A Koronázási Szertartásjátékok örök narrátora, királyaink történetének hangja, Mihályi Győző elment - írta Cser-Palkovics András kedden a Facebook-oldalán, reagálva a színész halálhírére.
A városvezető szerint Mihályit és utánozhatatlan orgánumát az egész ország ismeri, és többek között Jászai Mari Díjjal is elismerte, a fehérváriaknak azonban talán ennél is többet jelentett.
„A Koronázó Bazilika lelkekben való újjáépítésének egyik fő mestere volt Ő, a közönség kalauza történelmünk lapjaira”
- írta Cser-Palkovics.
A polgármester ezután Mihályi Győző saját szavait idézte, amelyben a színész arról beszélt: szívesen őrzi emlékei között, amikor koronázó érsekként lépett színpadra, és elmondta azt a mondatot: „akarod-e ezt az országot, melyet Isten neked átengedett, kormányozni és védelmezni?”
„Olyan szavak hagyták el a számat, melyek helyileg itt, pontosan ezen a helyen hangzottak el – ezek felemelő pillanatok voltak” - idézte a színészt Cser-Palkovics.
Szerinte talán szimbolikus, hogy Mihályi Győző egyik utolsó fellépését is Székesfehérváron, a Királyok Városában tette meg, augusztus 20-i díszközgyűlésünkön hallhatták tőle a Koronázási Szertartáskönyv sorait.
„Székesfehérvár sosem fogja elfelejteni, hogy Mihályi Győző az elmúlt évtizedben vállalt szerepeivel milyen szolgálatot tett városunknak, történelmi kincsünk ápolásáért. Isten nyugosztalja!”
- zárta megemlékezését a polgármester.
Mihályi Győző Jászai Mari-díjas színművész hétfőn halt meg hetvenéves korában. Halálhírét a József Attila Színház közleményében tudatta, mint írták: a színész kora este „tragikus hirtelenséggel” hunyt el.
A Koronázási Szertartásjátékok örök narrátora, királyaink történetének hangja, Mihályi Győző elment - írta Cser-Palkovics András kedden a Facebook-oldalán, reagálva a színész halálhírére.
A városvezető szerint Mihályit és utánozhatatlan orgánumát az egész ország ismeri, és többek között Jászai Mari Díjjal is elismerte, a fehérváriaknak azonban talán ennél is többet jelentett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A tömeg másfél órával később már a Kodály köröndig állt, a színpadról pedig két nappal a választások előtt egyre erősebb politikai üzenetek hangzottak el prózában és dalban.
Az est házigazdája, Tóth Jakab a tömeg méretét azzal érzékeltette, hogy „a Deák téren nem áll meg a metró, annyian jövünk”.
„Csináljuk meg az ország legnagyobb rendszerváltó nagykoncertjét. Legyen ez egy kurva jó este” – mondta a műsorvezető.
A színpadon a fellépők sem fogták vissza magukat. Mehringer Marci arra kérte a közönséget, hogy vasárnap mindenki menjen szavazni, és arról beszélt, hogy míg az apja rendszert váltott, most az ő korosztályán a sor.
A közhangulatot Dzsúdló is megfogalmazta, amikor színpadra lépett:
„Tudom, hogy mindenkinek nagyon kivan már a f****, mindenki nagyon türelmetlen, nagyon várunk egy napot.”
A rendezvényen Vilmányi Benett színművész elszavalta Petőfi Sándor Akasszátok föl a királyokat! című versét, amit a közönség több ponton is tapssal szakított meg – írta a Telex.
Pontosan 16 órakor elkezdődött a Rendszerbontó Nagykoncert a Hősök terén. A tömeg másfél órával később már a Kodály köröndig állt, a színpadról pedig két nappal a választások előtt egyre erősebb politikai üzenetek hangzottak el prózában és dalban.
Az est házigazdája, Tóth Jakab a tömeg méretét azzal érzékeltette, hogy „a Deák téren nem áll meg a metró, annyian jövünk”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy nappal a Rendszerbontó Nagykoncert után máris megjelent Azahriah új klipje, amit ott forgattak. Az utema című dal három órával a megjelenése után már 60 ezernél is több megtekintésnél jár.
A kommentelők szerint ez a szám legy egyenesen a „2026-os rendszerváltás himnusza”. Másvalaki ezt írta: „Megérte ezért a számért 6 és fél órát nézni az élőadást tegnap”. Akad olyan hozzászóló is, aki szerint „ez volt az utolsó csepp a rendszerváltáshoz”.
A rendszerkritikus dalban többek között ilyen gondolatokról énekel Azahriah:
„Oh, megannyi gond van, annyi baj van; Azt hazudják, hogy minden rendben; Embertársak ott lenn a mélyben; Kezedet nyújtod, vagy félrelépsz talány; Megteheted, ne hidd azt, hogy nem teheted; Belépsz a kapun, a múltat eltemeted; Reformálni kell ahhoz, hogy penge legyen; Hogy a suli meg a kórház, az rendbe legyen”
Egy nappal a Rendszerbontó Nagykoncert után máris megjelent Azahriah új klipje, amit ott forgattak. Az utema című dal három órával a megjelenése után már 60 ezernél is több megtekintésnél jár.
A kommentelők szerint ez a szám legy egyenesen a „2026-os rendszerváltás himnusza”. Másvalaki ezt írta: „Megérte ezért a számért 6 és fél órát nézni az élőadást tegnap”. Akad olyan hozzászóló is, aki szerint „ez volt az utolsó csepp a rendszerváltáshoz”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ha rátok nézek, úgy érzem, hogy van jövője ennek az országnak - Kiss Tibi, Azahriah, Beton.Hofi a Rendszerbontó Nagykoncerten
Rengeteg ismert énekes, rapper, előadó sorakozott fel a hat órás koncerten. Volt, aki csak játszott a színpadon, de sokan üzentek is a százezres tömegnek, mint például a Quimby frontembere.
A délután egyik legnagyobb ovációját Beton.Hofi kapta, aki a Be vagyok zárva című dalát adta elő, majd a Pokol elejének acapella verzióját is elénekelte. Végül úgy búcsúzott: „Isten óvja Magyarországot, veletek vagyunk! Szeretlek titeket!”
Dé:Nash szóba hozta Orbán Viktor és Putyin lehallgatott beszélgetését: „A kisegér annak idején azt mondta, hogy az oroszoknak ajtót kell mutatni. Hatalomra kerülvén azonban az ajtót nem mutatta, hanem nyitotta; szélesre tágasra” - jelentette ki.
Saiid, a Akkezdet Phiai volt tagja slamjében az egyenruhásoknak is üzent: „Magyar katona, magyar rendőr, ha támad a nép, ne várjatok, hogy támadjon, inkább álljatok most át! Vagy inkább véditek a temus Ceausescu aranybudiját?” De ő nemcsak a saját szerzeményét adta elő, de felkonferált egy klipet is, amit a Szőlő utcai borzalmak ihlettel. Beatbull és Kicsi Arc alkotása az egyik lemgerázóbb része volt a rendezvénynek.
A Carson Comából Héra Barnabás „Ruszkik, haza” skandálással nyitott, majd Bóna Zsombor gitárossal közösen eljátszották a Nagykabát című számukat. „Ha nem akartok olyanok lenni, mint Orbán Viktor, énekeljetek velünk” - szólította fel a tömeget egy ponton Barnabás.
„Ha rátok nézek, úgy érzem, hogy van jövője ennek az országnak. Halleluja” – mondta Kiss Tibi, a Quimby frontembere, mielőtt eljátszották a Forradalom című számukat.
Bródy János közösen lépett fel az Ivan and the Parazol frontemberével, Vitáris Ivánnal. „15 évvel ezelőtt írtam egy dalt, amit most el fogok játszani Iván barátommal, de remélem, hogy a jövő héten ez a dal már nem lesz érvényes. Azok kik most jönnek, remélem, már nem lesznek ugyanazok” – mondta, mielőtt elénekelték az Ezek ugyanazok című számát.
A legjobban várt előadó egyértelműen Azahriah volt, aki külön átírattal készült. Hatalmas taps fogadta, ő azonban külön semmit nem üzent, viszont mindenkinek megköszönte, hogy eljött.
A délután egyik legnagyobb ovációját Beton.Hofi kapta, aki a Be vagyok zárva című dalát adta elő, majd a Pokol elejének acapella verzióját is elénekelte. Végül úgy búcsúzott: „Isten óvja Magyarországot, veletek vagyunk! Szeretlek titeket!”
Dé:Nash szóba hozta Orbán Viktor és Putyin lehallgatott beszélgetését: „A kisegér annak idején azt mondta, hogy az oroszoknak ajtót kell mutatni. Hatalomra kerülvén azonban az ajtót nem mutatta, hanem nyitotta; szélesre tágasra” - jelentette ki.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bödőcs Tibor legutóbbi önálló estjén Orbán Viktort következetesen „Türk basaként”, Donald Trumpot pedig „Szőke Torgyánként” emlegette. A humorista a magyar politikai élet abszurditását veszi górcső alá, és egyaránt kiosztja a hatalom képviselőit és az ellenzéki szereplőket.
Egyik szkeccsében Orbán Viktor moszkvai látogatásán az „orosz cár” (Putyin) előtt „úgy mozog, mint a lazac a medve mancsában”. A feszült találkozókon a tolmács próbálja menteni a helyzetet, és a fenyegető mondatokat diplomatikusra fordítja: „Viktor, ha nem hódolsz be, megesszük májacskádat hagymácskával?”
– hangzik el az egyik oldalon, amire a hivatalos fordítás csak ennyi:
„Törekszünk az együttműködésre.”
Bödőcs megemlíti, hogy a „Türk basa” Lázár Jánost is mindig viszi magával Moszkvába „Nehogy valamit kitaláljon” - utalva Lázár miniszterelnöik ambícióira. Szerinte utazásaik során Lázár gyakran viccelődik a kormányfő súlyproblémájával, például így:
„Európában nem férnek hozzá a slim fit bürokraták a miniszterelnökhöz.”
A külpolitikai paródia másik célpontja Donald Trump, akit „Szőke Torgyánnak” nevez, akihez a „Türk basa” Wizz Air-fapadossal utazik a puritánság jegyében.
A Szőke Torgyán (Trump) szerinte most mindent lebombáz, amit nem tud kimondani „Sármellék...Sárm-es-Sejk!”
Bödőcs szerint az ilyen találkozóknak kézzelfogható eredménye ritkán van, legfeljebb egy sapka, de az sem mindig jön össze. A humorista a kormány külpolitikai ambícióit is kifigurázza, amikor a Hormuzi-szoros védelmére tett felajánlást így karikírozza:
„Megfontolnánk, hogy küldjünk-e két vízibiciklit meg egy kukoricahántót?”
A hazai kampányhangulatot egy idős hölgy, „Dédi” karakterén keresztül mutatja be, akit az unokája rángat bele a kommentháborúba. Dédi eleinte vonakodik, de a híradóban látottak annyira felidegesítik, hogy végül beleveti magát a harcba.
„Odaírtam a Rost Andrea alá, hogy megb*szom anyádat a ravatalon”
– büszkélkedik az unokájának.
Bödőcs a korábban már jelzett politikai dilemmáját is poénba csomagolja, amikor a választási lehetőségekről beszél. Kiemeli, hogy Magyar Péter mögött kezdetben Nagy Ervin állt, akit egy Marvel-hőshöz hasonlít, aki puszta kézzel hajlítja vissza a Szent Korona keresztjét. Kapitány István szerinte pedig csak azért mosolyog, mert még nem rég óta van itthon.
A humorista szerint nehéz a választás, de egy égő háznál az ember nem válogat a tűzoltók között.
„Ha ég a ház, akkor nem mondod azt, hogy én nem ilyen tűzoltót képzeltem. Azt hittem, hogy lesz majd ilyen kis bajsszal, meg ilyen fortepános sisakkal. És ott a tűzoltó, meg mögötte a Klára egy lyukas vödörrel.”
A stand-upból nem marad ki a kormányzati kommunikáció paródiája sem. A pénzügyi botrányok nyelvi elkenését is pellengérre állítja, amikor Matolcsy Györgyről beszél: „A Matolcsy az nem tolvaj volt, hanem víziója volt. Nekünk meg közpénzünk, ba**dmeg.” A 650 milliárd forintos hiányra pedig a legképtelenebb helyeken keresik a magyarázatot, miközben a recepcióstól - akit nyelvvizsga nélkül vettek fel - angolul próbálják megtudni: „Did not you haven't you not see here what haven't... Nem láttál itt 650 milliárdot?”