Márki-Zay: „A kormány azonnal engedje be a NATO-csapatokat Kelet-Magyarországra is”
„A magyar katona maradjon Magyarországon” – írja a politikus, hozzátéve, hogy szerinte csak a NATO-val tudjuk megvédeni határainkat egy orosz támadástól.
"Minden nap ömlik a hazugság a Fidesz-médiából. Az az Orbán, aki minket támad azzal, hogy katonai segítséget akarunk nyújtani Ukrajnának, megállapodott a britekkel, hogy katonai segítséget nyújt Ukrajnának" - mondja az ellenzéki közös miniszterelnök-jelölt egy vasárnap közzétett videójában.
Arról is beszélt, hogy a Fidesz az ellenzéket vádolta azzal, hogy fegyvereket akar küldeni Ukrajnába, most pedig ők küldenek fegyvereket - hangzik el.
Márki-Zay Péter a közösségi oldalára kirakott videóhoz azt írta:
"Csak Orbán állapodott meg a brit miniszterelnökkel, Boris Johnsonnal, hogy katonai segítséget küld Ukrajnának - Mi azt mondjuk, a magyar katona maradjon Magyarországon, és követeljük, hogy a kormány ne Ausztriát védje, hanem Magyarországot, ezért azonnal engedje be a NATO-csapatokat Kelet-Magyarországra is, hiszen csak velük tudjuk megvédeni határainkat egy orosz támadástól".
A politikus azonban a posztjában semmivel nem támasztotta alá az állitásokat.
VIDEÓ: Márki-Zay Péter üzenete
Orbán Viktor kedden találkozott Boris Johnson brit kormányfővel. Az ukrajnai háború ügyében Johnson és a V4-ek tartottak egy csúcsértekezletet. A találkozó után a Downing Street szóvivője közölte, hogy a két vezető áttekintette az egyre romló ukrajnai helyzetet, elítélték Oroszország Ukrajnában elkövetett "visszataszító cselekedeteit" és arra a megállapításra jutottak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnöknek le kell állítania ezt a "barbár hadjáratot". A Downing Street tájékoztatása szerint Boris Johnson és Orbán Viktor egyetértett abban, hogy fel kell lépni Oroszország európai destabilizációs tevékenysége ellen, egyebek mellett a kibertámadásokkal szembeni ellenállóképességet szolgáló magyar-brit kapcsolatok elmélyítésével - írja az MTI.
"Minden nap ömlik a hazugság a Fidesz-médiából. Az az Orbán, aki minket támad azzal, hogy katonai segítséget akarunk nyújtani Ukrajnának, megállapodott a britekkel, hogy katonai segítséget nyújt Ukrajnának" - mondja az ellenzéki közös miniszterelnök-jelölt egy vasárnap közzétett videójában.
Arról is beszélt, hogy a Fidesz az ellenzéket vádolta azzal, hogy fegyvereket akar küldeni Ukrajnába, most pedig ők küldenek fegyvereket - hangzik el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szalay-Bobrovniczky Kristóf új alapítványának célja a miniszter és családja anyagi jólétének biztosítása
Az okirat alapján az alapítvány különféle vagyoni juttatásokat nyújthat a kedvezményezettek számára, ezek közé tartoznak például egészségügyi szolgáltatások.
Per Ensem néven hozott létre alapítványt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter – derült ki a HVG cikkéből. Az alapító okirat szerint
az alapítvány célja, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf és közeli hozzátartozói anyagi jólétét „generációkon átívelően biztosítsa”.
Az okirat alapján az alapítvány különféle vagyoni juttatásokat nyújthat a kedvezményezettek számára. Ezek közé tartoznak például egészségügyi szolgáltatások, kulturális és sportprogramok, valamint olyan tevékenységek és javak, mint a vadászat, tenisz, vízi és lovassportok, hajók, lovak, fegyverek, utazás, étkezés, ruházat, berendezési tárgyak, járművek és „egyéb, életszínvonalat biztosító, illetve növelő vásárlások és szolgáltatások”.
Az alapítvány kuratóriumát Király András vezeti, aki a miniszter egyik vagyonkezelő cégének is az ügyvezetője. A vagyonellenőri feladatokat Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő és volt nemzetfejlesztési miniszter lánya látja el.
Az alapítvány nevének jelentése – „kard által” – Szalay-Bobrovniczky egyik felmenőjének címeréből származik. A miniszter ezzel szeretné hangsúlyozni „a családi hagyományok és értékrend megőrzésének és továbbvitelének fontosságát”.
Szalay-Bobrovniczky az elmúlt években több olyan birtokot is megvásárolt, amelyek korábban a család tulajdonában voltak.
Így került hozzá 2023-ban a Badacsonytomaj és Káptalantóti határán fekvő, 1,4 hektáros terület is, amely egykoron apai dédapja, Szalay Bálint birtoka volt. A területen 1896-ban épült fel a Tölgyes Kúria, amelyben hosszú ideig a Badacsony Borászati Szövetkezet működött. A birtokot később két pénzügyi szakember vásárolta meg, tőlük szerezte vissza a miniszter. Az ingatlant 750 millió forintos értéken bevitte a Per Ensem alapítványba, amely azóta annak kezeléséről is gondoskodik.
A HVG megemlíti azt is, hogy a Per Ensem alapítvány ügye azért is érdekes, mert korábban a kormány többször is bírálta Ruszin-Szendi Romuluszt, a honvédség volt parancsnokát. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerint az ő szolgálati villája körülbelül egymilliárd forintból épült fel, prémium kategóriás berendezésekkel. A beszerzésekről azonban Ruszin-Szendi nem dönthetett egyedül, azokat más kormányzati szereplőknek is jóvá kellett hagyniuk.
Per Ensem néven hozott létre alapítványt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter – derült ki a HVG cikkéből. Az alapító okirat szerint
az alapítvány célja, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf és közeli hozzátartozói anyagi jólétét „generációkon átívelően biztosítsa”.
Az okirat alapján az alapítvány különféle vagyoni juttatásokat nyújthat a kedvezményezettek számára. Ezek közé tartoznak például egészségügyi szolgáltatások, kulturális és sportprogramok, valamint olyan tevékenységek és javak, mint a vadászat, tenisz, vízi és lovassportok, hajók, lovak, fegyverek, utazás, étkezés, ruházat, berendezési tárgyak, járművek és „egyéb, életszínvonalat biztosító, illetve növelő vásárlások és szolgáltatások”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szabó Bálint büntetőfeljelentést tesz Lázár János ellen, miután a politikus a múlt heti soproni Lázárinfó előtt azt kérdezte tőle: „Igaz, hogy pedofília miatt üldöznek téged? Igaz, hogy pedofil vagy?” Lázár hozzátette: „Szombathelyen és Szegeden is ezt beszélik.”
A volt szegedi képviselő ezek után a 444-nek nyilatkozott az esetről. Azt mondta,
semmilyen büntetőügyben nem szerepelt a neve pedofíliával kapcsolatban, és soha nem is hozták hírbe ilyesmivel.
„Nincsen semmi. Kurva nagyot hibázott szerintem János. A gyerekével kapcsolatos dolog kihozta a sodrából. Vissza próbált támadni és elbaszta” – fogalmazott Szabó Bálint a lapnak.
A politikus szerint „ennél aljasabb rágalmat” nehezen tudna elképzelni.
Úgy gondolja, ha a kormány valóban komolyan veszi, amit az elmúlt napokban hangsúlyozott az alaptalan vádaskodásokkal kapcsolatban, akkor „Lázár Jánosnak évekig börtönben kell majd rohadnia.”
A történet előzménye, hogy Szabó Bálint a Lázárinfó előtt szóba hozta az öngyilkos hódmezővásárhelyi rendőrkapitány ügyét, majd megkérdezte Lázártól, hogy most is magával hozta-e a fiát „a kék villogós autóval”. Ezután kérdezett vissza neki Lázár a pedofíliáról.
Szabó Bálint büntetőfeljelentést tesz Lázár János ellen, miután a politikus a múlt heti soproni Lázárinfó előtt azt kérdezte tőle: „Igaz, hogy pedofília miatt üldöznek téged? Igaz, hogy pedofil vagy?” Lázár hozzátette: „Szombathelyen és Szegeden is ezt beszélik.”
A volt szegedi képviselő ezek után a 444-nek nyilatkozott az esetről. Azt mondta,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kedden délután ellentüntetők jelentek meg a budapesti Ferenciek terén, ahol Hadházy Ákos tartott demonstrációt. A mintegy 20–25 fős csoport a ferences templom bejárata előtt sorakozott fel, szentképeket és rózsafüzéreket hoztak magukkal. A rendőrség sorfalat állított fel, hogy elválassza őket a járókelőktől, írta a 24.hu.
Az egyik ellentüntető a Kontroll.hu élő közvetítésében úgy fogalmazott, hogy
szerintük a múlt héten „súlyos bűncselekmény” történt, amire békés kiállással szerettek volna reagálni.
A fiatal férfi azt mondta: „Általános jelleggel is fontosnak tartjuk azt, hogy bárki, akik úgy gondolja, hogy templomokra támad, papokra támad – mint ahogy sajnos a történelem során számos alkalommal megtörtént Magyarországon is –, akkor mi ott leszünk, és megvédjük a templomainkat.” Hozzátette, hogy jelenlétük békés, és adott esetben imádságra is sor kerülhet.
Hadházy Ákos a tüntetésen arról beszélt, hogy hitre törekvő embernek tartja magát, és majdnem minden nap imádkozik.
Kiemelte, hogy mélyen érinti, amikor „bizonyos futballszerető emberek ki vannak vezényelve”, hogy megvédjék tőle a templomot.
A demonstráción arra kérte azokat a résztvevőket, akik magukat szintén hitre törekvő embereknek tartják, hogy mondják el vele a Miatyánkot.
A mostani tüntetést megelőzően Hadházy Ákos és Reisz Péter Pál ferences szerzetes múlt héten szóváltásba keveredett a téren, miután a templom harangja körülbelül húsz percen keresztül szólt a demonstráció ideje alatt.
Az esetre Orbán Viktor miniszterelnök is reagált. A Facebook-oldalán azt írta: „Magyarországon mindenki ott tüntet, ahol akar. Össze lehet jönni, lehet tiltakozni. De egy szerzetest szidalmazni a templom kapujában, amiért az harangozni merészel, az nem tüntetés. Az inkább szégyen. Aki ilyet tesz, aki másokat erre biztat, az pedig nem a falu bolondja, szimplán gonosz ember. Lelke rajta.”
A keddi tüntetésen Hadházy közölte, hogy megállapodott a ferencesekkel, és jövő héttől nem a templom előtt fognak demonstrálni. Azt mondta, hogy a Ferenciek tere másik oldalán, „Orbán török barátjának szállodája előtt, a buszmegállóban” tartják majd a megmozdulást. A politikus aljas hazugságnak nevezte azt az állítást, miszerint „aki a kormányt bírálja, az egyházat támadja”.
A ferences templom harangja kedden, a tüntetés ideje alatt nem szólalt meg.
A demonstráció végén a résztvevők a VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumhoz vonultak, ahol este hétkor megemlékezést tartottak. Három évvel ezelőtt ezen a napon bocsátottak el több olyan pedagógust, akik részt vettek a tanártüntetésekben és a polgári engedetlenségi akciókban.
Kedden délután ellentüntetők jelentek meg a budapesti Ferenciek terén, ahol Hadházy Ákos tartott demonstrációt. A mintegy 20–25 fős csoport a ferences templom bejárata előtt sorakozott fel, szentképeket és rózsafüzéreket hoztak magukkal. A rendőrség sorfalat állított fel, hogy elválassza őket a járókelőktől, írta a 24.hu.
Az egyik ellentüntető a Kontroll.hu élő közvetítésében úgy fogalmazott, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter szerdán indítja el a Tisza Párt Nemzet Hangja nevű szavazásának második szakaszát. A szavazáson öt kérdésre lehet voksolni, elsőként a Tisza Világ nevű applikációban, de a pártelnök azt ígéri, önkénteseik három héten belül Magyarország minden településére eljutnak.
„A Tisza több tízezer önkéntese mind a 3155 magyar településre eljut október 23-ig”
– mondta Magyar Péter a Facebook-oldalán. A politikus szerint a nemzeti ünnepen Budapesten is találkoznak majd támogatóikkal a Nemzeti Meneten.
A Tisza Párt vezetője arra kéri a választókat, hogy töltsék le az applikációjukat, és vegyenek részt a szavazásban. Jelezte, hogy az aktivisták is lehetőséget biztosítanak majd a részvételre.
Magyar Péter bejegyzésében azt is írta, hogy Orbán Viktor elutasítja a Tisza Párt több javaslatát is. Ezek között említi a személyi jövedelemadó csökkentését, a nyugdíjemelést, a legfeljebb 200 ezer forintos pluszjuttatást több mint kétmillió idős ember számára,
a milliárdosokat érintő vagyonadót, a családi kedvezmények és támogatások emelését, valamint a gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények nyilvános kivizsgálását.
„Üzenjünk közösen a bukott és korrupt orbáni maffiának! Küldjünk öt hangos igent!” – fogalmazott Magyar Péter.
A Tisza Párt a Nemzet Hangja szavazás második szakaszát azután hirdette meg, hogy a kormány nemzeti konzultációt kezdeményezett a közteherviselésről.
A pártelnök szerint ez valójában egy lejárató kampány, amely a Tisza ellen irányul, és egy többször megcáfolt adóemelésre épül.