HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter válaszolt Gulyás Gergelynek: Az az igazi áruló, aki a keresztfiát odadobja a propagandistáknak

Több pontban szedte össze a TISZA Párt elnöke, hogy ő miért tartja árulónak az őt korábban leárulózó minisztert, egykori jó barátját.


Ahogy arról korábban írtunk, Gulyás Gergely kemény szavakkal illette az ATV-nek adott interjújában Magyar Pétert. A Miniszterelnökséget vezető miniszter többek között elmondta: nem ülne le már kávézni egykori jó barátjával, mert árulónak és Brüsszel ügynökének tartja a politikust.

Nem kellett nagyon sokat várni a TISZA Párt elnökének válaszára sem. Magyar Facebook-posztban fejtette ki, hogy szerinte ki az igazi áruló:

  • „az, aki a neveltetése ellenére asszisztál egy családi maffia működéséhez;
  • az, aki a pénzért és hatalomért keresztény ember létére elárulja a legelesettebbeket, a szülők nélkül felnőni kénytelen, szerencsétlen gyerekeket;
  • az, aki elfogadja azt, hogy a saját fizetését ötmillió forintra emeljék, miközben tevékenyen hozzájárul ahhoz, hogy ma már 3 millió honfitársunk él a létminimum alatt;
  • az, aki ingyen kapott drága francia pezsgővel koccint az egészségügyi államtitkárral és a mentőszolgálat vezetőjével, miközben szándékosan leépítik az állami egészségügyet és a hanyagságuk miatt összeomlik a mentőszolgálat mentésirányítási rendszere;
  • az, aki asszisztál ahhoz, hogy ezermilliárdnyi közpénz, kastélyok, pályaudvarok és reptér kerüljön a miniszterelnök családjához és oligarcháihoz;
  • az, aki tevékenyen hozzájárul ahhoz, hogy a hazánk és a magyar emberek ezermilliárdnyi uniós pénzeket bukjanak el;
  • az, aki naponta elmulasztja a feljelentési kötelezettségét súlyos korrupciós ügyekben;
  • az, aki tevékenyen részt vesz a honfitársai félrevezetésében és az észak-koreai típusú propaganda kialakításában;
  • az, aki asszisztál ahhoz, hogy orosz hekkerek ki-be járjanak a magyar külügy szervereibe;
  • az, aki alkotmányt tákol a magyar nép felhatalmazása nélkül;
  • az, aki a keresztfiát és annak testvéreit is odadobja a propagandistáknak a hatalma megtartása érdekében.”

Posztja végén az ellenzéki politikus egy Wass Albert-vers részletével üzent: “Likasztják már fönn az égben a rostát, / s a csillagok tengelyét olajozzák szorgalmas angyalok. / És lészen csillagfordulás megint, / és miként hirdeti a Biblia: / megméretik az embernek fia, / s ki mint vetett, azonképpen arat”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Újra a Földön: kilépett az űrkapszulából Kapu Tibor
A magyar űrhajós negyedikként lépett ki az őket váró hajó fedélzetére, magyar idő szerint délután fél 1 előtt két perccel. A landolással minden rendben volt, de több vizsgálat vár még a hazatérőkre.


Ahogy arról korábban írtunk, magyar idő szerint 11:31-kor a Csendes-óceánban landolt a Dragon űrkapszulája, ami az Axiom-4 legénységét hozta vissza a Földre. Köztük volt Kapu Tibor, a második magyar űrhajós is. A kapszulát ezután fél órával egy hajóra emelték ki a vízből.

Ezután néhány perc előkészület következett, mielőtt a Shubhanshu Shukla, Peggy Whitson, Sławosz Uznański-Wiśniewski, Kapu Tibor újra kiléphetett a földi körülmények között.

Végül 12:19 perckor kezdtek kiszállni a Dragon fedélzetéről. Kapu Tibor negyediknek lépett ki az űrkapszulából, 12 óra 28 perckor.

A hazatérőket helikopterrel szállítják majd a szárazföldre. Ezután még több héten keresztül különböző vizsgálatok várnak rájuk. Kapu Tibor várhatóan még két hetet tölt majd az Egyesült Államokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Így üdvözölte a SpaceX a Földre visszatérő Kapu Tibort és társait
Magyar idő szerint 11:31 perckor landolt a Csendes-óceánban az űrügynökség Dragonja. A hazatérő magyar űrhajóst az űrügyi kormánybiztos is köszöntötte.


Ahogy arról korábban írtunk, sikeresen landolt az Axiom-4 legénysége a kaliforniai San Diego mellett a Csendes-óceánban.

A Kapu Tibort is a fedélzetén tudó űrkapszula érkezését rögtön többen üdvözölték a közösségi médiában-

Az űrkutatásért felelős kormánybiztos, Ferencz Orsolya a Facebookon annyit írt:

„Isten hozott, Tibi!”

Az utazást biztosító SpaceX az X-en üdvözölte a hazatérő űrhajósokat:

Megerősítették a Dragon vízreszállását – isten hozott ismét a Földön @AstroPeggy, Shux, @astro_slawosz és Tibi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fotók a landolásról: Így tértek vissza Kapu Tiborék a Földre
Magyar idő szerint 11 óra 32 perckor landolt Kapu Tiborék űrhajója, a Crew Dragon a Csendes-óceánban. A kapszula még lebeg a víz felszínén. Hamarosan pedig az űrhajósokat is kiemelik.


Magyar idő szerint 11 óra 32 perckor landolt Kapu Tiborék űrhajója, a Crew Dragon a Csendes-óceánban. Kapu Tibor missziós szakértő, Peggy Whitson amerikai parancsnok, Subhansu Sukla indiai pilóta és Sławosz Uznański-Wiśniewski lengyel missziós szakértő tehát sikeresen visszatért a Földre.

A mentőcsapatok rögtön elindultak a kapszula felé, ami lebeg a víz felszínén. Hamarosan pedig az űrhajósokat is kiemelik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiemelték Kapu Tibor űrkapszuláját a Csendes-óceánból
A 7 tonnás Dragon körülbelül fél órát lebegett az óceánban, mielőtt egy hajóra emelték át.


Magyar idő szerint 11 óra 31 perckor landolt a kaliforniai San Diego partjainál az Axiom-4 küldetés Dragon űrkapszulája, benne Kapu Tiborral, a második magyar űrhajóssal.

A közel 7 tonnás űrkapszulát daruval emelték ki a vízből, miután közel fél órán át lebegett a vízben.

Végül magyar idő szerint déli 12 órakor kiemelték a Dragon kapszulát egy hajóra.

Az űrhajósok csak itt léphetnek ki belőle először.


Link másolása
KÖVESS MINKET: