Hosszú cikket közölt a Financial Times a Magyar Bankholding történetéről, az írást a 444 szemlézte.
A brit gazdasági lap sorra veszi, hogy 2010 után hogyan váltak előbb bűnbakká a bankok, majd hogyan alakította ki a kormányzat az utat a NER holdudvar számára, hogy létrehozza az OTP hozzá hű versenytársát és teremtse meg a feltételeit egy olyan bankrendszernek, ahol a hazai tulajdonosok előnyben vannak a külföldi pénzintézetekhez képest.
A 444 szerint a cikk legfontosabb megállapítása, hogy miközben
a Bankholding a magyar államon keresztül az Orbán-kormány és Mészáros Lőrinc többségi felügyelete alatt áll, a legnagyobb hiteleket is ezek a körök kapják, ez pedig óriási veszélyt rejt magában az egész magyar gazdaságra nézve.
Még az MKB és a Budapest Bank áprilisi egyesülése előtt három nagyobb ilyen hitelügyletet említenek: 14, illetve 100 millió eurót kapott a Tiborcz Istvánhoz köthető BDPST, Mészáros Lőrincz Opus Globalja pedig 130 millió eurót. Az FT által megkérdezett szakértők szerint, ha ezek a cégek elvesztik az állami szerződéseiket egy Orbán utáni időszakban, az így kieső törlesztések veszélybe sodorhatják a Bankholding többi ügyfelének pénzét is. Emiatt az egyik szakértő a Bankholdingot tartja a magyar gazdaság legnagyobb kockázatának.
Ezt a kockázatot pedig tovább növeli, hogy az FT szerint
a kormányzatnak közvetlen befolyása van a bank döntéseire.
Ennek egyik példájaként említik az MKB Marine Le Pennek, az elnökválasztási kampányához nyújtott 10 millió eurós hitelét is. A brit lap belső források alapján ugyanis azt írja, hogy ettől a bank vezetése, sőt Mészáros Lőrinc is vonakodott, így Orbán Viktor közvetlen utasítására volt szükség ahhoz, hogy végül hitelt nyújtsanak a szélsőjobbos elnökjelöltnek.
Hosszú cikket közölt a Financial Times a Magyar Bankholding történetéről, az írást a 444 szemlézte.
A brit gazdasági lap sorra veszi, hogy 2010 után hogyan váltak előbb bűnbakká a bankok, majd hogyan alakította ki a kormányzat az utat a NER holdudvar számára, hogy létrehozza az OTP hozzá hű versenytársát és teremtse meg a feltételeit egy olyan bankrendszernek, ahol a hazai tulajdonosok előnyben vannak a külföldi pénzintézetekhez képest.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Színészek reagáltak Molnár Áron Alföldi Róbertről szóló állításaira
Molnár Áron egy YouTube-műsorban állította, hogy Alföldi Róbert megalázó módszerekkel dolgozott a próbákon. A Blikknek névtelenül nyilatkozó színészek megerősítették az állításokat, míg Udvaros Dorottya és Verebes István intézményesített szakmai etikai bizottság felállítását sürgetik.
Molnár Áron színész csütörtökön a Magyarország Kedvenc Reggeli Műsora című YouTube-műsorban beszélt arról, hogy Alföldi Róbert rendezőként megalázó módszereket alkalmazott vele szemben. Molnár szerint a színházi szakmában régóta téma Alföldi munkastílusa.
„Hányszor lett kimondva bizonyos próbafolyamatoknál, hogy hogyan tett tönkre embereket? Én dolgoztam vele egyszer, és iszonyú megalázó volt, engem nagyon sokszor alázott meg” – fogalmazott a színész.
A vádakat névtelenül nyilatkozó művészek is megerősítették a Blikknek.
Egy férfi színész, aki Alföldi igazgatása alatt, 2008 és 2013 között dolgozott a Nemzeti Színházban, arról számolt be, hogy félt a próbákon. „Ha nem tetszett valami, vagy akaratunkon kívül nem csináltunk valamit tökéletesen, megkaptuk a magunkét. Káromkodva szidott minket” – mondta.
Egy színésznő ugyanebből az időszakból úgy emlékezett, hogy a próbafolyamatok elején gyakran sírva ment haza, de szerinte ez a rendező módszere volt a „szereplők belső gátjainak áttörésére”, és a maximumra törekvés motiválta. Egy korábbi, 2013-as történetet idézett fel Stohl András is, aki szerint Alföldi egy gyulai próbán „ezerrel csuklóztatott” egy fiatal színészt a hőségben, mire ő egy bukósisakkal a kezében elindult felé, de a rendező elrohant.
Az ügyben megszólalt Udvaros Dorottya is, aki szerint az ilyen problémákat a szakmának kellene megoldania, nem a nyilvánosság előtt. Verebes István rendező ennél élesebben fogalmazott: szerinte intézményesített etikai bizottság hiányában az egész csak „nyilvános csámcsogás”, ami árt a szakmának.
„Akik az elmúlt évtizedekben nem szólaltak meg, azok most a gyávaságukat szégyellik elsősorban” – jelentette ki Verebes.
A Centrál Színház közleményben állt ki Alföldi Róbert mellett. Megerősítették, hogy minden darabját műsoron tartják, és a következő évadban is rendez náluk, a Closer című produkciót viszi színpadra.
„Emellett természetesen támogatunk minden olyan kezdeményezést, ami a színész szakma etikai kódexének megteremtésén fáradozna” – tették hozzá.
A Budaörsi Latinovits Színház, ahol Alföldi szintén dolgozik, nem kívánt a Blikknek reagálni.
Alföldi Róbert nem nyilatkozott a mostani vádakkal kapcsolatban, de egy korábbi interjúban beszélt a munkamódszereiről. „Én nem gondolom, hogy átlépem a határt. Ha mégis, és úgy érzem, hogy nekem valami sok, akkor fontos, hogy azt helyre tudjam rakni, és azt tudjam mondani, bocsánat. Lehetünk a legdurvább és legszenvedélyesebb konfliktusban, én a próba után leülök az illetővel ebédelni” – magyarázta.
A magyar színházi visszaélések témája a 2020-as Eszenyi Enikő-ügy óta van napirenden - emlékeztet a lap az anyagban.
Molnár Áron színész csütörtökön a Magyarország Kedvenc Reggeli Műsora című YouTube-műsorban beszélt arról, hogy Alföldi Róbert rendezőként megalázó módszereket alkalmazott vele szemben. Molnár szerint a színházi szakmában régóta téma Alföldi munkastílusa.
„Hányszor lett kimondva bizonyos próbafolyamatoknál, hogy hogyan tett tönkre embereket? Én dolgoztam vele egyszer, és iszonyú megalázó volt, engem nagyon sokszor alázott meg” – fogalmazott a színész.
A vádakat névtelenül nyilatkozó művészek is megerősítették a Blikknek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Váratlan lépés a Tisza Pártban: Radnai Márk távozik a Tisza Szigeteket éléről
Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke bejelentette, hogy a továbbiakban nem ő irányítja a párt aktivistahálózatát. Kormánybiztosként egy új, pártatlan társadalmi egyeztetési rendszer kiépítésére koncentrál.
Jelentős átszervezésről döntött a Tisza Párt vezetése: Radnai Márk, a párt alelnöke és a „működő és emberséges Magyarországért” felelős kormánybiztos a továbbiakban nem irányítja a párt aktivistahálózatát, a Tisza Szigeteket. A politikus egy szombati Facebook-posztban jelentette be a döntést.
A lépést azzal indokolták, hogy a kormány egy olyan széles körű társadalmi egyeztetési rendszert hoz létre, amely minden állampolgár számára pártállástól függetlenül biztosít beleszólást a közös ügyekbe. Radnai Márk szerint összeférhetetlen lenne, ha ugyanaz a személy vezetné a párt aktivistahálózatát és a mindenki számára nyitott, pártatlan állami konzultációs platformot.
„Azt ígértük, hogy olyan országot építünk, ahol minden állampolgár véleménye számít, függetlenül attól, hogy tagja-e bármilyen politikai közösségnek” – írta Radnai.
Hangsúlyozta, a lépés nem a Szigetek jelentőségének csökkenését jelenti, sőt, a közösségek megerősítését szolgálja. Kiemelte, hogy éppen a közösségek fontossága miatt olyan új vezetőt keresnek az élükre, aki teljes energiájával a hálózat építésére és fejlesztésére tud koncentrálni, míg ő a kormányzati részvételi rendszer kiépítésére összpontosít.
„A Szigetek voltak a változás motorjai. Több tízezer ember munkája, hite és kitartása nélkül nem jutottunk volna el idáig” – fogalmazott a kormánybiztos.
Radnai egyelőre nem jelentette be, hogy a Tisza Szigeteket ki vezeti majd a jövőben.
A TISZA Szigetek a párt tavaszi győzelmének egyik kulcsszereplői voltak, az alulról szerveződő hálózat elengedhetetlen volt a mozgalom országos sikeréhez. A mostani döntést előkészíthette, hogy Radnai kormánybiztosként már korábban felvázolta egy, a Nemzeti Konzultációt leváltó új intézmény tervét, a párt pedig nemrég egy belső kérdőíven mérte fel a Szigetek tagjainak véleményét a közösségek jövőjéről.
Jelentős átszervezésről döntött a Tisza Párt vezetése: Radnai Márk, a párt alelnöke és a „működő és emberséges Magyarországért” felelős kormánybiztos a továbbiakban nem irányítja a párt aktivistahálózatát, a Tisza Szigeteket. A politikus egy szombati Facebook-posztban jelentette be a döntést.
A lépést azzal indokolták, hogy a kormány egy olyan széles körű társadalmi egyeztetési rendszert hoz létre, amely minden állampolgár számára pártállástól függetlenül biztosít beleszólást a közös ügyekbe. Radnai Márk szerint összeférhetetlen lenne, ha ugyanaz a személy vezetné a párt aktivistahálózatát és a mindenki számára nyitott, pártatlan állami konzultációs platformot.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Édesanyja elmondta, miért esett össze a Loophia énekesnője a Budapest Park színpadán
Egy korábban nem diagnosztizált szívbetegség okozta a Loophia énekesnőjének rosszullétét a Budapest Parkban. A család megerősítette, hogy az elvégzett alkohol- és drogtesztek negatív eredménnyel zárultak.
Szombat estére kiderült, mi okozta a Loophia énekesnőjének pénteki rosszullétét: egy korábban nem ismert szívprobléma miatt esett össze a Budapest Park színpadán. Szolnoki Zsófia Sárát a helyszínen újra kellett éleszteni, jelenleg stabil állapotban van kórházban.
Az énekesnő édesanyja az RTL Híradónak beszélt arról, hogy a kórházban derült fény a lánya rejtett betegségére. Azt is elmondta, hogy a vizsgálatok során alkohol- és drogtesztet is végeztek, mindkettő negatív lett
A Loophia zenekar pénteken az Elefánt előzenekaraként lépett fel a Budapest Parkban. A koncertjük első száma közben az énekesnő hirtelen összeesett a színpadon. A helyszínen lévő egészségügyi személyzet azonnal megkezdte az ellátását, majd stabil állapotban szállították kórházba.
A történtek után az Elefánt zenekar úgy döntött, elhalasztja a saját koncertjét. A Facebookon közzétett bejegyzésükben azt írták, a jegytulajdonosokat e-mailben és a hivatalos felületeiken tájékoztatják a továbbiakról. „Mindannyiunkat nagyon megrázott az eset” – tették hozzá a közleményükhöz.
Szombat estére kiderült, mi okozta a Loophia énekesnőjének pénteki rosszullétét: egy korábban nem ismert szívprobléma miatt esett össze a Budapest Park színpadán. Szolnoki Zsófia Sárát a helyszínen újra kellett éleszteni, jelenleg stabil állapotban van kórházban.
Az énekesnő édesanyja az RTL Híradónak beszélt arról, hogy a kórházban derült fény a lánya rejtett betegségére. Azt is elmondta, hogy a vizsgálatok során alkohol- és drogtesztet is végeztek, mindkettő negatív lett
Kihúzták az Ötöslottó számait, 19-en azonnal milliomosok lettek
Szombat este megtartották az Ötöslottó sorsolását, ahol a telitalálat ugyan elmaradt, de sokan örülhettek. A 19 darab négytalálatos szelvény tulajdonosa fejenként több mint 2,1 millió forintot nyert.
Szombat este megtartották az Ötöslottó 23. heti számsorsolását, de telitalálatos szelvény ezúttal nem volt.
A 315 millió forintos főnyeremény így tovább halmozódik, a következő játékhéten már 450 millió forintért lehet játszani. A Joker-játék főnyereménye szintén tovább nő, ott 330 millió forint lesz a tét.
A szombati sorsolás kézi húzással történt, mivel a Luxor-sorsolás utolsó számjegye páros szám volt.
A sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 19, 51, 62, 72, 78.
Bár telitalálat nem született, 19 darab négytalálatos szelvény tulajdonosa egyenként 2 191 780 forinttal lett gazdagabb – írta a Blikk.
A háromtalálatos szelvényekre 22 920 forintot, míg a kéttalálatosokra 2930 forintot fizetnek.
A Joker nyerőszáma a 013967 volt, de a főnyereményt ezen a játékon sem vitte el senki.