Itt az újabb bejelentés: kiderült, ki lesz a Megasztár zsűrijének harmadik tagja
Szombaton kiderült, hogy Marics Peti is visszatér a Megasztár zsűrijébe, ezzel ő a harmadik bejelentett mentor a TV2 tehetségkutatójának 9. évadában. Az énekes a hír kapcsán elmondta, sikeresnek tartja az előző szezont, és már várja az idei kihívásokat.
Az énekes a műsorral kapcsolatos várakozásairól úgy fogalmazott: „Úgy gondolom, hogy összességében egy sikeres évad volt az előző, tele volt újításokkal, amik mindig izgalmakat szülnek. Ezért is éri meg minden évben újra és újra elkezdeni ezt az egész folyamatot, mert mindig megvan az a kis motoszkáló izgalom az emberben, hogy most mi lesz más, milyenek lesznek az új emberek, a játékszabályok, úgyhogy már várom az ideit!”
A TV2 idén egy négynapos közösségi médiás játék keretében, naponta egy nevet felfedve jelenti be a zsűritagokat.
A sor csütörtökön indult, amikor megerősítették, hogy Herceg Erika visszatér a mentorok közé. Pénteken derült ki a legnagyobb változás: Tóth Gabi helyét Puskás-Dallos Bogi veszi át, aki korábban az X-Faktorban látott el hasonló feladatot.
Bogi a bejelentés után egyértelművé tette, hogy másfajta hozzáállást képvisel, és azt ígérte, „én nem azért jöttem, hogy bántsalak titeket, hanem, hogy felemeljem a tehetségeket”.
A negyedik, egyben utolsó zsűritag kilétére vasárnap derül fény, ezzel válik teljessé a Megasztár 9. évadának mestercsapata. A csatorna már korábban közölte, hogy a műsorvezetők Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna lesznek.
Via Blikk