe – akkor azt kommunikálta a Vatikán, hogy a pápa csak viccelt, de később bocsánatot kértek.

Ferenc pápa nyilvános megszólalásaiban többször kiállt az LMBTQ+ közösség mellett, tavaly októberben például arra utalt, hogy az egyház áldását adhatná az azonos nemű párokra. Ugyanakkor megjegyezte, hogy ettől még objektíven bűnösnek tartják az azonos neműek kapcsolatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor szerint nagy vereséget kell elszenvedniük, hogy lemondjon a Fidesz vezetéséről
A miniszterelnök azt mondta szavazata leadásakor, azért jött, hogy győzzön. A magas részvételi arányról szóló első hírekre is reagált, szerint minél többen mennek el szavazni, annál jobb.


Miután leadta szavazatát, Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolt. A magas részvételi arányról szóló első hírekre is reagált „Minél többen vagyunk, annál jobb! Elmondtam a kampányban. Másról sem beszéltem vele. Menjünk el sokan és döntsük el” – fogalmazott.

A várható eredményekkel kapcsolatban magabiztosan nyilatkozott:

„Azért jöttem, hogy győzzek.”

Azt is megkérdezték tőle, hogy ez lesz-e az utolsó választása. „Nem, dehogyis, én fiatal férfi vagyok, nem az utolsó választásom” – válaszolta.

A miniszterelnök szerint a mostani választás tétje más, mint 1990-ben volt, mert most Európában több, összeadódó válság van. Úgy gondolja, „nagy nemzeti egységre van szükségünk, hogy ellenálljunk az energia, pénzügyi, gazdasági válságnak”.

A kampány legfelemelőbb pillanatának azt nevezte, hogy sok emberrel foghatott kezet. „Én olyan szeretem a kampányokat, akkor lehet a legtöbb emberrel találkozni és a legtöbb dolgot alaposabban is megbeszélni” – mondta.

Aztán egy riporter azt a kérdést tette fel, hogy Orbán Viktor 23 éve  Fidesz elnöke, mekkora vereséget kell ahhoz elszenvednie, hogy lemondjon. „Nagyot” - válaszolta a miniszterelnök.

Arra a kérdésre, hogy a mögöttük álló, általa igazságtalannak nevezett négy évben mely konkrét célokat nem tudtak a válságok miatt megvalósítani, úgy felelt, hogy lassabban haladtak a tervezettnél. „Gyorsabban kellett volna haladni. Minden fontos célunk felé tettünk lépéseket, de kétszer-háromszor gyorsabban is mehettünk volna, hogyha a világ körülöttünk barátságosabb lett volna” – jelentette ki.

A szlovák kormányfő támogatásával kapcsolatban elmondta, minden támogatásnak örülnek. Arra a felvetésre, hogy ez beavatkozásnak minősül-e, úgy reagált: „A magyar jogban a beavatkozás azt jelenti, amikor anyagi eszközökkel befolyásolod valamelyik szereplőt. Az, hogy véleményed van, az nem beavatkozás.”

Arra a kérdésre, hogy mit üzenne Magyar Péternek, kitérő választ adott, mondván, ő a választóknak üzent.

A Putyinnal való viszonyát érintő felvetésre kijelentette, Magyarország minden nagy állam vezetőjével baráti viszonyra törekszik.

„Szerencsére nagyon sok barátunk van a világban. Amerikától, Kínáig, Oroszországig is, a török világig is” – tette hozzá.

Győzelme esetén az Európai Unióval való kapcsolatokról azt mondta, tagok vagyunk és jogaink vannak, és elleneznek mindenféle birodalmi törekvést. „És nem hagyjuk, hogy megfosszák a nemzeteket a jogaiktól és a szuverenitásuktól” – szögezte le.

Azt is elmondta, ha veszítene, gratulálna Magyar Péternek, mert „én mindig betartom a civilizációs szabványokat”.

Győzelme esetén az első lépése az lenne, hogy köszönetet mondjon az aktivistáknak és a támogatóknak. „Mozgosítottuk az egész országot, az ő segítségükkel nagy energiát fektettek bele, az érzelmeiket is beleadták, tehát nagyon nagy eredmény volt számunkra ez a kampány. Az első lépés az lesz, hogy köszönöm szépen” – mondta.

A teljes sajtótájékoztató

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Aki elfogadott a Fidesztől pénzt a szavazatáért, az még ma reggel adja vissza
A TISZA Párt vezetője a szavazata leadása után arról beszélt, a választási csalás súlyos bűncselekmény, amiért a rendszerváltás után börtön járhat. A rendőrkapitányoknak is üzent.


A TISZA Párt vezetője, Magyar Péter a szavazata leadása után a XII. kerületben tartott sajtótájékoztatót, ahol sorsdöntőnek nevezte a vasárnapi választást. Szerinte a magyarok ma kelet és nyugat, propaganda és őszinte közbeszéd, valamint korrupció és tiszta közélet között választanak. Úgy látja, a tét a további lejtmenet és a közszolgáltatások szétesése, vagy az uniós források hazahozatala és a gazdaság beindítása.

Magyar Péter az első részvételi adatokat nagyon bíztatónak nevezte, mondván, minden eddigi rekordot megdöntött az első órában leadott szavazatok száma.

„Ez azt jelenti, hogy a magyar emberek a legkisebb településeken és a legnagyobbakon is átérzik ennek a választásnak a súlyát. Nagyon sok időre, nagyon hosszú időre eldől ma Magyarország sorsa” – fogalmazott.

Mindenkit arra kért, hogy ne csak szavazzon, hanem buzdítsa erre a családtagjait, ismerőseit és munkatársait is. Hangsúlyozta, hogy minden szavazat számít, és lehetnek olyan szavazókörök, ahol egy-két voks is dönthet.

Beszélt a választás tisztaságának biztosításáról is, megköszönve a TISZA Párt több tízezer önkéntesének munkáját. Elmondta, hogy a tisztaválasztás.hu oldalon már mintegy 60 bejelentés érkezett kisebb-nagyobb választási csalásokról. Figyelmeztetett arra, hogy szerinte az „állampárt” mindenre képes lesz a hatalma megtartása érdekében.

„Pontos tudomásunk van arról, hogy hamis zászlós műveleteket akarnak végrehajtani, Tisza-pólóba,Tisza kitűzővel, vagy akár zászlóval akarnak esetlegesen bemenni szavazókörökbe, ezzel megsértve a választás rendjét, és utána erre hivatkozva akarnánk bizonyos szavazókörökben vagy akár egész választókerületekben megsemmisíttetni az eredményt” – állította.

Arra kért mindenkit, hogy őrizze meg a nyugalmát, mert véleménye szerint ha a választás békésen és törvényesen zajlik, azt a TISZA Párt megnyeri.

Magyar Péter szerint bármilyen zavarkeltés kizárólag a „maffia kormánynak” az érdekét szolgálná. Üzent a hatóságoknak, különösen a rendőrségnek, hogy az esküjüknek megfelelően járjanak el a választási csalások esetében.

Kijelentette: „Itt ma Magyarországon rendszerváltás lesz. Magyarországon a magyar emberek történelmet írnak. Már nincs kitől félni.”

„Aki esetleg úgy volt vele, hogy részt vesz ilyen csalásokban, elfogadott a Fidesztől pénzt vagy valami ajánlatot, azt szerintem még ma reggel adja vissza, és mondja meg, hogy már nem érvényes a köztük lévő megállapodás.

„Én senkinek sem javaslom, hogy a fideszes mafiózók helyett esetleg börtönbe menjen.”

„A választási csalás az egy nagyon súlyos bűncselekmény. Több év börtönbüntetést lehet érte kapni. Lehet, hogy 2018-ban vagy 22-ben ezeknek a csalásoknak nem volt következménye, de most a rendszerváltás után, miután a magyar igazságszolgáltatás és a nyomozóhatóságok visszanyerik a függetlenségüket, lesz” – mondta.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, nem számít arra, hogy Orbán Viktor felhívja őt gratulálni a győzelme esetén, mivel a miniszterelnök korábban nem volt hajlandó kijelenteni, hogy ezt megtenné. Arra a felvetésre, hogy mit mondana neki, ha mégis megtörténne a hívás, úgy felelt: „A hét minden napján, az év 365 napjában azon fogok dolgozni, hogy minden magyar embernek, minden magyar családnak jobb legyen, hogy Magyarország egy békés, biztonságos, működő és emberséges ország legyen.”

A TISZA Párt vezetője szerint ma már senki nem gondolhatja komolyan, hogy pártja nem nyeri meg a választást. Úgy látja, az utóbbi napokban „tovább nyílt az olló az állampárt és a Tisza között a Tisza és a rendszerváltás javára”.

Kijelentette, hogy ha nem történik a választási eredményt döntően befolyásoló csalás, természetesen elfogadják az eredményt, és mindenképpen felveszi országgyűlési képviselői mandátumát. Mandátumbecslést nem kívánt adni, azt az elemzőkre hagyta.

A kampányról szólva azt mondta, biztosan követtek el hibákat.

„Nem leszünk tökéletesek, emberek vagyunk, és biztos fogunk hibázni. Annyit tudunk vállalni és ígérni, hogy a hibáknak lesznek következményei. Ha hibázik valaki a Tiszából, akkor azt elismeri, bevallja, vállalja a felelősséget érte” – fogalmazott.

Egy esetleges győzelem utáni, Fidesz felé tett gesztusokkal kapcsolatban úgy nyilatkozott, ketté kell választani a politikusok által elkövetett bűncselekményeket és a politikai jogokat. Előbbi szerinte a független igazságszolgáltatásra tartozik, utóbbi kapcsán pedig megígérte:

„ha valaki sérteni akarná, valaki el akarná vonni a jogosítványait az ellenzéki képviselőknek, bárkinek, bármelyik pártba, bárki is jut be, akkor én leszek az első, aki meg fogja ezeket védeni.”

A kormányalakítási tervekről elmondta, hogy minden tárcára van jelöltjük, és a kampányban felvázolt struktúrát fogják követni, önálló egészségügyi, oktatási és környezetvédelmi minisztériumokkal. Első intézkedéseik között említette a csatlakozást az Európai Ügyészséghez, a korrupcióellenes lépéseket, valamint az uniós források hazahozataláról szóló tárgyalások megkezdését. Ha kétharmados többséget szereznek, módosítanák az Alaptörvényt, és két ciklusban maximálnák a miniszterelnöki hivatalt.

Arra a felvetésre, hogy a TISZA Párt megnyerheti a listás szavazást, de az egyéni körzetek miatt mégis elveszítheti a választást, magabiztosan válaszolt:

„Nem. Ezt a választást a Tisza meg fogja nyerni. Még egyszer mondom, az a kérdés, hogy tudunk-e kétharmados felhatalmazást szerezni, avagy egy egyszerű többséggel kell kormányoznunk.”

Szerinte a kétharmados felhatalmazás könnyebbé tenné a „pókháló szétszakítását”, ami behálózza az országot.

Zárásként Petőfi Sándor szavaival buzdított a részvételre: „Talpra magyar, hí a haza, itt az idő, most vagy soha. Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés. Válasszatok a magyarok istenére. Esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Itt nézhetőek élőben a választási csalások, már érkeznek az első videók
Állítólag Encsen már megmondták, hova kell tenni az x-et, Miskolcon élelmiszert osztottak, Nyírbélteken megakadályozták, hogy tömegesen szállítsák a választókat. Munkában a választási őrszemek, akiktől folyamatosan érkeznek a videók.


A szavazat ára című dokumentumfilmet jegyző De! Akcióközösség egy élő közvetítésben követi nyomon a választási őrzőktől hozzájuk beérkező infomormációkat, képeket, videókat a választási csalásról, hogy ezzel is kihangosítsák a visszaéléseket a nyilvánosság előtt.

„A felvételek szinte azonnal megjelennek itt az élő műsorunkban, ahol egész nap a választás történéseit követed. Olyan felvételeket láthatsz, amik A szavazat ára című filmünkből kimaradt és számos aspektusból közelítjük meg vendégeinkkel az elmúlt időszak poltikai és társadalmi eseményeit.”

A szervezet őrszemei folyamatosan küldik a videókat a választási visszaélésekről az ország különböző pontjairól. Vannak már videók szavazószállításról, pénzosztásról.

A videók alapján: Miskolcon élelmiszercsomagokat osztottak. Encsen az egyik választási körzetben megmondták hova kell tenni az X-et (a Fideszre), a videón az is elhangzik, hogy „két tiszás nem mehet egyszerre”. Nyírbélteken a szavazók tömeges szállítását akadályozták meg az őrszemek.

Kövesd élőben a választási csalásokat!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint több helyen úgy akarják megsemmisíteni az eredményt, hogy tiszásnak álcázva csalnak
A TISZA elnöke erről azután beszélt újságíróknak, hogy leadta a szavazatát. Felszólította a rendőrkapitányokat, hogy mindenhol tartassák be a törvényeket, és kijelentette, hogy a választási csalásokért több év börtönbüntetést lehet kapni.


Magyar Péter szerint a tisztaválasztás.hu oldalra már mintegy 60 bejelentés érkezett kisebb-nagyobb választási csalásokról. Figyelmeztetett arra, hogy szerinte az „állampárt” mindenre képes lesz a hatalma megtartása érdekében. Szerinte hamis zászlós műveleteket készítettek elő.

„Pontos tudomásunk van arról, hogy hamis zászlós műveleteket akarnak végrehajtani, Tisza-pólóba, Tisza kitűzővel, vagy akár zászlóval akarnak esetlegesen bemenni szavazókörökbe, ezzel megsértve a választás rendjét, utána erre hivatkozva akarnánk bizonyos szavazókörökben vagy akár egész választókerületekben megsemmisíttetni az eredményt” – állította.

Szerinte mindenki tudja és látja, hogy bármilyen balhé, bármilyen visszaélés, bármilyen zavarkeltés, bármilyen hamis zászlós művelet „kizárólag ennek az aljas, embertelen maffia kormánynak az érdekét szolgálná. Úgyhogy mindenkit arra kérek, hogy ha ilyet észlel, akkor jelentse be és maradjon tőle távol, hogy utána a magyar hatóságok ezeket ki tudják vizsgálni.”

Felhívta a figyelmet rá, hogy a választási csalás az egy nagyon súlyos bűncselekmény, több év börtönbüntetést lehet érte kapni.

„Én mindenkinek, minden magyar embernek azt üzenem, így a demokrácia ünnepén, amikor minden ember egyenlő, minden embernek a szavazata ugyanannyit ér, egy szabolcsi kisfaluban élő honfitársunknak és egy budapestinek is, hogy éljen ezzel a szavazati jogával, ne higgyen azoknak, akik azt mondják, hogy ő nem dönthet, mindenki dönthet. Ne adja senki a szavazatát, ne hagyja magát megzsarolni, és senki ne féljen.”

Kijelentette, hogy itt ma Magyarországon rendszerváltás lesz. „Magyarországon a magyar emberek történelmet írnak. Már nincs kitől félni. A maffiaállamnak már nincs hatalma semelyik magyar állampolgár fölött. Én kérem az összes honfitársamat, hogy ne féljenek se a polgármesterektől, se a fizetett, se a fideszes intézőemberektől, se a különböző bűnözőktől.”

Emellett külön megszólította a rendőrkapitányokat is.

„Arra kérem tisztelettel a magyar hatóságokat, elsősorban a rendőrséget és a rendőrkapitányokat, hogy végezzék a dolgukat az esküjüknek megfelelően, a törvényeknek megfelelően tartsák és tartassák be a törvényeket, és hogyha bárhol választási csalásra utaló jeleket látnak, akkor járjanak el a törvény teljes szigorával. Szeretném azt mondani, hogyha ettől valaki eltekint, akkor ugyanúgy bűncselekményt követ el. Én bízom a magyar rendőrségben, bízom a magyar hatóságokban.”

Szerinte mindenki látja és mindenki tudja, hogy „ennek a hatalomnak, ennek a hatalomgyárnak, ennek a maffia kormánynak ma 16 év után vége.”

Azt ígérte, ott lesznek a szavazókörök környékén, és rögzítenek legálisan minden gyanús bűncselekményre utaló jelet.

„Lehet, hogy 2018-ban vagy 22-ben ezeknek a csalásoknak nem volt következménye, de most a rendszerváltás után, miután a magyar igazságszolgáltatás és a nyomozóhatóságok visszanyerik a függetlenségüket, lesz. Én senkinek sem javaslom, hogy a fideszes mafiózók helyett esetleg börtönbe menjen” - tette hozzá.

A sajtótájékoztatón szóba került egy konkrét eset is, Simon Miklós fideszes képviselő választókerülete. „Tudomásunk van arról, talán Debrecenben volt egy nagy megbeszélés, ahol a részleteket egyeztették. Hogy az illetők ott voltak-e, azt nem tudjuk. Viszont azt pontosan tudjuk, hogy ők is részt vennének egy ilyen hamis zászlós műveletben, ami azt akarja, hogy mondjuk tiszás táblákat tesznek ki a kocsiba, tiszás matricákat tesznek a kocsira, és azzal szállítanak embereket, és követnek el ilyen átverésként szavazatvásárlást, illetve választási csalást. Meg fogjuk tenni természetesen a szükséges bejelentéseket és feljelentéseket. Óva intem innen is Simon Miklós leköszönő képviselőt a szabolcsi hatos körzetben, és a kedves feleségét, Rizsák Ildikót, aki nyírbogáti polgármester, hogy ilyen dolgokat elkövessenek.”

Magyar Péter mindenkit arra kér, hogy őrizze meg a békéjét, a derűjét és a nyugodtságát. Szerinte ha ez a választás nyugodtan, törvényesen lezajlik, akkor „ezt a választást a Tisza és ezzel Magyarország meg fogja nyerni.”

A teljes sajtótájékoztató

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk