Majka bekeményített: ezért védette le a Bindzsisztán szót
A hódmezővásárhelyi cukrászda Majka arcával árulta a Bindzsisztán szeletet, amit a rapper nem hagyott szó nélkül. Bár a süti neve végül megváltozott, az ügy jogi lépéseket és politikai vitát is szült.
Még január 17-én jelentette meg Majka a Csurran, cseppen című dalát, amely gyorsan felkapott lett, és a benne elhangzó Bindzsisztán szó körül hamar vita alakult ki. Egy hódmezővásárhelyi cukrászda a dal ihletésére Bindzsisztán szelet néven készített süteményt, amelyen Majka arca is szerepelt. A rapper ezt nem nézte jó szemmel, és jelezte, hogy jogi lépéseket tesz személyiségi és szerzői jogainak védelme érdekében.
A sütemény híre eljutott Hódmezővásárhely polgármesteréhez, Márki-Zay Péterhez is, aki ellátogatott a cukrászdába, és megkóstolta a sütit. A polgármester azt üzente Majkának, hogy a cukrászda tulajdonosa hajlandó felajánlani az édességből befolyt összeget jótékony célra. A cukrászda végül módosította a sütemény nevét Binzsiztánra, és Majka arcképét is eltávolították róla.
Majka azonban nem a sütemény miatt döntött a Bindzsisztán szó levédése mellett. A rapper a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál védjegyigényt nyújtott be, mert nem akarta, hogy a kifejezést politikai célokra használják, írja a Blikk.
A Facebook-oldalán így magyarázta a döntést:
„Abban a posztban, ahol jeleztem, hogy legyen a Bindzsisztán szó közkincs, leírtam azt is, hogy ahhoz viszont nem járulok hozzá, hogy bármely politikai oldal tagjai ezt bármilyen politikai célra felhasználják. Ezt így lehetett bebiztosítani.”
Majka hozzátette: „Mindenki más pedig nyugodtan bindzsizhet Bindzsisztánnal.”
Még január 17-én jelentette meg Majka a Csurran, cseppen című dalát, amely gyorsan felkapott lett, és a benne elhangzó Bindzsisztán szó körül hamar vita alakult ki. Egy hódmezővásárhelyi cukrászda a dal ihletésére Bindzsisztán szelet néven készített süteményt, amelyen Majka arca is szerepelt. A rapper ezt nem nézte jó szemmel, és jelezte, hogy jogi lépéseket tesz személyiségi és szerzői jogainak védelme érdekében.
A sütemény híre eljutott Hódmezővásárhely polgármesteréhez, Márki-Zay Péterhez is, aki ellátogatott a cukrászdába, és megkóstolta a sütit. A polgármester azt üzente Majkának, hogy a cukrászda tulajdonosa hajlandó felajánlani az édességből befolyt összeget jótékony célra. A cukrászda végül módosította a sütemény nevét Binzsiztánra, és Majka arcképét is eltávolították róla.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Sajnos én is segítségre szorulok” - Laár András után Galla Miklós is bajban: pénzt kér, tartozásai vannak
A humorista a közösségi oldalán kért támogatást élelmiszerre, gyógyszerre és számlákra, bankszámlaszámát is megadta. Laár András korábbi segélykérése után ő is a nyilvánossághoz fordult.
Galla Miklós a közösségi oldalán jelezte, hogy anyagi támogatásra van szüksége, vette észre a Blikk. Bejegyzésében felsorolta, mire kell a segítség – élelmiszerre, gyógyszerre, közüzemi számlákra és tartozások rendezésére –, és megadta bankszámlaszámát is.
„Köszönöm mindenkinek, aki segített Laár Andrásnak a nehéz helyzetében. Sajnos én is segítségre szorulok. Élelmiszer, gyógyszer, közüzemi számlák és tartozásaim is vannak. Kérem, aki tud, segítsen. Előre is nagyon köszönöm. Megadom a bankszámlaszámomat: 50420317-10005587. Igyekszem vicces és informatív posztokkal meghálálni”
Laár András nemrég videóban beszélt arról, hogy nehéz helyzetbe került, és már tankolásra, ételre sem maradt pénze. Sokan melléálltak: idegenek ezrei küldtek neki támogatást.
Pár héttel ezelőtt Laár a Facebookon részletesen is elmondta, hogy menedzserével, Kalocsai Krisztiánnal és az ő barátnőjével egy Ópusztaszer melletti tanyán élt, napok óta nélkülöztek, és mindössze 3000 forintja maradt. A rajongók végül 10 millió forinttal segítettek neki.
Galla Miklós a közösségi oldalán jelezte, hogy anyagi támogatásra van szüksége, vette észre a Blikk. Bejegyzésében felsorolta, mire kell a segítség – élelmiszerre, gyógyszerre, közüzemi számlákra és tartozások rendezésére –, és megadta bankszámlaszámát is.
„Köszönöm mindenkinek, aki segített Laár Andrásnak a nehéz helyzetében. Sajnos én is segítségre szorulok. Élelmiszer, gyógyszer, közüzemi számlák és tartozásaim is vannak. Kérem, aki tud, segítsen. Előre is nagyon köszönöm. Megadom a bankszámlaszámomat: 50420317-10005587. Igyekszem vicces és informatív posztokkal meghálálni”
Rengetegen várták, hogy Sebestyén Balázs feltűnjön az RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorának negyedik évadában. A műsorvezető ugyanis rendkívül élvezte a találgatásokat az elmúlt hónapokban, sokszor pedig Árpa Attila is rátett egy lapáttal a megszólalásaival.
A tegnap reggeli rádióműsorában végül tiszta vizet öntött a pohárba. A műsorvezető elmondta, nyomós oka volt arra, hogy nem vállalt szerepet az idei évadban sem, pedig mint fogalmazott, imádná.
„Ennek többféle fizikai akadálya van. Egyik például, hogy akkor forog a Nyerő. Ez nagyon fontos. Így nehezen diszponálható dolog. És nekem szent meggyőződésem, hogy úgyis kiszórnának. Mert én egy olyan karakter vagyok, akiről mindenki azt feltételezné, hogy gyilkos. Harmadik este, teljesen váratlanul felbontanám a borítékot, és kinyírnának, mert túl nagy falat vagyok. Hacsak nem választanának meg gyilkosnak”
– fogalmazott.
Azt is elárulta, hogy szereti a műsort, és amikor csak tudja, követi az eseményeket. Egyik nagy kedvence az idei évadban Hajdú Péter lett.
„Olyan béna, hogy szórakoztató”
– mondta róla.
Azokról, akik az eddigi évadokban kevésbé bírták a pszichológiai nyomást pedig kemény kritikát fogalmazott meg.
„Borzasztóan labilisak, önképzavarosak és gyengék sokan. Eltűnik a tükör, kapnak egy csomó rossz kritikát, és hányan kikészültek abba, hogy őket gyilkosnak gondolják. De azért mentek oda, hogy gonoszok legyenek. Ettől nem készülsz ki… Nem sírod el magad… A sírás mögött van egy labilis önkép, borzasztó önértékelés, személyiség.
Rettenetes bizonytalanok, látom rajtuk: önmagukban, a hitükben, a világképükben, a saját magabiztosságukban. Eltűnik mindenféle visszajelzés, vagy kapnak három negatívat, kettő meg nem úgy jelez vissza, és megborulnak. Ha van egy határozott önképed, nem készülsz ki. Ez mégiscsak egy tévéműsor”
– mondta.
Balázs még kulisszatitkokat is elárult. Elárulta, hogy minél tovább marad játékban valaki, annál többet visz haza, a szereplők ugyanis napidíjért vállalják a szereplést.
Rengetegen várták, hogy Sebestyén Balázs feltűnjön az RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorának negyedik évadában. A műsorvezető ugyanis rendkívül élvezte a találgatásokat az elmúlt hónapokban, sokszor pedig Árpa Attila is rátett egy lapáttal a megszólalásaival.
A tegnap reggeli rádióműsorában végül tiszta vizet öntött a pohárba. A műsorvezető elmondta, nyomós oka volt arra, hogy nem vállalt szerepet az idei évadban sem, pedig mint fogalmazott, imádná.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy arról korábban írtunk, Szűcs Judith 16 év után döntött úgy, hogy véget vet kapcsolatának lett származású vőlegényével. A 72 éves énekesnő újra egyedül él, és bár nem volt könnyű meghoznia ezt a döntést, úgy érezte, most inkább a saját útját szeretné járni.
Hasonló helyzetet élt meg korábban Csepregi Éva is, akinek 15 év után ért véget a párkapcsolata. Az énekesnő 60 éves kora felett maradt egyedül, és nyíltan beszélt arról, milyen nehéz volt számára a szakítás utáni időszak. Elmondta, hogy a kapcsolatában sokszor megalkuvó volt, ami egy idő után nagyon zavarta. Úgy fogalmazott, nem tud hosszú távon működni ott, ahol korlátozzák a szabadságát, és nem olyan módon szeretik, ahogy számára fontos lenne.
A Neoton Família sztárja most üzent is Szűcs Judithnak.
„Judithnak is azt mondom, hajrá! Az élet annyiféle lehetőséget nyújt! Viszont lehet, hogy ebben az életszakaszban már máshol kell keresni... Velem is így volt, de hogy pontosan min is mentem át közvetlenül a szétválás után, abba azért sem mennék bele, mert azt gondolom, kettőn áll a vásár... Nem akarom bolygatni a múltat, illetve már túl is vagyok rajta, de azt elmondhatom: örülök, hogy annak idején a saját lábamra álltam. Úgy vagyok boldog, ahogy vagyok”
Az énekesnő úgy látja, párkapcsolat nélkül is lehet teljes életet élni. Elmondta, számára a család, a barátok és a színpad jelenti az igazi boldogságot.
„Az egész életem a nyilvánosság előtt zajlott, még ha én magam óvatosan is beszéltem, beszélek róla, így nem titok, nekem a fiamék és a színpad a legfontosabbak a világon! És ebbe nagyon nehéz bárkinek becsatlakoznia... De nekem így jó! És annyi közös családi-, baráti ebéd, program, utazás van az életemben, nem beszélve a közös zenélésről, fellépésekről, hogy sosem unatkozom! Sőt, huszonnégy óra kevés is ahhoz, hogy mindennek a végére érjek. Ráadásul mivel nagy a baráti társaságom – tehát nincs olyan hét, hogy valakinek ne lenne névnapja vagy születésnapja –, mindig van mit ünnepelni!” – fogalmazott.
Ahogy arról korábban írtunk, Szűcs Judith 16 év után döntött úgy, hogy véget vet kapcsolatának lett származású vőlegényével. A 72 éves énekesnő újra egyedül él, és bár nem volt könnyű meghoznia ezt a döntést, úgy érezte, most inkább a saját útját szeretné járni.
Hasonló helyzetet élt meg korábban Csepregi Éva is, akinek 15 év után ért véget a párkapcsolata. Az énekesnő 60 éves kora felett maradt egyedül, és nyíltan beszélt arról, milyen nehéz volt számára a szakítás utáni időszak. Elmondta, hogy a kapcsolatában sokszor megalkuvó volt, ami egy idő után nagyon zavarta. Úgy fogalmazott, nem tud hosszú távon működni ott, ahol korlátozzák a szabadságát, és nem olyan módon szeretik, ahogy számára fontos lenne.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ördög Nóra férjét egy majom megharapta Balin, a majomrezervátumban. Vérzett a sebe, a helyszínen az alkalmazottak lefertőtlenítették és leragasztották. A személyzet szerint az ottani majmok nem fertőzöttek.
A család idén tavasszal Ázsiában tartózkodott az Ázsia Expressz forgatása miatt. A Nánásiék YouTube-csatornáján, a Nánázsia videóban látszik, ahogy Nánási Pál a vérző sebet megmutatja, majd segítséget kér az alkalmazottaktól.
„Hát, nagyon szépen elláttak, most menjünk innen!” – mondta a támadás után. Estére úgy döntött, hogy elmegy oltásért.
„A doki tanácsára fogtam magam és elmentem egy helyi klinikára, ahol beoltattam magam. Nem volt olcsó, 250 ezer forint volt a teljes protokoll. Kaptam egy tetanuszt, az első veszettség elleni oltást, és ezen kívül, ami az igazán drága, az egy Herpesz B-vírus elleni oltás, amit ezek a majmok terjeszthetnek.”
Itt minden feltételes módban van. Két héten át kell szedni, ez már gyógyszer formájában van. Napi hat darabot kell belőle beszedni, tehát irgalmatlan mennyiségű gyógyszert fogok beszedni most az elkövetkezendő két hétben” – fogalmazott.
Elmondta, hogy összesen négy oltást kell felvennie, és még négy hátra van. Hozzátette, hogy örül, amiért nem a gyerekei sérültek meg. „A veszettséggel nem lehet viccelni. Szerencse, hogy engem haraptak meg, mert ha az egyik gyerekemet harapják meg, akkor azért...” – mondta el Nánási Pál.