HÍREK
A Rovatból

Meghalt a Clinton-Lewinsky botrányt kirobbantó Linda Tripp

Ő rögzítette és küldte el a sajtónak azokat a telefonbeszélgetéseket, amelyekben a Fehér Ház fiatal gyakornoka beszámolt neki az amerikai elnökkel folytatott viszonyáról.


Az Egyesült Államokban hasnyálmirigyrákban 70 éves korában elhunyt a Clinton-Lewinsky botrányt kirobbantó Linda Tripp.

A hírt a nő családjára hivatkozva több amerikai lap is közölte.

Linda Tripp rögzítette azokat a telefonbeszélgetéseket, amelyeket Monica Lewinskyval folytatott, és amelyekben az akkor a Fehér Házban dolgozó gyakornok beszámolt a Bill Clinton elnökkel folytatott viszonyáról és annak részleteiről.

A nő eljuttatta a sajtóhoz a felvételeket, és ezek lettek a Bill Clinton ellen folytatott alkotmányos felmentési eljárás (impeachment) legfőbb dokumentumai 1998-ban.

Az akkor huszonéves Monica Lewinsky azonnal botrányhősnővé vált, a támadások kereszttüzébe került. Sokan – köztük az ügy feminista kritikusai – azt nehezményezik, hogy a lány pokoljárása és Clinton bűnbánással egybekötött rehabilitálása nem volt arányos, és egyáltalán nem volt fair.

Monica Lewinsky a megaláztatások ellenére továbblépett, saját céget alapított és a cyberbullying elleni aktivistává vált, most a motivációs előadásairól híres.

Linda Tripp annak idején a Pentagonban, a védelmi minisztériumban dolgozott, és a 24 év korkülönbség ellenére is baráti viszonyt ápolt Lewinskyval.

1997-től kezdve folyamatosan rögzítette a fiatal nővel folytatott telefonbeszélgetéseit, majd az összes hangszalagot átadta Kenneth Starr különleges ügyésznek, aki a Clinton elleni vizsgálatot vezette. Tripp volt az, aki elmondta, hogy Lewinsky megőrzött egy ruhát, amelyet állítólag egy szexuális aktus során Bill Clinton elnök szennyezett be.

A skandalum és nyomában az impeachment-eljárás során Bill Clintont azzal vádolták, hogy eskü alatt hazudott a kongresszusban a Lewinskyhoz fűződő viszonyáról.

A republikánus többségű képviselőház vádemelése után azonban a szenátus felmentette Clintont, így nem távolították el őt a Fehér Házból. Több amerikai politikai elemző is azt tartja a botrányról, hogy ez volt az amerikai politikai élet végletes megosztottságának a kezdete.

Linda Tripp végig azt állította, hogy "hazafias elkötelezettségből" adta át a hangszalagokat Kenneth Starrnak. 2001-ben, Clinton elnökségének utolsó napján, elbocsátották a Pentagonból, ezt követően boltot nyitott a férjével Virginiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter felszólította Orbán Viktort, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot öccse „üzelmeiről”
A Tisza Párt vezetője választ követel a miniszterelnöktől, aki korábban sem volt hajlandó testvére, Orbán Áron üzleti ügyeiről beszélni.


Magyar Péter a Facebook-oldalán tett közzé egy posztot, amelyben Orbán Viktor öccséről ír. Mint írta, a képen a miniszterelnök testvére látható, aki fegyverkereskedő céget üzemeltet, miközben

miközben a kormányfő a békéről és a migráció veszélyeiről beszél.

A politikus felszólította a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul tájékoztassa a nyilvánosságot a testvére „üzelmeiről”.

Kedden a 444.hu jelentetett meg egy cikket arról, hogy Orbán Viktor öccse, Orbán Áron évekkel ezelőtt egy oroszokhoz bekötött ügynökkel járt fegyvergyárakban, fegyverekről tárgyalni. Bár a 2019-es körútból végül nem született üzlet, Orbán Áron 2022-ben lett a Multi Shoot Zrt. ügyvezetője, majd 2024 decemberében az egyedüli tulajdonosa lett.

Orbán Viktor korábban a testvérét érintő parlamenti kérdésekre úgy reagált, hogy üzleti ügyekkel nem foglalkozik, és aki visszaélést sejt, tegyen feljelentést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
444: Orbán Viktor öccse egy oroszokhoz bekötött ügynökkel járt fegyvergyárakban, fegyverekről tárgyalni
A miniszterelnök testvére 2019-ben a Multi Shoot Zrt. képviselőit kísérte el Csehországba és Szlovákiába. Bár az útból nem lett üzlet, Orbán Áron 2024 decemberében a fegyvercég egyedüli tulajdonosa lett.


Gépkarabélyokat és lőszereket gyártó üzemekkel tárgyalt Csehországban és Szlovákiában 2019-ben a Multi Shoot Zrt. nevű magyar fegyverkereskedelmi cég. A vállalat egy 444 birtokába került dokumentum szerint fegyvereket, lőszereket, hírszerzési eszközöket és repülőgépeket akart beszerezni „fegyveres erőknek, légierőnek, tengerészetnek, rendőrségnek és hozzá köthető ügynökségeknek, valamint más gyártóknak és cégeknek”.

A körúton ott volt Orbán Áron, a miniszterelnök öccse is, aki az úton szintén részt vevő forrás szerint „mindenütt elmondta, hogy a miniszterelnök testvére”

– írja a lap.

A tárgyalásokat a cég megbízásából az a Mikuláš Nádaši szervezte, aki a csehszlovák titkosszolgálat, az ŠtB egykori, orosz kapcsolatokkal is rendelkező ügynöke volt. Nádaši 1936-ban született a Felvidéken, majd állami gondozottként beszervezte az állambiztonság. JEGE fedőnéven futott, és a hírhedt Omnipol állami külkereskedelmi vállalat ügynökeként a csehszlovák hadiipar termékeivel kereskedett. Ügynöklisták szerint dolgozott az orosz KGB-nek és a német BND-nek is, utóbbitól a források szerint nyugdíjat is kapott.

Nádaši a rendszerváltás után is fegyverkereskedő maradt, idős korában magyar nőt vett feleségül, és Cegléden telepedett le. Három éve halt meg Prágában, hamvai azóta is egy ügyvédi irodában vannak letétben.

Bár a 2019-es körútból végül nem született üzlet, Orbán Áron szerepvállalása a cégben a 444 szerint nem volt véletlen. Papíron csak 2022-ben lett a Multi Shoot Zrt. ügyvezetője, majd 2024 decemberében a tulajdonosa, de a kötődése korábbra nyúlik vissza.

A Multi Shoot 2018-ban olyan telephelyet jegyzett be, ami 2021 óta Orbán Áron hivatalos lakcíme is, 2021-ben pedig lőteret kezdtek építeni a miniszterelnök öccsének szécsénkei földjén. Orbán Áron a közösségi médiában már azelőtt sajátjaként beszélt a cég által üzemeltetett Global Arms Hungary nevű fegyverboltról, hogy formálisan bármilyen tisztsége lett volna a vállalkozásban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Sajtóhír: nem indul a választáson az MSZP, de Kunhalmi Ágnesék egyéniben mégis megpróbálják
A Magyar Nemzet szerint Komjáthi Imre pártelnök a tagságnak az önkénteshiánnyal indokolta a döntést. A párt országos listát sem állít, de ismert politikusai, mint Hiller István, egyéni körzetekben indulhatnak.


Nem indul a tavaszi országgyűlési választáson a Magyar Szocialista Párt – írta a Magyar Nemzet. Az értesülés egybevág a HVG információival is.

A lap szerint Komjáthi Imre pártelnök arról tájékoztatta a tagokat, hogy

nincs elég önkéntesük az aláírásgyűjtéshez és a kampányhoz. A párt támogatottsága is mélyponton van, így feltehetően az országos lista állítása is esélytelen lenne.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a szocialisták nem a Tisza Párt javára lépnek majd vissza. A Medián januári kutatása szerint az MSZP tábora már egy százalék alatti.

Ennek ellenére egyéniben többen is rajthoz állhatnak a választáson, így például Kunhalmi Ágnes Dél-Pesten, valamint Hiller István Pesterzsébeten és Soroksáron.

Több szocialista politikus már el is hagyta a pártlogót a kommunikációjában. Ilyen például Vajda Zoltán, aki „Győztes. Független. Rendszerbontó.” szlogennel jelentette be újraindulását. A Csongrád-Csanád 1-es választókerületben induló Szabó Sándor is inkább függetlenként ajánlja magát.

A mostani értesülés fordulatot jelent, a párt ugyanis tavaly novemberben még azt közölte, hogy mind a 102 körzetben indít jelöltet és országos listát állít. Az ellenzéki térfélen nem az MSZP az első, amelyik a nemindulás mellett dönthet: a Momentum már tavaly júniusban bejelentette, hogy nem vesz részt a választáson, az LMP pedig idén januárban határozott ugyanígy.

FRISSÍTÉS: Az MSZP elnöke, Komjáthi Imre cáfolta a visszalépést.

A párt azt közölte, hogy a sajtóban szivárogtatotthoz hasonló döntésről nincs szó. Komjáthi Imre elmondása szerint az MSZP elnöksége szerdán hívja össze a párt kongresszusát február közepére, ahol majd döntenek az indulásról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Belső háború Érden: Orbán Viktor jelöltjének javaslatára feloszlatták a helyi Fideszt
A Fidesz Országos Választmánya Kardosné Gyurkó Katalin javaslatára oszlatta fel az érdi szervezetet a júniusi önkormányzati kudarc után. A döntés szerint a csoport alkalmatlanná vált a választási felkészülésre, és új csapat veszi át a helyét.


Alig három hónappal az április 12-i országgyűlési választások előtt feloszlatta a Fidesz Országos Választmánya a párt érdi szervezetét. A lépést a párt helyi képviselőjelöltje, Kardosné Gyurkó Katalin miniszterelnöki biztos kezdeményezte, aki szerint a szervezet alkalmatlanná vált a választási felkészülésre.

„Támogatásommal a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Országos Választmánya feloszlatta az érdi szervezetet”

– jelentette be a hírt Kardosné. A hvg.hu által megszerzett, párttagoknak szóló értesítés azonban már árnyaltabb képet fest: a dokumentum szerint

a 2024. júniusi önkormányzati választási kudarc után „tartósan megbomlott a belső egység”, a kialakult helyzet pedig „súlyosan sérti a Szövetség érdekeit és jó hírét”.

Az indoklás szerint a helyi csoport „a közelgő újabb országgyűlési választásokra való felkészülésre alkalmatlanná vált”, ráadásul több tagja már régóta nem vett részt a szervezet életében, és a tagdíjat sem fizette. A pártvezetés végül megállapította, hogy „a számos szabálytalansággal terhelten működő csoport teljes és átfogó megújítása […] nem képzelhető el annak feloszlatása nélkül.”

Kardosné a megújulás szükségességét hangsúlyozta. Mint fogalmazott,

„egy hatékonyabb, konstruktívabb, mentalitásában és stílusában is megújult érdi Fideszre” van szükség, aminek alapfeltétele, hogy új emberek lépjenek előre.

Hozzátette, az új csapat már készen áll. Köszönetet mondott az országos vezetésnek, mert szerinte „alig három hónappal az országgyűlési választások előtt egy ilyen döntéshez komoly elkötelezettség és politikai bátorság szükséges”. Bár elismerte a szervezet korábbi eredményeit, úgy látja, a megújulás elkerülhetetlen, mert „valami megváltozott”.

A feloszlatás valódi okát a belső konfliktusokban látja, legalábbis erről írt a Kövér Lászlónak küldött javaslatában, amelyben úgy fogalmazott: „a belső konfliktusok magva, véleményem szerint csak az érdi Fidesz feloszlatásával, majd újjászervezésével orvosolható.”

A mostani döntés előzménye egy fontos személycsere volt a választókerületben: Kardosné Gyurkó Katalin vette át a képviselőjelölti posztot a körzetet addig képviselő Aradszki Andrástól. A Szabad Európa információi szerint

Aradszki szeretett volna újraindulni, és lecserélése a helyi KDNP-ben is kisebb lázadást okozott, de a döntést ez nem befolyásolta, mivel Kardosnét személyesen Orbán Viktor választotta ki a feladatra.

A 47 éves politikust novemberben nevezték ki a gyermekvédelmi nevelőszülői rendszer és az örökbefogadás koordinációjáért felelős miniszterelnöki biztossá. Polgármesterjelöltként 2024-ben súlyos vereséget szenvedett Érden, ahol mindössze 32 százalékot szerzett az ellenzéki Csőzik Lászlóval szemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk