HÍREK
A Rovatból

Még sosem haltak meg annyian ebben az évezredben hazánkban, mint tavaly

A KSH közölte a tavalyi halálozási adatokat, újabb lesújtó képet kaphattunk a koronavírus hatásairól. A házaságkötések száma ugyanakkor a rendezvények korlátozása mellett is emelkedett.


A koronavírus-járvány nagymértékben befolyásolta a tavalyi év demográfiai folyamatait; bár nőtt a születések száma, a halálozásoké még nagyobb mértékben emelkedett. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népmozgalom, 2020 című kiadványa szerint 2021. január 1-jén Magyarország lakosságának száma 9 millió 730 ezer volt, ez 39,6 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.

A KSH a kiadványt ismertető, az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében a fontos változások között említette a házasságkötések számának emelkedését és azt, hogy többen költöztek haza, mint ahányan elvándoroltak Magyarországról.

2020-ban a születések száma kismértékben, a halálozásoké jelentősen emelkedett - 92 233 gyermek született, és 140 900-an hunytak el - ez elgyorsította a természetes fogyás (48 667) ütemét, ami 20 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit

- írták. A népesség elöregedési folyamata továbbra is tart: idén január 1-jén száz gyermekkorúra csaknem 140 időskorú lakos jutott, szemben az előző évi 137-tel.

A tavalyi 92 233 újszülött 3,4 százalékkal (több mint 3 ezerrel) múlta felül a 2019. évi születésszámot. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a születésszám-emelkedést kizárólag a gyermekvállalási kedv növekedése eredményezte, mivel a szülőképes korú nők számának hosszabb távú csökkenése tovább folytatódott 2020-ban is.

A születésszám emelkedése mellett nőtt a teljes termékenységi arányszám is, az előző évi 1,49-ről 1,55-re. Szintén nőtt 2020-ban a házasságkötések száma, ennek köszönhetően 18 százalékkal több gyermek született házasságban - írták.

A közleményben idézték Kovács Marcellt, a KSH főosztályvezetőjét, aki azt mondta:

tavaly a gyermekek csaknem 70 százaléka született házasságból, 30 százaléka pedig házasságon kívül.

Hozzátette: ez jelentős változás az egy évvel korábbi 61-39, valamint a két évvel ezelőtti 56-44 százalékos arányhoz viszonyítva. A 2020. évi születésszám-emelkedést teljes egészében a házasságban világra jött gyermekek számának a növekedése eredményezte - tudatta a főosztályvezető.

A halálozások száma tavaly a KSH szerint számottevően emelkedett. 140 900-an haltak meg, 8,7 százalékkal (több mint 11 ezerrel) többen, mint 2019-ben, ez az elmúlt 21 év legmagasabb halálozási adata.

Tavaly 68 700 férfi és 72 200 nő hunyt el, többlethalálozások aránya 52-48 százalék volt.

A főosztályvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a természetes fogyás mértéke eltérő volt az ország különböző területein. Az 5 ezrelékes országos átlagnál jelentősen nagyobb - 7,3 és 10,2 ezrelék közötti - volt a népességcsökkenés Békés, Zala, Nógrád és Somogy megyében, az átlagosnál alacsonyabb születési és a magasabb halálozási ráták következtében.

Pest, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron megyében viszont - főleg az országosnál fiatalabb korösszetételből adódóan - viszonylag magas a születési és alacsony a halálozási arány, ennek következtében a legkisebb, 2,0 és 3,4 ezrelék közötti természetes fogyás ott következett be - mondta.

Tavaly az országnak három nagyobb területe volt, ahol a természetes fogyás ellenére a belföldi és a nemzetközi vándorlás együttes hatása miatt a lélekszám ténylegesen gyarapodott. Győr-Moson-Sopron megye mintegy 10,7 ezrelékes lakosságszám-növekedéséhez az átlagosnál magasabb belföldi és nemzetközi vándorlás egyaránt hozzájárult. Pest megye népessége csaknem 9,7 ezrelékkel növekedett, ebben főleg a belföldi vándorlás játszott meghatározó szerepet.

Kisebb mértékben, 1,7 ezrelékkel gyarapodott Somogy megye népessége, ami ugyancsak a belföldi vándorlás többletének köszönhető. A legnagyobb mértékű, 15,0 ezrelékes lakosságcsökkenés 2020-ban Budapestet érintette. A fővárosban a természetes fogyás mellett a belföldi és a nemzetközi vándorlás negatív egyenlege is mérsékelte a népesség számát - emelte ki Kovács Marcell.

A KSH szerint 2019-hez hasonlóan 2020-ban is pozitív egyenleget mutat a magyar állampolgárok vándorlása. 2020-ban 19 300 magyar állampolgár távozott külföldre, ami több mint 2000-rel kevesebb a korábbi évinél, és ezzel egy időben 23 100, korábban kivándorolt, Magyarországon született magyar állampolgár költözött vissza. Ők elsősorban Ausztriából (34 százalék), Németországból (24 százalék), illetve az Egyesült Királyságból (21 százalék) tértek haza.

A házasságkötések száma tavaly - a csoportos rendezvényeket korlátozó intézkedések ellenére is - emelkedett.

Mint írták, a tavalyi 67 301 házasságkötés 3,1 százalékkal, több mint 2000-rel múlta felül a korábbi év adatát. Ennél több házasságot utoljára 1986-ban kötöttek - fűzték hozzá.

A válások száma csökkent, 2020-ban a bíróságok 15 200 házasságot bontottak fel, ami 14 százalékkal, mintegy 2400-zal kevesebb az egy évvel korábbinál, és ez volt az 1950-es évek vége óta a legalacsonyabb számú válás.

A KSH szerint hosszabb idő óta megfigyelhető és tavaly is tovább csökkent a terhességmegszakítások száma, sőt a visszaesés üteme is gyorsult az előző évhez képest. A 2020. évi 23,9 ezer beavatkozás csaknem 1900-zal, azaz 7,3 százalékkal kevesebb volt, mint 2019-ben. A 2020-ra becsült 15,4 ezer magzati halálozás 6,6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - áll a KSH közleményében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Sokkoló videó: leszakadt a Szegedi Egyetem többtonnás tetőszerkezete a viharban – lakóházra hullottak a darabok
Elképesztően veszélyes helyzet alakult ki az orkán szerű szélben. Ennek ellenére a hírek szerint sérülés nem történt.


Az orkán erejű szél letépte a Szegedi Tudományegyetem egyik épületének tetőszerkezetét – a több tonnányi fém- és fatörmelék a szomszédos Derkovits fasor 13/A. alatti társasházra hullott, valószínűleg jelentős károkat okozva, írja a Szegeder.hu helyi hírportál.

A felvételek tanúsága szerint az SZTE épületének teljes födémszerkezete leszakadt, és a keletkezett törmelék szinte teljes egészében a szomszédos lakóépületre zúdult, a fatörmelék, bádoglemezek és egyéb építőanyagok egy része pedig az udvarra zuhant. A történtek kapcsán egyelőre nem érkezett hír személyi sérülésről.

A hatóságok azóta megkezdték a kár felmérését és a terület biztosítását.

Videón a döbbenetes eset:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Brutális károkat szenvedtek a balatoni vitorlások is – több Kékszalag-induló hajó is súlyosan megrongálódott
A Balatonra lecsapó óriási vihar nem kímélte a kikötőben horgonyzó hajókat. Többek indulása is veszélybe került a legendás versenyen.


[sz]Malinovszki András / Fotó:

Ahogy arról korábban írtunk, a Balatonnál különösen nagy károkat okozott a Nyugat-Magyarországot letaroló vihar. A helyenként 130 kilométer/órás szél nem kímélte a kikötőkben lévő hajókat sem.

A Principessa Sailing Team a Facebookon azt írta:

„Sajnos mi sem úsztuk meg... Fájó szívvel osztjuk meg veletek, hogy a Principessa ma súlyos sérüléseket szenvedett – a parton tomboló szél felborította a hajónkat. A Principessa most egy kis pihenőre kényszerül... de visszatérünk”

– szúrta ki az Index.

A helyzet azért is különösen súlyos, mert a megrongálódott hajók közül több indulna a csütörtökön rajtoló legendás Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon is.

A kamaszokból álló Raffica csapat hajója szintén nem úszta meg károk nélkül a vihart:

„Orkánerejű szél tombolt végig Balatonfüreden… Sajnos mindkét hajónkat felborította, a károk felmérése következik. Sajnos nem csak mi jártunk így…”

– írják.

Így járt a LISA501 is: „Sajnos a 150-170 km/h széllel érkező front minket sem kímélt. LISA-t állványostul döntötte fel, a parthoz való lekötések ellenére. Árbócunk 3 darabban. A károk felmérése következik. Szomorúak vagyunk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: „Ez valami krimi?” – így reagált Matolcsy György és az alapítványok ügyeire a miniszterelnök
A volt jegybankelnök és a miniszterelnök nem sokkal az ÁSZ feljelentése után egyeztetett. Orbán szerint Matolcsyval nem beszéltek a nyomozásról, de szívesen látja őt bármikor.


Matolcsy György és Orbán Viktor néhány nappal az után találkozott, hogy az Állami Számvevőszék feljelentést tett az ügyészségnél a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak gazdálkodása miatt, és közzétette a jelentését. A találkozóról a Telex számolt be.

Hétfőn a lap újságírói megpróbálták kérdezni Orbán Viktort a Megafon és a Digitális Szuverenitás Központ óbudai székháza előtt. Azt akarták megtudni tőle, hogy mit ajánlott Matolcsy György a szabad eltávozásért cserébe.

Orbán erre így válaszolt: „Ez valami krimi?”

Később arról beszélt, hogy Matolcsyt személyesen sokra tartja, de az MNB alapítványait érintő nyomozásról nem egyeztettek, mert szerinte az nem tartozik a kormányra. Azt mondta, a volt jegybankelnökkel monetáris és költségvetési kérdésekről egyeztetett az elmúlt évek során, jogi ügyben nem.

Orbán azt is elmondta, hogy Matolcsy távozása előtt és után is találkoztak, és „ha bekopogna holnap reggel, akkor is szívesen látná”. Bízik benne, hogy Matolcsy meg tudja védeni magát az alapítványi ügyben.

A miniszterelnököt kérdezték volna az öccse, Orbán Áron gyanús vízumügyeiről is, de ekkor már csak ennyit mondott a furgonjából:

„Másik krimi!”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lázár: Soha nem látott vihar bénította meg a vasúti közlekedést – fegyverszünetet kért a miniszter
Országszerte fák dőltek a sínekre, leszakadtak a vezetékek, a MÁV buszokkal próbálja menteni a helyzetet. Lázár János szerint napokig is eltarthat a károk helyreállítása.


Több videós poszttal is jelentkezett a hétfői vihar után Lázár János. Ahogy arról korábban írtunk, az országon végigsöprő zivatar akkora károkat okozott, hogy a MÁV arra kérte az utasokat, ha tehetik, még kedden is inkább a Volán buszjáratait vegyék igényben az utazáshoz, vagy halasszák el azt.

A közlekedési miniszter szerint jelenleg nincs olyan vasúti fővonal Magyarországon, amit ne ért volna kár. Lázár a többek között MÁV-Volán-csoport Havária Központjából jelentkezett be, ahol folyamatosan dolgoznak a viharkárok elhárításán és a közlekedés helyreállításán.

A politikus elmondta, hogy elsőként a fővonalakat próbálják felszabadítani, de a vasúti közlekedés helyreállítása napokat is igénybe vehet. Kiemelte, hogy minden rendelkezésre álló szabad autóbuszt mozgósítottak, jelenleg 200 busz segíti a MÁV-os közlekedést az országban.

Lázár hangsúlyozta, hogy senki nem sérült meg a közlekedési vonalakon, de minden közlekedési eszközt és pályát érintett a baj. A legtöbb gondot a sínekre dőlt fák és a leszakadt villamosvezetékek okozzák.

„A politikustársaimtól és a közélet résztvevőitől fegyverszünetet kérek és javaslok, tekintettel arra, hogy most arra van szükség, hogy mindenki támogassa a MÁV-nál és Volánnál dolgozókat”

– mondta.

A miniszter arra kérte az embereket, hogy mielőtt elindulnának, tájékozódjanak arról, milyen eszközzel tudnak célba érni. Hozzátette, hogy újabb viharzóna közelít Magyarország felé, és a következő napokban is erős viharokra kell számítani.

„A mai a MÁV történetének egyik legnehezebb napja: soha nem látott vihar tarolta le Magyarország nyugati, majd keleti részét”

– fogalmazott Lázár. „Senkit nem hagynak az út szélén, mindenkit el fognak szállítani, ám ezzel együtt türelmet kér.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk