HÍREK
A Rovatból

Márki-Zay Péternek sokat kellett várni a sorára a szavazáskor

Orbán Viktor azonnal sorra került, Hódmezővásárhelyen azonban nagy tömeg volt a szavazókörben. Az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje azt mondta, minden egyes szavazat számít.
MTI/Rosta Tibor - szmo.hu
2022. április 03.



Nem keveset kellett várakozni Márki-Zay Péternek, a hódmezővásárhelyi szavazókörben rengetegen vártak arra, hogy leadhassák a szavazatukat. Ebben a körzetben Lázár János volt Miniszterelnökséget vezető miniszter indul Márki-Zay Péter ellenfeleként.

Az egységes ellenzék jelöltje nagyjából fél óra alatt végzett a szavazással. Utána tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, ez egy történelmi nap.

"12 év óta először valódi esély van a változásra"

- mondta.

Azt kérte, mindenki méltósággal nyugalommal adja le a szavazatát. Utalt arra, hogy ebben a körzetben, Makón már történt attrocitás, de részletesen nem fejtette ki, mire gondol.

A levélszavazatok kapcsán azt mondta, félő, hogy nem sikerült megőrizni a választások tisztaságát, de ez a választás Magyarországon fog eldőlni, a 106 választókerületben.

Mindenkit arra biztatott, hogy menjen és adja le a szavazatát. "Az ellenfeleink adatbázis alapján minden egyes szavazójukat elviszik, így a győzelem azon múlik, hogy mi is mindenkit el tudjunk vinni" - mondta. Egy szavazat szerinte eldönthet egy kerületet, egy körzetet, egy körzet pedig eldöntheti a választást.

"Tudom, hogy az időjárás miatt most sokan kevésbé siettek leadni a szavazatukat, de kérem, hogy mindenki menjen el, minden egyes szavazat számít!"

Arról is beszélt, siker esetén a legelső intézkedésük az lesz, hogy Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez,"hogy minden bűnöző börtönbe menjen, és ne legyünk többé következmények nélküli ország."

Márki-Zay Péter szánalmas hazugságnak nevezte, hogy a fideszes politikusok azt állítják, az ellenzék a gázsszállítások leállítását követeli. "Végtelenül szomorúnak tartom, hogy valaki ennyire képes lealjasodni a hatalomért és a lopásért" - mondta.

"Oroszország továbbra is rászorul az európai tagállamok pénzére, az európai tagállamok jelentős része rászorul a gázra, ezért fel sem merülhet az, hogy akár Németország, akár Magyarország a saját gázellátását kockáztassa."

"Orbán Viktor fegyvert szállít Ukrajnának, mi mentőt"

- tette még hozzá, de nem részletezte, milyen fegyverszállításokra gondol. A magyar kormány többször kijelentette, nem támogatja Ukrajnát fegyverekkel, és azt is határozatban tiltotta meg, hogy Magyarországon keresztülhaladjanak a közvetlenül Ukrajnába tartó külföldi fegyverszállítmányok. Igaz, ahhoz hozzájárult, hogy áthaladjanak az országon az olyan ukránoknak szánt fegyverek, amelyek egy másik NATO-tagállamba tartanak.

Márki-Zay Péter szóba hozta az elmaradt miniszterelnök-jelölti vitát is. "Mi az oka, hogy Orbán Viktor nem állt ki egy vitára? Mi az oka annak, hogy Orbán Viktor hazugságokkal akar megnyerni egy választást?" - kérdezte.

Azt állította, Magyarországon nincs demokrácia, és nem beszélhetünk szabad választásokról. Példaként hozta, hogy az állami televízióban négy év alatt 5 perc megszólalási időt kaptak.

"Annak ellenére veszünk részt ezen a választáson, hogy tudjuk, Orbán Viktor hazudik és csal, hogy nem áll ki egy nyílt küzdelemre, hogy a választási szabályok módosításától kezdve a körzethatárok átrajzolásáig, a sajtó leuralásáig, a független bíróságok felszámolásáig, elnyomásáig, az alkotmánybíróság befolyásolásáig mindent megtett azért, hogy ő leválthatatlan lehessen és örökké lopjon."

"De mégis van esély. Ha mindenki elmegy a mai napon, még ilyen lehetetlen, igazságtalan, tisztességtelen körülmények között is van esélyünk leváltani Magyarország ezeréves kormányának legkorruptabb kormányát"

- fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kunetz Zsombor Győrfi Pál menesztéséről: A helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam
Az egészségügyi szakértő Takács Péter volt államtitkár szavaira reagálva azt írta, semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni a szóvivő menesztését. Úgy véli, kommunikációs vezetőként Győrfi Pál nem adott valós tájékoztatást a mentőszolgálat állapotáról a nyilvánosságnak.


Kedden bejelentette az Országos Mentőszolgálat, hogy a szóvivői feladatokat a jövőben Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át, a közismert Győrfi Páltól. Takács Péter volt egészségügyi államtitkár szerdán reagált Győrfi Pál menesztésére, szerinte „nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben”, és feltette a kérdést

„Miért kell a politikai bosszúhadjáratot bárkire kiterjeszteni, aki az előző kormányok idején is csak a munkáját végezte – tisztességgel, becsülettel, magas színvonalon!?”.

Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő a volt államtitkár megszólalására válaszul most azt írja, szerint semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni Győrfi Pál menesztését, sokkal inkább egy már régen szükséges váltásnak. Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, a szóvivő feladatköre két részre oszlott: az egyik a balesetekről való faarcú beszámoló, a másik a „minden rendben van a Mentőszolgálatnál” mantra ismétlése.

„Ne felejtsük el, hogy például amikor kikértem közérdekű adatigényléssel a mentők kiérkezési idejét – amelyek egy részét a mai napig ki sem adták, például a 90 százalékon belüli kiérkezési arányt –, akkor, amit kiadtak adatot, azt először kinyomtatták az Excel-táblázatból, majd onnan beszkennelték – valószínűleg azért, hogy megnehezítsék az adatok feldolgozását –, végül nagyon rossz minőségű másolatként adták tovább.”

Kunetz hozzátette, hogy Győrfi ez alatt az idő alatt is kommunikációs igazgató volt.

A szakértő úgy látja, a mentőszolgálat jelenlegi állapotáért a „szőnyeg alá söprő mentalitás legalább annyira felelős, mint az egészen elképesztően ostoba és alkalmatlan menedzsment szemlélet”.

„Én Győrfi helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam!”

– jegyezte meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kunhalmi Ágnes évekig titkolta a súlyos betegségét, most elárulta, pokoli fájdalmak kínozták a parlamentben is
Kunhalmi Ágnes nyilvánosságra hozta, hogy endometriózisban szenved, ami Magyarországon több mint 200 ezer nőt érint. Azt mondta, a politikában nem engedhette meg magának, hogy betegnek tűnjön.


Kunhalmi Ágnes, az MSZP korábbi társelnöke, korábbi országgyűlési képviselője először beszélt nyilvánosan arról, hogy éveken keresztül endometriózissal küzdött, miközben a politikai élet frontvonalában dolgozott. A politikusnak nemcsak a súlyos, görcsös fájdalmakkal kellett megküzdenie, de azzal a nyomással is, hogy állapotát elrejtse a nyilvánosság, sőt sokáig még a párttársai elől is.

A hallgatásának okairól azt mondta, a politika világa nem engedi meg a gyengeséget.

„Kegyetlen világ, és nőként benne lenni ez hatványozottan igaz. Tűrni kell a lelki abúzust, és nem szabad gyengének, vagy betegnek látszani, mert élve felfalják az embert”

– fogalmazott az nlc.hu-nak adott interjúban. Elmondása szerint éveken át élt erős fájdalmakkal, miközben a parlamentben végezte a munkáját, de ezt folyamatosan lepleznie kellett.

A megoldást végül az Endometriózis Magyarország Alapítvány segítsége hozta el, rajtuk keresztül jutott el ahhoz a szakemberhez, aki megműtötte.

„Azóta a fizikai fájdalmam megszűnt, legalább ezzel nem küzdök már”

– mondta a sikeres beavatkozásról.

Most, hogy már nem tagja az országgyűlésnek, a jövőben az endometriózissal élő nők támogatásával szeretne foglalkozni, hogy eloszlassa a betegséggel kapcsolatos tévhiteket.

A magánéletéről ritkán nyilatkozó politikus azt is elárulta, hogy a betegség egy másik, sokakat érintő következményével is szembenéznek.

„A párommal nagyon szeretnénk kisbabát, amely szintén évek óta tartó küzdelem számunkra”

– mondta.

Az endometriózis becslések szerint több mint 200 ezer nőt érint Magyarországon, akiknek sokszor éveket kell várniuk a helyes diagnózisra, mert a fájdalmas menstruációt a társadalom és néha az orvosok is a női lét természetes velejárójának tekintik.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik saját pozíciója miatt
A kormányfő a köztársasági elnök legutóbbi interjújára reagált, amiben arról beszélt, hogy maradnia kell a hivatalban, mert a kormányfő utasítására nem mondhat le. A miniszterelnök tegnap még egy utolsó megbeszélést kezdeményezett az elnökkel.


„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”

- írja a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.

Magyar eredetileg május 31-ig adott időt a köztársasági elnöknek arra, hogy benyújtsa lemondását, azonban tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelezte, még egy utolsó, négyszemközti beszélgetésre nyitott lenne, mielőtt a kormánytöbbség megindítja az Országgyűlésben az államfő eltávolítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videó: Nagy Ervin antik bútorokra bukkant irodájában, visszaküldi őket a múzeumba
Az állatitkár szerint az elődje hozatta magának a berendezéseket az Iparművészeti Múzeumból. Azt írta, a fideszes politikusok a „nemzet szolgálatára jelentkeztek, mégis úgy használták a közvagyont, mintha az a sajátjuk lenne”.


Antik bútorokat hozatott magának Nagy Ervin elődje az Iparművészeti Múzeumból – állítja az új kulturális államtitkár, aki egy videót is közölt szóban forgó berendezésekről.

Azt írja „mi egy másfajta kultúrában hiszünk”, ezért ezeket a tárgyakat visszajuttatják az Iparművészeti Múzeumnak.

Nagy Ervin a videóban elmondja, hogy a múzeumban jobb helyen lesznek a tárgyak, hiszen ott megsérülhetnek, és ezeknek a művészi kincseknek amúgy is a köz javát kell szolgálniuk.

Emlékeztet, Tanács Zoltán miniszter korábban kölcsönfestményt küldött vissza a Szépművészetibe.

A kormányépületekbe múzeumokból kölcsönzött műtárgyak ügye még akkor került elő, amikor Magyar Péter az akkori Miniszterelnökség, a Karmelita kolostor bejárása során több értékes műtárgyat talált. Azóta a Tisza-kormány azt kommunikálja, hogy ezeknek a múzeumokban a helyük, és nem minisztériumokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk