KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Még több gyereken segítenének a sportolók, akik maratont is futottak már együtt a futókocsis Mikivel

A 2019-es célokat most alakítják ki, szeretnének minél több sportolót maguk mellé állítani.


Korábban már a Szeretlek Magyarország is írt Nádudvari Péter Jószolgálat-díjas gyógypedagógus és jótékony sportoló kezdeményezéséről, a Team Mikiről, amely a napokban ünnepli egyéves születésnapját.

2018-ban Miki két sorstársát is tudták támogatni, összesen 613 000 forinttal.

Nádudvari Péter elmondta: a következő versenyeket teljesítették közösen, futókocsi segítségével:

- Generali Runner's World Run (2018. április 22.), a teljes maratoni táv (42,2 km)

- újHÁZ Centrum Napfelkelte Félmaraton (2018. augusztus 19.), a teljes félmaratoni táv (21,1 km)

- Balatonman Balatonfüred középtávú triatlon (2018. szeptember 15.), 1,9 km úszás - 92 km kerékpár (1168 méter szintemelkedés) - 21,1 km futás (150 m szintemelkedés), ebből a futást együtt.

"Nagy örömünkre a duó tágabb értelemben vett csapattá is alakult, hiszen több jótékony kerékpáros (Raúl Durán, Michael Jimenez, Király Eszter, Kun Dávid és Németh András) illetve futó: Kiss Piroska, Lipták Niki és Szabó Pál Szasó is csatlakozott, hogy megvalósítsa Miki álmát, méghozzá egy-egy gyermeket, illetve részükre szervezendő élményterápiás programot támogatva"

- mondta Péter.

Az egyik születésnapi ajándékunkat az előző hétvégén kapták meg: a TV2 Akadémiáján végzett Baumgartner Benita róluk forgatta a vizsgafilmjét:

A 2019-es célokat most alakítják ki, szeretnének minél több sportolót maguk mellé állítani. Jelentkezni a [email protected] e-mail címen lehet.

Az első tavaszi versenyig pedig a Team Miki szakmai háttértámogatását adó Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány Adománybank elnevezésű oldalán lehet támogatni a fiút és sorstársait:

Így kezdődött:

Nádudvari Péter gyógypedagógus Jószolgálat-díjas jótékony sportoló énektanára volt egy súlyos betegséggel küzdő kisfiúnak, Katona Miklós Patriknak. Gyógykezelése támogatása céljából ultramaratonokat futott, amelyek kilométereit meg lehetett vásárolni, a bevétel Miki gyógyulását segítette elő. A fiú már akkor megfogalmazta élete egyik legfontosabb célját: ha meggyógyul, ő is szeretne jótékony sportolóként súlyosan beteg gyerekeken segíteni.

Miki állapotváltozását illetően még nem lehet jóslatokba bocsátkozni, nem tudni azt, hogy mikor lesz képes önállóan sporttevékenységet végezni. A szándéka szándék viszont azonnali megvalósítást kívánt. Korábban már teljesítettek közösen versenyeket futókocsi segítségével, gondolták, Miki álma ebben a formában valóra válhat. Ahogy ő fogalmazott:

"Amikor Petivel versenyzünk, kicsit úgy érzem, mintha én is futnék. Akkor a kerekesszéket is elfelejtem. A legjobb pedig ebben az, hogy így tudok segíteni a barátaimon."

Így alakult meg tavaly januárban a Team Miki – duplán gyógyító kilométerek. A csapat közösen, futókocsi segítségével teljesített kilométerei megvásárolhatóak Miki valamelyik barátjának, sorstársának gyógyulását támogatandó. A közösen teljesített versenyek Mikinek lelki épülést hoznak, a támogatottaknak pedig hozzájárulást a gyógykezelésekhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Rejtett kamerát szerelt a női mosdóba az M4-en: egy apa és a lánya lélekjelenléte buktatta le a 49 éves férfit
A 49 éves abonyi férfit a Ceglédi Rendőrkapitányságra állították elő, miután egy bejelentés alapján azonosították. A gyanúsított beismerő vallomást tett.


Az M4-es autóút egyik pihenőjében egy fiatal nő gyanútlanul lépett be a női mosdóba, de ott egy idegen férfival találta szemben magát. A váratlan helyzet percek alatt vett sötét fordulatot: miután az ismeretlen sűrű bocsánatkérések közepette távozott, a lány egy falra szerelt, a fülkét pásztázó rejtett kamerát vett észre. A felismerést azonnali cselekvés követte, az édesapja habozás nélkül tárcsázta a segélyhívót. A vonal túlsó végén a diszpécser egy dühös, de rendkívül határozott szülőt hallott.

„Az M4-en kamerákat szerelgetett fel a női WC-be egy csávó, elmenekült” – mondta az édesapa a nyilvánosságra hozott hangfelvételen.

A történet február végén kezdődött a Pest vármegyei szakaszon található pihenőhelyen. Miután a fiatal nő a mellékhelyiségben szembetalálta magát az idegennel, a férfi látszólagos zavara és gyors távozása pillanatnyilag megnyugtatta. A megkönnyebbülés azonban csak másodpercekig tartott. Amikor jobban körülnézett a fülkében, kiszúrta a falra rögzített apró optikát. A tettes eközben még egyszer visszatért a mosdóba, valószínűleg azért, hogy eltüntesse a nyomokat, majd sietve beült az autójába és elhajtott a helyszínről. Az édesapa azonnal a mosdóba sietett, de addigra az elkövető már magával vitte az eszközt. A szülő azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és értesítette a hatóságokat.

A gyors adatgyűjtés és a rendelkezésre álló információk elemzése rendkívül hamar elvezetett a feltételezett elkövetőhöz.

A nyomozók mindössze néhány óra leforgása alatt azonosítottak egy 49 éves abonyi férfit.

A házkutatás során a nyomozók módszeresen átfésülték az abonyi ingatlant, és számos olyan tárgyi bizonyítékot találtak, amelyek egyértelműen a bűncselekményhez kötik a férfit. A rendőrök lefoglaltak több tekercs kétoldalú ragasztószalagot, amelyeket a tettes a kamera csempére rögzítéséhez használt, valamint azokat a szerszámokat és eszközöket is, amelyek a felszereléshez kellettek. A fizikai eszközökön túl a hatóságok informatikai berendezéseket, köztük laptopokat és a gyanúsított mobiltelefonját is magukkal vitték.

A kihallgatószobában a 49 éves férfi nem tagadta a vádakat. Részletes beismerő vallomást tett a nyomozóknak, és pontosan elmondta, hogyan helyezte el a rögzítőeszközt az autópálya melletti illemhelyen.

A motivációját firtató kérdésekre azt a magyarázatot adta, hogy cselekedete mögött „egy betegség” áll. A ceglédi rendőrök személyes adattal visszaélés gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást a férfi ellen, aki a nyomozás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Videó: ruandai gyerekek éneklik a KFT Afrika című dalát
A ruandai gyerekek örömmel és elképesztő fantáziával dolgozták fel a KFT dalát. Az egész egy magyar önkéntes ötletéből indult, de ami utána történt, arra senki sem számított.


A KFT legendás slágerét, az Afrikát éneklik magyarul ruandai utcagyerekek egy videón, ami február elején valósággal letarolta a magyar internetet.

A megható produkció mögött azonban egy sokkal mélyebb történet húzódik meg. A Közel Afrikához Alapítvány számolt be arról, hogy

a felvétel ötlete egy magyar önkéntestől, Tóth Szabolcstól származik, aki megmutatta a számot a gyerekeknek. A többi már az övék: maguktól kezdték leszedni a magyar szöveget, majd jöttek az ötletekkel.

Eljátszották a puputevés részt, belevittek akrobatikát, sőt, az elejére egy edényeken dobolt ritmust is rögtönöztek. Minden, ami a videón látható, az ő kezdeményezésük és fantáziájuk eredménye.

A videóban szereplő gyerekeket a Közel Afrikához Alapítvány önkéntesei támogatják, együttműködve a helyi Akagera Good Neighbors szervezettel. A közös zenélés mellett a mindennapokban is segítik őket: korrepetálnak, sportolnak, drámajátékokat játszanak velük. A cél a stabil háttér megteremtése és az iskoláztatás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Tulipán tud kosarat keresni a boltban, felveszi a pénzérmét, illetve megmutatja, hol a kuka, a lift és a hívógomb” – ilyen az élet egy vakvezető kutyával
Kadelka Zsófia mesélt nekünk a látássérülteket érintő tabukról, a hétköznapi kihívásairól és arról is, hogyan lehet jól segíteni egy látássérültnek az utcán. Vakvezető labradorjával olyan erős kapocs tartja össze, hogy szinte érzik egymás rezdüléseit.
Tóth Noémi - szmo.hu
2026. február 13.



Kadelka Zsófi látóként nőtt fel a „boldog tudatlanságban”, és 21 évesen derült ki a betegsége egy szemészettől teljesen független kórházi kivizsgálás alkalmával, de pontos diagnózist csak egy-másfél évvel később kapott. Kiskora óta szemüveges volt, de két éve már azt sem hordja a látásromlás mértéke miatt. A látása ugyanis folyamatosan romlik, és nem tudni pontosan, hogy mennyi ideig fog még látni legalább fényeket és sziluetteket, ahogyan most.

A jelenleg 27 éves budapesti lány a képzőművészeti gimnáziumban szerzett textilműves végzettséget, és jelenleg passzív féléven van az ELTE Szociológia szakán. Aktívan dolgozik: HR területen, megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásával foglalkozik egy sportáruház központjában, emellett önkéntes a Baráthegyi Vakvezető és Segítőkutya Iskola Alapítványnál. Tulipán, a vakvezető kutyusa hű társa a mindennapokban.

– Mióta van neked ez a tüneményes labrador? Milyen folyamatokon kellett keresztülmenned ahhoz, hogy kaphass egy vakvezető kutyát? Hogyan zajlik egy ilyen jellegű összecsiszolódás a segítő kutyával?

– Tulipánnal három éve alkotunk egy csapatot. A diagnózis után egy rehabilitácós központhoz fordultam, és ők segítettek beadni a kutyaigénylést – nekem ekkor már olyan szinten volt a látásromlásom, hogy igényelhettem kutyát. Egy átfogó kérdőív kitöltése után az alapítvány felvette velem a kapcsolatot. Először ekkor találkoztam Tulipánnal, akit „demo kutyaként”, csak kipróbálásra hoztak nekem. Első látásra szerelem született a találkozóból, és hamar igent mondtunk egymásnak. Ezután egy bentlakásos képzésen vettünk részt, és elkezdtük a közös munkát. Itt megtanultam a kutya irányítását, magát a közlekedést, a kutyaápolást és természetesen már itt elkezdődött a kapcsolódás, ami azóta tovább mélyült. Az igazi összecsiszolódáshoz idő és folyamatos odafigyelés, törődés, néhol hibázás, korrigálás is szükséges. Ez egy hosszabb folyamat. A képzés után hazavittem Tulipánt – pontosabban ő vitt haza engem –, és immár egy csapatként vágtunk neki a mindennapoknak. Heti rendszerességgel jött hozzánk a kiképző, és pár hónap után letettük a közlekedésbiztonsági vizsgát, ami által hivatalosan is elismert páros lettünk.

– Mondasz néhány konkrét példát, hogy miben és hogyan segít téged a kutyád a hétköznapi rutinjaid, életviteled során – a biztonságosabb közlekedésen túl?

– Amellett, hogy Tulipán nagyon jól végzi a munkáját, vannak dolgok, amik nem feltétlenül a közlekedéshez kapcsolódnak. Tuli kiváló tárgyfelvételben, és ez nagyon hasznos látássérültként: nem kell végigtapogatnom a talajt, ha valamit leejtek.

Tulipán nagyon szolgálatkész és legtöbbször magától a kezembe adja az elejtett tárgyat. Igen, pénzérmét is fel tud venni, és nem, nem nyeli le! A vakvezetőkutyák tudása nagyon összetett, és túlmutat a szoros értelemben vett közlekedésen.

Az alapvető fegyelem az alap, tudnak tárgyat felvenni. Tulipán tud kosarat keresni a boltban, illetve kukát is, ha szükséges, sőt, a liftet, illetve a hívógombot is megmutatja, hogy csak pár készséget említsek. Ha viszont félreteszem, hogy ő szolgálati kutya, egy olyan hű társ is, aki ott van velem a legnehezebb pillanatokban is. Ugyan nem tud beszélni, de olyan kifejező módon tudja elmondani, amit szeretne, hogy meg sem lepődnék, ha megszólalna. Olyan erős kapocs tart össze minket, hogy szinte érezzük egymás rezdüléseit – ehhez nincs szükség látásra.

– A sportáruház, ahol dolgozol, évente céges sportnapot tart, amelyen a közösségimédia-oldalad egyik posztja alapján ti is részt szoktatok venni. Milyen tapasztalataid vannak a munkahelyi közegben – az elfogadást és empátiát tekintve –, és mi az, ami a legnagyobb nehézséget jelenti számodra a munkavégzésed kapcsán?

– A diagnózisomat nem sokkal a Decathlon előtt kaptam, így ez volt az első munkahelyem, ahol el tudtam mondani, hogy mit, illetve mit nem tudok nyújtani, és hogy mire számíthatnak az állapotommal kapcsolatban. Ez a cég lehetőséget biztosított arra, hogy megmutassam, így is lehet.

Jelenleg a HR csapatban a megváltozott munkaképességű kollégákkal foglalkozom. A munkámban és azon kívül is fontos számomra ez a terület, érintettként pedig egy más perspektívát tudok behozni a munkába, képviselve a megváltozott munkaképességű kollégáimat. Ez nagy felelősség: nemcsak munkahelyi, hanem emberi oldalról is. Igyekszem a legjobbat kihozni a munkámból. Az emberi kapcsolódás, az általad is említett elfogadás és empátia fontos részét képezik a mindennapoknak. Tulipán érkezését az első perctől kezdve támogatták, és mindig jó hangulatban telnek az irodai napok. Szívesen veszek részt az éves Cégolimpiákon: Tulipánt és engem is feltölt, mind fizikálisan, mind mentálisan.

A legnagyobb nehézség nem feltétlenül csak a munkámat érinti. A világunk 85-90%-ban vizualitásra épül. Mivel az én látásom progresszív, az agyam folyamatosan gyűjti a beérkező információkat, ingereket, hogy a látásom által kiesett űrt betöltse. Ez rengeteg energiaigénnyel, folyamatos koncentrációval jár – egy mások számára mindennapi, egyszerű szituációban is. A mindennapokban teljesíteni, a magamtól elvárt színvonalat hozni sokszor kimerítő. Ez nem panasz, hanem tény. Olyan tabu, amiről többet kellene beszélnünk látássérültek esetében.

– Megesett velem, hogy át akartam segíteni egy fehér botos férfit az utcán, de ő hevesen ellenkezett, amikor megszólítás után belékaroltam. Sokszor előfordul, hogy az emberek jószándékból, akaratlanul is rosszat tesznek, vagy tudatlanságból rosszul segítenek másokon. Tudnál pár tanácsot adni, hogy hogyan lehet egy látássérültnek jól segíteni?

– Kicsit elmosolyodtam a kérdésen, mivel engem is kísértek már át zebrán és segítettek fel úgy metróra, hogy én nem akartam. Sokszor történik ilyen, de ki kell hangosítanom, hogy a szándék mindig jó, a segíteni akarásból ered, ami abszolút értékelendő. A legfontosabb a két utolsó szavad – jól segíteni.

Ha azt látod, hogy tanácstalan egy látássérült, akkor lépj oda hozzá, tedd a vállára a kezed és jól érthetően mondd azt, hogy „Szia! Szükséged van segítségre?”. Ha a válasz „köszönöm, nem!”, akkor bízz meg a látássérültben: lehet, hogy minden nap ezen az útvonalon jár, ismeri az adott zebrát. Ilyenkor fontos, hogy aki segítséget nyújt, az ne akarjon mindenáron segíteni. Látóként ijesztő lehet elképzelni, hogy hogyan lehet egy bottal biztonságosan eljutni A-ból B-be, viszont nekünk ez a közegünk, sok teendőt rutinból csinálunk.

Ha viszont a válasz igen, akkor ne fogjuk meg és húzzuk magunkkal a feltételezett cél felé. A legjobb, ha felteszed a második legfontosabb kérdést: „Hogyan segíthetek?”. Zebránál sokszor az is elég, ha szólsz, hogy mikor vált zöldre a lámpa, de ha tényleges kísérésre van szükség, akkor ajánld fel a könyököd, vagy a vállad, így a látássérült egy lépéssel mögötted le tudja követni a mozgásodat. Pro tipp: ha segítesz megtalálni a könyököd, egyikünk sem kerül kellemetlen helyzetbe, ha véletlenül rossz helyre nyúlok.

Több ember mondta már nekem, hogy inkább nem megy oda segíteni, mert kapott már nem kellemes elutasítást. A megnyilvánulásnak lehetnek különböző okai, hiszen mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más, csak rosszabbul látunk. Személy szerint azt gondolom, hogy nekünk, látássérülteknek hatalmas felelősségünk van a saját megítélésünkben. Azt gondolom, hogy a látássérülés nem lehet hivatkozási alap a goromba viselkedésre. És emiatt sokszor egy tapasztalat után minden látássérültet egy dobozba tesznek és nem individuumként kezelnek.

Személy szerint mindenkit arra bátorítok, hogy ne féljen odalépni és segíteni, még akkor sem, ha kiderül, hogy épp nincs rá szükség – lehet, hogy legközelebb pont rád várt az illető, és még beszélgethettek is egy jót, mire a célhoz értek.

– Volt olyan alkalom, amikor megpróbáltak átverni a fizikai hátrányodat kihasználva?

– Átverni nem próbáltak, viszont sokszor tapasztalom, hogy a látásom miatt értelmileg visszamaradottként, vagy gyerekként kezelnek. Volt, hogy összefutottunk az utcán egy ismerősömmel, és az illető édesanyámtól kérdezte meg sajnálkozva, hogy én hogy vagyok, miközben szemtől szemben álltunk egymással. Ügyintézésnél is volt már, hogy a pult másik oldalán lassan, tagoltan kezdtek beszélni hozzám. A látássérülés rengeteg kérdést felvet, sok félelmet és fura reakciót válthat ki a másikból. Ez mind eloszlatható kérdezéssel, és így könnyebben elkerülhetjük a kellemetlen helyzeteket.

Atrocitás többször ért már utcán, tettek megjegyzést a testemre, csaptak már a fenekemre. Ez alapvetően is nagyon megalázó és kiszolgáltatott helyzet, ami látássérüléstől függetlenül elfogadhatatlan. Ez az én helyzetemben egy másik szint, ugyanis én nem tudom szembesíteni az illetőt, elrohanni sem tudok, jóval kisebb az eszköztáram a megoldásra. Volt, hogy kétes alakok megkérdezték, hogy megvédene-e a kutyám, ha megtámadnának. Szerencsére erre nem került sor, de egy ilyen kérdéstől szerintem bárki gyomra összerándulna.

– És melyik volt a legemlékezetesebb eset, amikor meghatódtál valaki segítőkészségén, kedvességén?

– Az emberek nagyon segítőkészek és sokszor felvillanyozzák a napom. Talán azt is mondhatom, hogy a látássérülésem valamelyest visszaadta az emberekbe vetett hitem. Egy alkalommal édesanyámra vártam fél órát egy aluljáróban, mert késett a vonata, és ez idő alatt kilenc ember jött oda, hogy tud-e segíteni. Kétségkívül ez volt az egyik olyan alkalom, ami megmelengette a szívem. Erről egy poszt is született, ugyanis jó emberek márpedig léteznek!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk




Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk