HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter után újabb vendég hagyta ott az ATV élő adását

Ezúttal Fiala János és Csintalan Sándor szólalkozott össze az ATV egyik műsorában.


Újabb vendég állt fel és sétált ki a stúdióból az ATV élő adásában - szúrta ki a Blikk.

Az ATV november 15-i Csatt című műsorának vendégei Szűcs Gábor jogász, Szalai Szilárd, a Századvég elemzője, Fiala János rádiós műsorvezető és Csintalan Sándor politikus voltak. A téma Magyar Péter volt, illetve az elmúlt hetekben megjelent hangfelvételek.

Az adás 12. percében viszont elfogyott Fiala János türelme. Miután kivárta, hogy Csintalan Sándor végigmondja gondolatmenetét, szót kért magának.

"Elnézést, ha már meghívott az ATV ide, akkor elmondanám, amit gondolok, lehet, hogy senkit nem érdekel" - kezdte Fiala, ám ekkor Csintalan valamit mondott neki, ami nem érthető, mert a műsorvezető Egri Viktor is megszólalt, mire Fiala közölte: "Sándor, még egy megjegyzést teszel rám, én elmegyek".

A műsorvezető ekkor már hiába próbálta visszaterelni a két vendéget az eredeti témára.

Fiala végül leszedte magáról a mikroportot, összeszedte a jegyzeteit, és távozott, megjegyezve, hogy "primadonnák és propagandisták mellett rám nincs szükség".

A műsor első fele Fiala nélkül haladt tovább, majd a második blokk elején már ismét ott ült a stúdióban.

Mint kiderült a műsor szerkesztője, Boros Tamás felhívta Fialát, aki ezután tért vissza. Az atv.hu úgy tudja, Fiala ekkor már az Éles saroknál járt.

Nyár elején egyébként pont a témában szereplő Magyar Péter hagyta ott az ATV stúdióját. Az élő műsorban a Rónai Egonnal való beszélgetés közben fogta magát és kivonult a stúdióból.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy félmeztelen aktivista zavarta meg Orbánék rendezvényét Madridban – kezénél-lábánál fogva vitték ki
Madridban tartották a szélsőjobboldali Patrióta pártcsalád csúcstalálkozóját, ahol Orbán Viktor is felszólalt. A rendezvényt egy félmeztelen Femen-aktivista zavarta meg, aki hangosan tiltakozott, de a biztonságiak gyorsan kivezették.


Szombaton Madrid adott otthont a Patrióták EP-frakció csúcstalálkozójának, amelyen több jobboldali politikus is részt vett. A meghívottak között volt Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnöke, Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője, valamint Matteo Salvini, az olasz Liga első embere. Orbán Viktor is felszólalt az eseményen.

A rendezvény egyik beszéde közben egy félmeztelen nő rontott be a terembe, és hangosan kiabálva tiltakozott. „Egy lépéssel sem tovább a fasizmus felé!” – kiáltotta, miközben a mellén a „Make Europe antifascist again” felirat volt látható. A szlogen Donald Trump korábbi amerikai elnök kampánymondatára utalt.

A biztonságiak azonnal közbeléptek, és kezénél-lábánál fogva vitték ki a nőt. A Femen-aktivista próbált ellenállni, de végül az épületből is eltávolították.

Orbán Viktor beszédében Puskás Öcsit, a Real Madrid egykori magyar sztárját is megemlítette. A miniszterelnök a migrációról is beszélt, de nem hozta összefüggésbe a Spanyolországba disszidált futballistát ezzel a témával.

Itt megnézhetitek videón is a jelenetet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
December 24. is munkaszüneti nap legyen? – A Kúria döntést hozott
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) tavaly kezdeményezte, hogy december 24. is munkaszüneti nap legyen Magyarországon. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) rábólintott a népszavazásra, de a Kúria végül elutasította a kezdeményezést.


A KASZ 2024-ben nyújtotta be népszavazási kérelmét az NVB-hez azzal a céllal, hogy szenteste is hivatalos munkaszüneti nap legyen. Bár a bizottság elfogadta a kérdést, több magánszemély megtámadta a döntést a Kúrián.

A Jobbik szombaton közölte, hogy a Kúria döntést hozott, és elutasította a népszavazás kiírását. Az ellenzéki párt azt is jelezte, hogy idén újra megpróbálja elérni a változtatást - írja a Portfólió.

A Kúria február 6-i határozatában ez áll: „A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 438/2024. számú határozatát megváltoztatja, és a Szervező által országos népszavazásra javasolt […] kérdés hitelesítését megtagadja.”

A döntés indoklása szerint a népszavazás nem felel meg az Alaptörvény és a népszavazási törvény előírásainak. A Kúria szerint, ha a kérdés népszavazásra kerülne, az közvetlenül az Alaptörvény módosítását eredményezné, ami jogi problémát vetne fel.

Emellett a megfogalmazás sem volt egyértelmű sem a választópolgárok, sem a jogalkotás számára. A Kúria úgy látja, hogy a jogorvoslathoz való jog is sérült volna az indokolás hiányosságai miatt.

A KASZ korábban felhívta a figyelmet arra, hogy Lengyelországban a parlament alsóháza nagy többséggel megszavazta, hogy december 24. munkaszüneti nap legyen, hogy az emberek a családjukkal tölthessék az ünnepet.

A Jobbik egyik képviselője, Balassa Péter, tavaly már próbálkozott ezzel az ügyben az Országgyűlésben. A párt közleményében azt írta, hogy „a magát kereszténynek valló kormány meghallja és megérti a többség óhaját, és most az egyszer nem a saját, hanem a magyar emberek érdekei szerint fog cselekedni, és megszavazza a Jobbik javaslatát.”

A KASZ szerint a lengyel döntés megdönti azt az érvet, hogy Magyarországon már így is túl sok a munkaszüneti nap, és a gazdaság nem bírna el egy újabbat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Egy héttel a japán nő halála után elindították a nyomozást tavaly novemberi feljelentése miatt, ami szerint a volt férje halálosan megfenyegette
A nő ötször járt az V. kerületi rendőrkapitányságon, mert a volt férje halálosan megfenyegette. Nyomozás nem volt, csak most indítják meg, miután meghalt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. február 08.



Hiába fordult a hatóságokhoz segítségért egy japán nő, volt férje mégis megölte. A rendőrség először nem indított nyomozást, csak a tragédia után kezdett vizsgálódni.

A kétgyermekes japán nő egy budapesti lakásban vesztette életét múlt hét szerdán. Ma délután barátai és ismerősei emlékeztek rá, akik elmondták, hogy nagylelkű és segítőkész ember volt. A megemlékezést követően a Patent Egyesület tüntetést szervezett.

A résztvevők azt követelték, hogy a hatóságok vegyék komolyan az ilyen eseteket, és ne maradjanak el a szükséges intézkedések.

Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza így nyilatkozott az RTL híradójának: "Itt semmi nem működik, és szeretnénk, ha nem kéne végignéznünk újabb és újabb haláleseteket, miközben csak szép szólamokat hallunk, de valós intézkedések nem történnek."

A nő halála után a rendőrség közölte, hogy nem találtak idegenkezűségre utaló nyomokat, és a tragédiát ágyban dohányzás miatt keletkezett tűznek minősítették. Később kiderült, hogy az áldozat soha nem dohányzott.

Tavaly novemberben feljelentést tett a volt férje ellen, aki egy levélben halálosan megfenyegette. Az V. kerületi rendőrség azonban nem indított nyomozást.

A tüntetők először az V. kerületi rendőrkapitánysághoz vonultak, ahol a rendőrség elutasító határozatát plakátok formájában kihelyezték. Juhász Bauer Ágoston Bálint így fogalmazott: "Két kisgyermek maradt árván, pedig az édesanyjuk segítséget kért, nem egyszer, nem kétszer. Ötször járt a mögöttem látható V. kerületi rendőrkapitányságon, mert a volt férje halálosan megfenyegette."

A tüntetés végül a Parlament előtt ért véget.

A rendőrség kedden bejelentette, hogy fordulat történt az ügyben. Gál Sándor, a BRFK alezredese így nyilatkozott: "Elfogtuk a volt férjet, és előállítottuk a BRFK életvédelmi osztályára, ahol emberölés bűntett ügyében gyanúsítottként hallgattuk ki."

A 43 éves ír férfit azóta letartóztatták. A BRFK tájékoztatása szerint az elutasított feljelentés ügyében most "hivatalból nyomozást rendeltek el zaklatás bűncselekmény gyanúja miatt." Ezzel párhuzamosan belső vizsgálatot is indítottak, amelynek eredményét a jövő hétre ígérték.

A Blikk információi szerint több rendőr ellen is fegyelmi eljárás indult.

A Patent Egyesület tüntetésén petíciót is elindítottak, amelyben azt követelik, hogy minden rendőr kötelező áldozatvédelmi képzést kapjon.

A 24.hu információi szerint az ügyben már előre kitervelt emberölés gyanúja is felmerült. A Fővárosi Főügyészség eljárást indított a gyanúsított ellen. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője elmondta: "Már előre kitervelt emberöléssel gyanúsítják az ír férfit, és az ügyészség a gyanúsított jelenléte és a bizonyítás zavartalanságának biztosítása érdekében indítványozta a letartóztatását."

Az áldozat két gyermeket hagyott hátra: egy hétéves kislányt és egy tízéves fiút. A hatóságok őket nevelőszülőknél helyezték el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Drámai pillanatok: Kiszakadt Vučić elnöki autójának kereke útközben
A szerb elnök kezdetben nem tulajdonított nagy jelentőséget a történteknek. Az Informer televízió műsorában így nyilatkozott: „Nem történt semmi különös, ne csináljunk ebből nagy ügyet.”


Aleksandar Vučić szerb elnök közép-bánáti látogatása közben történt a váratlan baleset. Az autója éppen Mokrin felé tartott, amikor a bal hátsó kerék kiszakadt.

A Szabad Magyar Szó beszámolója szerint az eset szombaton történt, és videó is készült róla. A szerb Novosti portál szerint Vučić kezdetben nem tulajdonított nagy jelentőséget a történteknek. Az Informer televízió műsorában így nyilatkozott: „Nem történt semmi különös, ne csináljunk ebből nagy ügyet.”

Később részletesebben is beszélt az incidensről. Elmondta, hogy a melencei látogatása után indult Mokrinba, közvetlenül a kikindai nagygyűlés előtt.

„Több magyarázatot is adhatok. Tehát az abroncs szétrepedt, vagy kidurrant a gumi az összes szövettel együtt, vagy Isten tudja, hogyan. Ez az illetékes hatóságokon áll, hogy megállapítsák, és meg is fogják”
– mondta Vučić.

Az elnök végül másik autóba ült, és folytatta útját a következő programjára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk