HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: Orbán és fideszes sajtó hallgatása a gyerekek elleni erőszak kapcsán beszédesebb ezer szónál

„Vajon hány hasonló rém dolgozhat politikai támogatással a gyermekvédelemben? Hány gyereknek kell tönkremennie, amíg végre történik valami?” A politikus több kérdést is felvetett a legutóbbi eset, a javítóintézi igazgató letartóztatása kapcsán.


Magyar Péter nem először teszi szóvá, hogy szerinte nem kap megfelelő hangsúlyt a gyerekek ellen elkövetett bántalmazás. Legutóbb egy javítóintézet vezetőjéről és társáról derült ki, hogy az intézetben nevelkedő két fiatal lányt is 18 éves koruk után prostituáltként futtattak.

A TISZA Párt vezetője most a közösségi oldalán írt arról, hogy szerint: "Orbán és fideszes sajtó hallgatása a gyerekek elleni erőszak kapcsán beszédesebb ezer szónál".

A politikus szerint "a Szőlő utcai Javítóintézet letartóztatott igazgatója több évtizeden keresztül élhetett vissza a pozíciójával a hatóságok és a politikai elit asszisztálásával (hathatós támogatásával) és használhatta ki a gondozására bízott gyerekeket és fiatalokat".

Emlékeztett arra is, hogy a kormány a kegyelmi botrány után rendelte el az életviteli vizsgálatot az ilyen intézmények vezetőinél.

"Most világosan kiderült, hogy mennyit is ér Orbán Viktor “kifogástalan életvitel vizsgálata”. Vajon véletlenül nem tűnt fel a vizsgálat során, hogy a fideszes politikusokkal mosolyogva fotózkodó Juhász Péter Pállal szemben már legalább egy tucat bejelentés, feljelentés érkezett áldozatoktól, tanúktól és gyermekvédelmi szakemberektől?"

Majd több dolgot is felvetett:

"Vajon véletlenül nem derült ki a környezeti hatásvizsgálatnál, hogy a letartóztatott elkövetők állami alkalmazottként elképzelhetetlen luxusban éltek (120 millió forintnyi kézpénzt foglaltak le a házukban), hogy egyikük 30 milliós Lexussal, másikuk pedig szintén 30 milliós Ford Ranger Raptorral járt a munkahelyére?

Vajon véletlen, hogy nem tudjatjuk meg, hogy kinek a luxus szállodájába hordták a szerencsétlen áldozatokat, alkalmanként 50-70 ezer forintért?

Vajon véletlen hogy nem tudhatjuk meg, hogy a kormányváltás után miért nevezték ki a minisztériumi vezetők a korábban eltanácsolt bűnözőt egy gyermekvédelmi intézmény vezetőjének?

Vajon miért van hírzárlat a teljes fideszes médiában? Vajon hol vannak a fideszes celebek, akik korábban tüntetést akartak szervezni a gyermekek védelmében?

Vajon miért hallgat Orbán Viktor és az összes felelős politikus és a gyermekvédelem politikai komisszárja?

Vajon hány hasonló rém dolgozhat politikai támogatással a gyermekvédelemben? Hány gyereknek kell tönkremennie, amíg végre történik valami?

A hallgatás többet mond ezer szónál.

Tudjuk miért hallgattok és nem felejtünk. Van, amire nincs és nem is lehet bocsánat."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter ismét üzent Mészárosnak: Bilincs, bilincs, rács, rács. A stróman egy szó
A TISZA Párt vezetője egy videós összeállításban idézte fel többek között a leggazdagabb magyar, valamint Lázár János és Orbán Viktor kijelentéseit a luxusról vagy a meggazdagodásról.


Hétfő este Mészáros Lőrinc egy nyílt levélben üzent Magyar Péternek. Ebben elmagyarázta azt is, hogy 2009 óta milliárdos. Majd szóba került, hogy a TISZA Párt vezetője hogyan próbált tőle munkát szerezni és hogyan igyekezett a közelébe férkőzni.

A TISZA Párt vezetője azonnal reagált is rá. Többek között azt írta: "Egészen megható, ahogy a becsületes módon történő meggazdagodásának részleteit ecseteli. Biztos nem csak nekem kellett zsebkendőbe törölgetnem a könnyeimet". Majd még hozzátette: "A kommunikációs agytrösztjei által írt bornírt hazugságokra engedelmével nem válaszolok. Egy bizonyos szint felett nem megyünk egy bizonyos szint alá. Dehát ezt önnek nem kell magyarázni".

Magyar Péter kedden reggel egy videós összeállítással is üzent Mészáros Lőrincnek. A posztban azt írta hozzá:

"Mészáros Lőrincnek és a klánnak speciálba.

Bilincs, bilincs, rács, rács. A stróman egy szó.

IUBP (Indul az út a börtönbe program) sok szó

ui.: “Reménytelen helyzetben lévő emberek kétségbeesett próbálkozásával a TISZA nem foglalkozik.”

VIDEÓ: Magyar Péter üzenete


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Apám évek óta a sátánt szolgálja” – Jeszenszky Géza fia szerint ő tudja, hogy miért támadtak az apjára
A volt külügyminisztert megtámadó idős férfi elfogása után azt állította, hogy nem tudta, kit bántalmazott, csak egy „megmagyarázhatatlan érzés” vezette.


Jeszenszky Zsolt, a Pesti Srácok munkatársa hosszabb bejegyzésben reagált a történtekre, miután vasárnap megtámadták az édesapját, Jeszenszky Gézát. Megköszönte mindazok támogatását, akik a támadás után írtak vagy hívták őt – többek között Bayer Zsolt, Robert C. Castel és Orbán Viktor is jelentkezett.

A volt külügyminisztert a Ferenciek tere közelében támadták meg, a fején sebesült meg. A rendőrség tájékoztatása szerint a 70 éves elkövető, G. Ferenc azt mondta, „megmagyarázhatatlan érzés” vezette, és nem kiszemelt áldozat ellen hajtotta végre a támadást.

Jeszenszky Zsolt a támadó vallomásáról úgy fogalmazott, „eléggé bullshitnek tűnnek” az elhangzottak, de számára nem is ez a lényeg, hanem az, hogy magasabb szinten keresi a történtek értelmét. Úgy véli, az apját ért támadás mögött is Isten és a Gonosz küzdelme húzódik meg.

Szerinte édesapja évek óta a sátánt szolgálja – közéleti megnyilvánulásaival.

"Apám évek óta a sátánt szolgálja. Mármint a közéleti megnyilvánulásaival. Nem szándékosan, és pláne nem azért, mert gonosz ember lenne. A legkevésbé sem. Önnön jóságába vetett hite töretlen – talán túlságosan is. Nem kérdés, hogy ő jószándékú, jót akar, és ezt őszintén hiszi is magáról. De nem véletlenül mondják, hogy a pokolba vezető út is csupa jószándékkal van kikövezve. A sátán ugyanis nagyon ravasz. Fő célja az ember (mind az egyes ember, mind pedig az egész emberiség) elpusztítása. És ehhez igen kifinomult eszközei vannak" - írja.

A bejegyzésében arról is írt, hogy szerinte a világban jelen lévő démoni erők tudatosan működnek. "Az igazán gonosz emberek a sátán legfőbb, legfontosabb szövetségesei. Rajtuk keresztül nagy pusztításokat tud végezni. Hát persze, hogy nem bántja őket (egy darabig). Mert szüksége van rájuk. A rendes embert viszont, aki egyszer elkövet valami hibát, bűnt, félrelépést, stb., őt gyorsan el akarja pusztítani. Neki azonnal ártani akar".

A bejegyzésben megemlítette Magyar Pétert is, akiről úgy fogalmazott: nem a sátánt szolgálja, ő csak egy fekete gyalog a táblán. "A valódi sátáni erő mögötte van: az a globalista hálózat, amelyik – szó szerint sátáni – eszközökkel dolgozik a zsidó-keresztény civilizáció felszámolásán. A mindannyiunkat elpusztítani akaró iszlám (és az ő bevándorlásuk) támogatásával, a genderideológia és az abortusz népszerűsítésével (minél kevesebb gyerek szülessen), a hagyományos családi értékek, nemzeti érzések kiüresítésével, a hitünk kiölésével, az identitáspolitikával és az ezáltal keltett végzetes megosztottsággal, a társadalom felosztásával állítólagos elnyomókra és állítólagos áldozatokra"

Jeszenszky Zsolt végül úgy fogalmazott, hogy Istennek is van szava a történetben, és már nem egyszer megóvta az édesapja életét. "Ahogy megóvta Trump elnököt is egy olyan merénylettől, aminek a megúszása minden valószínűségnek ellent mond" - magyarázta.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kiadták a figyelmeztetést: Szupercella érkezik nyugatról délután, végigsöpör az országon
A szupercellás zivatarhoz kapcsolódóan nagyobb méretű, akár 3-4 centiméteres jég, 90 kilométer/órát meghaladó erejű kifutószél és felhőszakadás társulhat.


Szupercella száguld végig az országon, Szombathelynél lépett be az eleje az országba, a keleti határig életben maradhat -írja az Időkép .

Egy veszteglő hidegfront alakítja időjárásunkat, amely eddig a nyugati, északnyugati tájakra hozott záporokat, zivatarokat. Szombathelyen a kora délelőtti zivatar 21 milliméter esőt hagyott hátra, Sopronban is közel 20 milliméter esett eddig.

Az igazi izgalmak azonban még csak ezután jöhetnek. A legtöbb numerikus időjárás előrejelző modell szerint nyugatról kelet felé egy izolált szupercella szelheti át az országot, amely kora délután Szombathely környékén léphet be az országba, majd napnyugtát követően hagyhatja el keleti határainkat.

A szupercellás zivatarhoz kapcsolódóan nagyobb méretű, akár 3-4 centiméteres jég, 90 kilométer/órát meghaladó erejű kifutószél és felhőszakadás társulhat.

Ez a szupercella nagyjából a Szombathely-Dunaújváros-Szolnok-Debrecen vonal mentén vonulhat végig, de zivatarok tőle északra is kialakulhatnak.

A Dunántúlra és északkeletre 2-es szintű figyelmeztetést adtak ki a várható heves viharok miatt. De az ország egész területén riasztás van érvényben, a viharok, és egyes megyékben a hőség miatt is.

Estétől megnyugszik a légkör, a következő napokban fokozódik a kánikula.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, mennyi nyereséget termelt Magyar Péter cége tavaly
A TISZA Párt politikusa a nyereségből nem vett fel osztalékot, az összeget eredménytartalékba helyezte.


Magyar Péter cége, az LLM Zrt.

2024-ben 36,7 millió forint árbevételt ért el, amelyből 16,7 millió forint adózott nyereséget könyveltek el

– derült ki a vállalat hivatalos beszámolójából. A dokumentum szerint az év végére 47,6 millió forint pénzeszköz és 30 millió forintnyi készlet gyűlt össze, ugyanakkor a rövid lejáratú kötelezettségek összege 51,7 millió forintra rúgott.

A cég eredménye jelentősen javult az előző évhez képest. 2023-ban még 11,4 millió forint nettó árbevétel mellett mindössze 324 ezer forint nyereséget ért el, vagyis egy év alatt az árbevétel megháromszorozódott, a profit pedig ötvenszeresére nőtt.

A TISZA Pártot arról kérdezték, hogy miből származott az LLM Zrt. bevétele, amire azt a választ adták: „Az LLM Zrt. 2024-ben nem végzett tanácsadási tevékenységet. A bevétele könyvkiadásból származott.”

Az LLM Zrt.-t Magyar Péter 2022 végén vásárolta meg. A cég eredetileg Császár Dániel miniszterelnökségi helyettes államtitkár alapítása volt. A tulajdonosok között korábban szerepelt Kruchina Károly is, aki 2006-ban a budapesti zavargások során sérült meg, később pedig a Nemzeti Sportügynökség felügyelőbizottságának elnöke lett. Kruchina és Magyar még ügyvédjelöltként dolgoztak együtt.

A vállalat másik korábbi részvényese Palatinus-Woth Márton volt, aki a PlanB tanácsadó cégnél töltötte be a társadalmi kapcsolati igazgatói posztot. Ez a cég korábban a Miniszterelnökség megbízásából Varga Juditnak tartott kommunikációs tréningeket – írta korábban a Hvg360.

Magyar Péter az európai parlamenti választáson való indulása idején nyilvánosságra hozta, hogy az LLM Zrt. 100 százalékos tulajdonosa. Akkor még azt közölte, hogy a vállalatból nem származott jövedelme. A 2024-es 16,7 millió forintos nyereségből sem vett fel osztalékot, az összeget eredménytartalékba helyezte.

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET: