Majka teljesen kiakadt Balázs Kicksnél: Aki ezt a papucsot megveszi 55 ezer forintért, annak hulljon ki a haja
A rapper benézett a különleges cipőkről ismert boltba, ahol már Szijjártó Péter és Gáspár Laci is vásárolt. Meglepően őszinte volt, amikor megtudta az árakat.
Pachert Balázs vendége volt Majka a különleges cipőkről ismert BalázsKicks-ben, a látogatásról pedig egy videót is megosztottak a Tiktokon. Ezek alapján Majka kissé kiakadt, amikor körbenézet az üzletben, ahol Till Attila, Gáspár Laci, sőt még Szijjártó Péter is vásárolt már.
A rapper ugyanis kiszúrt egy papucsot polcon, és láthatóan padlót fogott, amikor Balázs közölte vele: ez most 55 ezer csak!
„Hülye vagy? Komolyan, ez 55 ezer? Ne basszál már!”
- fakadt ki őszintén Majka.
Erre Balázs vissza kérdezett, hogy a zenész többnek hitte-e, amire a rapper már csak elnevette magát, és azt kezdte firtatni, hogy mennyi lehet a szürke papucs előállítási költsége.
„Aki ezt a papucsot megveszi 55 ezer forintért, annak hulljon ki a haja. Ki az, aki ezért 55 ezer forintot ad?” - mondta viccelődve Majka.
Balász erre azt hozta fel, azt ki kell fizetni, hogy a papucsot Kanye West tervezte. Csakhogy erre Majka azzal vágott vissza, hogy „Kanye West egy hülye”.
Ezután még egy másik darabot is kiszemeltek, amiről kiderült, hogy Till Attila vett egy ilyet.
„Várj, azt ugye tudod, hogy a Tilla a világon a legrosszabbul öltözött ember”
- mondta erre Majka.
A zenész szórakoztatóan őszinte látogatásáról készült teljes videót ITT tudod megnézni.
Pachert Balázs vendége volt Majka a különleges cipőkről ismert BalázsKicks-ben, a látogatásról pedig egy videót is megosztottak a Tiktokon. Ezek alapján Majka kissé kiakadt, amikor körbenézet az üzletben, ahol Till Attila, Gáspár Laci, sőt még Szijjártó Péter is vásárolt már.
A rapper ugyanis kiszúrt egy papucsot polcon, és láthatóan padlót fogott, amikor Balázs közölte vele: ez most 55 ezer csak!
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Puzsér Róbert: Ami itt látszik a Tóth Gabi viselkedésén, az a Soroksári úti prostituált viselkedése, attitűdje, kultúrája
A Megasztárban történt egyik szóváltás kapcsán fejtette ki véleményét a kritikus. Szerinte a showműsor morális mélyponton van, és az énekesnő ebben kulcsszerepet játszik.
Puzsér Róbert élesen bírálta Tóth Gabi viselkedését az Önkényes Mérvadó című YouTube-műsorban. A beszélgetésben Horváth Oszkár és Egri Viktor is részt vett, a téma az énekesnő karrierje és megnyilvánulásai voltak – szúrta ki az Index.
A vita egy Megasztár-részlet miatt alakult ki, amelyben egy versenyző szóvá tette, hogy Tóth Gabi nem rendelkezik érettségivel. Az énekesnő ezt annyira zokon vette, hogy veréssel fenyegette meg a jelentkezőt.
Puzsér szerint ez nem magyarázza a viselkedést, amit az énekesnő a műsorban mutat. Úgy gondolja, hogy már az is probléma, hogy a tehetségkutatóban sok a trágárság, de szerinte Tóth Gabi jelenléte tovább rontja a színvonalat.
„Nem az a baj Tóth Gabival, hogy nincs érettségije, hanem az a baj Tóth Gabival, hogy ordenáré proli p*csa”
– fogalmazott keményen a kritikus. Hozzátette: például Egerszegi Krisztinának is csak nyolc általánosa van, mégis „egy hölgy”, szemben Tóth Gabival.
Puzsér arról is beszélt, hogy nehéz végignézni, mi történik Tóth Gabival a képernyőn keresztül. Úgy látja
„ami itt látszik a Tóth Gabi viselkedésén, az a Soroksári úti prostituált viselkedése, attitűdje, kultúrája. Ez a legközönségesebb, leggyalázatosabb”.
Szerinte az énekesnő „arcában tükröződő lénye” is közönséges és eltorzult. Azt is kifogásolta, hogy a szórakoztatóipar kiemelt figyelmet fordít egy olyan szereplőre, aki szerinte nem bírja a kritikát.
„Ez lett a szólásszabadság, hogy itt bárki bármit mondhat? Hát akkor megyek, és megverem!” – idézte fel Puzsér az énekesnő reakcióját, aki így fenyegette meg a versenyzőt.
Végül úgy fogalmazott, hogy régen ilyen viselkedés csak realitykben volt jellemző, ahol „sztriptíztáncosok, pornósok, prostik meg mindenféle prolik” szerepeltek.
Puzsér Róbert élesen bírálta Tóth Gabi viselkedését az Önkényes Mérvadó című YouTube-műsorban. A beszélgetésben Horváth Oszkár és Egri Viktor is részt vett, a téma az énekesnő karrierje és megnyilvánulásai voltak – szúrta ki az Index.
A vita egy Megasztár-részlet miatt alakult ki, amelyben egy versenyző szóvá tette, hogy Tóth Gabi nem rendelkezik érettségivel. Az énekesnő ezt annyira zokon vette, hogy veréssel fenyegette meg a jelentkezőt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bochkor Gábor magánélete újra a figyelem középpontjába került: a rádiós körökben terjedő pletykák szerint eljegyezhette titokzatos párját.
A Retro Rádió műsorvezetőjének kapcsolatáról nem sokat tudni, csak annyit, hogy körülbelül másfél éve vannak együtt nála jóval fiatalabb párjával. A rádió épületében ismerkedtek meg, és bár nyilvánosan ritkán mutatkoznak együtt, Bochkor gyakran említi kedvesét adásban.
a hölgy szakmabeli, szintén rádiós, és egy hazai médiavállalatnál dolgozik vezető pozícióban.
A lap azt is tudni véli, hogy körülbelül negyvenéves és egy délkelet-magyarországi kisvárosból származik. Bochkor már a lányának is bemutatta barátnőjét, erről a rádióban is beszélt:
„Az én párom nem titkos, csak nem egy celeb liba, és nem szeretne szerepelni. Ő egy abszolút civil ember. Ez nem titkolózás, az összes barátom ismeri, a lányom ismeri, mindenki ismeri.”
A Best magazin szerint kapcsolatukban fordulópontot jelentett tavaly nyáron Bochkor édesanyjának halála, ugyanis a Retro Rádió folyosóin keringő pletykák szerint nem sokkal ezután a műsorvezető eljegyezte a párját.
Korábban a Blikknek is azt nyilatkozta egy informátor, hogy Bochkor Gábornak sokat jelentett az, hogy párja mellette állt a gyász időszakában.
„Az utóbbi éveken nem volt szerencséje a magánéletében, így ezt a kapcsolatot, amely egyre komolyabb, féltve őrzi, teljes mértékben szeretné magának megtartani. Fontos számára ez a nő, hiszen nem csak a hatvanadik születésnappal járó nagy ünneplésben volt mellette, de az utána következő nagyon nehéz időszakban is, amikor a szeretett édesanyja elvesztése miatti fájdalmát kellett túlélnie”
A rádiós egyelőre nem erősítette meg az eljegyzés hírét.
Bochkor Gábor magánélete újra a figyelem középpontjába került: a rádiós körökben terjedő pletykák szerint eljegyezhette titokzatos párját.
A Retro Rádió műsorvezetőjének kapcsolatáról nem sokat tudni, csak annyit, hogy körülbelül másfél éve vannak együtt nála jóval fiatalabb párjával. A rádió épületében ismerkedtek meg, és bár nyilvánosan ritkán mutatkoznak együtt, Bochkor gyakran említi kedvesét adásban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Osváth Zsolt az állami ünnepségről: Amikor Curtis azt rappelte, hogy „rajtam az út pora”, biztos, hogy az útéra gondolt?
Az influenszer szerint „bölcs döntés volt, hogy Zoltán Erikát tapsolni hívták, míg Radics Gigit énekelni”. Ugyanakkor úgy véli, az énekesnő „jelenléte sok kérdést felvet”.
Az október 23-i állami ünnepség részeként Radics Gigi és Curtis Demjén Ferenc A szabadság vándorai című dalának feldolgozását adta elő. A közéleti kérdésekben gyakran megszólaló Osváth Zsolt ezúttal nem YouTube-videóban, csak egy 24 órán át elérhető Instagram-történetben fejtette ki a véleményét a produkcióról.
Az influenszer szerint
„bölcs döntés volt, hogy Zoltán Erikát tapsolni hívták, míg Radics Gigit énekelni”,
ugyanakkor úgy véli, „Gigi jelenléte sok kérdést felvet”. Az okát nem írta le, mert „nem lenne korrekt”, de szerinte az énekesnő biztosan érti. Curtis közreműködéséről viszont csak ennyit írt:
„Amikor Körtisz azt rappelte, hogy »rajtam az út pora« – biztos, hogy az útéra gondolt?”
A tartalomgyártónak egyébként tetszett a feldolgozás, és hozzátette: „nem érdekel, hogy a Fidesz rendelte meg”.
„Hol van Gabi? Miért nem énekelt? És Enci? Teljesen csalódott vagyok”
– írta még az Insta-sztoriban, minden bizonnyal Tóth Gabira és Muri Enikőre utalva. Mindkét énekesnő részt vett a Békemeneten.
Osváth Zsolt röviden Orbán Viktor beszédére is kitért: „Tehát, ha nem tartasz velük, akkor nem vagy magyar? És ezek szerint Magyar Péter velük tart? Mert ő Magyar. Érted. Vagy most akkor mi van?”
Az október 23-i állami ünnepség részeként Radics Gigi és Curtis Demjén Ferenc A szabadság vándorai című dalának feldolgozását adta elő. A közéleti kérdésekben gyakran megszólaló Osváth Zsolt ezúttal nem YouTube-videóban, csak egy 24 órán át elérhető Instagram-történetben fejtette ki a véleményét a produkcióról.
Az influenszer szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Váratlan fordulat történt a Házasság első látásra új évadában. A TV2 párkapcsolati realityjében eddig 12 szerelemre vágyó embert állítottak párba, most azonban a már megismert párosok mellé egy újabb férj és feleség érkezik.
A keddi adásban már be is mutatkozott a menyasszony, Tóth Bettina, aki Zavira néven ismert a művészvilágban.
„Iszonyatosan erős nőnek tartom magam, aki belülről egy nagyon érzékeny nő, és vágyik a gyengédségre. Eddig eléggé szívből éltem, és ösztönösen döntöttem, ezért a kísérlettől azt várok, hogy a szakértők segítségével össze tudjuk hangolni az eszemet a szívemmel. Nagyon férjhez szeretnék menni, de a megfelelő emberhez, és iszonyatosan remélem, hogy ez a kísérlet megadja ezt a férfit nekem”
– mondta a 31 éves festőművész a bemutatkozó kisfilmjében.
A műsor szakértői úgy gondolták, hogy Zavirához egy idősebb férfi illik, aki erőt sugároz, de biztonságot ad számára. Végül találtak is neki valakit, egyelőre azonban rejtély, ki lehet az.
Az adás végén a nézők láthatták, ahogy Zavira bevonul az esküvő helyszínére, ahol a násznép már várta. Köztük volt a már összeállt hat pár is, akik nem értették, miért a menyasszony érkezik meg először. Ő maga egészen más miatt kezdett aggódni.
„Láttam a násznépből, hogy több ismerős arc is van közöttük a tévén keresztül, és egyből elkezdtem agyalni, hogy te jó ég, akkor biztosan ismert lesz a férjem is. Nem szerettem volna ismert férjet, úgyhogy elfogott a pánik, és elkezdtem stresszelni, hogy vajon ki lesz az, sőt, arra is gondoltam, hogy mi van, ha a násznép közül áll fel valaki”
– mondta Zavira.
A titokzatos férj kilétére a következő adásban derül fény.