Medvegyev reagált Trump bejelentésére: minden újabb ultimátum egy fenyegetés és a háború felé tett lépés
Dmitrij Medvegyev szerint Donald Trump legújabb ultimátumai egyre közelebb visznek a háborúhoz. Az orosz biztonsági tanács alelnöke az X-en reagált az Egyesült Államok elnökének kijelentéseire.
„Trump ultimátumokat játszik Oroszországgal: egyszer ötven nap, aztán tíz. Ugyanakkor nem lenne szabad elfelejtenie két dolgot. Először is,
Méghozzá nem Oroszország és Ukrajna között, hanem a saját országával. Ne kövessék Sleepy Joe útját!” – írta Medvegyev.
Ahogy már írtunk róla,
„Nagyot csalódtam Putyinban” – fogalmazott az amerikai politikus, aki szerint már ötször is közel jártak a megállapodáshoz.
Ez nem az első határidő, amit Trump megszabott: július közepén 50 napot adott Putyinnak, és akkor azt is bejelentette, hogy több fegyvert küld Ukrajnának. Akkor azt mondta: „Súlyos vámokat vezetünk be, ha nem születik megállapodás ötven napon belül.”
Az amerikai elnök támogatása Ukrajna felé azután erősödött meg, hogy július elején visszavonta az országnak szánt fegyverszállítmányokat, majd néhány nappal később újra elindította azokat. Ezt követően hangsúlyozta, hogy
Trump kijelentéseire Volodimir Zelenszkij is reagált. Az ukrán elnök megköszönte neki, hogy „életeket akar menteni és véget vetni ennek a szörnyű háborúnak”. Egyúttal biztosította az Egyesült Államokat, hogy Kijev „fáradhatatlanul együtt fog működni” Washingtonnal, hogy országaikat „biztonságosabbá, erősebbé és virágzóbbá” tegyék.
(via Telex)