A Rovatból

„Megszerettem magam, és ez megmentette az életemet” – az egykor anorexiás lány ma duci és egymillióan követik

A 25 éves Megan Crabble életét egy Instagramon látott nő fotója változtatta meg.
Mirror - szmo.hu
2019. március 03.



A ma már egymilliós követőtáborral büszkélkedő "ducilány", Megan Crabble a Mirror magazinnak vallott őszintén anorexiájáról, és arról, mi fordította át önkínzó életét az önszeretetbe és a boldogságba.

"Négy éves se voltam, amikor már a súlyom miatt aggódtam. Láttam, hogy vaskosabb vagyok, mint a többi kislány. Elkezdtem figyelni, hogy a combjaim összeérnek-e ülés közben. Úgy éreztem, ez csúnya, ezért diétába fogtam. Öt évesen már profi fogyókúrázó lettem, és a szüleim észre se vették. Tinédzser koromig alig ettem, iszonyatosan kemény edzésekkel kínoztam magam.

15 éves koromban aztán a családom - főként édesapám, aki olyan fontos támasz az életemben, mint egy kőszikla - kiszúrta, hogy valami nincs rendben. Akkor már csont és bőr voltam. Orvoshoz vittek, aki szinte azonnal anorexiával diagnosztizált. Hónapokig kezeltek a kórházban, és mivel viszonylag hamar visszahíztam a normális súlyomra, kiengedtek.

Csakhogy az anorexia nem attól függ, hány kiló vagy. Ez a betegség a fejedben van. Amint hazaértem, máris a cérnavékony lányokat kezdtem vizslatni az Instagramon. És újra jött az önkínzó fogyókúra, meg az edzések.

Talán soha nem szabadulok ettől a szörnyű betegségtől, ha egy reggel egy durva kardió-edzés után nem látok meg az Instán egy fotót. Véletlenül. Egy piros bikinis nő volt, duci, narancsbőrös, hurkák itt-ott, de annyira nevetett, és olyan boldognak látszott, hogy az agyamban ettől a látványtól "átkattant" valami.

Onnantól kezdve egyre több plus-size lányt nézegettem. És a pozitív testképért küzdő nők között, a közösségi oldalakon egy csomó barátra leltem. Sokat cseteltünk, kihívásokat állítottunk fel egymásnak: pl. posztolnunk kellett magunkról egy olyan "husis" fotót, amelyet azelőtt soha nem mertünk volna.

Egyre bátrabb lettem, és szépen, lassan megszerettem a testemet. A narancsbőrömet. A pocakomat. A hurkáimat, a redőimet. Az életem, amelyet addig kizárólag a diéta és a folyamatos szégyenérzet vezérelt, megváltozott. A kaja többé nem volt ellenség. Mert én magam sem tekintettem többé önmagamat, a testemet ellenségnek. Akkor határoztam el, hogy ha nekem sikerült meggyógyulnom, másnak is segíthetek ebben."

Megant azóta több, mint egymillióan követik az Instagramon, és a fotói, életigenlő bejegyzései rengeteg erőt adnak másoknak. Igen, kap sok becsmérlő beszólást, kritikát is, de nem törődik vele.

"Ha egy lány azt írja nekem, hogy az én hatásomra evett aznap rendesen, úgy érzem, már megérte. Az éretlen, irigy fröcsögőknek pedig azt üzenem, hogy csak az idejüket vesztegetik. Mert sz...rok a véleményükre" - jelentette ki a fiatal lány.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

AD | Every year I let go of another lie about what I "should" be wearing for my body type and step out in whatever the hell makes me happy. Flattering used to mean whatever made me look smaller. Now it just means whatever makes me feel like the 10/10 goddess I am, flat stomach not required ?? • This year I've been asked to be a speaker at Bristol Fashion Week and I am READY to talk all things body confidence, style & why any rules about what we 'should' be wearing for our body type really are lies! I'll be there Wednesday 3rd and also Sunday 7th April, and I'll put the ticket link in my stories now if you wanna check it out ? here's to a whole lot less hiding away, and a whole lot more minidresses this summer ????? #BFWF #feeluplifted • [Image description: Megan is standing on a balcony overlooking a river, she's wearing a yellow gingham minidress and rainbow wedges. Her hand is on her hip and she's smiling at the camera with a carefree expression]

Megan Jayne Crabbe ? (@bodyposipanda) által megosztott bejegyzés,


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Lengyel Tamás: Orbán Viktort sosem érdekelte az ország, sosem érdekelték az emberek
A színművész a közösségi oldalán fejtette ki véleményét Orbán Viktor döntéséről. Szerinte a miniszterelnök azzal, hogy nem veszi át a parlamenti mandátumát, elárulta, hogy kizárólag a saját hatalma érdekli.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



Lengyel Tamás a Facebookon fejtette ki véleményét arról, hogy Orbán Viktor nem veszi át parlamenti mandátumát. A színművész szerint „Orbán Viktornak több mint 16 év miniszterelnökség után ciki CSAK képviselőként beülni a parlamentbe.” A poszt írója úgy véli, hogy

a miniszterelnök döntése a hatalmas hiúságán túl azt is igazolja, hogy számára mindig is a saját személye volt a legfontosabb,

és soha nem vette figyelembe mások véleményét vagy elvárásait.

Lengyel Tamás állítása szerint a kormányfőt „sosem érdekelte az ország.”

Hozzáteszi, hogy „sosem érdekelték az emberek.” Ezt a gondolatot azzal a kijelentéssel árnyalja, hogy még azok sem, „akiket a saját közösségének hív.” Lengyel Tamás véleménye szerint a miniszterelnököt egyedül a saját érdekei és egója motiválták.

Ahogy fogalmaz: „A fókusz kizárólag a saját gyarapodása, növekedése és az egójának kivetülése, vagyis a hatalom volt.”

A bejegyzést azzal a gondolattal zárja, hogy mindez eddig is sejthető volt, de szerinte ez a lépés egyértelműen igazolja a korábbi feltételezéseket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Nem voltam tisztában azzal, kik laknak az ingatlanban” – elárverezték a körmendi gyerekgyilkos lakrészét
Tánczos Gábor körmendi lakásának felét bűnügyi költségtartozás és adóhátralékok miatt adták el egy online árverésen. A családnak azonban egyelőre mégsem kell kiköltöznie.


Huszonnyolc évvel a körmendi gyermekgyilkosság után elárverezték az ügyben elítélt Tánczos Gábor otthonának rá eső, fele tulajdoni hányadát. A lakásrész több mint 7,5 millió forintért talált vevőre egy budapesti licitálónak köszönhetően – írta a Blikk.

Az árverésre Tánczos Gábor 3,5 millió forintos bűnügyi költségtartozása és egyéb adóhátralékai miatt került sor.

Az új tulajdonos elmondása szerint nem volt tisztában azzal, kik laknak az ingatlanban.

Mivel csak a lakás fele került kalapács alá, és Tánczos édesanyjának haszonélvezeti vagy tulajdonjoga védi a bentlakást, a családnak egyelőre nem kell kiköltöznie.

A végrehajtási folyamat tavaly februárban indult, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal online felületén árverésre bocsátották a tulajdonrészt. Akkor a becsértéket 7,56 millió forintban, a minimális ajánlatot pedig 5,67 millió forintban határozták meg.

A körmendi gyermekgyilkosság a magyar kriminalisztika egyik legtöbbet vitatott esete, amelyben a bíróság Tánczos Gábort találta bűnösnek a 11 éves H. Zsófia 1998. április 1-én elkövetett megölésében.

Az ügy a mai napig megosztja a közvéleményt. Tánczos édesanyja és támogatói kitartanak a férfi ártatlansága mellett, és kényszer hatására tett vallomásokról beszélnek.

Ezzel szemben Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredes, az ügy egykori vizsgálója továbbra is a bűnösség mellett érvel, emlékeztetve arra, hogy Tánczos tizenhat alkalommal ismerte be a tettét, mielőtt visszavonta volna vallomását.

Tánczos Gábort 2002. február 5-én jogerősen 13 év szabadságvesztésre ítélték, amiből jó magaviselete miatt 2008-ban szabadult.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Előkerült egy videó Szájer Józsefről, ahogy 1989-ben beszélt a Fidesz terveiről
Az 1989-es BBC-riport a rendszerváltás előtti magyar fiatalokról szól. A felvételen a Fideszt még egy, a hatóságok által akadályozott nem hivatalos csoportosulásként mutatják be.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. április 26.



Előkerült egy ritka felvétel az ifjú Szájer Józsefről, amin a Fidesz megalakulásáról és céljairól beszél. A BBC Archive YouTube-csatornája pénteken tette közzé azt a részletet, amely a brit közmédia 1989-ben sugárzott, a magyar tinédzserek életét bemutató dokumentumfilmjéből származik.

A Nick Thorpe, a BBC budapesti tudósítója által készített riportban megszólal egyebek mellett egy IX. kerületi lakótelepen élő, R-GO-t hallgató fiú, László, és egy újságírói pályára készülő, KISZ-táborban edződő lány, Gabriella is.

A film legérdekesebb része azonban a frissen alakult Fiatal Demokraták Szövetségét mutatja be. „A Kommunista Ifjúsági Szövetség bírálata arra vezérelt néhány diákot, hogy hozzanak létre egy nem hivatalos csoportosulást, a Fideszt, a Fiatal Demokraták Szövetségét. Eleinte a rendőrség megpróbálta megakadályozni őket, de úgy tűnik, megmaradnak” – hangzik el a narráció, mielőtt feltűnik Szájer József, akit az új, még iroda nélküli szervezet egyik vezetőjeként mutatnak be.

Szájer angolul vázolta fel a céljaikat:

„Olyan Magyarországot akarunk, ahol nincs ellenőrzés fentről minden polgár felett. Szabad polgárokat akarunk, akik (…) szabadon élhetnek, szervezkedhetnek, újságokat adhatnak ki, és azt tehetik, amit akarnak, bármiféle ideológiai korlátozás és ellenőrzés nélkül.”

A felvétel történelmi hátteréhez tartozik, hogy a Fideszt 1988. március 30-án alapították a Bibó István Szakkollégiumban, és az első időszakban 1988 áprilisában a rendőrség több alapítót is figyelmeztetésben részesített.

A teljes dokumentumfilm korábban is elérhető volt már az interneten, de a BBC hivatalos archívuma most külön klipként emelte ki a rendszerváltás előtti hangulatot megidéző részletet – írta a 24.hu vasárnap. Az eredeti adás időpontjáról eltérő adatok keringenek: míg az IMDb 1989. január 12-ét említ, a BBC hivatalos műsorújság-archívuma szerint a filmet január 13-án mutatták be.

A teljes videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megdöbbentő videó: fényes nappal driftelt egy autó a belvárosban, majd megindult a forgalommal szemben – Szujó Zoltán sem hagyta szó nélkül
A sportriporter egyetért azzal, hogy az ilyen eseteket a legszigorúbban kell büntetni. Ugyanakkor néhány ötletet is adott a megoldáshoz.


Elképesztő „produkciót” mutatott be egy autós Budapest belvárosában. A Lánchíd pesti hídfőjénél, a körforgalomban driftelt csikorgó kerekekkel, majd a gyalogátkelőnél visszapördült és elindult szembe a forgalommal, miközben több autó is szabályosan haladt a két sávban.

Végül újabb hangos kerékpörgetéssel visszafordult és hasonló módon, nagy sebességgel távozott.

A videóhoz sokan szóltak hozzá. Többek között Szujó Zoltán is. A sportriporter azt írta:

„Teljes mértékben egyetértek Vitézy Dáviddal abban, hogy ezt a legszigorúbban kell büntetni. Ezzel párhuzamosan kedvező árú pályanapokat kell meghirdetni a 3 »nagy« pályán (Hungaroring, BalatonPark, Pannóniaring), valamint néhány kisebben.

Az ún. »amatőr«, pl. régi reptereken tartott eseményekre pedig biztonsági megfigyelőt/felelőst kell küldeni. Ennek az egésznek az összköltsége elenyésző a sport egészére költött milliárdokhoz képest.”

VIDEÓ: A veszélyes mutatvány


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk