HÍREK
A Rovatból

Márki-Zay Péter közzétette a jelentést, aminek segítségével le akarták járatni

Az ellenzék miniszerelnök-jelöltje szerint ezeket „a személye elleni lejárató anyagokat” a DK-nak készítették Dobrev Klára előválasztási kampányához.

Link másolása

Mint megírtuk, Márki-Zay Péter hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján azt mondta, a Demokratikus Koalícióval való egy héttel ezelőtti egyeztetésen olyan dokumentumokat kapott, amelyeket állítólag a Fidesz juttatott el a párthoz, Dobrev Klára előválasztási kampányához. Azt állítja, hogy ezek "összegyűjtött lejárató anyagok" a személye ellen, az iratok tartalmát pedig a sajtó rendelkezésére fogja bocsátani.

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje még hétfőn közzétette saját honlapján azt a több mint 60 oldalas dokumentumgyűjteményt, amelyben róla szóló információkat gyűjtöttek össze.

Az első oldalról rögtön kiderül, mi is volt a célja ennek elkészítésének. A szöveg szerint "az alapvető feladat Márki-Zay Péter teljeskörű feltérképezése, minden egyes szempontot figyelembe véve, mozgásainak, működésének motivációinak meghatározása ezáltal, illetően a múltbéli és jelenkori pozíciójának definiálása".

A szerző szerint olyan ügyeket találtak "Márki úrral" kapcsolatban, amelyek "relatív ismertek", ugyanakkor egy eset "kiaknázatlan", két "momentum" pedig mind a sajtóban, mind a közvéleményben "kibontatlan maradt ezidáig".

Az első ilyen ügyként egy régebben történt csecsemőhalálozást említ, amelyben szerinte Márki-Zay felesége támadható, erről a témáról több újságcikket is bemásolt. A másik "homályos" témakör a jelentés szerzője szerint a Márki-Zay család Kanadába való költözése és annak finanszírozása, amellyel kapcsolatban megjegyzi, hogy erről "igencsak elhalványult információkat" lehet találni és "minden szempontból elévült cselekedetekről" lehet beszélni.

Emmellett egy MLM-rendszerben működő céget is említ, amelyről azt írja, hogy "egyfajta ügynöki tevékenység, biztosítás, életbiztosítás, nyugdíjbiztosítás közvetítés volt" a működésének alapja, "ami mögött a nagy biztosító társaságok termékeit lehetett megtalálni", és "abban az időben kiemelten hatékony 'pénzgyárként' működött". A szerző szerint "a begyűjtött pénzeszközök elpárologtak, a vállalkozás pedig igen gyorsan fizetésképtelen lett".

A dokumentumgyűjtemény egy részében személyes és céges adatokat is feltüntettek, ezeket Márki-Zay kitakarta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Távozik a HVG-től Dezső András újságíró, aki megszerezte a Magyar Péterrel kapcsolatos rendőri jelentést
Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, és még két vezető munkatársa is. Mindezt egy csütörtöki állománygyűlésen tették hivatalossá.

Link másolása

Távozik a HVG-től Dezső András, a Magyar Péterrel kapcsolatos rendőri jelentést megszerző, Pulitzer-emlékdíjjal kitüntetett tényfeltáró újságíró - értesült a Média1. Szintán távozik a hvg.hu Nagy Iván Zsolt felelős szerkesztő, Windisch Judit, turnusvezetője és Rovó Attila, a belföld rovat vezetője.

A szájt vezetését átmenetileg Gergely Márton, a HVG hetilap felelős szerkesztője veszi át.

A Média információi szerint Nagy Iván Zsolt már szerdán közölte is munkatársaival, hogy távozik. Ezt azonban csak csütörtöki állománygyűlésen tették hivatalossá.

A kiadó csütörtöki közleményében azt írta:

„A HVG vezetősége a vezetőség a napokban döntött a hetilap, a hvg.hu és a hvg360 szerkesztőségi integrációjának felgyorsításáról.

Az alapelvek kidolgozása a napokban kezdődött, s a pontos működési rend kialakítására a következő hónapokban kerül sor. Az integrációtól hatékonyabb működést, az exkluzív, minőségi tartalom bővülését és a párhuzamosságok megszűnését várja a kiadó és a szerkesztőség.

A következő hetekben jelentős személyi változások is várhatók a szerkesztőség életében. A változások szükségességét jelzi, hogy az év második felétől távozik a szájt éléről Nagy Iván Zsolt felelős szerkesztő, és felmondási idejük letöltése után Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezető is. Továbbá elhagyja a HVG szerkesztőségét Dezső András, a lap egyik meghatározó munkatársa.

A HVG kiadója minden távozónak köszöni, hogy eddigi munkájával hozzájárult az online és a print kiadványok sikeréhez, és a független újságírás értékeinek megőrzéséhez, egyben sok sikert kíván nekik a továbbiakban.

A távozó kollégák pótlására a kiadó megteszi a szükséges lépéseket. A hvg.hu és a hvg360 vezetését átmenetileg Gergely Márton, a hetilap felelős szerkesztője veszi át július elsejétől, és így a HVG kiadványainak megbízott főszerkesztője lesz az integrációs folyamat lezárulásáig.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Javaslom, hogy a Fideszt is keresd meg” – Magyar Péter visszaszólt a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének, miután vizsgálat indult ellene
Szerinte Lánczi Tamásnak arról kéne érdeklődnie, hogy „Orbán Viktor hogyan avatkozik be magyar adófizetői milliárdokkal szinte az összes balkáni választásba”.

Link másolása

Magyar Péter is reagált arra hírre, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított ellene egy, a Magyar nemzetben csütörtökön megjelent cikk nyomán. A lap arról írt, hogy Magyar mögött a Datanet áll.

Ezt abból vezetik le, hogy a jogász által elindított talpramagyarok.hu nevű oldal adatkezelési tájékoztatójában két olyan cég szerepel, amik a Magyar Nemzet szerint a Datadat utódcégei, vagy ahhoz kapcsolódnak.

Magyar Péter a vizsgálattal kapcsolatban azt írta a Facebook-oldalán csütörtök délután:

„Friss hír, hogy az úgynevezett Szuverenitásvédelmi Hivatal havi ötmillió forintért kitartott elnöke, Lánczi Tamás vizsgálatot indított velem kapcsolatban, külföldi befolyásolási kísérlet miatt.

Kedves Tomi,

Örülök, hogy megdolgozol a pénzedért. Javaslom, hogy a Fideszt is keresd meg, akár az Állami Számvevőszék elnökével (havi 6,5 millió forint) közösen és érdeklődjetek náluk, hogy évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél, illetve, hogy Orbán Viktor hogyan avatkozik be magyar adófizetői milliárdokkal szinte az összes balkáni választásba, de még a franciába is.

Várom a hívásodat, MP”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Kussolj, és ne hazudozz!” – Bayer Zsolt beszólt Magyar Péternek Kocsis Máté védelmében
De ki emlékszik már arra, miből indult az egész? Biztos nem az utolsó bejegyzést olvassuk a témában.

Link másolása

Magyar Péter korábban azt állította Kocsis Mátéról, hogy nem sok időt tölt munkával, délutánonként pezsgőzik, borozik. Mindez még mindig annak a nyilatkozatfolyamnak a folyománya, melynek elején

Kocsis Máté az mondta Magyar Péterről, hogy csak volt feleségének köszönhette az állásait.

Most Bayer Zsolton volt a sor, hogy beszálljon. Hivatalos oldalán ezt írta:

Ide hallgass, te Magyar Péter!

Jól ismerem Kocsis Mátét, mert a barátom.

Rühelli a pezsgőt, mert rongyrázásnak tartja és soha nem láttuk munkaidőben bármilyen alkoholt inni.

Utál éttermekbe járni, még hívásra se nagyon jön, rohadt sokat dolgozik, és cum laude minősítéssel végezte el az egyetemet. És veled ellentétben nem veri a feleségét.

Szóval kussolj, és ne hazudozz!

A bejegyzés Bayernek 3500 lájkot hozott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Százezer forintnyi árúval megpakolva akart kisurranni egy Lidl-ből egy banda, akikkel gyerekek is voltak
Egyszerűen kitolták a bejáraton a bevásárlókocsit. A dolgozók azonban kiszúrták őket, így inkább menekülőre fogták.

Link másolása

Több mint százezer forintnyi áruval megpakolva, fizetés nélkül távozott egy solti áruházból egy banda. A rendőrség lopás gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki közleményében azt írta, hogy a két férfi és a két nő - akikkel a közzétette videófelvétel szerint két gyermek is volt - január 26-án 19 óra 15 perc körül az áruházból százezer forintot meghaladó értékű árucikket akart eltulajdonítani úgy, hogy a telepakolt bevásárlókocsit a bejárati ajtón át tolták ki a parkolóba.

A lopást azonban az alkalmazottak észrevették, ezért a bűnbanda tagjai – a termékeket hátrahagyva – elmenekültek a helyszínről.

A társaság egyik fele valószínűleg egy kék színű Opellel közlekedett.

A rendőrség kéri, hogy aki a felvételen látható személyek bármelyikét felismeri, hívja a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon. A névtelenség megőrzése mellett is tehető bejelentés a telefontanú (06-80/555-111) zöldszámán vagy a 112-es segélyhívó számon.


Link másolása
KÖVESS MINKET: