HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter Orbán Viktornak: Bármennyiszer is hivatkoznak magukra mint nemzeti kormányra, önök akkor is csak egy piti, korrupt és hazug bűnszervezet

A Tisza Párt elnöke részletesen felsorolta, hogy szerinte mi mindenben nem mondott igazat a miniszterelnök a péntek reggeli, Kossuth rádiós szereplése során.


Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt: nemcsak Magyarországon, hanem az egész unióban rosszak a gazdasági mutatók, míg okként elsősorban Ukrajna EU-s csatlakozását jelölte meg.

A beszélgetésre Facebookon már reagált is Magyar Péter, aki szerint a miniszterelnök több pontban nem mondott igazat. „STOP hazugság, STOP korrupció, STOP Orbán!” kezdetű posztjában azt írja: „A miniszterelnök ma az hazudta, hogy más európai országok gazdasága is zuhant. Ehhez képest a valóság az, hogy mindenhol nőtt a gazdaság. Csehországban például 2 %-kal, Litvániában 3,2 %-kal.”

Hozzátette: „Azt is mondta, hogy nem akar külső körülményekre hivatkozni a tragikus magyar adatok miatt, majd hosszú perceken keresztül fejtegette, hogy minden baj Európának köszönhető.”

Szerinte nem az a baj, hogy „a magyarok pénzét az európaiak talicskával hordják tolják ki Ukrajnába”, hanem hogy „Orbánék tudtával teherautóval hordták ki a magyarok százmilliárdjait a Nemzeti Bankból.”

„A miniszterelnök arról persze egy szót sem szólt, hogy a magyaroknak járó uniós ezermilliárdok az orbáni korrupció miatt nem érkeznek meg. Ehelyett odáig jutott a bukott a TSZ elnök, hogy a csillagot is lehazudta az égről. Azt hazudta, hogy a TISZA akadályozza az uniós pénzek megérkezését, miközben a TISZA soha (!) nem szavazott a magyarok uniós pénzeiről, azok három éve nem érkeznek Orbán miatt”

– fogalmazott az ellenzéki párt elnöke.

Posztja végén hozzátette:

„bármennyiszer is hivatkoznak magukra, mint nemzeti kormányra, önök akkor is csak egy piti, korrupt és hazug bűnszervezet.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Mi vagyok én, majom, te szarházi?” – Magyar Pétert barátságtalanul fogadták a Tisza-tó mellett
A Tisza Párt elnöke szerint az affér azon a településen történt, ahol több kilométeren kiirtották a nádast, és ahol a helyiek már alig tudnak lejutni a Tisza-tó partjára.


„Újabb Orbán-harcos.”

„Abádaszalókon a kipusztított nádas helyén felhúzott egyik 100 milliós NER mobilházból kijőve ismét bemutatták a rendszer valódi arcát. Köpködés, trágárkodás és egy kis kerítésrázás”

– számolt be útjának legfrissebb tapasztalatairól Magyar Péter a Facebookon.

„Mindezt azon a településen, ahol több kilométeren kiirtották a nádast, ahol a helyiek már alig tudnak lejutni a Tisza-tó partjára és ahol a polgármester fenyegeti a helyi tiszásokat…” - tette hozzá a politikus, aki egy videót is posztolt a történtekről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Egy kárpátaljai magyar ápoló szerint nem voltak verésnyomok Sebestyén Józsefen, rögtön rátámadt a kormánysajtó
Razsó Zoltán frontkatona és ápoló azt állítja, nem voltak verésnyomok a kórházba került Sebestyénen. Véleménye szerint a férfi véralvadás okozta egészségügyi probléma miatt halhatott meg.
F.O. - szmo.hu
2025. július 20.



Razsó Zoltán, egy kárpátaljai magyar ápoló az Euronewsnak nyilatkozva azt mondta: nem látott verésre utaló nyomokat Sebestyén Józsefen, amikor kórházba került. Állítása szerint a férfit többször is megvizsgálták, és ha zúzódás vagy véraláfutás lett volna rajta, azt az előírások szerint rögzíteni kellett volna még az osztályra kerülés előtt.

Razsó 27 hónapot szolgált a fronton, és részt vett a bahmuti harcokban is. Korábban együtt szolgált Sándor Fegyirrel, aki jelenleg Ukrajna budapesti nagykövete. Az Euronewsnak azt mondta: büszke magyarnak tartja magát, mégis úgy érezte, harcolnia kell azért az országért, amelybe született.

Elmondása szerint látta Sebestyént sétálni az utcán abban az időszakban, amikor a budapesti állítások szerint már kómában volt.

Később találkozott vele a kórházban is, ahová elmegyógyintézetbe szállították, mert nagyon zavart állapotban volt, és állítólag össze-vissza beszélt.

Razsó azt is elmondta, hogy amikor Sebestyén meghalt, rákérdezett a kollégáinál, mi történt.

Azt a választ kapta, hogy a férfi minden előjel nélkül esett össze a mosdóban, és meghalt. A boncolást végző kórboncnok – akit megbízható embernek nevezett – szerint Sebestyén lábából elindult egy vérrög, ami elakadt az artériákban, ez okozhatta a halálát.

Korábban az Index írt arról, hogy a boncolást egy Joszip Akar nevű szakértő végezte, akit a portál szerint az ukrán titkosszolgálat zsarolt meg a fia mozgósításával. Az információt meg nem nevezett forrásra hivatkozva közölték.

A nyilvánosság elé került egy videófelvétel is, amelyen Sebestyén négykézláb látható, láthatóan rossz állapotban. A felvételen szereplők nem segítenek neki, csak próbálják rávenni, hogy álljon fel.

A kormányzati kommunikáció az esetet azóta is úgy tálalja, hogy a férfit agyonverték, ugyanakkor erre eddig nem mutattak be bizonyítékot, és névvel nyilatkozó helyi magyar sem támasztotta ezt alá.

Razsó Zoltánt, aki az Euronewsnak névvel és arccal vállalta nyilatkozatát, a kormánymédia élesen bírálta. Az Origo névtelen cikkben azt írta róla, hogy együttműködik az Ukrán Biztonsági Szolgálattal (SZBU), és „hazugságot terjesztő magyarul beszélő férfiként” hivatkozott rá. Ezt a megfogalmazást a Magyar Nemzet is átvette egy szintén névtelenül megjelent cikkben.

(via Népszava)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Először üzent a magyaroknak XIV. Leó pápa - ezt írta az egyházfő
A szentatya személyes hangvételű levélben mondott köszönetet a magyar államfő támogatásáért. Imádságos jókívánságait küldte hazánk békéjéért és gyarapodásáért.


Sulyok Tamás köztársasági elnök közösségi oldalán tette közzé XIV. Leó pápa levelét, amelyben a szentatya megköszönte a magyar államfő jókívánságait és támogatását. A pápa azt írta:

„Örömmel vettem a jókívánságokat tartalmazó, szívélyes üzenetét, amelyet a magyar nép nevében is, eljuttatott hozzám Péter apostol székébe történt megválasztásomat követően”.

XIV. Leó elismerését fejezte ki amiatt is, hogy Magyarország hivatalos küldöttsége részt vett a májusi beiktatási szertartáson. A delegációt Sulyok Tamás vezette. A pápa hangsúlyozta:

„Kérem, fogadja őszinte tiszteletem és nagyrabecsülésem kifejezését, valamint imádságos jókívánságaimat Magyarország békéjére és gyarapodására”.

A köztársasági elnök a levél kapcsán úgy fogalmazott: „Mélységes tisztelettel fogadtam XIV. Leó pápa jókívánságait és áldását”, majd hozzátette: „a szentatya szavai – a hit, a béke és a szolgálat szellemében – lelki megerősítést és reményt jelentenek nemzetünk számára”.

Üzenetét egy latin idézettel zárta: „Deo gratias et caritati Ecclesiae”, vagyis: „Hála Istennek és az Egyház szeretetének”.

XIV. Leó pápa májusban már kapcsolatba lépett magyar hívőkkel is. Egy vatikáni audiencián Kocsis Fülöp érsek-metropolita magyar gyermekek rajzait adta át neki, amit a fiatalok örömteli éljenzése kísért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos Hatvanpusztára hirdette meg a következő tüntetését
A független országgyűlési képviselő ezt a szombati demonstráción jelentette be. A Ferenciek terén több száz fős tömeg gyűlt össze.


Több százan vettek részt Hadházy Ákos ezúttal keddről szombatra halasztott tüntetésén a Ferenciek terén. A független országgyűlési képviselő a gyülekezési jog módosítása és a „technofasizmus” ellen kezdett március 18-án tüntetéssorozatba.

Fél órával a meghirdetett kezdés után több fotót is posztolt a demonstrációról, egyúttal azt is bejelentette, hol lesz majd a következő tüntetés:

„Nem hagyjuk abba, mert túl sokat értünk már el, de sok is még a dolgunk! Ferenciek teréről átvonulunk a Március 15. térre, ahol kötetlenebb formában folytatjuk. Két hét múlva pedig Hatvanpusztára megyünk, hogy a miniszterelnök is meghallja a hangunkat.”

Hadházy péntek este egy egész bejegyzést szentelt már Hatvanpusztának. Ebben többek között azt írta, hogy szerinte a majorság a miniszterelnök minapi kijelentésével szemben nem az apjáé:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk