HÍREK
A Rovatból

Márki-Zay Pétert támogatja a Momentum az előválasztás második fordulójában

Fekete-Győr András pártelnök úgy véli, a hődmezővásárhelyi polgármesterrel van a legnagyobb esélyük legyőzni Orbán Viktort.


Közös sajtótájékoztatón jelentette be Fekete-Győr András, hogy ő és a Momentum Márki-Zay Pétert támogatja az ellenzéki előválasztás második fordulójában.

A párt elnöke azt mondta, minden támogatásukat megadják ahhoz, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester legyen az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, mert szerinte vele van a legnagyobb esélyük Orbán Viktor legyőzésére. Úgy fogalmazott, hogy ennek érdekében hozzák létre a "megújulás szövetségét" Márki-Zay Péterrel.

Orosz Anna a sajtótájékoztatón arról beszélt, az elmúlt napokban a Momentum elnöksége nagyon komoly vitákat és beszélgetéseket folytatott arról, hogy mi a szerepük az előválasztás második fordulójában

"Mi azt látjuk, hogy nekünk nemcsak a legtisztább miniszterelnök-jelöltet kell támogatnunk, hanem azt a jelöltet is támogatnunk kell, aki balról, jobbról, és talán még fontosabb, hogy a bizonytalanok közül is meg tud szólítani választókat, és aki le tudja váltani Orbán Viktor rendszerét. Mi azt látjuk, hogy ez a jelölt egyértelműen Márki-Zay Péter"

- fogalmazott a Momentum alelnöke, aki azt is hozzátette: egy olyan szövetséget kötöttek Márki-Zayval, amelyben a párt alapértékeit, a tisztességet, az emberséget és a fenntartható, a zöld Magyarország jövöjét is képviselni fogják.

Orosz Anna megjegyezte: biztos benne, hogy nem a Momentum szimpatizánsai az egyetlenek, akik Márki-Zay Péter győzelmében hisznek, és abban, hogy ő az a jelölt, aki le tudja győzni "az elmúlt 11 év szörnyű, romboló és gyűlöletkeltő rezsimét". Éppen ezért arra kérte az ellenzéki pártokat, különösen kiemelve a Jobbikot, hogy ők is foglaljanak állást.

Márki-Zay elmondta, hogy nagyon sokat jelent neki a Momentum támogatása, és bár sokan úgy gondolták, hogy ő most egyedül maradt ebben a küzdelemben, de a momentumosok megnyugtatták, hogy nincs erről szó.

"Érzem azt az erőt magam mögött, hogy az én szerepvállalásommal valóban meg tudjuk győzni a bizonytalanokat is, és vidéken is át tudjuk fordítani a politikai hangulatot

- jelentette ki a Márki-Zay, hozzátéve, olyan bizalmat kap eddig csak Fideszre szavazó, vagy bizonytalan szavazóktól, illetve a héten megjelent a megbízható kutatási eredmények alapján még inkább megerősödött az a meggyőződése, hogy "nem Karácsony Gergely képviseletével, de az én vezetésemmel egy ellenzéki szövetség a civilek és a pártok között valóban esélyes, nemcsak ennek az előválasztásnak a megnyerésére, de Orbán Viktor legyőzésére is 2022 tavaszán".

"Valódi, reális lehetőség van arra a sikerre, hogy megszabaduljunk hazánk ezer évés történetének legkorruptabb kormányától"

- fogalmazott a hódmezővásárhelyi polgármester, aki szerint ennek az előválasztásnak a sikere, a jövő évi választás megnyerésének előfeltétele az ellenzék megtisztulása, hogy hitelesen kínálhassanak egy új alternatívát, és egy jobb, szebb, tisztességesebb és gazdagodó európai demokratikus jogállamot építhessenek, amely még a fideszes szavazók számára is nagyobb jólétet nyújt.

Márki-Zay azt is elmondta, hogy tárt karokkal várják Karácsony Gergelyt és az őt támogató pártokat, illetve Dobrev Klára szavazóit is, hiszen nem ő az ellenség, hanem Orbán Viktor.

Fekete-Győr András arra az újságírói kérdésre, miszerint korábban tárgyaltak-e Karácsony Gergellyel is, úgy válaszolt, szerinte itt inkább arról volt szó, hogy a Márki-Zay és Karácsony közötti tárgyalások sajnos kudarcba fulladtak, nekik pedig dönteni kellett. A Momentum elnöke azt is hozzátette, a pár egyhangú döntést hozott Márki-Zay támogatása kapcsán, döntésükről pedig tájékoztatták Karácsony Gergelyt.

A Momentum és Márki-Zay Péter bejelentése

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Ekkora öngólt már régen rúgtak Felcsúton
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor cáfolata az olaszországi villa ügyében más szempontból felér egy beismeréssel is.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor sajtópereket ígért azok ellen a portálok ellen, akik az olasz Domani alapján megírták, hogy az olaszországi Varese (Lombaria) városában magyarországi kormányközeli egyénekhez kerülhetett egy 1,7 milliárd forintot érő villa, amit a sajtótermék csak Orbán-villaként emlegetett.

Magyar Péter posztjában viszont arra utalt, hogy a miniszterelnök cáfolata beért egy beismeréssel is. Mint fogalmazott:

„Ekkora öngólt már régen rúgtak Felcsúton. A miniszterelnök elvtárs az imént egy viccesnek és fiataloschnak gondolt posztban jelentette be, hogy sajtópert indít, mert egy olasz villáról azt állították, hogy az övé.

Érdekes, hogy a hatvanpusztai 13 milliárd forintos uradalmi birtok miatt sosem perelt.

Köszönjük a beismerést, Miniszterelnök elvtárs! Az öngól Felcsúton és a hatvanpusztai pánikszobában is öngól.”

A villáról és a vélelmezett tulajdonosi háttérről korábban itt írtunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Kijöttek a magyarérettségi megoldásai, egyelőre a nemhivatalos formában
Az Eduline minden évben közzéteszi a megoldásokat az egyes érettségi napok végeztével. A magyarérettségi első és második részének is megvannak már a nemhivatalos megoldásai.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. május 05.



Elkezdődött a 2025-ös tavasz érettségi időszak, idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Az Eduline közölte a nemhivatalos megoldásokat a magyarérettségiről.

Itt vannak a magyarérettségi első részének a megoldásai:

Itt pedig a második részé:

Örkény István egy novelláját kell elemezniük a középszinten érettségiző diákoknak a magyarérettségi második részében - írta az Eduline.

Akik nem műelemzést választanak, azoknak a történelmi események irodalmi feldolgozásáról kell írniuk egy általános témakifejtő esszét.

Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók.

Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme emelt szinten 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.

Az idei magyarérettségi első részében a diákok Daniss Győző egy 2021-ben készült, népszerű nevekről szóló tudományos ismeretterjesztő szövegét; egy interjút kaptak. A feladatok között szerepelt igaz-hamis, szöveges indoklást igénylő példák és olyan feladat is, amiben táblázatokat kell tanulmányozniuk a diákoknak, és azok alapján kérdésekre válaszolni. Ezek megoldása összesen 40 pontot ér.

A szövegértést követően a diákoknak egy 20 pontos irodalmi műveltségi feladatlapot kell megoldaniuk.

Ebben a vizsgarészben a diákoknak többek között szereplők nevei alapján kell felismerniük irodalmi alkotásokat, de kaptak memoritereket is, és téves információkat kell aláhúzniuk egy korstílusokat, stílusirányzatokat kérdező példában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint „az Orbán-kormány őszödi beszéde” került elő – titokzatos dokumentumról beszélt a politikus
A Tisza Párt vezetője szerint egy titokzatos irat alapjaiban írhatja át a kormány háborús kommunikációját. Azt ígéri, hamarosan mindenki láthatja majd a bizonyítékot.


Magyar Péter egy biztonságpolitikai beszélgetésen vett részt Ruszin-Szendi Romolusszal. A Tisza Párt elnöke azt mondta, hogy „egy-két napja befújt az ablakon a szél egy dokumentumot”. Úgy fogalmazott, nem számít, honnan származik az anyag, ő nem is tudja, de hitelesnek tartja – írta meg a 444.

Szerinte „ez az Orbán-kormány őszödi beszéde”.

Azt mondta, ez a dokumentum „alapjaiban írja át azt a narratívát, amit a magyar kormány kifele közvetít a magyar emberek felé”.

Konkrétumokat nem osztott meg, de arról beszélt, hogy a kormány a békéről beszél, miközben háborús veszélyhelyzet van.

Azt mondta, hogy aki eddig látta a dokumentumot, „egyetért abban, hogy ez mindent felülír, amit a kormány eddig ebben a helyzetben kommunikált”. Magyar Péter szerint a bizonyítékot hamarosan nyilvánosságra hozzák. Úgy fogalmazott, az őszödi beszédben is voltak súlyos állítások, de azok nem érintették a magyar nemzetbiztonságot. Ezzel szemben ez a dokumentum bemutatja, „hogyan machinálnak a háttérben és milyen veszélynek teszik ki a hazánkat”.

Ruszin-Szendi Romolusz azt mondta, ez egyértelmű bizonyíték lesz arra, „hogyan hazudnak és próbálnak megtéveszteni bennünket évek óta”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: indulnak a sajtóperek – A miniszterelnök kamu hírnek tartja, hogy hozzá kapcsolják az olasz luxusvillát
Villámközleményben reagált a kormányfő a sajtóértesülésekre, amelyek szerint köze lehet egy olaszországi villához. Az ingatlant kormányközeli cég vehette meg az értesülések szerint.


Rövid cáfolattal reagált Orbán Viktor miniszterelnök azokra az olasz sajtóban felröppent információkra, amelyek szerint egy hozzá közel álló érdekcsoport egy frissen alapított cég révén megvett egy több mint 1,7 milliárd forint értékű villát, az olaszországi Varesében.

A festői tájon fekvő házról mi is írtunk: itt vezettük le, hogy az olasz sajtó hogyan kötötte a szálakat a magyar kormányhoz közeli vállalatokhoz és személyekhez.

A magyar kormányfő a Facebook-oldalán nevezte kamu hírnek az értesüléseket. Egy rövid posztban közölte: „Ma azt találta ki a fake-news sajtó, hogy a zebrák mellett olasz villám is van.” Ironizálva hozzátette:

„Győzike ide kevés lesz. Indulnak a sajtóperek!”

Link másolása
KÖVESS MINKET: