SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Majka keményen beszólt azoknak, aki nem hajlandók a maszkot hordani

A kommentelők nem kímélték a rappert, sokan nem érettek egyet vele.


Durván kiakadt Majka azokra, akik még mindig nem értik meg, hogy a koronavírus ellen közösen kell összefogni, és néhány szabályt, például a maszk viselését be kell tartani.

A közösségi oldalán azt írta:

"Hogy lehet, hogy az Ázsia országoknak sikerült a járványt megfékezni? Úgy, hogy a Gödény-féléket kinevetik, és ha betegek akkor felvesznek egy maszkot. Nem most! Évtizedek óta akkor is, ha nincs világjárvány, csak elkaptak egy egyszerű influenzát. Mielőtt mindenféle negatív jelzővel illetnénk őket, tessenek példát venni róluk. Törődnek magukkal, meg másokkal. Ha nem maguktól, akkor törvényileg."

Majd egy cikkből egy mondatot idéz:

"Ez valami nyugati dolog, hogy a maszkviselés az egyéni szabadságjogokkal kapcsolatos politikai vita része lett, és képtelenek vagyunk hordani. Az emberek azt magyarázzák, hogy milyen fontos nyitva tartani az iskolákat, aztán meg azt, hogy nem kellenek a maszkok".

Végül durván beszól azoknak, akik nem értik a maszkviselés fonrosságát:

"Hordd azt a ki...tt maszkot!

(van amitől nem véd, de legalább addig se nyúlkálsz a szádba, meg az orrodba)!!!"

- üzeni.

A kommentelők közül sokan nekiestek a rappernek, parázs vita alakult ki, sokan azt írták, hogy nem hisznek abban, hogy a maszk megvéd a fertőzéstől.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fotógaléria: Ők alkotják a Miss Universe Hungary idei döntős mezőnyét
A Miss Universe Hungary szervezői közzétették a 2026-os verseny tizenkét döntősének névsorát, és képeit. A versenyzőkre június 11-től felkészítő tábor vár, a finálét pedig június 19-én rendezik.


Kihirdették a Miss Universe Hungary 2026-os döntős mezőnyét, a szervezők a verseny hivatalos közösségi oldalán tették közzé azt a tizenkét nevet, akik közül kikerül az idei győztes. A bejelentés szerint a felkészítő tábor június 11-én kezdődik, az országos döntőt pedig június 19-én tartják.

A koronáért a következő versenyzők szállnak harcba:

Czakó Zsaklin, Gere Bernadett, Hotya Fanni, Kiss Kamilla, Kálmán Dorina, Mészáros Alexandra, Óvári Kinga, Pálkovács Kamilla, Puy Zsófia, Szabó Anna, Szilágyi Cintia és Zsanai Mia.

A döntősökre a következő napokban egy intenzív felkészítő tábor vár. A június 19-i finálé tétje nem csupán a korona és a hazai cím, hanem az is, hogy a győztes képviselheti Magyarországot a Miss Universe nemzetközi világdöntőjén.

Mutatjuk a 12 hölgyet!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
65 évesen meghalt A Keresztapa III. színésze – három hétig küzdöttek az életéért, végül a családja hozta meg a legnehezebb döntést
Anthony Guidera szombaton, kaliforniai otthonában hunyt el, miután májusban leállt a szíve. A színészt három hétig tartották életben, de korábbi kérésének eleget téve a családja engedélyezte az életfenntartó kezelés leállítását.


Három hétig tartották életben gépekkel, végül otthonában, családja körében halt meg 65 évesen Anthony Guidera, akit a legtöbben A Keresztapa harmadik részéből ismerhettek.

A színész pályája rövid volt, de a Species – A lény című filmben látott, MTV-díjas csókja a kilencvenes évek egyik kultikus mozis pillanatává tette.

Guidera még májusban esett össze kaliforniai otthonában, miután leállt a szíve. Kórházba szállították, ahol három hétig gépekkel tartották életben – írta a Page Six.

Korábbi kívánságának megfelelően a család úgy döntött, lekapcsolják az életfenntartó berendezésekről, és hazaszállították, ahol szombaton elhunyt.

Halálának pontos oka egyelőre ismeretlen, az orvosok sem tudták megállapítani, mi okozta a hirtelen rosszullétet.

A hírt felesége, Valarie jelentette be, aki egy fiút, Nicket nevelt a színésszel. A nő szombaton a Facebookon osztott meg egy közleményt férje haláláról, amelyben a család gyászáról írt.

„Nehéz szívvel jelentjük be szeretett Anthony hirtelen távozását. Összetörtek vagyunk, és próbálunk levegőhöz jutni a felfoghatatlanban, pillanatról pillanatra haladunk. Kérjük, őrizzétek ezt az örök fényt a szívetekben, és imádkozzatok családunkért.”

Valarie egy korábbi, apák napi bejegyzésében azt írta, férje „nem csupán apa, hanem az álmok igazi inspirálója”.

Guidera első filmszerepét 1990-ben, az A Keresztapa III-ban kapta, ahol egy Anthony nevű testőrt alakított. A kilencvenes években olyan kasszasikerekben tűnt fel mellékszereplőként, mint A szikla vagy az Armageddon.

Legismertebb jelenete a Species – A lény című sci-fi horrorhoz kötődik, amelyben Natasha Henstridge-dzsel váltott csókjáért (cikkünk borítóképén) 1996-ban elnyerte az MTV Movie Awardot a legjobb csók kategóriában. Utolsó filmes szerepe 1999-ben, a The Annihilation of Fish című filmben volt, ahol egy fegyverárust alakított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszólalt Majka, miután szombaton elmaradt egy mosonmagyaróvári koncert, amit vele hirdettek
A rapper tisztázta, miért nem jelent meg a hétvégén Mosonmagyaróváron, ahol elvileg fellépett volna, de akkor már Törökországból jelentkezett be. Szerinte ők nem tehetnek arról, hogy a szervezők lefújták a koncertet, hiszen szerződést sem kötöttek velük.


Sok rajongó a törökországi nyaralásnak tudta be, hogy elmaradt Majka szombati, mosonmagyaróvári koncertje. A rapper azonban tisztázta a helyzetet. Szerinte a valóság az, hogy a fellépésről nem is született végleges megállapodás a szervezőkkel, akik egy kezdeti érdeklődés után többet nem is keresték.

„Korábban érkezett tőlük egy megkeresés, hogy van-e ebben az időszakban szabad időpontunk. Elvileg lett volna, de ezzel véget is ért a projekt, többet nem kerestek, konkrétum nem történt, mi meg sem hirdettük ezt a fellépést”

– nyilatkozta a Blikknek.

A nyárnyitó rendezvény törléséről a szervezők hivatalos közleményt adtak ki, de a döntés hátteréről sem szakmai, sem személyes indokokat nem közöltek. A jegyek árát az OneTicket rendszere automatikusan visszatérítette a vásárlóknak, a szűkszavú kommunikáció és a váratlan lemondás azonban nagy csalódottságot váltott ki a rajongók körében.

„Mi nem tehetünk semmiről, szerződésünk sem volt a szervezőkkel” – állítja Majka.

A rapper a hétvégén egy családi nyaralásról, a törökországi Belekből jelentkezett be az Instagram-oldalán. A poszt miatt sokan azt feltételezték, hogy a külföldi utazás miatt maradt el a mosonmagyaróvári fellépés.

Ugyanakkor pénteken a rapper és csapata nagysikerű koncertet tartott Pécsen, ahol a rossz idő ellenére is teltházas bulit tartottak a Káptalan Kertben. Majka a fellépésről azt írta: „Szakadó eső, csoda helyszín & közönség! Köszönöm Pécs!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„A karjaimban halt meg” – Gálvölgyi János felidézte a drámai pillanatokat, amikor Márkus László meghalt
Gálvölgyi János felidézte Márkus László utolsó perceit, aki egy szilveszteri műsor felvételén lett rosszul. A színészlegenda ma lenne 99 éves, ez alkalomból Bodrogi Gyula is megemlékezett a pályatársról.


„A karjaimban halt meg” – Gálvölgyi János közel negyven év után is élesen emlékszik azokra a pillanatokra, amikor Márkus László, a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja összeesett az öltözőben.

A legendás színész most lenne 99 éves. Ennek alkalmából idézte fel a drámai eseményeket a pályatárs, Bodrogi Gyulával együtt a Blikknek.

Gálvölgyi János elmesélte az 1985. december 30-i este történéseit. A Kongresszusi Központban egy szilveszteri műsor felvételére készültek éppen, ahol többek között ők is szerepeltek: „Beléptem az öltözőbe, ő ott ült a kanapén. Majd hirtelen hátradobta magát, elkezdett agonizálni. Mesterségesen lélegeztettük az ügyeletes orvossal, aztán megjött a mentő és kiküldtek”.

„Éreztem, hogy már a karjaimban meghalt…” – mondta a színész.

Bodrogi Gyula is ott volt aznap este. Elmesélte, hogy a kollégák először azt hitték, Márkus csak a szokásos módon viccel, de hamar kiderült, hogy a helyzet drámai. Az öltözőből kilépő Gálvölgyi és Körmendi János már sápadt arccal léptek és mondták, hogy Márkus rosszul lett.

„Hiába jött gyorsan a mentő, Laci már soha nem tért magához.”

Bodrogi szerint a „Színészkirály” felirat a sírján találó, de ő inkább „abszolút színésznek” nevezné. Szerinte Márkus László maximalista volt, aki nem viselte el a tehetségtelenséget és a középszerűséget.

„Ha valaki vagy valami nem tetszett neki, finoman, de annál fájdalmasabban, maró gúnnyal beszélt róla. Megszámlálhatatlan embert sértett meg” – emlékezett vissza Bodrogi.

Elárulta, hogy olykor még provokálták is a színészt. „Emlékszem, Szentendrén, a Duna-parton ültünk egy tábortűz körül, és direkt bedobtunk neki neveket, ő pedig gúnyos megjegyzéssel válaszolt” – mesélte.

A Kossuth-díjas Márkus László 58 évesen hunyt el. Leukémiával küzött, a szakmában tudtak róla, de ő maga nem beszélt a betegségéről, és zokszó nélkül viselte a kezeléseket, miközben folyamatosan játszott. Utolsó napján is fellépésre indult, de már a taxiban sem érezte jól magát. Miután az öltözőben rosszul lett, a Tétényi úti kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.

„A színpadon vagyok az igazi, az életben szerepet játszom…” – mondta egyszer magáról.

A színész magánéletéről szinte semmit nem lehetett tudni, csak annyit, hogy az édesanyjával élt. Az élete a színészet volt, színházban, filmben. Pályatársai szerint sokszor kibírhatatlan volt, és voltak többen, akik rettegtek a gúnyos, maró megjegyzéseitől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk