HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: Hazánk Orbánék túlköltekezése miatt lassan fizetésképtelenné válik

A politikus szerint a kormány felelőtlen pénzszórása miatt az ország költségvetése összeomlott. Magyar Péter úgy látja, hazánk fizetésképtelenség felé sodródik.


Magyar Péter kemény hangú bejegyzésben bírálja az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját és eladósodási gyakorlatát. A politikus szerint „az Orbán-kormány öt év alatt a duplájára emelte az államadósságot”, amely 2020-ban még 31 ezer milliárd forint volt, de „2025 márciusára már 62 ezer milliárd forintra hízott”. Szerinte ez felelőtlen gazdálkodás, amely súlyos terhet ró a jövő generációira.

Magyar külön kitér arra, hogy Orbán Viktor épp azt a devizakötvény-kibocsátási gyakorlatot folytatja, amit korábban élesen bírált. Posztjában így fogalmaz:

„Orbán Viktor a korábban kárhoztatott devizakötvényből júniusban 4 milliárd dollárnyit bocsátott ki, még inkább eladósítva a gyerekeink és az unokáink jövőjét is.”

A költségvetési helyzetre utalva kijelenti, hogy „a kormányzati korrupció és dilettantizmus miatt összeomlott a költségvetés”, és arra is rámutat, hogy „májusban a tervezett éves hiány 88%-án áll az ország”. Ezt a számot szerinte nem lehet mással magyarázni, csak a felelőtlen pénzszórással.

Magyar szerint az ország „lassan fizetésképtelenné válik” és egyre jobban rá van utalva külföldi hitelekre. „Hazánk orbánék túlköltekezése miatt egyre több külföldi finanszírozásra szorul” – tette hozzá.

A gazdasági kilátásokról is lesújtó véleményt fogalmaz meg: „Az orbáni repülőrajt elmaradt, a korábbi hazugságokkal szemben idén sem fog nőni a gazdaság.”

Magyar azt is szóvá teszi, hogy miközben az emberek egyre nagyobb megszorításokkal kénytelenek szembenézni, a kormány soha nem látott mértékben költ propagandára és luxusra:

„A rettegő hatalom soha nem látott mértékben költ propagandára és luxusra, de egyre kevesebbet a magyarok egészségére és a közlekedés fejlesztésére.”

Zárásként odaszúr azoknak, akik a kormány részéről „hazaárulózással” vádolnak másokat, miközben – szerinte – éppen ők ártanak a legtöbbet Magyarországnak: „Orbánék előszeretettel hazaárulóznak, miközben pont ők teszik tönkre a hazánkat.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter reagált Bayer Zsolt szavaira: Minden nap egyre lejjebb süllyednek... és eközben még mindig fertőzött a víz a szülészeten
A fideszes publicista korábban úgy fogalmazott az édesapáról, aki leírta, hogy a felesége szülése közben bement egy szerelő a kórházi szobába: „fix, hogy nem igaz. Hacsak nem egy súlyos idiótával nézünk szembe”.


Mint azt mi is megírtuk: a Fidesz új műsorában, a Harcosok Órájában is előkerült a székesfehérvári kórház ügye. Bayer Zsolt az édesapáról, aki leírta, hogy a felesége szülése közben bement egy szerelő a kórházi szobába a műsorban azt mondta, hogy szerinte ilyen nincs.

„Megszületett a gyerek, minden rendben, jól vagy drágám, akkor elszaladok és írok egy kommentet. Tesó, ilyen nincs. Induljunk el innen. Ilyen nincs. A kiindulópont már fix, hogy nem igaz. Hacsak nem egy súlyos idiótával nézünk szembe”

– fogalmazott a fideszes publicista.

Bayer szavaira Magyar Péter is reagált.

„Nem elég, hogy hazudtak, nem elég, hogy lebuktak, de még arra is vetemednek, hogy súlyos elmebetegnek és idiótának nevezik az édesapát, aki elmondta az igazságot a székesfehérvári kórház szülőszobájában történtekről. És nem csak a Fidesz komcsi-nyilas időket idéző verbális verőembere tette ezt, hanem a Fidesz frakció »szóvivője« is. Minden nap egyre lejjebb süllyednek...és eközben még mindig fertőzött a víz a szülészeten”

- fogalmazott posztjában a Tisza Párt elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
„Fix, hogy nem igaz. Hacsak nem egy súlyos idiótával nézünk szembe” – fogalmazott Bayer Zsolt az édesapáról, aki leírta, hogy a felesége szülése közben bement egy szerelő a kórházi szobába
„Megszületett a gyerek, minden rendben, jól vagy drágám, akkor elszaladok és írok egy kommentet. Tesó, ilyen nincs” - fogalmazott a fideszes publicista.


A Fidesz új műsorában, a Harcosok Órájában is előkerült a székesfehérvári kórház ügye. Mint azt mi is megírtuk: a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház szülészetén palackos vízzel kell fürödniük a kismamáknak, mert teljes vízkorlátozás van az osztályon, inni sem lehet a csapból. Magyar Péter nemrég megosztott egy történetet a székesfehérvári kórházban szülő nőről, akire vajúdás közben nyitottak rá karbantartók. A sztorit a kismama párja osztotta meg kommentben Magyar Péter egyik posztja alatt.

„Akinek éppen gyereke születik, hacsak nem súlyos elmebeteg, az biztos, hogy a gyerek születése után, nemhogy a Magyar Péternek, senkinek… megszületik az ember gyereke, akkor ott vagy, egy földöntúli boldogságban leledzel, és az egész világ megszűnik. Látod magad előtt? Megszületett a gyerek, minden rendben, jól vagy drágám, akkor elszaladok és írok egy kommentet. Tesó, ilyen nincs. Induljunk el innen. Ilyen nincs. A kiindulópont már fix, hogy nem igaz. Hacsak nem egy súlyos idiótával nézünk szembe”

– mondta az ügyről Bayer Zsolt a a Harcosok Órájában, amiből a Redditre került ki egy részlet, szúrta ki a 24.hu.

Az ügy egyébként nagy port kavart. Azóta egy másik kismama is hasonló esetről számolt be. Azóta pedig egy éles adok-kapok alakult ki az egészségügyért felelős államtitkár, Takács Péter és Magyar Péter között is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Mint egy óvóhely” – Hadházy újabb képeket posztolt Hatvanpusztáról
A független országgyűlési képviselő azt állítja, hogy az egyik képen az épület alatti pincerendszer újabb részlete látszik, míg egy másik a belső udvar medencéjének építéséről készült.


„Újabb képeket kaptam Hatvanpusztáról” - írja szerda reggeli posztjában Hadházy Ákos.

„az egyik képen az épület alatti pincerendszer újabb részlete látszik egy újabb titokzatos nehéz vasajtóval. Korábban elmondtam, hogy - mint ahogyan a légifelvételeken látszik - a téglafalon kívül 60 centis vasbeton falak vannak. Mint egy óvóhely...”

- fogalmazott a független országgyűlési képviselő.

Hadházy szerint a másik kép „a belső udvar medencéjének építéséről készült”.

„Vajon egy »mezőgazdasági üzem« esetén ennek mi a funkciója? Tűzvíz tározó? Juh itató? Kacsaúsztató?”

- teszi fel a kérdést a politikus, aki azt állítja, hogy a képeket három különböző forrásból kapta, mindannyiuk a miniszterelnök apjának tulajdonában álló birtok építésén dolgozott korábban.

Hadházy azt írta, hogy a munkások egyöntetűen azt állították: „a földalatti járatok falazatát ukrán vendégmunkások építették”, a fővállalkozó pedig Mészáros Lőrinc cége volt.

Hadházy Ákos az utóbbi hetekben rendszeresen posztol fotókat a hatvanpusztai birtokról, kedden például egy nagy vas ajtóról posztolt, ami szerinte egy széfet rejt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktort ismét lefotózták egy fapados járaton
Hadházy Ákos szerint a miniszterelnök és felesége egy Wizzair járattal utazott Bilbaóba. A független országgyűlési képviselő fotót is posztolt róluk.


„A Főnök ma Wizzair járattal utazott Bilbaóba...”- írta kedd esti posztjában Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő egy fotót is megosztott, amin Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó látható egy fapados járaton. A képen úgy tűnik, hogy épp mind a ketten alszanak.

„Rogán szerint ez lehet a megoldás a Fidesz bajaira.Ez a kép mindennél jobban mutatja, hogy mekkora bajban van a NER...(mert a fapados utazásra ez az egyetlen magyarázat, ha nem romlottak el a »honvédségi« luxus jetek, vagy nem sztrájkolnak Lőrinc magángépeinek pilótái”

- fogalmazott Hadházy.

Nem ez az első alkalom, hogy a miniszterelnök és felesége egy fapados repülőgépen tűnik fel. Orbán Viktort és Lévai Anikót július elején egy Ryanair gépen fotózták le. Akkor épp Brüsszelbe repültek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk