HÍREK
A Rovatból

Magyar Péterék törvénnyel kényszerítenék ki, kik állnak a titkos magántőkealapok mögött

Kármán András, a Tisza Párt gazdasági szakértője jelentette be a magántőkealapok átláthatóságát célzó törvénymódosítást. A Transparency International szerint 1300 milliárd forintnyi közvagyon került ilyen, beazonosíthatatlan hátterű alapokba.


Nekimegy a magántőkealapoknak a Tisza Párt: törvénymódosítással bontanák le a titkolózást a végső tulajdonosok körül, és egy új, kemény jogosítványokkal felvértezett hivatalt állítanának fel a közpénzek visszaszerzésére. Az egyik első célpontjuk a jegybanki alapítványoknál eltűntnek vélt, akár 650 milliárd forintos vagyon lehet – számolt be róla az RTL Híradó.

A párt gazdasági szakértője, a pénzügyminiszteri poszt várományosaként emlegetett Kármán András arról beszélt, hogy

egyértelműen az a céljuk, hogy nyilvános legyen, ki áll a magántőkealapok mögött. A jelenlegi helyzetet Kármán úgy írta le: „Nem eléggé átlátható a magántőkealapoknak a működése. Nem beazonosítható, hogy ki a végső kedvezményezett.”

Magyar Péter hétfői nemzetközi sajtótájékoztatóján már azt is bejelentette, hogy több jelöltjük is van a frissen felállítandó Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal élére. Azt is egyértelművé tette, hogy a szervezetnek akár nyomozati jogköre is lehet.

„Szerencsére kétharmados felhatalmazást kaptunk, így valóban érdemi hatásköre, de akár nyomozati jogköre is lehet egy ilyen szervnek, ami szerintem nagyon fontos, de alapvetően egy koordináló szerepet szeretnénk”

– fogalmazott a Tisza Párt politikusa.

A hivatal első ügyeinek egyike a jegybanki alapítványokból eltűnt vagyon feltárása lenne, amit Magyar Péter egyetlen szóval jellemzett: „Úgy hívják magyarul, hogy lopás.” Az Állami Számvevőszék tavaly márciusi jelentései nyomán derült ki, hogy több száz milliárd forintnyi közpénz sorsa lehetett bizonytalan a Matolcsy György MNB-elnöksége alatt kiszervezett alapítványoknál, miközben fia, Matolcsy Ádám és baráti köre látványosan meggazdagodott.

A Transparency International összesítése szerint az Orbán-kormány 2024 év végéig 1300 milliárd forintnyi közvagyont pumpált magántőkealapokba.

A riport Mészáros Lőrincet hozza fel példaként, akinek 1749,1 milliárd forintra becsült vagyonának jelentős része felett rendelkeznek ilyen átláthatatlan alapok. Az üzletember és felesége egy 22 milliárdos magángéppel utazott a párizsi BL-döntőre. Arra a kérdésre, hogy hogyan jöttek a meccsre, a válasz annyi volt: „Hát nem gyalog.”

A Tisza Párt tervei szerint minden korábbi tranzakciót átvilágítanának.

„Ellenőrizni fogunk minden korábbi tranzakciót és ahol hanyag vagy törvénytelen működésre utaló jeleket találunk, ott megfelelő lépéseket is meg fogjuk tenni”

– ígérte Kármán András.

A Transparency International jogi igazgatója, Ligeti Miklós szerint a közvagyon jogszerűen visszaszerezhető. „Azt mondja szépen az állam, hogy az általam kinevezett szakemberek fognak beülni ezeknek az alapkezelő szervezeteknek a menedzsmentjébe, és majd az állam fogja eldönteni, hogy mi történik” – vázolta a lehetséges forgatókönyvet.

Miközben a vádak egyre hangosabbak, Matolcsy György volt jegybankelnök a YouTube-on oszt pénzügyi tanácsokat. Legutóbbi, immár kilencedik videójában sem beszélt az alapítványi vagyonról, helyette a bőség korszakának eljövetelét jósolta. „Az új világban újnak kell lenni. Innovatívnak” – mondta, majd hozzátette: „Át kell állni a bőségre. Mi ezt tettük egyébként.”

Magyar Péter csütörtökön a fideszes strómanoknak is üzent, jelezve a politikai harc hevességét: „Hiába játsszátok el most a balettos kislányt és tesztek úgy, mintha mi se történt volna! Tudjuk, mit tettetek a szeretett hazánkkal és a magyar emberekkel. És egy percig se legyen kétségetek afelől, hogy »ki mint vetett, azonképpen arat…«”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás
A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vitára is.


Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben ironikus hangnemben sorolja fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben a politikai tartalmú művészeti és humoros megnyilvánulások kapcsán.

A posztot azzal a felütéssel kezdi, hogy „ÉRTEM ÉN”.

„Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás. Ha bottal verik agyon egy színdarabban a “kormánypárti oligarchát”, az csak bábjáték. Ha kivégzéssel fenyeget a humorista, akkor csak viccel.”

A fideszes politikus a példák sorát egy friss parlamenti utalással folytatja, amelyben összeköti a margitszigeti eseményeket és a Micimackóból ismert leeső farok motívumát: „A margitszigeti szatírrá átváltozott miniszterelnök és a leesett farok pedig a Micimackó.”

Németh a bejegyzést a következő szavakkal zárja:

„Akkor legyen így! Éljen a tiszás/liberális szeretet”.

A poszt azután született, hogy kedden a parlamentben a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámokról szóló vita során egy államtitkárnak kellett elmagyaráznia a Micimackót, miután Németh egy influenszer videójára reagálva felvetette a témát.

A bejegyzésben említett „kormányfő lelövése” a 2025-ös Campus Fesztiválon történtekre utal, ahol Majka koncertjén egy fiktív ország fiktív miniszterelnökének „fejbelövését” játszották el, ami akkor komoly vitát váltott ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hegedűs Zsolt Győrfi Pál menesztéséről: A régi kommunikációs kultúra elfáradt és elhasználódott
Az egészségügyi miniszter a közösségi oldalán értékelte Győrfi Pál szóvivői leváltását. Szerinte a váltás nem személycsere, hanem annak beismerése, hogy az intézményvédő reflexek helyett új, transzparens kommunikációra van szükség a mentőknél.


Hegedűs Zsolt szerint Győrfi Pál leváltását nem érdemes pusztán szóvivőváltásként értelmezni, mivel ő nemcsak a mentők ismert arca volt, hanem hosszú éveken át az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója is. Ezért a szerepe és a felelőssége megkerülhetetlen abban, hogy milyen hangon, milyen szemlélettel és milyen kultúrában beszélt a mentőszolgálat a nyilvánossághoz.

Hegedűs hangsúlyozza, hogy a mentés kiemelten érzékeny terület, ahol minden hiba emberi életekben mérhető, ezért a kommunikáció feladata nem az intézmény reflexszerű védelme, hanem „a bizalom, a szakmaiság és a tanulás kultúrájának” segítése.

„Mi abban hiszünk, hogy az arányos transzparencia, a szakmai őszinteség és a lakosság felnőttként kezelése nem gyengíti, hanem erősíti a közbizalmat. Az emberek nem tökéletes intézményeket várnak, hanem olyanokat, amelyek képesek szembenézni a hibáikkal, tanulni belőlük, és világosan elmondani, mit tesznek azért, hogy ugyanaz ne ismétlődjön meg”

írta a miniszter a Facebookon.

A poszt szerint

a hallgatás és a túlzott intézményi önvédelem hosszú távon éppen a bizalmat rombolja.

Ehhez új kommunikációra van szükség, mert a valódi szakmai fordulathoz nem elég vezetőket cserélni, meg kell újítani azt is, ahogyan az intézmény a hibáiról, a betegekről és a nyilvánosságról beszél.

Szűcs Brigitta megjelenése ebben lehet fontos lépés, aki egy „tisztább hangként” lehetőséget ad arra, hogy a mentőszolgálat kommunikációja „végre ne elsősorban védekezzen, hanem magyarázzon; ne eltakarjon, hanem feltárjon; ne bűnbakokat keressen, hanem tanuljon”.

Ez az esély azonban csak akkor válik valódi változássá, ha mögötte a mentőszolgálat egész működésében megjelenik a tanuló egészségügyi kultúra: a transzparencia, a betegbiztonság és a hibák őszinte feldolgozása.

Győrfi Pál távozása ebből a szerepből tehát nem egyszerű személycsere, hanem „annak a felismerése lehet, hogy a régi kommunikációs kultúra elfáradt, elhasználódott, és már nem képes hitelesen képviselni azt az egészségügyet, amelyre szükségünk van”.

A bizalom ugyanis nem a hibák kimagyarázásából, hanem az azokkal való szembenézésből születik. Hegedűs elismeri Győrfi Pál több évtizedes, példamutató szolgálatát, de úgy zárja gondolatait: „Mindennek rendelt ideje van. Van idő szolgálni, van idő képviselni egy intézményt, és van idő átadni a helyet egy új hangnak, egy új szemléletnek, egy új kultúrának. Most ennek az ideje jött el.”

Múlt szerdán szűnt meg az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának, Csató Gábornak a megbízatása, helyére pedig Constantinovits Miklóst nevezték ki megbízott vezetőként. Ezt követően, kedden jelentették be, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt lesz a szervezet új szóvivője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt a lista, mit kért Pósfai Gábor az új országos rendőrfőkapitánytól
A belügyminiszter a közösségi oldalán sorolta fel elvárásait dr. Mecser Tamás frissen kinevezett országos rendőrfőkapitánnyal szemben. A kérések között a szakmai alapú vezetés és az állomány elvándorlásának megfordítása is szerepel.


Pósfai Gábor a Facebookon számolt be arról, hogy ünnepélyes állománygyűlés keretében mutatták be az új országos rendőrfőkapitányt, dr. Mecser Tamás dandártábornokot, aki átvette a csapatzászlót is.

Pósfai a posztjában azt is részletezte, mit vár az új vezetőtől.

„Amit tábornok úrtól többek között kértem: szakmai alapú vezetést, nagyobb autonómiát és megfelelő döntési szabadságot minden szinten, az alulról jövő javaslatok, ötletek becsatornázását, a kritikai vélemény erősítését mindkét irányba, továbbá, hogy dolgozzunk együtt az állomány elvándorlási trendjének megfordításán is.”

A bejegyzést azzal zárta: „Tábornok úr munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok!”

Múlt szerdán a belügyminiszter felmentette tisztségéből Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitányt. Hétfőn a miniszterelnök visszavonta Balogh János korábbi országos rendőrfőkapitány megbízatását, és a Heves vármegyéből érkező Mecser Tamást bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk