Rendkívüli intézkedéseket jelentett be a MÁV-vezér az extrém hideg miatt
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebookon tájékoztatott a változásokról. Mint írta, a MÁV-csoport nemcsak az utasoknak igyekszik segíteni, hanem mindenkinek, akinek menedékre van szüksége a fagyos időben.
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója egy Facebook-bejegyzésben közölte, hogy a tél leghidegebb időszakában a MÁV-csoport nemcsak az utasoknak igyekszik segíteni, hanem – lehetőségeik szerint – mindenkinek, akinek menedékre van szüksége a hideg ellen.
Hegyi Zsolt szerint ennek érdekében az alábbi intézkedéseket vezették be:
• az ország valamennyi várótermét megnyitják a rászorulók számára;
• a járművezetőket arra kérték, hogy ha szolgálat közben segítségre szoruló, fázó vagy magatehetetlen embert észlelnek, azonnal értesítsék a 112-t és az Országos Haváriaközpontot;
• a fagyveszélyes napokon a buszok a lehető leghamarabb kiállnak az induló megállókba, hogy az utasok minél előbb felszállhassanak, és ne kelljen a hidegben várakozniuk;
A vezérigazgató posztjában az utasokat is arra kéri, hogy figyeljenek egymásra, és ha bárki segítségre szorul, jelezzék azt a szolgálatban lévő kollégáknak. Bejegyzését azzal zárta: „Vigyázunk az utasokra – és figyeljünk egymásra!”
Azt Lázár János építési és közlekedési miniszter is bejelentette, hogy a fagyos időszakban
minden busz- és vasúti várótermet 24 órában nyitva tartanak.
A MÁV-csoport a téli időjárás miatt forgalmi változásokról és pótlásokról is tájékoztatott, emellett ideiglenes jegy-elfogadással segíti az utasokat, így a Volán-bérletek és -jegyek a vasúton, és fordítva is érvényesek.
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója egy Facebook-bejegyzésben közölte, hogy a tél leghidegebb időszakában a MÁV-csoport nemcsak az utasoknak igyekszik segíteni, hanem – lehetőségeik szerint – mindenkinek, akinek menedékre van szüksége a hideg ellen.
Hegyi Zsolt szerint ennek érdekében az alábbi intézkedéseket vezették be:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Lázár János túlment minden határon, takarodjon a közéletből!
A TISZA elnöke szerint a miniszter szándékosan mondta bele a kamerába, hogy a kormány milyen feladatot szán a magyarországi cigányságnak. Azt írta, „Lázár szerint a felvidéki magyarok szlovákok, a romák meg arra jók, hogy a vasúti mosdókat takarítsák”.
Magyar Péter a Facebook-oldalán reagált Lázár János Balatonalmádiban tett kijelentésére. Mint megírtuk, a miniszter a Lázárinfóján arról beszélt, hogy „ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítania kell az InterCityn a mosdót, akkor fel kell tárni a belső tartalékokat, ez pedig a cigányságot jelenti”.
A TISZA Párt elnöke szerint Lázár János túlment minden határon, és állítása szerint nem véletlenül, hanem szándékosan mondta bele a kamerába, hogy az Orbán-kormány milyen feladatot szán a magyarországi cigányságnak.
„Vajon mit szólna ehhez Cziffra György, Cinka Panna, Dankó Pista, Szakcsi Lakatos Béla, vagy Rigó Jancsi? És mit szólnak ehhez a Fidesz roma politikusai és celebjei? Mit szól ehhez Magyarország?” – tette fel a kérdést posztjában.
Magyar Péter úgy látja:
„Lázár szerint a felvidéki magyarok szlovákok, a romák meg arra jók, hogy a vasúti mosdókat takarítsák, miközben ő a milliárdos kastélyából szétlopja a közös hazánkat.” Posztja végén azt üzente: „Elég volt! Lázár János takarodjon a közéletből!”
Magyar Péter a Facebook-oldalán reagált Lázár János Balatonalmádiban tett kijelentésére. Mint megírtuk, a miniszter a Lázárinfóján arról beszélt, hogy „ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítania kell az InterCityn a mosdót, akkor fel kell tárni a belső tartalékokat, ez pedig a cigányságot jelenti”.
A TISZA Párt elnöke szerint Lázár János túlment minden határon, és állítása szerint nem véletlenül, hanem szándékosan mondta bele a kamerába, hogy az Orbán-kormány milyen feladatot szán a magyarországi cigányságnak.
„Vajon mit szólna ehhez Cziffra György, Cinka Panna, Dankó Pista, Szakcsi Lakatos Béla, vagy Rigó Jancsi? És mit szólnak ehhez a Fidesz roma politikusai és celebjei? Mit szól ehhez Magyarország?” – tette fel a kérdést posztjában.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hónapokig tartó venezuelai fogság után hazatért Bossányi Zsuzsanna
Bossányi Zsuzsanna egy panamai kutatóhajó legénységének tagjaként esett fogságba 2025 júniusában. Kiszabadulása egy amerikai-venezuelai megállapodás eredménye, amely több politikai foglyot is érintett.
„Kedveseim, szerencsésen hazaérkeztem. Itthon vagyok :)” – ezzel a Facebook-bejegyzéssel jelentkezett Bossányi Zsuzsanna, miután hazaérkezett Magyarországra a venezuelai fogságból. A Telex híre szerint ő volt az egyike annak a három magyar állampolgárnak, akit a kormány igyekezett hazajuttatni a dél-amerikai országból.
A nőt egy panamai felségjelzésű kutatóhajó nemzetközi legénységének tagjaként tartóztatták le a venezuelai hatóságok. A hajó még 2025. június 12-én tűnt el, és csak később derült ki, hogy Bossányi Zsuzsanna Venezuelában raboskodik.
Összesen három magyart tartottak fogva venezuelai börtönökben, közülük ketten már kiszabadultak. Az Egyesült Államok venezuelai akciójának részeként több politikai foglyot is szabadon engedtek. A külügyminisztérium azon dolgozik, hogy az utolsó, még fogságban lévő magyart is kiengedjék a nagy változások előtt álló országból.

Lázár: Ha nincsenek migránsok, és valakinek takarítani kell az InterCityn a szaros mosdót, akkor fel kell tárni a belső tartalékokat, ez a cigányság
A miniszter egy demográfiai felvetésére reagált ezzel a példával a Balatonalmádiban tartott Lázárinfóján. Szerinte nincs annál nagyobb siker, mint hogy lehetőséget biztosítottak több százezer magyar cigány fiatal számára a tanulásra és a munkára.
Ha nincsenek migránsok, a belső tartalékokat kell feltárni, ez pedig a cigányságot jelenti – Lázár János ezzel a gondolatmenettel reagált a demográfiai problémákra a Balatonalmádiban tartott Lázárinfóján. Az építési és közlekedési miniszter a magyarországi munkaerőhiányról beszélve az InterCity vonatok mosdóinak takarítását hozta fel példaként.
A lakossági fórum elején egy Svédországból hazaköltözött férfi felvetésére válaszolt, aki a magyarság fogyásáról beszélt. Lázár azzal vezette fel a válaszát, hogy a példája nem lesz személyes, és ezért mindenki érteni fogja.
„Ennek az országnak a tartalékát a magyarok és nem a migránsok jelentik. Az a döntés, hogy mi lezártuk a határt, az azt jelenti, hogy Magyarországon mindenkinek lehetőséget kell biztosítani, és senkit nem engedünk be az országba, aki nem magyar, illetve arról, hogy ebben az országban ki él, csak mi dönthetünk” – mondta Lázár. Majd kifejtette, a migránsok befogadásának elutasítása miatt a demográfiai problémákat a belső tartalékokból kell megoldani.
„Tehát ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót – mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák –, akkor föl kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti. Ez a valóság”
– fogalmazott a miniszter. Hozzátette, nincs annál nagyobb siker, mint hogy lehetőséget biztosítottak több százezer magyar cigány fiatal számára a tanulásra és a munkára. „Ez még jelent 300-400 ezer embert Magyarországon” – tette hozzá.
Ezután arról is beszélt, hogy a családtámogatási rendszernek köszönhetően 200 ezerrel több gyerek született, mint ahány egyébként született volna, és ehhez jön az a politika, amely szerinte a cigányoknak valós esélyt és lehetőséget teremtett. Hangsúlyozta, hogy ehhez mindenkinek dolgoznia kell és be kell tartani a törvényeket.
„Ilyen egyszerű ez. Aki betartja a játékszabályokat, számíthat a társadalom és a többség együttműködésére. Milyen érdekes: lezártuk a határt, migránsok nincsenek, tartalék föltárva, tartalék munkára fogva, beforgatva a társadalomba, és együttműködik mindenki. Ez egy óriási siker”
– összegezte Lázár János.
A jelenetet az alábbi videóban 7:47-től lehet megnézni:
Ha nincsenek migránsok, a belső tartalékokat kell feltárni, ez pedig a cigányságot jelenti – Lázár János ezzel a gondolatmenettel reagált a demográfiai problémákra a Balatonalmádiban tartott Lázárinfóján. Az építési és közlekedési miniszter a magyarországi munkaerőhiányról beszélve az InterCity vonatok mosdóinak takarítását hozta fel példaként.
A lakossági fórum elején egy Svédországból hazaköltözött férfi felvetésére válaszolt, aki a magyarság fogyásáról beszélt. Lázár azzal vezette fel a válaszát, hogy a példája nem lesz személyes, és ezért mindenki érteni fogja.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Legutóbb a tavalyi, Irán elleni támadás alkalmával jelentek meg az amerikaiak a térségben. Donald Trump amerikai elnök egy interjúban egyértelművé tette, mi az a vörös vonal, amit Teherán nem léphet át. Kijelentette, ha Irán ismét a nukleáris fegyver felé mozdul, megismétlődhet a 2025-ös amerikai légicsapás.
A feszültség csütörtökön ismét a tetőfokára hágott a Közel-Keleten. Miközben Donald Trump amerikai elnök szerint egy amerikai „armada” tart a Perzsa-öböl felé, Teherán azt üzeni: „mindenével visszalő”, ha támadás éri.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön az Air Force One fedélzetén jelentette be, hogy egy amerikai haditengerészeti kötelék tart az Öböl térségébe, Irán áll a fókuszban.
Szavai szerint a következő napokban egy repülőgép-hordozó csapásmérő kötelék és más egységek is a Közel-Keletre érkeznek. Az amerikai sajtó arról ír, hogy az USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozót és kísérőit a Dél-kínai-tengerről irányították át a térségbe.
„Figyeljük Iránt” – mondta Trump, hozzátéve, hogy „nagy erő tart Irán felé”.
Az elnök ugyanakkor jelezte, hogy inkább elkerülné a konfliktust. „Inkább nem látnék semmit történni, de nagyon szorosan figyeljük őket. És lehet, hogy nem is kell bevetnünk… rengeteg hajó megy abba az irányba, csak arra az esetre, nagy flottilla megy abba az irányba, és majd meglátjuk, mi lesz” – fogalmazott.
Szerdán a CNBC-nek adott interjújában Trump a vörös vonalat is meghúzta Irán nukleáris programjával kapcsolatban. „Nem csinálhatják a nukleáris [programot]. Ha megteszik, megint meg fog történni” – mondta.
Az elnök 2025 júniusában végrehajtott amerikai légicsapásokra utalt Irán nukleáris létesítményei ellen, amikor Washington csatlakozott Izrael 12 napos, Irán elleni háborújához. Washington legutóbb a júniusi támadások előtt rendelt el jelentős katonai felvonulást a Közel-Keleten.
Korábban egy a The Wall Street Journalban megjelent véleménycikkében Abbasz Aragcsi iráni külügyminiszter figyelmeztette az Egyesült Államokat. „Hatalmas fegyveres erőinknek nincs fenntartásuk, hogy mindenünkkel visszalőjenek, ha ismét támadás ér bennünket” – írta. Aragcsi szerint a figyelmeztetése nem fenyegetés, „hanem egy valóság, amelyet szükségesnek érzek kifejezetten közölni, mert diplomataként és veteránként gyűlölöm a háborút”. Hozzátette, hogy egy totális összecsapás „bizonyosan elnyeli a tágabb régiót, és hatással lesz a világ minden táján élő hétköznapi emberekre”.
Trump bejelentése azt követően hangzott el, hogy a múlt héten látszólag visszakozott a katonai fenyegetéseitől. Az elnök azt állította, korábbi fenyegetései akadályozták meg, hogy az iráni hatóságok több mint 800 tüntetőt kivégezzenek. Iráni tisztviselők tagadták, hogy ilyen terveik lettek volna. A december végén kezdődött kormányellenes tüntetéseknek az iráni állami média szerint 3117 halálos áldozata volt, köztük 2427 civil és a biztonsági erők tagjai - írja az al-Dzsazíra.