HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: Erősebb vagyok, mint az elmúlt egy évben bármikor

A Tisza Párt vezetője szerint sokkal több minden köti össze a románokat és magyarokat, mint amennyi elválasztja. Több ezer ember előtt tartott beszédet a politikus.


Magyar Péter nagyváradi megérkezésüket követően, Rost Andrea és Nagy Ervin után lépett színpadra, hogy elmondja beszédét a közönségnek.

Ahogyan Magyar fogalmazott: „Szeretettel és barátsággal köszöntök mindenkit, akinek fontos volt, hogy eljöjjön ma ide, Szent László, Ady Endre és sok nagy magyar városába.”

„Nem az elfogultság beszél belőlem, amikor azt mondom, erre az egymillió lépésre életünk végéig emlékezünk. Különös út volt. Miközben gyalogoltunk, az erkölcsi, belső iránytűnk makacsul végig Európa felé mutatott. Ez a belső iránytű megingathatatlanul elválasztja a helyest és a helytelent a magyar és román emberek szívében. Több mindenben azonos a két nép sorsa, mint azt első ránézésre gondolnánk. Megszenvedtük a keleti birodalmak portyázását, elnyomását. Ugyanúgy tudjuk, milyen diktatúrában élni. Békét és prosperitást szeretnénk mindannyian” – mondta Magyar Péter.

„A magyarokat és a románokat sok minden elválasztja, de még több minden összeköti”

– emelte ki a politikus.

Hozzátette, a béke és az összefogás üzenetével érkezett, „ahogy mondani szokták, lélekből, nem csak lábbal”.

Ugyanakkor a Tisza Párt vezetője Orbán Viktor kormányfőnek is üzent a nagyváradi várból. Úgy fogalmazott:

„Gyalog, nem páncélozott Mercedesszel jöttünk. Háromszáz kilométeren keresztül lélekből, nem csak lábbal. Az egymillió lépés menetéhez csatlakoztak mindenhonnan, ahol magyarok éltek. Köszönöm azokat, akik Váradról, Kolozsvárról, Temesvárról, Marosvásárhelyről vagy éppen Aradról csatlakoztak hozzánk. Hálás vagyok és mindig hálás leszek a velünk gyalogló székelyeknek, kárpátaljai, felvidéki, vajdasági testvéreinknek.

Mert akinek fontos a béke, annak el kell indulnia, meg kell tennie az első, a második és ha szükséges, az egymilliomodik lépést is a béke és az összefogás útján. Aki emberséges, és békés hazát szeretne, az nem harcosokat toboroz, hanem a másik szemébe néz, meghallgatja a másképpen gondolkodókat és megfogja a kinyújtott kezet.”

Ezután Magyar Péter kiemelte:

„Mind magyarok vagyunk. Ez nem politikai üzenet, ez szentség.”

Hozzátette: „Erdély és a Partium arra tanít meg bennünket, hogy mit jelent a tartás, a hűség. Hogyan kapcsolódik össze az élő múlt és a jelen. Olyan embereket ismertem itt meg, akiket nem lehet elfelejteni. Tisztaszívű, dolgos, becsületes embereket, akik nem kérkednek a magyarságukkal, csak élik azt. Erdélyből és Partiumból mindig feltöltődve, gazdagabban ér haza az anyaországba, mint ahogy ide érkezett. Tudom, hogy ez a csodálatos vidék és közösség hozzá van szokva a mély sebekhez. De

tudom azt is, hogy milyen fájdalmat, szomorúságot, csalódottságot okozott az, amikor Orbán Viktor a tihanyi apátság szent falai között egy olyan ember nézeteit éltette, aki nyíltan magyarellenes kijelentéseket tett és őseink sírján ugrált az úzvölgyi temetőben.

Vajon mi szükség volt erre? A magyarok érdeke diktálta ezt vagy aljas politikai alku vezényelte őt? Orbán I. András sírja mellett köpte szembe és árulta el a külhoni testvéreinket. Magától tette vagy mások mondták neki? Ez a magyarság elárulása idegen érdekek miatt.”

Beszédében a Tisza Párt politikusa hangsúlyozta azt is, hogy nem haraggal, hanem békével érkezett Nagyváradra. Azzal az üzenettel, hogy lezárhatnak egy árulástól árulásig tartó szakaszt a magyar történelemben. Szerinte Gyurcsány Ferenc után Orbán Viktornak is mennie kell.

„Világossá vált, hogy a korrupt, megfáradt, minden hitelességét elveszítő miniszterelnök a külhoni magyarokra is politikai termékként tekint. Nem szívből, nem elvből, nem elkötelezettségből, csupán szavazatszerzésből próbálta önöket magához édesgetni. Most pedig remegve, egyre durvább eszközökkel, minden határt átlépve megtesz bármit, nem törődve azzal, mekkora kárt okoz ezzel a rendszernek”

– mondta Magyar. Megjegyezte:

„Elhoztam, sokan elhoztuk az anyaország szolidaritását. Az üzenetet, hogy csak egyfajta magyar van, éljen bárhol is a nagyvilágban. És hogy a legnehezebb pillanatban sem vagytok egyedül”

– hangsúlyozta nagyváradi beszédében Magyar Péter.

„Tizenegy nap és egymillió lépés kellett, hogy észrevegye a világ és rengeteg magyar is: képesek összefogni, képesek egymásnak segíteni az itt élő emberek. Ez az egymillió lépés, hogy van remény, van közös együttműködésre lehetőség hazánk, Románia és az Európai Unió között. Ez nem az út vége, ez valaminek a kezdete. Most, ahogy itt állok, tudom, hogy nem számít az izomláz, a fizikai fáradtság. Minden fizikai gond semmivé foszlik, mert a lelkem könnyebb és frissebb vagyok, mint valaha. Több erőt érzek magamban, mint az elmúlt egy év során valaha.”

Beszédében kiemelte továbbá, hogy „11 nap után a napnál is világosabb, hogy két világ áll egymással szemben. Az egyikben ellenségeket gyártanak, harcosokat szerveznek a pénzsóvárok, a kufárok. A másikban a békés együttélés tölti ki az életünket.

A sétánk bebizonyította, hogy meg tudjuk csinálni. Felkeltek a magyarok a fotelekből, túracipőt húztak és szembenéztek a valósággal. Tanárok, könyvelők, buszvezetők, ápolók, közmunkások, és további sok tiszta tekintetű magyar csatlakozott a menetünkhöz.

„Gyerekekkel és tiszta tekintetű fiatalokkal beszélgettünk a jövőről, hazaszeretetről, sportról és zenéről. Énekeltünk, mosolyogtunk és megfogtuk egymás kezét. A magyar nép szomjazza a békét, vágyik a nyugalomra, óhajtja, reméli, hogy a politika egyszer hagyja, hogy mindenki éli az életét. Olyan hazára vágyunk, amelyek nem bélyegez meg, nem taszít kirekesztettségbe. Az orbáni rombolás, gyűlöletkeltés, árokásás a múlté. A végső visszaszámlálás megkezdődött”

– mondta a tiszás politikus.

Ezt követően a román néphez és a Romániában élő magyarsághoz együttesen szólt Magyar: „Örülünk, hogy vasárnap az erdélyi magyarság és a románok többséget teremtve elutasították a gyűlöletet. Megmutatták, hogy Románia nem akar letérni az európai útról. Azt javaslom a román népnek, becsüljék meg az itt élő magyarokat. A magyarokkal megéri jóban lenni. Magyarországgal megéri jóban lenni.

– szólt a Romániában élőkhöz Magyar Péter Nagyváradon. Ezután a beszéd picit abbamaradt, mert valaki rosszul lett és orvosi beavatkozás volt szükséges.

„A schengeni határok bővítésével végre a fizikai határok is megszűntek. Itt az idő, hogy ne féljünk azt keresni, ami közös bennünk, hogy békességben élhessünk egymás mellett. Mi, tiszta szívű, hazájukat és nemzetüket szerető büszke magyarok ezzel az úttal is azt üzenjük, véget kell vetni a gyűlölködésnek, hozzá kell látni a sebek begyógyításához.

Ez egy lassú folyamat, de folyamatosan gondozni, védeni és ápolni fogjuk, ami most elkezdődött. Boldogság látni, hogy annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem él nemzet e hazán. Isten áldjon benneteket, Isten áldja Nagyváradot, Erdélyt és a Partiumot.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lannert Judit: Nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára
Az oktatási miniszter egy interjúban beszélt az állami és egyházi iskolák párhuzamos finanszírozásának problémájáról. A tárcavezető szerint a kormányzat egyeztetni fog az egyházakkal a hálózat racionalizálásáról.


Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a Qubitnek adott interjújában arról beszélt, hogy az első száz napban a kormányzat célja a pedagógusok és az iskolai légkör megnyugtatása. „Azt remélem, hogy egy kicsit megnyugodnak a pedagógusok, és ettől kicsit nyugodtabb lesz az iskolai hangulat is. Tényleg azt gondolom, hogy ez nagyon fontos” – fogalmazott a tárcavezető.

Ennek érdekében több, azonnali hatállyal bevezetendő intézkedést is bejelentett.

„Például a kompetenciamérés-cunamit leállítjuk, a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerét megszüntetjük. Minden, ami túl sok adminisztrációval jár, azon változtatunk, és a sztrájkjogokat visszaállítjuk” – sorolta Lannert.

A tanárok mindennapi munkáját érintő könnyítések mellett a kormány az oktatás egyik legfontosabb eszközéhez, a tankönyvekhez is hozzányúl. A miniszter lépéseket ígért a szabad tankönyvválasztás visszaállítása felé, és jelezte, hogy felülvizsgálják a korábbi kormánytól megörökölt, áprilisban kötött szerződést, amelyet az állami tankönyvellátó, a KELLO írt alá.

A Nemzeti alaptanterv átalakítása hosszabb folyamat lesz, de az új irány már körvonalazódik: az új tartalmak integráltabban jelennének meg. Lannert Judit szerint be kellene emelni az állampolgári ismereteket, az egészséges életre nevelést, a pénzügyi ismereteket és a médiaműveltséget is.

A miniszter a tanítási módszerek rugalmasságát is szorgalmazza, példaként említette, hogy a kis alsósok, ha elfáradnak, kimehessenek az udvarra játszani, vagy akár az erdőben is lehessen órát tartani.

A helyi szintű rugalmasság megteremtéséhez azonban a központi irányítás átalakítása is szükséges. A miniszter bejelentette a Klebelsberg Központ és a tankerületek teljes átvilágítását, ami akár azonnali személyi következményekkel is járhat.

Az állami fenntartású intézményrendszer átvilágításával párhuzamosan a kormány az egyházi iskolák helyzetét is napirendre tűzi, amelyekkel kapcsolatban egyeztetéseket kezdeményeznek, a miniszter ezzel összefüggésben fogalmazott úgy: „az adófizetők forintjaiból nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára”.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hodász András a miniszterelnök szavai után vallotta be, megbánta amit a meleg párokról mondott
Az egykori pap bejelentette, hogy megváltoztatta a véleményét a meleg párok örökbefogadásáról. Hodász Magyar Péter hétfői parlamenti felszólalására reagált, amely a szerető család fontosságát hangsúlyozta.


A hétfői parlamenti ülésen a gyermekvédelem reformjáról beszélt Magyar Péter miniszterelnök, aki a bicskei és a Szőlő utcai intézményekben feltárt súlyos visszaélések után azonnali lépéseket ígért. A kormányfő hangsúlyozta a gyerekek mielőbbi családi elhelyezésének elsődlegességét, és egy ponton az érvelése középpontjába a „szerető család” elvét állította, jelezve, hogy a gyermek érdeke mindenek felett áll.

Erre a felszólalásra reagált kedden egy Facebook-posztban Hodász András, influenszer és egykori pap.

Bejegyzését egy hat évvel ezelőtti fotó bemutatásával indította, amely egy 777Offline eseményen készült, ahol a meleg párok örökbefogadási jogairól vitatkoztak.

Felidézte, akkor még amellett érvelt, hogy egy árva gyereknek jobb állami gondozásba kerülnie, mint egy meleg párnál felnőnie.

„Mondtam ezt azért, mert akkor úgy gondoltam, hogy a hitbeli meggyőződésem ezt kívánja tőlem, és nem vettem kellően figyelembe a rendelkezésre álló tudományos és emberi tapasztalatokat” – írta.

Hodász azt is elismerte, hogy talán a túlbuzgósága és az a tévhit mondatta vele, hogy a szülők szexuális orientációja meghatározza a gyerekét. Mindezt annak ellenére tette, hogy az Egyháznak nincs erre vonatkozó normatív tanítása.

Majd a posztot az alsó, a miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásán készült képpel folytatta, és azt írja, hogy mára a kormányfő üzenetével azonosul.

„Azt mondta, hogy egy gyereknek elsősorban szerető családra van szüksége. Ma már vele értek egyet, és bánom, amit 18-ban mondtam.”

Azt is kifejtette, hogy nemcsak a bicskei és a Szőlő utcai botrányok miatt változott meg a véleménye, hanem azért is, mert azóta sok meleg párral találkozott, akik nagy szeretetben nevelik a gyerekeiket. Hozzátette, a tudományos kutatások is ezt támasztják alá, és ma már teológiailag sem látja indokolhatónak a korábbi álláspontját. Hodász azzal zárta sorait, hogy jó látni, minden jel szerint ezen a téren is változások lesznek idehaza.

Hodász Andrást 2022-ben saját kérésére mentették fel a papi szolgálat alól, miután nyilvánosságra hozta, hogy gyermekkorában őt is molesztálta egy pap. Azóta a gyermekvédelem ügyének egyik aktív szószólója lett.

Hétfőn a parlamentben éles vita alakult ki, miután az ellenzéki Rétvári Bence a kormány álláspontját próbálta megtudni a melegházasság és a meleg párok örökbefogadásának kérdésében. A miniszterelnök úgy válaszolt, hogy szerinte mindez csak terelés, és a Fidesz-KDNP nem az emberek valódi problémáival foglalkozik, majd feltette a kérdést, hol lenne jobb helyen egy gyerek: meleg pároknál, vagy drogkartelleknél és emberkereskedőknél?

Magyar kedden az álláspontját valamelyest árnyalta a kérdésben, azt mondta, hogy a melegházasság- és örökbefogadás-kérdést a magyar társadalomnak kell eldöntenie, és nem a miniszterelnöknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Távozik Győrfi Pál, már be is mutatták a mentők új szóvivőjét
Az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója kedden bejelentette, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át a szóvivői feladatokat. A szervezet közleménye szerint a váltás a megújulási folyamat része, Győrfi Pál pedig a mentőszolgálat kötelékében marad.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 09.



Új korszak kezdődött az Országos Mentőszolgálat kommunikációjában: kedden bejelentették, hogy hosszú évek után már nem Győrfi Pál a szervezet szóvivője. A feladatot Szűcs Brigitta mentőtiszt vette át, miközben Győrfi a szervezet kötelékében marad. A döntést Constantinovits Miklós megbízott főigazgató hozta meg, a lépést pedig a szervezet megújulási folyamatának fontos állomásaként kommunikálták – írta az Index.

„Az Országos Mentőszolgálat a megújulás időszakát éli” – közölte a szervezet a hivatalos oldalán.

A közleményben kitértek a leköszönő szóvivőre is, akinek megköszönték az eddigi munkáját, és jelezték, hogy Győrfi Pál a mentőszolgálat állományában marad.

Győrfi Pál is üzent a nyilvánosságnak, bemutatva utódját.

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!” – búcsúzott a pozíciótól.

Az új szóvivő, Szűcs Brigitta komoly szakmai háttérrel érkezik a pozícióba. 2018-ban, az első női mentőápolók között csatlakozott a mentőszolgálathoz. A Központi Mentőállomáson teljesített szolgálatot, később mentőtiszti diplomát szerzett.

A terepmunka mellett a háttérfeladatokból is kivette a részét: a Központi Irányító Csoportban segélyhívásokat fogadott, a Közép-magyarországi régió oktatásszervezőjeként pedig az új belépők felkészítését és a bajtársak továbbképzését is támogatta. Szakmai elhivatottságát mutatja, hogy idén a HUNOR mentőszervezet egészségügyi komponensének is tagja, és jelenleg egyetemi mesterképzésre készül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Brutális áremelkedés jöhet a fehérjeporoknál a népszerű fogyókúrás szerek miatt
A GLP-1 gyógyszereket használók által fűtött keresletnövekedés történelmi csúcsra lökte a tejsavófehérje árát. A helyzet különösen a kisvállalkozásokat sújtja, akik a készletekért küzdenek, és gyakran dupla árat fizetnek az alapanyagért.


A tejsavófehérje ára az ötszörösére drágult, és egyes beszállítók már az év végéig kifogytak a készletekből, miután a fogyókúrás gyógyszerek és a fehérjedús étrendek iránti globális kereslet az egekbe lökte az igényeket. A piacot olyan nyomás alá helyezte a helyzet, hogy több gyártó kénytelen olcsóbb keverékeket használni.

A 80%-os koncentrációjú tejsavófehérje tonnánkénti ára a 2023. júniusi 4302 fontról idén júniusra 23 751 fontra nőtt – írja a The Guardian. Északnyugat-Európában az élelmiszeripari minőségű savópor ára tonnánként 1700 eurót közelíti, ami történelmi csúcsnak számít, az év eleje óta pedig több mint 50 százalékkal emelkedett.

A helyzetet súlyosbítja, hogy több beszállító már a teljes évre eladta a készleteit, egy gyártó pedig a nyár után várhatóan leállítja az egyik népszerű, 34%-os koncentrátum előállítását.

A robbanásszerű kereslet egyik fő motorja a GLP-1 típusú, Mounjaróhoz hasonló gyógyszerek terjedése. Mivel ezek a szerek csökkentik az étvágyat, az orvosok gyakran javasolnak megnövelt fehérjebevitelt az izomtömeg megőrzése érdekében.

Erika Tamayo, a Hermosa fehérjemárka alapítója szerint amint a GLP-1 készítmények népszerűek lettek, az emberek rájöttek a fehérje fontosságára. „Aztán a nagy szupermarketekben rengeteg termékhez kezdtek tejsavófehérjét adni – a popcornhoz, a chipsekhez, még a fehérjés fánkokhoz is. Mostanra szinte minden tartalmaz fehérjét, mert a diéták kerültek a fókuszba” – tette hozzá.

A kínálat azonban nem tud lépést tartani, mivel a tejsavófehérje a sajtkészítés mellékterméke, így a mennyisége a sajtpiac alakulásától függ.

A kialakult hiány miatt a kisvállalkozások különösen nehéz helyzetbe kerültek. Tamayo tapasztalatai szerint az elmúlt két évben negyedévről negyedévre nőttek az árak, a nagyobb cégek pedig könnyebben elnyelik a drágulást, miközben piaci részesedést szereznek.

„Tudunk ugyan fehérjét beszerezni, de a múlt negyedévhez képest dupla áron vásárolunk. Még van készletünk az előző rendelésből, és ezt nem azonnal hárítjuk át az ügyfeleinkre, de egy ponton muszáj lesz” – mondta.

A piac ugyanakkor reagál a kihívásokra. Jasper Endlich, a Vesper nevű piaci elemző platform munkatársa szerint bár egyértelmű a hiány, a megoldások már látszanak.

„A jó hír, hogy a piac reagál… Új üzemek nyílnak… Ahol korábban csak tejsavófehérjét tartalmaztak a termékek, ott most egyesek kisebb mennyiségű tejfehérjével kevert keverékeket használnak. Az összes fehérjetartalom nagyjából hasonló marad, miközben az összetevők költsége akár a felére vagy a harmadára is csökkenhet” – magyarázta az elemző.

A globális trendre Magyarországon is van már válasz: Szekszárdon a Tolnatej egy 26,1 millió eurós beruházás keretében épít új, automatizált tejsavófehérje-feldolgozó üzemet – közölte a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA).


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk