HÍREK
A Rovatból

Még nincs bizonyíték a Janssen-vakcina és a vérrögképződés között az uniós gyógyszerügynökség szerint

A gyártó cég azonban - az amerikai felfüggesztést követően - bejelentette, hogy késlelteti a vakcinák leszállítását Európába. Azóta több ország is úgy döntött, hogy egyelőre nem kezdi meg a Johnson & Johnson vakcinájának alkalmazását.


Nincs bizonyíték arra, hogy összefüggés lenne a Johnson & Johnson koronavírus elleni vakcinája és a nagyon ritka vérrögképződéses esetek között, az oltóanyag pénteken megkezdett vizsgálatát az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) folytatja - közölte a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában az uniós gyógyszerügynökség kedden.

Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség pénteken kezdte meg a Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat által az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagával végzett beoltást követően jelentett nagyon ritka vérrögképződéses estek kivizsgálását, miután az Egyesült Államokban addig négy erre utaló esetet jelentetek.

Elmondták, a négy szokatlan véralvadással járó esetből egy a klinikai vizsgálat szakaszában, három pedig a vakcina beadását követően fordult elő az Egyesült Államokban. Az egyik eset halálos kimenetelű volt. Az uniós ügynökség közölte:

még nem világos, hogy van-e okozati összefüggés a Janssen oltóanyaga és a kisszámú vérrögképződéses eset között, ezért folytatja a megkezdett vizsgálatot, melynek eredményéről hamarosan tájékoztatást ad.

Az amerikai egészségügyi hatóságok kedden a Johnson & Johnson koronavírus elleni, egydózisú vakcinája alkalmazásának felfüggesztését javasolták, miután hat embernél néhány nappal az oltás után ritka, vérrögképződéses rendellenességek léptek fel.

Az EU-ba hétfőn érkeztek meg az első Johnson & Johnson-vakcinaszállítmányok, azonban

a vállalat az amerikai javaslatot követően bejelentette: úgy döntött, hogy késlelteti a vakcinák leszállítását Európába.

Egy név nélkül nyilatkozó uniós szóvivő a Reuters hírügynökségnek elmondta, az Európai Bizottság magyarázatot kért az amerikai gyógyszercégtől a "teljesen váratlan" bejelentésére a koronavírus elleni vakcina uniós szállításának késedelméről. A szóvivő szerint a hír váratlanul érte a brüsszeli testületet, a vállalat ugyanis korábban megerősítette, hogy június végéig 55 millió adag oltóanyagot szállít az Európai Unióba. Közölte, az Európai Bizottság kapcsolatba lépett a gyógyszercéggel, hogy tisztázza a szállítás késedelméről hozott döntését.

Sajtóinformációk szerint az Egyesült Államok döntését követően Belgium és Hollandia is úgy határozott, egyelőre nem kezdi meg a Johnson & Johnson vakcinájának alkalmazását. Hugo de Jonge holland egészségügyi miniszter hágai sajtótájékoztatóján azt közölte, országa fontolóra veszi, hogy a hét folyamán megkezdi-e a vakcina bevezetését. Arra számít, hogy az Európai Gyógyszerügynökség szerdán tájékoztatást ad vizsgálatának eredményéről - mondta. Az EMA keddi nyilatkozatában megerősítette, hogy a Jansen-vakcina előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.

Ideiglenesen felfüggesztette a vakcina beadását a Dél-afrikai Köztársaság is. Zweli Mkhize, az ország egészségügyi minisztere kijelentette: önkéntesen felfüggesztjük a további oltásokat mindaddig, amíg nem vizsgálják meg a megfelelő alapossággal, van-e okozati összefüggés a vérrögképződés és a Johnson and Johnson vakcina között.

Mint arról beszámoltunk, megérkezett a Janssen-oltóanyag Magyarországra kedden, az első szállítmány összesen 28 800 embernek elegendő vakcinát tartalmaz. A tervek szerint a Janssen-oltóanyagot honvédségi oltóbuszokkal viszik a kistelepülésekre, és várhatóan hétfőn kezdik meg az oltást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Legmagasabb szintű riadót rendelt el a NATO, felszálltak Kecskemétről a Gripenek egy izraeli utasszállító miatt
Azért riasztott a NATO, mert a Tel-Aviv–Prága járat nem vette fel a kapcsolatot a légiirányítással. A magyar vadászgépek az osztrák határig kísérték az utasszállítót, amely folytatta útját.


Magyar Péter számolt be arról, hogy egy izraeli utasszállító miatt riasztották a magyar Gripeneket.

„Egy izraeli Airbus A321-es utasszállító miatt nemrég a legmagasabb szintű riadót rendelt el a Magyar Honvédségnek a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja” – írta.

A poszt szerint a JAS–39 Gripen készültségi géppár azért emelkedett a magasba, mert a Tel-Aviv–Prága között közlekedő járat nem vette fel a kapcsolatot a civil légiirányítással.

„A Gripenek a felszállás után röviddel vizuális kapcsolatot létesítettek az utasszállító gép pilótáival, akik ezt követően felvették a rádiókapcsolatot a magyar földi irányítással” – tette hozzá.

A vadászgépek – az ilyenkor szokásos előírásoknak megfelelően – a légtérhatárig kísérték az utasszállítót, amely a repülési tervének megfelelő útvonalon 20:10-kor Ausztria irányába kilépett a magyar légtérből.

A riasztást követően a vadászgépek rendben visszatértek a kecskeméti repülőbázisra.

A bejegyzés azzal zárul, hogy az eset során a Magyar Honvédség légirendészeti készenléti szolgálata és a NATO-integrált légvédelmi rendszere hatékonyan működött.

Hétfőn az iráni–izraeli feszültség miatt a Wizz Air és az Austrian Airlines is ideiglenesen felfüggesztette több Tel-Aviv-járatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
F. O. - szmo.hu
2026. június 12.



"Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás, legalábbis a tervek nyilvánosságra kerültek" - kezdte videóját Németh Balázs a Facebookon. A fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy megszűnik a kamatstop, amit 2022 óta fenntartott az Orbán-ormány, így segítve a magyar családokat.

"Azóta ezt megerősítette a Pénzügyminisztérium is, valóban átalakítják a rendszert. Az ígéretek szerint a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Az első konkrét megszorításnak valószínűleg lesz folytatása"
- fogalmazott a képviselő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elképesztő! Három piros lapot osztottak ki a vb nyitómeccsén: Mexikó-Dél-Afrika 2-0
Véget ért a világbajnokság nyitómérkőzése. A játék sokszor lagymatag volt, de kiállításban nem volt hiány.


Három piros lap, két gól és egy olyan hajrá, ahol több volt a kiállított játékos, mint a gól – ezzel a kaotikus forgatókönyvvel indult a 2026-os világbajnokság. A nyitómeccsen a házigazda Mexikó 2–0-ra legyőzte a kilenc emberre fogyatkozó Dél-Afrikát a mexikóvárosi Estadio Aztecában.

A mexikói győzelemben kulcsszerepet játszott Julián Quiñones, aki a 9. percben egy védelmi hibát kihasználva megszerezte a vezetést, és később egy kapufát is lőtt.

Mellette a gólpasszt adó Alvarado és a labdaszerzésből asszisztot jegyző Erik Lira is kiemelkedett. A dél-afrikai csapat játékát a fegyelmezetlenségek mellett a bizonytalan védekezés és Ronwen Williams kapus pontatlan labdakihozatalai is nehezítették.

A találkozó az 50. percben vett éles fordulatot, amikor Sphephelo Sithole utolsó emberként buktatta a ziccerben kitörő mexikói támadót, amiért azonnali piros lapot kapott.

Az emberelőnyt a hazai csapat a 67. percben váltotta újabb gólra: Roberto Alvarado jobb oldali beadását a negyedik világbajnokságán szereplő Raúl Jiménez fejelte közelről a hálóba, aki elsírta magát gólöröme közben.

A meccs hajrája végképp elszabadult, amikor a 84. percben a videóbíró jelzésére Themba Zwanét is kiállította a játékvezető egy ütésért, így Dél-Afrika kilenc emberrel maradt. A ráadásban, a 93. percben Mexikó is megfogyatkozott, miután César Montes rántotta le a kapura törő Khuliso Mudaut.

A brazil Wilton Pereira Sampaio játékvezető tevékenysége végig a figyelem középpontjában állt, a három kiállítás mellett egy mexikói tizenegyesgyanús esetet is továbbengedett, a rendes játékidő végén pedig hét perc hosszabbítást jelzett a sok megszakítás miatt – írta az Index.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Piros lap! - Megvan a vb első kiállítása, és majdnem az első tizenegyese is
Rögtön a nyitómérkőzésen kiállították az egyik dél-afrikai védőt, akinek nagyon más választása a szabálytalanságon kívül nem is volt. Csak bottal üthette volna a kapura törő mexikói csatár nyomát.


Yaya Sithole (Dél-Afrika) egyértelmű gólhelyzetet hiúsított meg a Mexikó-Dél-Afrika mérkőzés 48. percében, ezért a mutatványáért pedig a játékvezető piros lappal szankcionálta. Ez a 2026-os világbajnokság első kiállítása.

Centiken múlt, hogy a faltból büntető legyen, a bíró végül csak egy tizenhatoson éppen kívül eső szabadrúgást ítélt meg, amiből Mexikó nem tudott eredményes lenni.

Dél-Afrika így emberhátrányban kénytelen befejezni a meccset, amelyen egyelőre Mexikó érezhetően jobban játszik, és csak a szerencse, egy kapufa és Sithole taktikai kiállítása akadályozza meg, hogy durva kiütés legyen a mérkőzésből. Az eredmény a játék képét nem tükrözi, Mexikó vezet 1-0-ra.

Ezzel a góllal:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk