Megérkeztek az első fagyok, kedden esőkabátra is szükség lesz
Októberrel megérkezett a fagyos éjszakákat hozó őszi idő. Hétfő hajnalra a fagyzugos részekre már talajmenti fagyokat ígértek, és a hajnali hőmérsékletek is alacsonyak voltak.
Még egy napig élvezhetjük napközben a kellemes, napos időt, majd egy csapadékzóna érkezik, és a hőmérséklet is csökken. A hét közepén visszatér a jobb idő, de a hétvégére újabb lehűlés várható.

Hétfőn is a napsütésé lesz a főszerep, csak a középső tájakon növekedhet meg kissé a felhőzet, csapadékra azonban sehol sem kell számítani. Napközben a Dunántúl északi felén fordulhatnak elő élénk délies széllökések. Délután 17-21 fokos csúcsértéket mérhetünk.
Kedden szükség lesz az esernyőkre, mert hétfő estétől északnyugat felől felhők érkeznek, és keddre beborul az ég, napközben pedig északnyugat felől egyre többfelé elered az eső, helyenként egy-egy zápor is kialakulhat. A csapadékmező a keleti, délkeleti tájakat csak az esti órákban érheti el. Feltámad a délnyugati szél, amely késő délutántól északnyugat felől egyre nagyobb területen északnyugatira fordul. Enyhébb lesz a hajnal, csak néhol csökkenhet 5 fok alá a hőmérséklet. Napközben 13-23 fokot mérhetünk, délen, délkeleten várható a legmelegebb.
Szerdára kelet felé távozik a csapadékmező, hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. A helyenként élénk szélben délután 16-20 fok valószínű.
Csütörtökön a feltámadó délnyugati szélnek köszönhetően a változóan felhős-napos időben a déli tájakon már 20 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet, napközben számottevő csapadék nem várható, kisebb zápor csak északon, északkeleten alakulhat. Az élénk délnyugati szelet helyenként erős lökések is kísérhetik. Délután 17-22 fokot mérhetünk.

Pénteken visszatér a csapadékos idő, többfelé esőre, záporra kell számítani, erős északnyugati széllel, 11-15 fokos maximumokkal.
Forrás: Időkép
Fotók: Harmath Bea