HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: Rogán Antal és Orbán Viktor a Vodafone felvásárlásáról beszéltek

Magyar Péter harmadszorra adott nagyinterjút a Partizánnak. A Tisza Párt vezére beszélt arról is az interjúban, hogy miért nem volt agresszívabb a köztévé vitáján, és elmondta azt is, hogy azóta nem kereste őt az ügyészség, amióta bevitte a felvételt Varga Juditról.


Magyar Péter harmadjára járt a Partizán stúdiójában. Az interjúból kiderül, szerinte a Fidesz miért a Margitszigetre szervezte a Békemenetet, szó esik a Vodafone felvásárlásáról, Magyar Péter ugyanakkor arról is beszélt, aláírásgyűjtésbe kezdenek a kormány reklámjai ellen.

  • Senki ne várja, hogy kevesen lesznek a Békemeneten. Szerinte nem véletlen, hogy a Margitszigetre szervezték, nem a Kossuth térre, mert így nem lehet majd összehasonlítani az ő Kossuth téren tartott tüntetésével.
  • A Fidesz arra számít, hogy elég lesz a törzsszavazó-tábora, Magyar pártja pedig arra, hogy nagyobb lesz a részvétel, mint a korábbi EP-választásokon, és az új belépők nem a Fideszre szavaznak majd.
  • Minimálköltségvetéssel dolgoznak, a mozgósításban nem tudják behozni a Fideszt.
  • Magyar korábban említette, hogy hallott egy beszélgetést Orbán Viktor és Rogán Antal között, most kérdésre elmondta, hogy ez egy olyan beszélgetés volt, amely a Vodafone felvásárlásáról szólt, és ahol Rogán elmondta, hogy nem azért vették meg, hogy üzletileg megérje, hanem az adatok miatt, amiket ezzel megszereznek. Szerinte a digitális állampolgárság is ugyanerről szól.
  • Aláírásgyűjtést fognak indítani a gyermekek védelmében, mert még a filmekhez is korhatárt kell írni, de a gyerekek folyamatosan a kormány kampányait látják.
  • Ha erős eredményt érnek el a választáson, akkor az azt jelenti, hogy lesz egy erős kihívója a Fidesznek, ami évtizedek óta nem történt meg. Onnantól a feladat az lesz, hogy legyőzzék a Fideszt. Eddig mindig úgy volt, hogy volt Gyurcsány Ferenc, és a kisebb ellenzéki pártok, akiket össze lehetett gyurcsányozni.
  • Azért nem volt agresszívabb a vitában, mert szerinte a Fidesz ezt akarta. Fel akarták idegesíteni, miután a köztévé nézői azt hallják hónapok óta, hogy ő agresszív, nőverő. Ő azt akarta megmutatni, hogy a Tisza párt jót akar.
  • Annyit sikerült kideríteni az EP-képviselőik terveiről, hogy a lista második helyén lévő Dávid Dóra Magyar szerint támogatná a Meta szabályozását, annak ellenére, hogy korábban a Meta jogtanácsosa volt.
  • Magyar szerint az egyik budapesti jelöltjüket azért támadják kartellezéssel, mert egy hajózási cégnél dolgozott, de Karácsonyék másik céget szerettek volna győztesként látni egy pályázaton, ezért ráküldték a GVH-t.
  • Kormányra kerülve felszámolnák a kétszintű önkormányzatiságot.
  • Azóta nem kereste az ügyészség, mióta bevitte a felvételt, amelyet Varga Juditról készített.
  • Szerinte a veszekedésükről készült rendőri jelentés hazugság, és tehetett volna feljelentést, de nem tett, mert nem akart balhét. Szerinte döbbenetes, hogy a saját szövetségesükkel megcsinálják azt, amit Varga Judittal csináltak meg.

  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Gulyás Gergely szerint alkoholproblémákkal küzd a volt gyermekvédelmi vezető, aki politikusoknak szállított gyerekekről beszélt
    Magyar Péter szerint az ügy jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy véli, vizsgálatot és felelősségvállalást kellett volna kezdeni, ehelyett azok ellehetetlenítése zajlik, akik jelezték a problémákat.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2025. szeptember 11.



    Májusban kattant a bilincs a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának kezén. A gyanú szerint az élettársával együtt prostituáltként futtatott egy, korábban gyermekotthonban felnőtt nehéz sorsú lányt. A férfi gyakran szerepelt a médiában, több fotón kormánypárti politikusokkal látható. Az RTL Házon kívül műsorának júniusban többen is elmondták, hogy évekkel korábban tettek bejelentéseket az igazgató ügyeiről, eredmény nélkül.

    Reviczky Krisztina 2002-ben nevelőtanárként dolgozott az intézetben. Azt mondta, egyik este az igazgató 10 órakor magával vitt egy 13 éves kislányt. Hajnali 3 körül erős ajtócsapódást hallott a férfi kocsijánál, majd lépteket, ahogy valaki berohant a kapun. A gyerek nem akarta elmondani, mi történt vele. A kislány zaklatott volt, a blúza kigombolva. A hasonló esetek többször megismétlődtek. Miután szóvá tette, Reviczkyt egy másik intézménybe helyezték, számolt be róla az RTL Híradó.

    Kuslits Gábor, a Területi és Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) egykori főigazgatója szerint az igazgató kihasználta a gyerekeket. Elmondása szerint 2020-ban több dolgozóval együtt egy rendőrtisztnek bejelentést tett. Azt a tájékoztatást kapták, hogy ismerik az ügyet, és ne tegyenek semmit, mert a jelzésük jó kezekben van. Titoktartási szerződést is aláírtak, ezután évekig nem történt semmi.

    Kuslits szerint ennek oka az lehetett, hogy a javítóintézeti igazgató politikusoknak is szállíthatott gyerekeket. A Válasz Online-nak azt mondta, két nagyon magas rangú politikust emlegetnek: az egyiknek állítólag fiúkat vittek, a másiknak lányokat. Az interjú után a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rágalmazás és a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása miatt feljelentést tett ellene.

    A kormányzati reakció szerint ha valakinek ilyen ügyről tudomása van, mondja el, és azt követően tudnak vizsgálni. Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, Kuslits sértettségében vádaskodik, és nem is tett bejelentést a rendőrségen. Közölte azt is, hogy

    a TEGYESZ korábbi vezetőjét a munkájával kapcsolatos komoly problémák miatt bocsátották el, személyében összeférhetetlen, és alkoholproblémákkal küzd.

    Magyar Péter szerint az eset jól mutatja a gyermekvédelem állapotát. Úgy fogalmazott,

    ahelyett, hogy azonnal vizsgálatot indítanának, és valaki vállalná a politikai, majd a jogi felelősséget, inkább azokat próbálják ellehetetleníteni, akik az információkat nyilvánosságra hozzák.

    A TASZ közölte, hogy kiáll Kuslits mellett. Az RTL a Belügyminisztériumot is kereste az ügyben, de egyelőre nem kaptak válasz. Kuslits Gábort is elérték, de nem akart nyilatkozni.

    Az RTL Híradó riportját itt lehet megnézni:


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk
    HÍREK
    A Rovatból
    Lemondott Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke a szállodaszövetségben betöltött pozíciójáról
    Forsthoffer 2023 óta látta el a feladatot, az utódlásról később döntenek. Szállodája korábban a TV2 stábjait is vendégül látta, miközben egy állami cég egy több száz fős eseményt lemondott technikai okra hivatkozva.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2025. szeptember 12.



    Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségében (MSZÉSZ) betöltött pozíciójáról kedden Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke – értesült a 24.hu a párt sajtóosztályától. A Tisza turisztikai szakértője 2023 óta a balatoni régióvezető volt.

    A lap hétfőn megkérdezte az MSZÉSZ elnökét, Somlyai Zoltánt, maradhat-e a posztján Forsthoffer politikai szerepvállalása után. Azt mondta, a szövetség ebben nem foglal állást, céljuk a szállodák és vendéglátóüzletek politikamentes szakmai és érdekképviselete. Arra, ki veszi át Forsthoffer helyét, így reagált:

    „a feladatkör átadásáról az MSZÉSZ megfelelő időben tájékoztatást fog adni”.

    Forsthoffer, a balatonfüredi Hotel Margaréta tulajdonosa nemrég a Facebookon azt írta, hogy miután kiállt Magyar Péter mellett, a hatalom „megkezdte a családi vállalkozásuk tönkretételét”. Példaként említette, hogy egy nagy állami cég az utolsó pillanatban visszamondott egy több száz főt érintő foglalást, alig egy nappal azután, hogy felszólalt a Tisza kötcsei rendezvényén. A cég a Telexnek azt mondta, hogy technikai okokból maradt el a rendezvény.

    A 24.hu megjegyezte, hogy a kormánymédia már készít lejárató anyagokat Forsthofferről. A TV2 korábban több kitelepülést tartott a szállodában: éveken át a Mokka nyári stábját, nemrég pedig a Hal a tortán stábját látták vendégül.

    Minderről a Tisza Párt új alelnöke az RTL Híradónak is beszélt:


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Ennyire durva támadásokra nem számított, ezt mondta az RTL-nek Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt új alelnöke
    A hoteljükben 16 órával a kezdés előtt a Magyar Posta lemondott egy 100 fős rendezvényt, indoklás nélkül. Szerinte lejárató cikkek jelentek meg, és ha kár éri a vállalkozását, jogi lépést tesz.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2025. szeptember 11.



    Forsthoffer Ágnes a Tisza Párt új alelnöke és a balatonfüredi Margaréta Hotel ügyvezetője. Az elnökség javaslatára szeptember közepétől a Tisza harmadik alelnöke lesz, vasárnap Kötcsén taps fogadta a színpadon.

    Forsthoffer az RTL Híradónak számolt be arról, hogy politikai szerepvállalása után nem sokkal a Magyar Posta 16 órával a kezdés előtt lemondta a szállodába szervezett, 100 fős rendezvény foglalását. „Indoklást nem kaptunk erre, egy telefonban hangzott el, hogy felsőbb utasításra történt a lemondás. Nem tudjuk az okát továbbra sem, és nem állnak velünk kapcsolatban jelenleg sem levélben, sem telefonon.”

    A Magyar Posta a hírműsornak azt írta, a közvetítővel kötött szerződés alapján bármikor elállhat a megállapodástól. Szerintük a vállalkozást nem érte kár, mert a Lounge Event Kft. a szolgáltató felé vállalt feltételeknek most is eleget tesz.

    Forsthoffer szerint a kinevezése óta támadások érik.

    „Mivel ebben az országban élek, teljes mértékben számítottam erre. A mértékére, azért nem ennyire durvára számítottam, de igen, tisztában voltam azzal, hogy mit vállalok, hogy a bőrünket viszem a vásárra.”

    A kormánypárti sajtó koszos szobákat, romlott ételeket és rejtett költségeket emleget. A Tisza alelnöke olyan bejegyzéseket mutatott, amelyekben a most őt bíráló médium dolgozói korábban dicsérték a hotelt.

    „Ez a szálloda 43 éve itt áll, és ez után is itt fog állni, és dolgozunk tovább, és felelősséget vállalunk a 30 munkavállalóért, aki itt dolgozik, mert nagyon fontosak ők a számunkra. Mindent megteszünk, hogy őket ez a legkevésbé terhelje. Jelenleg sok a terhelés emiatt, ők is kapják a bántásokat.”

    Forsthoffer azt mondta, ha a lejárató kampány kárt okoz, jogi lépéseket tesz.

    Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Németh Szilárd büszkén jelentette be, hogy Románia felé még itthon tankolta tele a birkózók kisbuszát - pedig a határ túloldalán olcsóbb lett volna
    Útban Székelyföld felé 639 Ft/l áron tankolta meg a birkózószövetség kisbuszát, és ezt posztban is megosztotta. Közben a romániai dízel 580–600 Ft.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2025. szeptember 11.



    Németh Szilárd egy posztban számolt be arról, hogy éppen Székelyföldre tartanak, és mennyiért tankolnak útközben, vette észre a 444.

    „Székelyföldre igyekszünk, itt az utolsó lehetőség, hogy megtankoljunk. (...) Most 639 forintért tudunk egy liter gázolajat tankolni az autóba. Közben azon gondolkodom, hogy ha sikeres lett volna az ukrán támadás a Barátság kőolaj-vezeték ellen, akkor ma ennek gyakorlatilag a dupláját fizetnénk”

    - mondta a videóban.

    A fideszes politikus a Birkózó Szövetség kisbuszát

    639 forintért tankolta literenként. Ez drágább, mintha Romániában tankolt volna.

    A holtankoljak.hu szerint Romániában átlagosan 598 forint a dízel literje, a peco-online.ro adatai alapján 580–600 forint között mozog.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk