HÍREK

Magyarok elleni gyűlöletbeszédért bírságolták meg a román államfőt

360 ezer forintnyi pénzbüntetést kell fizetnie, mert tudatosan rájátszott a több évtizedes előítéletekre.

Link másolása

Megsértette a magyar nemzetiségű román állampolgárok emberi méltóságát Klaus Iohannis román államfő, amikor magyar nyelvű köszöntéssel gúnyolódva Erdély kiárusításával vádolta meg szociáldemokrata ellenfeleit - állapította meg szerdai határozatában az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD).

A CNCD szavazattöbbséggel elfogadott határozatában 5000 lejes (360 ezer forint) bírságot szabott ki az elnökre. Asztalos Csaba, a CNCD elnöke az MTI-nek elmondta:

ilyen esetekben nem a bírság mértéke számít, hanem az a tény, hogy egy állami intézmény megállapította a kihágást. A tanács 2000-től 100 ezer lejig terjedő bírságokat róhat ki, tehát az államfőre kiszabott büntetés kiegyensúlyozott, mértéktartó bírságnak számít

- tette hozzá.

"Joga van az államelnöknek fellépni minden olyan esetben, amikor az állam területi épsége és szuverenitása van veszélyben, de ezt úgy kell megtegye, hogy mellőzze a gyűlöletbeszédet" - jelentette ki a CNCD elnöke.

Kifejtette: Iohannis tudatosan "játszott rá" azokra a sok évtizedes előítéletekre, amelyek léteznek a román társadalomban a magyarokkal szemben, amikor a magyar nyelvet használta.

Az, hogy "a magyarok el akarják lopni Erdélyt", egyike volt azoknak a szlogeneknek, amelyekre a nacionalista kommunista Románia épült, amelyekre az ország asszimilációs politikáját alapozták, és ez folytatódott 1990 után is. Mindennek az államfő is tudatában volt

- magyarázta Asztalos Csaba a CNCD szavazattöbbséggel hozott határozatát.

A diszkriminációellenes tanács a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat megkeresése alapján kezdte vizsgálni Klaus Iohannis kijelentését, később Marcel Ciolacu házelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ideiglenes elnöke is bepanaszolta Iohannist a CNCD-nél.

A Székelyföld autonómiastatútumának szenátusi hallgatólagos elfogadását kifogásoló Klaus Iohannis április 29-én magyar nyelvű "Jó napot kívánok, PSD!", illetve "Jó napot, Ciolacu!" köszöntésekkel gúnyolódva azzal vádolta a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező ellenzéki PSD-t, hogy odaadná Erdélyt a magyaroknak, a PSD-elnöknek pedig feltette a szónoki kérdést: vajon mit ígért Orbán Viktor magyar miniszterelnök cserébe a megegyezésért?

Azt, hogy az államfő kijelentése gyűlöletbeszédnek minősül, 6:1 arányban, magát a bírságot pedig 5:1 arányban szavazta meg a tanács. A CNCD határozatát - a közzétételtől számított 15 napon belül - bíróságon támadhatja meg az államfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: