HÍREK

Médiatanács: jogsértő, hogy az RTL Klub napközben sugárzott egy szivárványcsaládos hirdetést

Indoklásuk szerint a gyerekek számára nehezen értelmezhető, hogy a hirdetésben megjelenő azonos nemű párok gyermeknevelése összekapcsolódik a család fogalmával. Ezért a kisfilm csak késő este és éjszaka kerülhetett volna adásba.
MTI, SZM - szmo.hu
2022. február 04.


Link másolása

Jogsértőnek ítélte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, hogy az RTL Klub tizenegy alkalommal nem megfelelő időben sugározta A család az család című, társadalmi célú reklámot 2021 decemberében.

Indoklásuk szerint a gyermekek számára nehezen értelmezhető, hogy a hirdetésben az azonos nemű párok gyermeknevelése összefonódik a család fogalmával. Ezért a hirdetések csak este 9 és reggel 5 óra között kerülhettek volna adásba, miközben a csatornán reggel 6 és este 20 óra között adták le őket.

Az Országgyűlés tavaly nyáron elfogadott törvénymódosításai értelmében tilos olyan reklámot elérhetővé tenni 18 éven aluliaknak, ami „a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”.

A médiatanács arról is beszámolt, hogy egy civil szervezet bejelentést a hatóságnál egy, a Vasárnap.hu-n és a Mandiner.hu-n megjelent interjúval kapcsolatban. A beszélgetésben egy katolikus plébános fejtette ki véleményét a szexuális kisebbségekhez tartozó, azt tudatosan vállaló emberekkel és az LMBTQ-lobbistákkal kapcsolatban.

A hatóság szerint ugyan a plébános erőteljes kritikát fogalmazott meg az LMBTQ ideológiát propagáló aktivistákkal szemben a Katolikus Egyház hivatalos álláspontjának, tanításának megfelelően, de nyilatkozata nem volt sem kirekesztő, sem gyűlöletkeltő.

A testület rögzítette, hogy a plébános által megfogalmazott bírálat politikai véleménynek számít, és így a véleményszabadság által a leginkább védendő megnyilvánulások közé tartozik, továbbá a szabad véleménynyilvánítás joga kiterjed az egyes közösségek szellemiségével, gondolatvilágával ellentétes megnyilvánulásokra is, ezért nem indított eljárást.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
„Sok mindent vissza lehet venni” – Magyar Pétert megkérdezték, mi lesz Mészáros Lőrinc földjeivel és vagyonával
Bár nem készült nagy beszéddel, de ötven percig szóval tartotta a helyieket, akik kérdezhettek is Magyartól. A közmédiának is beszólt.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

A TISZA párt vezetője Sarkadról érkezve Gyomaendrődön állt ki az emberek elé, folytatva országjárását. Meglátva az állami média képviselőit, megjegyezte,

felvenni úgysem fogják, amit mond.

Megismételte, hogy bár csak egy belpesti médiahekknek tartják mozgalmát, de látva a helyi megjelenteket, nem azok.

Többek között ezt mondta:

El tudják képzelni, hogy Európában legyen egy olyan megválasztott miniszterelnök, akinek 10 milliárdért építettek egy ilyen Putyin-szerű villát vagy kastélyt, és ebbe nem bukik bele?

A teljes eseményt itt tudja visszanézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter dédapja sírját is meglátogatta a dobozi temetőben országjárása során
A TISZA Párt politikusa beugrott az egykori lelkész felmenője sírjához a helyi temetőbe, ha már éppen Békésben járt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Nem véletlenül kezdte országjárását Békés megyében Magyar Péter. A politikai okok mellett ugyanis kiderült, hogy a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának dédapja Dobozon élt. Magyar Péter szerdán érkezett a megyébe, és csütörtökön meglátogatta az egykori lelkész sírját is a helyi temetőben:

Az országjárás első napján a politikus több békési települést is felkeresett. Magyar Péter az egyik helyszínen lapunknak is nyilatkozott. Elmondta, hogy össze sem lehet hasonlítani saját pártja és a Fidesz EP-listáját. Utóbbi párttal kapcsolatban megjegyezte, hogy a jelenlegi EP-képviselőit a hátuk mögött Senki úrnak hívják Brüsszelben, miközben százmilliós fizetéseket tesznek zsebre évente.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Távozik a HVG-től Dezső András újságíró, aki megszerezte a Magyar Péterrel kapcsolatos rendőri jelentést
Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, és még két vezető munkatársa is. Mindezt egy csütörtöki állománygyűlésen tették hivatalossá.

Link másolása

Távozik a HVG-től Dezső András, a Magyar Péterrel kapcsolatos rendőri jelentést megszerző, Pulitzer-emlékdíjjal kitüntetett tényfeltáró újságíró - értesült a Média1. Szintán távozik a hvg.hu Nagy Iván Zsolt felelős szerkesztő, Windisch Judit, turnusvezetője és Rovó Attila, a belföld rovat vezetője.

A szájt vezetését átmenetileg Gergely Márton, a HVG hetilap felelős szerkesztője veszi át.

A Média információi szerint Nagy Iván Zsolt már szerdán közölte is munkatársaival, hogy távozik. Ezt azonban csak csütörtöki állománygyűlésen tették hivatalossá.

A kiadó csütörtöki közleményében azt írta:

„A HVG vezetősége a vezetőség a napokban döntött a hetilap, a hvg.hu és a hvg360 szerkesztőségi integrációjának felgyorsításáról.

Az alapelvek kidolgozása a napokban kezdődött, s a pontos működési rend kialakítására a következő hónapokban kerül sor. Az integrációtól hatékonyabb működést, az exkluzív, minőségi tartalom bővülését és a párhuzamosságok megszűnését várja a kiadó és a szerkesztőség.

A következő hetekben jelentős személyi változások is várhatók a szerkesztőség életében. A változások szükségességét jelzi, hogy az év második felétől távozik a szájt éléről Nagy Iván Zsolt felelős szerkesztő, és felmondási idejük letöltése után Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezető is. Továbbá elhagyja a HVG szerkesztőségét Dezső András, a lap egyik meghatározó munkatársa.

A HVG kiadója minden távozónak köszöni, hogy eddigi munkájával hozzájárult az online és a print kiadványok sikeréhez, és a független újságírás értékeinek megőrzéséhez, egyben sok sikert kíván nekik a továbbiakban.

A távozó kollégák pótlására a kiadó megteszi a szükséges lépéseket. A hvg.hu és a hvg360 vezetését átmenetileg Gergely Márton, a hetilap felelős szerkesztője veszi át július elsejétől, és így a HVG kiadványainak megbízott főszerkesztője lesz az integrációs folyamat lezárulásáig.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Kussolj, és ne hazudozz!” – Bayer Zsolt beszólt Magyar Péternek Kocsis Máté védelmében
De ki emlékszik már arra, miből indult az egész? Biztos nem az utolsó bejegyzést olvassuk a témában.

Link másolása

Magyar Péter korábban azt állította Kocsis Mátéról, hogy nem sok időt tölt munkával, délutánonként pezsgőzik, borozik. Mindez még mindig annak a nyilatkozatfolyamnak a folyománya, melynek elején

Kocsis Máté az mondta Magyar Péterről, hogy csak volt feleségének köszönhette az állásait.

Most Bayer Zsolton volt a sor, hogy beszálljon. Hivatalos oldalán ezt írta:

Ide hallgass, te Magyar Péter!

Jól ismerem Kocsis Mátét, mert a barátom.

Rühelli a pezsgőt, mert rongyrázásnak tartja és soha nem láttuk munkaidőben bármilyen alkoholt inni.

Utál éttermekbe járni, még hívásra se nagyon jön, rohadt sokat dolgozik, és cum laude minősítéssel végezte el az egyetemet. És veled ellentétben nem veri a feleségét.

Szóval kussolj, és ne hazudozz!

A bejegyzés Bayernek 3500 lájkot hozott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk